Fröccs

Egy kaliforniai farmer töke a legnagyobb

Október 06. 20:15
Egy kaliforniai farmer töke a legnagyobb
Fotó: Gilroydispatch.com
 
Egy napai farmer nyerte 820 kilogrammos sütőtökével az észak-kaliforniai tökversenyt.
 
Tim Mathison egyike volt annak az ötven farmernek, aki legnagyobb terméseivel részt vett az Elk Grove óriástök és szüreti fesztiválon a hét végén. Mathison 12 ezer dollárt (3,3 millió forintot) vihetett haza nyereményével. 
 
A legtöbb tök 90 nap alatt nőtt méretesre - mondta el Brian Myers, a Kaliforniai Töktermesztők Szövetségének elnöke.
 
Az idei győztes túlszárnyalta a tavalyi verseny első helyezettjét, az a tök ugyanis 718 kilogrammot nyomott. Az országos rekordert azonban így sem tudta felülmúlni: az eddigi legnehezebb tök ugyanis 977 kilogrammos volt.
(MTI)

2015 jól muzsikáló kódex évjárat

Október 06. 19:37
A Csopaki Kódex tagjai az év során folyamatosan ellenőrzik az eredetvédelmi területekhez tartozó szőlőültetvényeket, majd a belőle készült borokat. Ha minden követelménynek megfelelnek a tételek, és még a vakteszten is pozitívan szerepelnek, csak ebben az esetben lehetnek Kódex borok. Íme az idei harmadik, szüreti jelentése a tagoknak:
 
Szüreti jelentés!
Múlt héten tartottuk az éves harmadik kódex szerinti ellenőrzést. A szüreti bejárás során végigjártuk a pincéket és megkóstoltuk a védett területekről származó, többnyire még erjedőben lévő tételeket. Összességében egy jól tervezhető szüreten vagyunk túl. A kezdeti félelmek ellenére nem csúsztak össze a szüretek a korai érések miatt. Minden termelőnek sikerült a szabályozás szerinti sav-cukor tartományon belül maradni. Szép, egyensúlyos és egészséges alapanyag került a pincékbe. 2015 várhatóan egy jól muzsikáló kódex évjárat lesz! 
 
(Forrás: Facebook.com/csopaki)

Elkészült a szuperegészséges csokoládé?

Október 06. 16:34
Az egészséges csoki titka az összetevőkben rejlik, a tiszta kakaóban, és egy, az Andok bolíviai és perui régióiban fellelhető gyógynövényben - mondta el a Kuka Xoco cég tulajdonosa, Gregory Aharonian. A bostoni csokoládégyártó vállalat ugyanis megalkotta A csokit, amelyet potenciális gyógyszerként is neveznek.

Az édességnek egyelőre még csak a prototípusa van kész. „A kokacserje kivonatának mikrogrammos szintű felhasználásával el tudjuk tűntetni az édesítetlen kakaó keserű ízét. Így mellőzhetjük a cukrot, az édesítőszereket és a csokiban fellelhető zsírok nagy részét, amivel szabadjára engedhetjük a kakaó egészségügyi előnyeit. A kakaó ásványokban és antioxidánsokban gazdag, és koleszterincsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik” – fogalmazott a Kuka Xoco tulajdonosa az Élelmiszer.hu értesülései szerint.
 
Aharonian szerint az amerikai csokoládétáblák többsége minimum 70 százalék zsírt és cukrot tartalmaz. Ebben a termékben csupán 35 százalékra fog rúgni a mértékük.  A tervek között máskülönben egy 10 százalékos csokoládé is szerepel.

Borból főtt sör

Október 06. 13:05
Egy ungvidéki mesterborász egy különleges italt készített, amelynek alapanyaga a szőlő leve, ám mégis üdít, mint a sör. Ez a borsör, amelynek előállítása tulajdonképpen megegyezik az árpából készült habzó ital főzési eljárásával. 
 
Az Ungvárral szomszédos Koncházán élő Olsekszandr Kovács eddig elsősorban a borairól ismeretes Kárpátalja szerte. Királyleánykájával és rizlingjeivel számos versenyen végzett dobogós helyen. Kovács mester borból készült kézműves sorének pontos receptúrája azonban szigorú titkot képez – állítja a kárpátaljai 7dniv.info hírújság az Origo.hu forrásai szerint.

Így születik a rozé, videó!

Október 06. 10:05
A Deé Családi Pincézet az idei évjáratban kékfrankos rozét készít, amelyet videón meg is örökített. A pannonhalmi borászatnál ilyen a rozé présléje:

Kiválasztották a Pécsi Tudományegyetem borát

Október 06. 06:23
A Pécsi Tudományegyetem 2000 óta szervezi meg az egyetem bora versenyt a Dél-Dunántúl borvidékein. Az idei évben a Batthyány Pince 2014-as évjáratú Pécsi cuvée fehérbora, valamint az Eszterbauer Kft. 2012-es Tüke szekszárdi bikavér vörösbora nyert. A pincészetek felé elvárás, hogy a benevezett borok ne legyenek drágák, az intézmény nagy tételben tudjon vásárolni belőlük.

A két győztes bort a pécsi, szekszárdi, tolnai és villányi borvidék 14 pincészetének 22 mintájából választotta ki egy szakmai és egy társadalmi zsűri - írta a PTE az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.
 
