Fröccs

Érdemes lesz ellátogatni az új év első napján a Bazilikához

December 27. 17:19
A karácsonyt követően továbbra is ingyenesen használható a 200 négyzetméteres korcsolyapálya a budapesti Bazilikánál, és a helyszínen a korcsolyát ingyen lehet bérelni. Szilveszterkor a legnagyobb slágerek zenéje lesz hallható a téren.
 
Január elsején pedig az újévi hagyományokat követve rendhagyó Lencse Nappal várják a látogatókat a Bazilikánál, ahol a különféle receptek szerint elkészített szerencsehozó étel minden gasztrokiállítónál és street food árusnál kapható lesz.

A tokaji aszú inspirálta a világhíres magyar parfümőrt

December 27. 14:25
Minya Viktória az egyetlen nemzetközi szinten is elismert magyar parfümőr, akinek Párizsban saját műhelye és stúdiója van, valamint a legnevesebb kiállításokra hívják a világban. Az Index.hu a parfümkészítés rejtelmeiről, nehézségeiről és szépségeiről beszélgetett Minya Viktóriával:
 
"Legalább egy év, mire eljutok egy illat végső formulájáig, és közben minimum kétszáz receptúrát kipróbálok, de van, hogy csak ezer próbálkozás után születik meg a végső verzió." A magyar parfümőrlány saját sorozata, a Hedonist különféle virágokat és gyümölcsöket (például rózsát, íriszt, ribizlit) gondol tovább, a legnagyobbat pedig eddig az Eau de Hongrie nevű kreációja szólt, amit a tokaji aszú inspirált.
 
A tokaji aszú inspirálta a világhíres magyar parfümőrt

Miből és hogyan készül a gumicukor?

December 27. 11:18
A gumicukorok „királya” a Haribo, amelyet mindneki ismer. Most kiderül, hogy milyen összetevőkből áll: cukor, zselésítő szer és víz. A Haribo-titok a megfelelő hőmérsékletben, aromákban és a tárolásban rejlik - írja az Origo.hu. Íme egy videó arról, hogyan készül a Haribo:
 

Ez lenne az amerikai elnök egyik kedvenc borászata?

December 27. 07:36
Nem hivatalos források szerint az Egyesült Ál­lamok elnökének egyik kedvenc borászata a Duckhorn - írja a Metropol.hu. A pincészet Kalifornia egyik leghűvösebb termőterületén Russian River Valley AVA-ben található, amely klíma elsősorban az óceánnak köszönhető. A Metropol.hu a Duckhorn Winery egy 2014-es Migration Chardonnay tételét mutatja be:
 
Illatban elegáns és vibráló – persze csak egy chardonnay-hez méltón. Ott vannak benne az érett gyümölcs aromái, de ott van az mérsékelt, hűvösebb karakter is, amelyet a speciális klíma segített világra. Citrusok, érett fehérhúsú gyümölcsök, narancsvirág, kis vajasság, és florális karakter. Kellően elegáns és összetett illat.

Ilyen volt egy két puttonyos aszú címkéje

December 26. 18:26
A borok címkéi jókora változáson estek át. A Vinoport.hu-n megjelent dr. Bihari Zoltán gyűjteménye, amelyet eredetileg a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kiadványában tettek közzé. Több érdekesség is felfedezhető a címkéken, íme egy:
 
Ilyen volt egy két puttonyos aszú címkéje
 
1945 előtt még a két puttonyos minőség is elfogadott volt. A közelmúltig a szlovák oldalon is készítettek kétputtonyos aszút.

