Fröccs

Ennyien még nem bikavéreztek Egerben

Július 15. 08:09
Az Egri Bikavér Ünnep idején a várost ellepték a turisták, az Érsekkert szinte mind a négy napon teltházas volt, a szervezők látogatócsúcsnak örülnek.
 
A becslések szerint július hetedike és tizedike között mintegy ötvenezer vendéget vonzott az idei Egri Bikavér Ünnep, amely mára már az ország egyik legjelentősebb borgasztronómiai rendezvényévé nőtte ki magát.
 
Az egyre nagyobb siker és érdeklődés elsősorban a több mint harminc borásznak és a tizenöt étteremnek köszönhető, a remek nedűk és az azokhoz készített kiváló ételek páratlan borgasztronómiai élményt nyújtottak. A sátrak előtt kígyózó sorok is azt mutatják, hogy a borvidék borászai és az egri bor egyre népszerűbb a helyi vendégek és a turisták körében.
 
„Számunkra nincs fontosabb küldetés annál, minthogy a tudatos borfogyasztást és az egri borászokat egy országosan elismert rendezvénnyel is népszerűsítsük” – hangsúlyozta Tarsoly József főszervező a Vendég&Hotelnek.
 
A hagyományokhoz híven idén is számos elismerést és díjat adtak át az Egri Bikavér Ünnepen, így a fesztiválon jelentették be, hogy Minárovics Gábor lett a 2015. Év Szőlőtermelője, Gromon Tamás az Év Bortermelője, míg Sándor Tamás az Év Borgasztronómusa.

Egész hétvégén dombérozás lesz Göcsejen

Július 14. 18:54
A göcseji falvak kulturális, néprajzi értékeit, népművészetét, gasztronómiáját, a tájegység természeti szépségét mutatják be a pénteken kezdődő, Göcseji Dombérozó elnevezésű háromnapos programsorozaton.
 
A Göcseji Civil Társaság a hagyományteremtő kezdeményezéssel a göcseji - a "szegek" vidékeként is emlegetett - településeken élőket szeretné összefogni - mondta el Magai Ágota, a társaság tagja. 
 
Az első Göcseji Dombérozón két település - Milejszeg és Becsvölgye - mutatkozik be. A programsorozat nyitányaként pénteken Milejszegen a Pajtagelériában Págyi Zsóka képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás. A közönség találkozhat Szakál Istvánnal, a Göcseji tájszótár című kötet szerzőjével, a milejszegi amatőr színtársulat pedig meglepetéssekkel tűzdelt produkcióval szórakoztatja a közönséget.
 
Becsvölgyén a Kislengyel Malom Kulcsosházban a húsz főből álló gyermekcsoport a színjátszó és képzőművészeti tábor záró előadását mutatja be. Weöres Sándor Holdbeli csónakos című művének színpadi változatához Tóth József festőművész készített díszletet, a tábor művészeti vezetője Börcsök Enikő. 
 
Szombaton Becsvölgyén, a faluház előtti téren helyi termékek vásárával, hagyományőrző együttesek fellépésével kezdetét veszi a Göcseji Hacacáré című népművészeti forgatag. 
 
Vasárnap a vidék legszebb tájait barangolhatják be az érdeklődők: Becsvölgyéről, a faluháztól gyalogos, kerékpáros és motorosok túrákat indítanak. 
 
Milejszegen a Zsuppán-kertbe várják a vendégeket: lesz kézműves vásár, Kovács Gyula erdész a göcseji értékvédelemről tart előadást, Kárpáti János pedig göcseji adomákat idéz fel. A kicsiknek Navratil Andrea énekel és mesél, és a gyermekeknek szól Kárász Eszter színművész és Eszterlánc Együttes interaktív mese koncertje. 
 
Becsvölgyén a református templomban orgonakoncertre várják az érdeklődőket, a faluház környékén a TMK ROCK Band, majd Oláh Ibolya ad koncertet - sorolta a programokat Magai Ágota.
 