Az egyetemhez így kerülő győztes borok palackjait egyedi címkékkel látják el, hogy ajándékul szolgáljanak az intézmény partnereinek, vendégeinek.
(MTI)

A Jolie-Pitt házaspáré a világ legjobb rozéja

Október 05. 20:31
A Wine Spectator Top 100-as listáján a 2012-es Chateau Miraval AOC Cotes de Provence a 84. lett, ezzel a helyezéssel a „világ legjobb rozéja” címet is kiérdemelte - írja a Metropol.hu. A bor 90 pontot kapott a New York-i kóstolón, és ez az első alakalom, hogy a száz legjobb közé rozé is bekerült. Ezek után már nem meglepetés, ha eláruljuk, hogy a Chateau Miraval Angelina Jolie és Brad Pitt tulajdonában van. 

Kim Marcus, a Wine Spectator vezető szerkesztője szerint a bor kifinomult és elegáns, tiszta, koncentrált ízekkel, zamatokkal. „Szárított piros bogyósgyümölcsök, mandarin, sárgadinnye. A korty végén pedig izgalmas ásványosság érezhető, tűzkővel, a lecsengés krémes és fűszeres.”
 
A bor egy házasítás cinsault, grenache, syrah és rolle fajták felhasználásából készítették. Egy palack belőle 23 és 28 dollár (körülbelül 7000 ft/palack) között mozog.

New Yorkot ellepik a Michelin csillagok

Október 05. 17:06
Tavalyi Michelin-csillagainak számát további hárommal növelte, ezzel rekordszámú, 76 Michelin-csillaga lett a New York-i éttermeknek.
A New York-i étteremkalauz csütörtökön megjelent 11. kiadása szerint nagyon változatos konyhákat jutalmazott a szakácsművészetet elismerő Michelin-stábja.
 
A Michelin 24 ország éttermeit osztályozza, a kiosztott csillagokat világszerte a minőség biztosítékaként ismerik el.
 
Az éttermi kalauz a legkiemelkedőbb konyhákat díjazó maximális, három csillaggal ugyanazt a hat éttermet jelölte New Yorkban, mint tavaly: Manhattanben az Eleven Madison Park, a Jean-Georges, a Le Bernardin, a Masa és a Per Se lett a legjobb, a Chef's Table at Brooklyn Fare pedig Brooklynban vitte el a pálmát.
 
Két csillaggal idén tíz éttermet jelöltek, eggyel többet, mint tavaly. Az új kétcsillagos a Modern Művészetek Múzeumához tartozó The Modern lett a kalauz szerint.
 
Az egycsillagos kategóriában 60 New York-i étterem szerepel, kettővel több, mint egy éve. A kiválónak minősített konyhák között található egy maroknyi japán, köztük a Cagen és a Hirohisa étterem. Növekszik a Manhattanen kívül izgalmas kulináris élvezeteket kínáló vendéglők száma is. Michael Ellis, a Michelin Guides nemzetközi igazgatója különösen Brooklyn és Queens csúcsminőséget felszolgáló éttermeire hívta fel a figyelmet.
(MTI)

400 ezerrel kevesebben voltak idén az Oktoberfesten

Október 05. 14:21
400 ezerrel kevesebben voltak idén az Oktoberfesten
 
A tavalyinál mintegy 400 ezerrel kevesebben, összesen 5,9 millióan vettek részt az idei müncheni Oktoberfesten, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztiválon.
 
A szeptember 19-én kezdődött és vasárnap zárult 182. Oktoberfest iránti visszafogottabb érdeklődés egyik oka lehet az, hogy a rendezvény ideje alatt esős volt az idő, de sokakat riaszthatott el az illegális bevándorlók miatt bevezetett szigorúbb határellenőrzés és az Ausztriai felől érkező vonatforgalom korlátozása, szünetelése miatt is jóval kevesebb sörivó érkezett Münchenbe.
 
A szervezők az előző évek statisztikái alapján rámutattak arra, hogy legutóbb 2009-ben, az Al-Kaida terrorfenyegetéseinek idejében csökkent 6 millió alá a látogatószám és ugyanez volt a helyzet 2001-ben a New York-i terrortámadás hatására.
 
A látogatók elmaradásával a sörfogyasztás is csökkent: a tavalyi 7,7 millióval szemben idén 7,3 millió liter sör fogyott. A fesztiválozók étvágya azonban nagyobb volt, mint tavaly: két ökörrel többet, 114-et fogyasztottak el a Terézia-réten iszogatók és a tavalyi 48-cal szemben idén 50 borjú húsát ették meg. Emellett nagyon népszerűek voltak a csirkéből készült fogások és sok sörfagyi is jól fogyott.
 
A talált tárgyak irodáján is nagy volt a forgalom, mintegy 3 ezer tárgyat adtak ott le. A szokásos pénztárcákon, mobiltelefonokon és kabátokon kívül egy kutya, egy elektromos pumpa, két bőrnadrág és három jegygyűrű is várta gazdáját. 
 
A hatóságok szerint az idei Oktoberfest "normálisan" telt, a rendőrségnek a tavalyihoz képest például 9 százalékkal kevesebbszer, 2017 alkalommal kellett kivonulnia a sörfesztivál két hete alatt. A kevesebb látogatónak köszönhetően nem volt annyi bűncselekmény - például zsebtolvajlás - sem, a nehéz sörös korsókkal azonban többen verekedtek: 47 ilyen esetet regisztráltak, tizeneggyel többet, mint tavaly.
 
Alkoholmérgezést 628 vendég kapott, ez 72-vel kevesebb a tavalyinál, a korábbi évekhez képest a magukat ájulásig ivók csaknem 40 százaléka ezúttal azonban nő volt.
(MTI)