Fröccs

Erdélyi pince volt a legjobb a 10. Kárpát-medencei Borversenyen

November 20. 13:44
November 19-én tizedik alkalommal került megrendezésre Budapesten a Kárpát-medencei Borverseny, a határon túli magyar borászok legjelentősebb borversenye. A megmérettetést a Magyar Bor Akadémia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Zászlósborok Rendje és a Soós István Borászati Szakközépiskola valósítja meg évről-évre. A versenyen kizárólag palackozott borok szerepelhettek, a nevezés ingyenes volt. A zsűriben nem csak magyarországi szakemberek, hanem a nevezők, a határon túli magyar borászok közül is többen dolgoztak.
 
Idén rekord számú nevezés érkezett: a borversenyen 127 minta vett részt öt országból: Horvátország (Dél-Baranya), Románia (Erdély), Szlovákia (Felvidék), Szlovénia (Muravidék), Szerbia (Vajdaság). A borokat 39 borászat nevezte. A nevezett minták közül 86 fehér-, 33 vörösbor és 8 rosé vagy siller volt. 
 
A hagyományos 100 pontos bírálati rendszer alapján összesen 88 érem került kiosztásra. Nagyarany-érmet 3 bor kapott: az erdélyi Balla Géza „Aradinum Cuvée” 2009-es vörösbora és „Feketeleányka Sziklabor” 2013-as vörösbora, valamint a vajdasági Dibonis Pincészet „Shiraz” 2009-es vörösbora. Ezen kívül 20 aranyérem, 32 ezüstérem, és 33 bronzérem született. 

Egy tökéletes belépőbor Hegyaljáról

November 20. 11:29
A Tokaj Kereskedőház minőségi fejlődését minden borrajongó megtapasztalhatta az elmúlt évben a különböző kóstolók keretein belül. Nem is olyan régen Áts Károlyt kérdeztük a változásokkal kapcsolatban. A 2014-es évjáratban elkészített Tokaji Cuvée-ről pedig dícsérő szavakat írt a Metropol.hu. A pincészet és egyben a borvidék belépőbora is ez a tétel:
 
„A furmint és hárs adja a feszes, mélyebb vázat, míg a sárgamuskotály intenzívebbé és kedvesebbé teszi asz összhangot. Ebben a borban jók az arányok, a hárs és a furmint hasonló súllyal került a latba, míg a muskotályból tényleg csak egy kevés került bele, hogy ne vigye el túlzottan illatos irányba, s a szerkezetet se vékonyítsa el.”

Megveszik a Dreher tulajdonosát

November 20. 09:41
Nagy átalakulás készül a globális sörpiacon, a négy vezető sörgyártó közül a legnagyobb AB InBev megveszi a listán utána következő SABMillert - írja az Index.
 
A tovább gyarapodó AB InBev 7 éve létezik mai formájában, és egy csomó cég fokozatos összeolvadásából keletkezett. Így a világ sörpiacának több mint a fele az ő kezükben lesz, az új társaság lesz a világ egyik legnagyobb napi fogyasztási cikkeket gyártó cége.
 
Az AB InBev 106 milliárd dollárért veszi meg kisebb versenytársát.
 
További érdekességek a fúzióról az Indexen.

Ezét egészséges a krumpli

November 20. 06:27
Sokan azt gondolják, hogy a burgonya az egyik legegészségtelenebb zöldség, amit eszünk. De valójában tele van vitaminnal, ásványi anyaggal. Az Origo.hu összegyűjtötte a krumpli mellett az érveit:
 
  • Egy közepes méretű burgonya 164 kalóriát tartalmaz. Ez a mennyiség fedezi a napi kalciumszükséglet 2 százalékát, a C-vitaminnak az 51 százalékát, a vasnak 30 százalékát, a B-vitaminnak 6 százalékát, a magnéziumnak és káliumnak pedig 25 százalékát. Magában hordozza ezen kívül a foszfort, a cinket, a niacint és a folsavat. Alfa-liponsav nevű összetevője részt vesz a cukor energiává való átalakításában.
  • A héjában található flavonoidok erőteljes gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatásúak is egyben.
  • Jótékonyan hat a csontozatra, a szív működésére. A krumpli közvetetten csökkenti az infarktus veszélyét is.
  • A krumpliban található folsav a rákmegelőzés szempontjából fontos.
  • A burgonya rostban bővelkedik.

Ez az év kapása!

November 19. 19:32
Avagy hogyan mentette meg egy férfi ennek az üveg bornak az „életét”:
 
Ez az év kapása!
Forrás: Gifbin.com
 
 
 
 

Íme a legjobbak listája a Gault&Millau szerint

November 19. 16:26
November 19-től már kapható a Gault&Millau Magyarország 2016-os étterem és borkalauza, amelyet abobim szaértők értékelése alapján állítottak össze. Íme a legjobbak:
 
  • Az év étterme az Alabárdos (tulajdonos: Andrusch Péter)
  • Az év borászata a Heimann Családi Birtok
  • Az év konyhafőnöke Lőrincz György (Babel)
  • Az év étteremtulajdonosa Pintér Katalin (Gerbaud, Onyx, Émile)
  • Az év felfedezettje a St. Andrea Wine & Gourmet Bar
  • Az év kisvendéglője a Fricska Gasztropub
  • A vidék étterme az Anyukám mondta (Encs),
  • Az alternatív vendéglátás 2016 elismerést pedig a Séf utcája és a Buja disznó(k) kapták

A Gault&Millau Magyarország 2016-os kötete 228 étterem és 510 bor tesztjét tartalmazza, továbbá értékel 171 borászatot és 234 szállodát. Molnár B. Tamás, a kalauz főszerkesztője az Origonak elmondta, hogy idén először jelentkezik a kalauzban a Budapest extra című fejezet, amely ajánlásokat tartalmaz a következő területekről: street food, alternatív vendéglátás, cukrászda, kávéház, sörözők, illetve a zsűri először tesztelte a hazai kézműves söröket.