Szólt arról is, hogy a vendégeket gazdag göcseji ételekkel is várják: pénteken babgulyás fő a kondérokban, szombaton göcseji babos káposzta és vadpörkölt lesz a menü, de a gasztronómiai kínálatban göcseji répaleves és birkapörkölt is szerepel. 
 
A Göcsej a Zala, a Válicka és a Kerka folyó közti rendkívül tagolt, gazdag növénytakarójú tájegység. A csaknem 650 négyzetkilométer kiterjedésű terület mintegy 70 települést foglal magába.
(MTI)

Brutális fotók a tegnapi brutális viharról

Július 14. 11:00
A tegnapi szupercella kegyetlenül lecsapott: a Balatonon hajókat rongált meg, fákat tört ki, több helyen volt áramkimaradás is. Az esővíz elmosta a pincéket, és rengeteg kárt tett a szőlőben az is, hogy fürjtojás méretű jégdarabok estek az égből. 
 
De mi az a szupercella? Amikor a viszonylag hosszabb ideig tartó, fülledt és párás időjárást okozó meleg periódust egy markáns hidegfront szakítja meg, heves zivatargóc alakul ki. Ilyenkor a legalsó és legsűrűbb légréteg egymást követő láncokba rendezőkik, és az egyik legijesztőbb légköri jelenség alakul ki.  

Kezdődik...

st.donat.estate (@st.donat.estate) által közzétett fénykép,


A tegnapi vihar #balaton #ilovebalaton #tihany #vihar #villam foto: @vanikzoltan

I love Balaton (@ilovebalaton) által közzétett fénykép,


Vihar ⛅ ⚓ #balaton #storm #bay #lake #swan #clouds #siófok #summer #boat #lighthouse

Kókai Viktória Zita (@instakyna) által közzétett fénykép,


Photo : @prblase #balaton #lakebalaton #stormiscoming

Moments in Balaton (@momentsinbalaton) által közzétett fénykép,

Egy szürkebarát lesz Somogy hivatalos képviselője

Július 14. 09:23
A balatonboglári Rád-Vin borászat 2015-ös évjáratú szürkebarátja nyert a Somogy bora címért folytatott idei versenyben szerdán Siófokon.
 
A megmérettetésre a Balatonboglári Borvidékről tizenhárom pincészet harmincegy, többségében fehérborral nevezett, melyeket szakmai és társadalmi zsűri is pontozott nemzetközi szabvány szerint - tájékoztatta a Somogy Megyei Önkormányzat közleményben az MTI-t.
 
Kiemelték: a győztes bor "Somogy hivatalos képviselője" lesz idei és jövő évi rangos hazai, nemzetközi eseményeken.
 
A borversenyen különdíjjal jutalmazták a Rád-Vin Borászat 2013-as évjáratú olaszrizling, a Buzás Szőlőbirtok 2015-ös "Kötcsei beszédes", a Podmaniczky Pince 2015-ös rajnai rizling és a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet 2012-es cabernet franc borát - jelezték.
 
Hozzátették: a díjátadóra a Balatonlellei Borhét keretében, augusztus 7-én kerül sor.
 
A Somogy Megyei Önkormányzat a Somogy bora versennyel is a kulturált borfogyasztást kívánja népszerűsíteni, igyekszik ráirányítani a figyelmet a minőségi borok termelőire, s hangsúlyozni a borturizmus fejlesztésének fontosságát - olvasható a közleményben.
(MTI)

Új hely nyílt, ahol meztelenül vacsorázhatsz, és nem visznek be érte

Július 13. 17:42
A látogatószám csökkenését igyekszik megakadályozni egy milánói étterem tulajdonosa azzal, hogy hetente egy nap csak pucér vendégeket szolgál ki: pénteken nyílik Olaszország első étterme meztelenek számára.
 
A L'Italia-Americano nevű étterem a hatvanas évek stílusával és táncparkettel várja a vendégeit, akik hetente egyszer, péntekenként egy öltözőben megszabadulhatnak ruháiktól, csak ezután foglalhatják el asztalukat. A vendégek fényképezése szigorúan tilos - írja hétfői számában a La Stampa című olasz napilap. 
 