Bizarr karácsonyi szokások a nagyvilágból

December 26. 14:40
Hazánban természetes, hogy mindneki karácsonyfát állít örökzöld fenyőből, de mi a helyzet az olyan országokban, ahol nincsen ilyen típusú fa? A Dívány.hu összegyűjtött pár elképesztő karácsonyi szokást:
 
  • Indiában, mivel fenyő nemigen van, így banánfát állítanak. 
  • Ukrajnában a fenyőfákon a pókháló mai napig fontos díszítő kellék karácsonykor: a hagyomány szerint ugyanis, aki az ünnep alatt ilyet talál a fán, arra gazdagság és szerencse vár.
  • Az osztrák területeken él a hagyomány, mely emléket állít a Mikulás ellenpontjának, a rossz gyerekek rémálmának, vagyis a Krampusznak. 
  • A tradíciót követő helyi, grönlandi lakosok egy fókabőrt telepakolnak helyi madarakkal tollastól-csőrőstől-zsigerestől. A pakkot egy kő alá „rejtik”, és néhány hónapig rohasztják. Ezután pedig előszedik, felvágják a bőrt, és feltálalják a fogást.

Íme az ehető karácsonyfa

December 26. 11:48
Egy karácsonyfa, amely csupa süti és minden alkotóeleme ehető. Ilyen ünnepi meglepetést készítettek egy indiai luxusszálloda séfjei. Ahmadábád-ban az ötcsillagos Hyatt Regency Hotel séfjei és cukrászai egy 3,5 méter magas sütifát alkottak. Ehhez felhasználtak 50 kg cukormázat, 10000 aprósüteményt, 5000 macaront. De nem elégedtek meg ennyivel, még egy téli mézeskalács várost is összehoztak, hogy ne magányosan álljon a karácsonyi süteményfa - írja a Hvg.hu.

Ezt szereti a magyar fehérekben Elizabeth Gabay

December 26. 09:53
Én ezeket a borokat találtam kiemelkedőnek: igazán magyar karaktert mutatnak, eltérnek a nemzetközi fajtáktól és stílustól. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem találkoztam mással, ami nagyon tetszett. A három fehérbor jól szemlélteti, mit szeretek a magyar fehérekben: fantasztikusan aromatikus gyümölcsösség, kiváló struktúra és savak. A két vörös pedig egyedi gyümölcsös karakterrel bír - olvasható a Művelt Alkoholistán.
 
A borok pedig:
  • Pálffy Pince Riválisok 2013
  • Bolyki Meta Tema Második Szüret 2013
  • Balassa Betsek Riolit 2013
  • Takler Görögszói Kékfrankos 2011
  • Vesztergombi Kadarka 2012
 
A blog ezeken kívül Niklas Jörgensen, Wojciech Bońkowski, alföldi merlot, akov, Csite Norbert, Márkus György, octopus, Szabó Edit, Ripka Gergely és Rszabi kedvenceit szedte össze.

2016 a Gasztroélmények Éve lesz

December 26. 06:52
Magyarország turisztikai vonzerőit és az adott helyszínekhez kapcsolódó magyar élelmiszeripari és gasztronómiai termékeket népszerűsítő kommunikációs kampányt indított decemberben a Magyar Turizmus Zrt.
 
A tájékoztatás szerint a Budapest Airport közreműködésével megvalósuló akció keretében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának legláthatóbb, kikerülhetetlen felületein helyeznek ki plakátokat, amelyeket a február 14-ig tartó kampány során két alkalommal, január 15-én és február 1-jén is frissítenek.
 
2015-ben a Budapest Airport minden idők legmagasabb utasforgalmi rekordját érte el, az üzenetek pedig a terminálra érkező valamennyi vendéghez eljutnak.
 
A Magyar Turizmus Zrt. beszámolt arról is, hogy a jövő évi nemzeti marketingtevékenységnek szintén kiemelt fókusza lesz a gasztronómia, tekintettel arra, hogy a turisztikai- és agrármarketing egymást erősítő jellege legkézzelfoghatóbban a gasztronómia területén jelenik meg. 
Mint írták, 2016 a "Gasztroélmények Éve" lesz a Magyar Turizmus Zrt. koordinálásával. A Torkos csütörtökkel induló tematikus év 4-5 nagyszabású, országos vagy azon is túlnyúló gasztronómiai eseményt ölel fel, amelyeket további rendezvények követnek.
(MTI)