Fröccs

Ez történt a Bocuse d'Or európai döntőjének első napján

Május 11. 09:47
A hatalmas nemzetközi figyelemmel övezett szakácsversenyen - amelynek eseményeit folyamatosan frissülő cikkünkben követjük - Magyarországon kívül a kontinens még tizenkilenc országa vesz részt.
 
Vomberg Frigyes, a magyar csapatot a konyhán kívülről, tanácsokkal ellátó coach az első versenynapon a konyhai zsűri tagjaként dolgozott. Elmondta: a szerdán versenyző csapatok coach-ai közül sorsolták ki az első nap konyhazsűrijének egy részét, így az ő feladata a keddi versenyen az „ellenfelek” szakszerűségének, munkájuk tisztaságának, megfelelő anyagfelhasználásának ellenőrzése volt.
 
A konyhai zsűri húsz pontot ítélhet a csapatoknak: tíz pont jár a higiéniáért és a konyhai eljárásokért, további tíz pont a gazdaságos alapanyag-felhasználásért.
 
„Sok csapat nagyon összeszedett, határozott, tudja, hogy mit akar, és akadnak gyengébbek is. Körülbelül négy csapat van, akik nagyon erősek és akiket nagyon meg szeretnénk szorongatni” - mondta még a verseny kezdetekor Vomberg Frigyes, akinek várakozásai szerint az északi országok ismét meghatározó szerepet fognak betölteni a versenyen.
 
A coach szerint azonban a zsűrizéssel szerzett tapasztalatai már nem fogják befolyásolni a magyar csapat, Széll Tamás séf és segítői munkáját. „Azon vagyunk, hogy ne hibázzunk. A saját programunkat szeretnénk megcsinálni úgy, ahogy elhatároztuk. Mindent elmondok nekik, amit ma itt látok, de ez már nem zavarja meg őket, ettől csak erősebbek lesznek” - fogalmazott Vomberg Frigyes. Hozzátette: nagyon várja a holnapot, „olyan ez, mint amikor a lovak verseny előtt várják, hogy kinyíljon előttük az ajtó és elstartolhassanak”.
 
Marco Acquaroli, az olasz csapat séfje elmondta, hogy nagy izgalommal készül a szerdai versenynapra, amikor Széll Tamás és csapata előtt versenyezhet.
 
Hatalmas felelősség egy ekkora versenyen indulni, de keményen készültünk - mondta el a Bocuse d'Oron első alkalommal résztvevő séf, hozzátéve: nehéznek találta az idei kötelező összetevőket, de sokat gyakoroltak a kecsegével és a gímszarvassal.
 
A hangulat rendkívül barátságos és motiváló, így igazán nagy élmény a kontinensdöntőn részt venni - mondta Marco Acquaroli.
 
A kontinensdöntő idén a magyar ízek jegyében telik, hiszen a versenyfeladatok fő alapanyagai - a dunai kecsege és gímszarvasborjú - mellett két magyar borászat vörös és fehér borai szerepelnek a kínálatban.
 
Sauska Krisztián, a nevét viselő pincészet tulajdonosa elmondta: eddig szinte elképzelhetetlen volt, hogy Magyarország ilyen rangos eseményt, ráadásul ilyen magas színvonalon vendégül lásson, ilyen nagy számú és nagy tudású külföldi vendéggel. Hatalmas lehetőség ez Magyarországnak és természetesen pincészetüknek is - emelte ki.
 
Mint hozzátette, elsősorban a helyi fajtákra koncentrálnak: a zsűri tagjai és a kiemelt vendégek a Sauska kékfrankosát, cabernet franc-ját, kadarkáját és kékfrankos alapú cuvée-jét kóstolhatják.
 
Szappanos Péter, a nemrég Grand Tokajra átnevezett Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója szerint a Bocuse d'Ort az új márka, név és arculat világpremierjének is szánják. Az arculatváltás egy hároméves folyamat záróakkordja, a versenyen személyesen is jelen lévő Áts Károly főborász nevével fémjelzett új minőséget jelzi a friss név is.
 
A Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntőjére ellátogatott a világhírű osztrák borász, Lenz Moser is, akivel a Grand Tokaj együttműködési megállapodást kötött a márka nemzetközi népszerűsítésére - árulta el a cég vezetője.
 
A versenyen már kóstolható a kiválónak bizonyult 2013-as évjárat aszúja, és a Grand Tokaj száraz borai közül egy birtokházasítás, egy sárgamuskotály, egy alap és egy prémium dűlőszelektált furmint is.
(MTI)

Jó hír: újra nő a hazai méztermelés

Május 11. 09:22
A 2011-es mélypont után növekedés mutatható ki a hazai méztermelésben. A rekordév 2008 volt, a kipörgetett mennyiség 4 éve folyamatosan növekszik.
 