„Az étteremmel is rendelkező közeli bevásárlóközpont megnyitása a környéken sok vendéglátóegységet kényszerített arra, hogy bezárjon. Azt gondoltam, vagy találok módszert arra, hogy az éttermemet egy piaci rést betöltő hellyé változtassam, vagy le kell húznom a redőnyt. Az első verziót választottam” - mondta el Cerro Maggiore tulajdonos.
 
A menü két főre 120 euróba (37 ezer 500 forintba) kerül, de csak 80 euróba, ha a vendégek online foglalnak asztalt. 
 
„Egy pucér étteremnek semmi köze a szexhez. Tiszteljük a törvényeket, ügyelünk arra, hogy a vendégeink megfelelően viselkedjenek” - hangsúlyozta Maggiore.
(MTI)

Itt a magyar dinnye!!!

Július 13. 10:43
Már megjelent a magyar dinnye több áruházlánc üzleteiben, és a nyár más szezontermékeiből, így az ásványvízből, üdítőitalokból és jégkrémből is megnőtt a forgalom az élelmiszer-kiskereskedelemben - közölték az áruházláncok.
 
Az Auchan Magyarország Kft. közlése szerint a görögdinnye továbbra is az áruházlánc legnépszerűbb nyári gyümölcse. Július első hetében megjelent a magyar dinnye a polcokon, mely várhatóan július közepéig teljesen kiszorítja az import dinnyéket - írták.
 
A Tesco áruházakban jövő héttől kizárólag magyar görögdinnyét árulnak majd, és a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. országos hálózata zöldség-gyümölcs polcain is kiemelten kezelik a magyar dinnyét. A görögdinnye népszerűsítésére a Spar roadshow-t is indít a Balaton körül.
 
A nyár egyéb slágertermékeiről azt közölték: az Auchan áruházakban az éves ásványvíz forgalom 30-35 százaléka esik a három nyári hónapra. Az elmúlt években a forgalom folyamatosan emelkedett: tavaly 4,3 százalékkal több ásványvíz fogyott, mint 2014-ben. Az áruházlánc tapasztalatai szerint egy átlagos kánikulai napon körülbelül 200-280 ezer darab palack, vagyis 130-190 ezer liter ásványvíz fogy.
 
A nyár másik meghatározó terméke a jégkrém, melynek 92 százalékát május és szeptember között értékesítik. Az Auchan közel 250-féle jégkrémmel készült a nyári szezonra, köztük 38 sajátmárkás. Ezek között pálcikás és családi jégkrémek, multipack termékek, illetve jégkrém torták is vannak.
 
A nyári szezonban a Spar Magyarország több árucikk esetén is növekedést tudott elkönyvelni. Júniusban dinnyéből, jégkrémekből, ásványvizekből, sörből és a napozási termékekből is több fogyott. Kiemelték: idén a söröket illetően folytatódott az elmozdulás a minőségi, azaz a magasabb árkategóriájú és az ízesített italok  irányába.
 
A Tesco áruházakban nyáron 25-30 százalékkal emelkedik meg az ásványvizek iránti kereslet. A teljes ásványvíz forgalom közel fele május és szeptember között realizálódik. A fogyasztók körében a szénsavmentes ásványvizek, illetve az ízesített termékek a legnépszerűbbek. Jégkrémből és fagyiból átlagosan hétszeresére nő a forgalom egy nyári hónapban - egy télihez képest -, ami nagyjából az éves forgalom 60 százalékát jelenti - közölte a Tesco.
 
Adataik szerint sokan választanak speciális étrendjüknek megfelelő jégrémet, a Tesco áruházakban egyre többen keresik a drágább, jobb minőségű termékeket. A legnépszerűbbek a családi kiszerelésű jégkrémek, ezt követik az úgynevezett multipack, azaz több pálcikás terméket egy dobozban tartalmazó csomagok, és végül a pálcikás termékek. 
 