Balassa István: igen száraz forró évjáraton vagyunk túl

November 19. 14:06
A szokásosnál magasabb hőmérséklet és a kritikusan alacsony mennyiségű és kedvezőtlen eloszlású csapadék jelentősen befolyásolta az évjáratot, ennek ellenére a mustok valamint az erjedő száraz borok esetenként kiváló minőségűek lehetnek – írta a Mandiner.bornak küldött szüreti beszámolójában Balassa István.
 
A forró száraz évjárat hatására a szüret a szárazborok esetében már szeptember elején elindult, és várható volt, hogy a megvastagodott bogyóhéj nem fog kedvezni az aszúszemek tömeges kialakulásának. Ez alól kivétel egy két dűlő és igen jól művelt parcella ahol a kevés, de jó minőségű aszúszem igen komoly értéket fog képviselni pár év múlva palackba zárva.
 
A szüreti időszakban szeptember hónapban 54 mm, míg októberben magas, 100 mm csapadék esett, ami nem kedvezett a szüret zavartalan kivitelezésében, és néhány termőhelyen csökkentette, a szőlő minőségét. A csapadék hatására helyenként botritiszes fertőzés jelentkezett.
Összegezve egy igen száraz forró évjáraton vagyunk túl, de a mustok valamint az erjedő szárazborok esetenként kiváló minőségűek lehetnek, míg az édes borok esetében ez a kép nagyon változatos.
 
A részletes leíráshoz ide kattints!

Van, ahol a kaktusz alapvető élelmiszer

November 19. 12:18
A fügekaktusz a mexikói konyha egyik jól ismert alapanyaga: fogyasztják főzve, sütve, grillezve, de akár még nyersen is. Sőt, italt is készítenek belőle. A Nosalty összegyűjtött pár olyan ételt, amit egyszerűen meg kell kóstolni.
 
Persze a kaktusznál vannak jóval extrémebbek is a listán. Elég csak a haggist (birka- vagy borjúbelsőségekből, hagymával, faggyúval, zabliszttel és fűszerekkel készülő étel, juh- vagy birkabélbe töltve), vagy a 100 napos tojást említeni.

Ne hozzák ide a kínai mézet!

November 19. 10:52
Ismét tiltakoztak az uniós kínai mézimport ellen Budapesten szerdán magyar méhészek, mivel újabb mézhamisítási botrányra derült fény a Kaposvár és Térsége Méhészeinek Egyesülete (KTME) szerint.
 
A civil szervezet 19 különböző, "származási helye EU és nem EU" megjelölésű, a nagy kereskedelmi üzlethálózatban vásárolt mézet vizsgáltatott meg a brémai QSI laboratóriumban. Mind a 19 tétel kínai keverék volt, és 15-ről bebizonyosodott, hogy közönséges, gyenge minőségű ipari méz.
 
Takács Ferenc méhész, a demonstráció szervezője, KTME-tag arról tájékoztatta az MTI-t: a KTME 19 méztételt vásárolt november 6-án és 7-én Aldi, Spar és Metro üzletekben, amit a QSI brémai laboratóriumban megvizsgáltatott. Az EU és nem EU jelöléssel ellátott méztételek 100 százaléka, mind a 19 minta, kínai mézet tartalmazott.
 
A megvizsgált tételek 90 százaléka - 19-ből 17 - magas élesztőgomba tartalmú volt, vagyis az előállítása során erjedés lépett fel. Emellett a megvizsgált tételek 80 százalékát - 19-ből 15-öt - a brémai QSI laboratórium ipari méznek minősített. Ezért jogellenesen van a magyar üzletek polcain - vélekedik a KTME.
 
Nincs olyan tétel a megvizsgált 19 mintából, amelyik minden szempontból megfelelt volna a minőségi méz követelményeinek - hangsúlyozta az egyesület.
 
A KTME úgy véli: a multinacionális élelmiszer láncok tudják, hogy a kínai méz minősége nem megfelelő, mert sok nyugat-európai országban tiltják vásárlását a beszállítóiknak. Van olyan áruházlánc, amely például Németországban nem engedi be az üzleteibe a kínai mézet, Magyarországi forgalmazásra ellenben a tapasztalatok szerint jelenleg kizárólag kínai mézkeveréket szerez be - állították.
 
Az egyesület közleménye hivatkozik Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára korábbi nyilatkozatára, hogy a magyar hatóság fellép a kínai méz ellen. Az egyesület számon kéri: miért nem tűnt el a kínai méz a magyar boltokból. Állítja ugyanakkor: országosan szigorú ellenőrzések folynak a magyar méhészeknél.
 
A demonstrációt követően a Pest megyei Csévharaszton egy méhészetben nyilvánosan elégették a megvizsgált és a magyar üzletekben jogellenesen árusított ipari minősítésű kínai mézet - tájékoztatott Takács Ferenc.
(MTI)