Jó hír: újra nő a hazai méztermelés

Egyre több bort isznak a fiatalok

Május 11. 06:32
Átlag feletti fizetéssel rendelkező milleniumi korosztály vezeti a bor eladásokat az Egyesült Királyságban, derült ki a Wine Intelligence legfrissebb kutatásából. 
 
Milleniumi korosztálynak a 18 és 35 év közötti fogyasztókat szokás nevezni, és úgy tűnik, hogy a borok iránti érdeklődésük és fogyasztásuk az utóbbi években lényegesen felerősödött. A teljes lakosság borra költött költségének majdnem egy harmadát az ő költekezésük teszi ki.
 
Mindeközben az X és baby boomers generáció fogyasztóinál csökkenő kereslet figyelhető meg.  A kutatásban arra is rávilágítottak, hogy a fiatalok a költekezésük 24 %-át fordították alkoholra 2013-ban, amely mostanra 31 %-ra nőtt. A Wine Intelligence szerint, a milleniumi generáció egy közösségi italként tekint a borra. A vásárlási szokásaik megváltozásával egy olyan fontos szegmenssé váltak, amelyet érdemes folyamatosan tanulmányozni. 
 
Ami a vásárlás helyszínét illeti, a szupermarketeket felváltják a diszkont áruházak és az online webáruházak. Mi sem bizonyíthatja jobban a prosecco népszerűségét, mint az, hogy minden vizsgált csoportban kedvencként említették. 

Svájc a világ boratlaszának egy kicsi, de izgalmas foltja

Május 10. 20:05
Talán eddig sokan nem is hallottak a svájci borokról, de kóstolni még annál kevesebb borkedvelőnek volt lehetősége, hiszen az ország teljes bortermelésének csupán 1,8%-a hagyja el Svájcot. Az országban 15 ezer hektáron folyik a szőlőtermesztés, és a legjelentősebb borrégiói a francia nyelvterületen, vagyis a dél-nyugati kantokokban találhatóak. 
 
Svájc a világ boratlaszának egy kicsi, de izgalmas foltja
Valais szőlőtőkéi (Forrás: Switzerland-wine.com)
 
A Borrajongó.blog.hu segítségével most betekintést nyerhetsz a svájci borokba:
 
Hiba lenne elsétálni a svájci borok mellett. A régió főleg azon borrajongók számára rejteget érdekességeket, akik a mainstream helyett a különleges borok, a kevésbé ismert helyi fajták iránt is érdeklődnek, és borturizmus címszó alatt nem csak az orrukkal és szájukkal kóstolnak. Igen, ők Svájcban jó helyen járnak.(...)
 
Svájc legismertebb borásza talán Jean Rene Germanier, aki a borászkodás mellett egyébként a Svájci törvényhozás tagja, sőt 2010/11-ben elnöke is volt. A ProWeinra Valais autochton fajtáiból készült fehérborait hozta, az Amigne-t, a Heida-t (egy tramini klón, a Jura-ban Savigninként a vin jaune-n keresztül ismert) és a Petite Arvine-t. Utóbbi volt talán a legemlékezetesebb, erről lent esik még szó.
 
A teljes cikket a Borrajongó.blog.hu oldalon tudod elolvasni!

Az egyik legjelentősebb hazai kékfrankos termelő most is bizonyított

Május 10. 17:10
Április végén az Andante Borpatikában bemutatkoztak a Mátrai Tőkések (Losonczi Bálint, Szecskő Tamás, Karner Gábor), ahol izgalmas tételeket kóstolhattak az érdeklődök. Az egyik legparádésebb sort kétség kívül Karner Gábor mutatta be, amelyről részletesen beszámolt A Művelt Alkoholista.
 
„A sor bizonyította, hogy megfelelő odafigyeléssel itthon is lehet magas minőségű, hosszan érlelhető kékfrankosokat készíteni. Karner Gábornak 10 év alatt sikerült a legjelentősebb kékfrankos termelők közé emelkednie. A szortiment letisztult, jól megfigyelhető a héjon áztatás hosszából eredő változás, a borok egyre kifinomultabbak, részletgazdagabbak. A korai fogyasztásra szánt birtokborban az utolsó évjáratokban sikerült maradéktalanul megőrizni a friss gyümölcsös karaktert, míg a dűlős tételek testesebbek, hosszabb pályára pozícionáltak. És a java még csak ezután következik: a tőkék idősebbek lesznek, a borász tapasztaltabb.”
 
A teljes cikket A Művelt Alkoholista oldalán tudod elolvasni!
 
Az egyik legjelentősebb hazai kékfrankos termelő most is bizonyított
A Mátrai Tőkések: Karner Gábor, Szecskő Tamás és Losonczi Bálint (balról jobbra), Fotó: Graselly Balázs

Borrendek vonulnak pénteken Szegeden

Május 10. 15:45
A borrendek felvonulásával kezdődik el pénteken a XXII. Szegedi Borfesztivál és a Szeged napját köszöntő ünnepségsorozat, amelyen másfél héten át tíz helyszínen kétszázötven program várja a helybélieket és a csongrádi megyeszékhelyre látogatókat.
 