A CBA arról számolt be: a nyáron megszokott slágertermékek kiemelt népszerűséget élveznek. A legnagyobb forgalmat a múlt hét végén tapasztalták a CBA üzleteiben, ugyanis a kánikula és a labdarúgó Európa- bajnokság hatásai együttesen érvényesültek.
 
A CBA bolthálózatában egy átlagos nyári naphoz képest mintegy 20 százalékkal több fogyott az üdítőkből, sörökből, ásványvizekből. A belvárosi üzletek kiugróan magas forgalmat értek el az említett három termékkörből, nem volt ritka az, hogy megduplázták az értékesítési mennyiségeiket. De jól fogytak a chipsek, snackek is, ezen árucikkekből átlagosan 10 százalékos volt a bővülés.
(MTI)

Szombaton kezdődik a Badacsonyi Bor7!

Július 13. 07:35
Szombaton kezdődik a Badacsonyi Bor7!
 
Kitűnő borok, badacsonyi pálinkák, helyi csemegék, menüajánlatok, nyereményjáték, kádárbemutató, és koncertek várják szombattól, 17 napon át a Badacsonyi Boz7 vendégeit.
 
A rendezvényen fantasztikus borokat kóstolhatnak a vendégek 14 kiváló badacsonyi pincészettől, melyek a Badacsonyi Hegyközségi Borversenyen kivétel nélkül érmeket gyűjtöttek be! A kóstolással pecséteket is lehet gyűjteni és ezáltal 1-1 palack bort nyerni!
 
Badacsonyi Pálinkákból sem lesz hiány, erről a Badacsonyi Pálinkaház gondoskodik, akiknél badacsonyi szőlőfajtákból és törkölyeikből készült pálinkákkal ismerkedhetnek a vendégek.
 
A borok és a pálinkák mellé pedig helyi csemegék dukálnak! Lesznek kemencében sült finomságok, sajtkülönlegességek, sokféle kürtöskalács és pogácsa!
 
A BOR7 idején 7 étterem menüajánlattal készül. Az esti koncertek előtt kihagyhatatlan élmény egy-egy BOR7 menü elfogyasztása. Ha valaki 3 különböző étterembe ellátogat, 1 palack bor a jutalma.
 

Csütörtöktől hallhatod a Somló Hegy Hangját

Július 12. 20:36
A Csík Zenekar koncertje mellett lovasbemutató, főzőverseny, vásár és kiállítás, valamint a Fölszállott a Páva televíziós műsor korábbi résztvevőinek gálaműsora is várja az érdeklődőket csütörtöktől vasárnapig a Somló Hegy Hangja Fesztiválon. 
 
A Somló Séd-DŰLŐngélő elnevezésű programrész a hegy somlószőlősi lankáin, míg a szombat esti Csík-koncert és a vasárnapi közösségi események, valamint a Fölszállott a Páva gálaprogramja is a Somló tetején fekvő réten lesz látható - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban. 
 
A négynapos programsorozat a Bor - Vidék - Hagyomány című szakmai találkozóval veszi kezdetét a Tornai Pincészet konferencia termében csütörtökön. 
 
Pénteken lovas kocsival járhatják körül a Somló-hegyet az érdeklődők, majd a Megyer Sarja Egyesület lovasbemutatóján vehetnek részt. Boka Gábor a János vitézből ad elő, este pedig a Cimbaliband zenekar játszik.
 
Szombaton a családi pincészetek borfesztiválján vehetnek részt a látogatók a hegy somlószőlősi oldalán. Ugyanott vasárnap Magyar Értékek, Veszprém Megyei Értékek címmel vásárt és kiállítást tartanak, de lesz főzőverseny is, a Veszprém Megye Értékünnepe című eseményen pedig művészeti közösségek színpadi előadásait tekinthetik meg a látogatók. Emellett Magyar-Magyar Gála címmel határon túli magyar vendégek és hagyományőrzők közös műsora is látható lesz.
(MTI)