A tíz napig tartó borfesztiválon - amely két évtized alatt a néhány kiállítóval induló rendezvényből az ország egyik legnagyobb borászati eseményévé vált - százötven pincészet nedűiből kóstolhat a több tízezer látogató. 
 
A gasztronómiai fesztiválon az ország összes jelentős pincészete képviselteti magát Tokajtól Villányig, valamennyi hazai bortermő vidékről. A rendezvényhez kapcsolódva 1997-től szervezik meg a borversenyt, amelyen tavaly már 150 benevezett tétel közül választotta ki a legjobbat az akadémikusokból, szakértőkből álló szakmai zsűri. A kiváló borok mellett a Széchenyi tér árnyas platánfái alatt három színpadon komoly és könnyű zenei, valamint dzsessz koncertek is szórakoztatják az egybegyűlteket.
 
A borászok mellett vendéglátósok, sajt-, pálinka-, lepény-, lángos- és édességárusok gondoskodnak a változatosságról. A Gasztroudvar a Klauzál téren épül föl, itt az étkek mellett szintén kóstolhatnak bort és pálinkát is az arra járók, sőt itt lehetőség nyílik a házilag készített, kézműves sörök ízvilágának megismerésére is.
 
A Tiszán sárkányhajó-viadalt rendeznek, amelyen mások mellett a város sportegyesületei mérik össze erejüket. Május 15-én félmaratont szerveznek, az útvonal Szeged nevezetességeit érinti és az idén a Nemzeti Bor Maraton szegedi fordulója is az ünnepségsorozat részeként várja a minőségi nedűk és a mozgás szerelmeseit. Május 20-án indul a Dóm téri kavalkád, ahol többek között a Honeybeast, a Quimby, Vastag Csaba, Freddy és Charlie koncertezik.
 
Május 20-án a városháza előtt tartják a közgyűlés ünnepi ülését, amelyen átadják a szegedi kitüntetéseket. Május 21-én kezdődik a XVII. Szegedi Hídivásár, a vidék legnagyobb kézműves seregszemléje, melyen több mint kétszáz árus kínálja míves portékáját, mutatja be szakmája fogásait látványműhelyeiben a lezárt Belvárosi hídon.
 
Szeged napját azért május 21-én ünneplik, mert a település 1719-ben ezen a napon nyerte el a szabad királyi város rangot, de nem először: a címet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozta a városnak.
(MTI)

Ilyen kukoricát még nem láttál

Május 10. 14:02
Kukorica, ami természetes módon ezer színű. A színes kukorica létrehozása Carl Barnes, a részben cseroki indián származású gazdának köszönhető. A tökéletesen természetes csövek egy különleges keresztezés eredménye, eredetileg nem is a szívárványosság volt a cél - írja az Origo.hu.
 
Boltban még ugyan nem kapható a különleges kukorica, de mag formájában még az idén piacra dobják. 
 
Ilyen kukoricát még nem láttál
Forrás: Origo.hu

Élő legenda a kecskeméti Koch Borkereskedésben

Május 10. 10:50
Bock József személyesen tartott borkóstolót a napokban Kecskeméten. Mindez a házigazdának, Koch Csabának köszönhető, akinek meghívását készséggel elfogadta a villányi borász. Ez természetesen azzal is járt, hogy szó szerint még a csilláron is lógtak, pedig rendhagyó módon a kóstoltatás két teremben zajlott. Bock József pedig csak mesélt és mesélt, miközben egyre idősebb vörösek bújtak ki a palackokból és vele lassacskán egy elhivatott élet és nem utolsó sorban két jól ismert borász igaz barátsága bontakozott ki.
 
Élő legenda a kecskeméti Koch Borkereskedésben
Bock József és Koch Csaba
 
 

Rekord mennyiségű terméket neveztek az idei országkóstolóra

Május 10. 09:24
Egyre nagyobb az érdeklődés a borkiválósági program iránt, amit jól mutat, hogy egyre több terméket neveznek a szakmai minősítésre, és az idén minden eddiginél több, 550 tételt közvetlenül a termelők küldtek be - mondta el Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke a május 9-én megrendezésre kerülő sajtótájékoztatón.
 
Az idei fehér és rozéborok országos borkóstolójára 722 tételt neveztek, ezekből szakértői bizottságok választják ki a borkiválóság könyvbe kerülő termékeket. A beküldött tételekből 531 fehér, 191 rozébor.
 
Az eddig elvégzett kóstolások azt vetítik előre, hogy az idén az átlagosnál magasabb arányban kerülnek majd be nevezett termékek a borkiválóság könyvbe, a korábbi évek tapasztalatai alapján ez az arány 50 százalék körül volt - tette hozzá Horkay András.
 
Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa elmondta, a nemzeti borkiválósági program célja, hogy ösztönözzék a borfogyasztást, és a piaci értéket jelző minősítéssel segítsék a termelőket az értékesítésben.
(Forrás: MTI)