Fröccs

Ha most hétvégén mész Pécsre, ezt semmiképp ne hagyd ki

április 05. 14:28
Április 6-7-én a nagyközönség számára is nyitott kóstolófesztivállal egybekötve rendezik pécsen a Portugieser du Monde 2018-at. A Portugieser du Monde a portugieser, vagyis a kékoportó szőlőfajta egyetlen nemzetközi versenye, tavaly 101 bort neveztek rá szerte Európából.  A versenyre a pincészetek portugieser fajtaborral, vagy legalább 50%-ban a szőlőfajtát tartalmazó házasításokkal jelentkezhettek.  
 
Az idén többek között magyar, osztrák svéd, svájci és szlovén tagokból álló nemzetközi zsűri április 6-án kóstolja a borokat, míg másnap a Zsolnay Negyed m21 galériájában adják át a díjakat. Itt kóstolhatja meg a nagyközönség is a nevezett borok nagy részét, valamint a Pécsre érkező borászatok portugiesereken túli kínálatát és itt ismerkedhet meg először Villány új márkájával, a RedY-vel.
 

Japán meghódítja Neszmélyt

április 04. 12:35
Japán meghódítja Neszmélyt
 
Április 28-29-én második alkalommal rendeznek Japán Sushi Hétvégét a neszmélyi Hilltop Borhotel & Étteremben. Az autentikus ételekről a 10 éve japán ételekkel foglalkozó Kiss Krisztián vendég séf fog gondoskodni, aki a vendégek között kialakított látványkonyhán fog dolgozni. Április 28-án szombaton este japán borvacsorát (4 fogással és a hozzá kínált borokkal) készít az érdeklődőknek, illetve speciális japán étlappal várja az a la carte vendégeket mindkét napon.
 
A Japán Sushi Hétvége étlapja:

előételek:
- japán morzsában sült tigrisrák tonkatsu szósszal 
- forrázott szójabab 

levesek:
- miso leves tofuval, tengeri algával
- Ramen leves tigrisrákkal 


wokos ételek:
- pikáns sült tészta csirkemellel
- sült zöldségek pirított kesudióval,csirkével
- pikáns sült rízs 


nigirik:
- lazaccal, tonhallal, tigrisrákkal, kacsamájjal, tengeri süllővel

makik:
- avokádóval, uborkával, lazaccal, tonhallal, tigrisrákkal, kacsamájjal

vegyes sashimi:
- tonhal lazac tigrisrák tilápia

vastag tekercsek (8 falat):
- tg speciál: tonhal lazac ráksaláta, majonéz 

speciális tekercsek:
- green orange: lazac avokádóba göngyölve 
- speciális vega: avokádó, zöld spárga, sárgarépa, uborkába göngyölve 
- california: surimi, avokádó, uborka
- rainbow: tonhal, lazac, tilápia, avokádó ,uborka,surimi 


Asztalfoglalás a borvacsorára és az a la carte étkezés esetén egyaránt szükséges.

Telefon: +36 70 772 6663; +36 70 774 6663
E-mail: hotel@hilltopborhotel.hu 
Facebook esemény: 2. Japán Hétvége

Ők lesznek a Tavaszi Etyeki Piknik kiállítói

április 04. 10:00
Tavasszal végre kiszabadulhatunk a négy fal közül, és kereshetünk kinti programokat. Bár az etyeki Gasztrosétány egész évben várja vendégeit, ilyenkor mégis érződik az újjászületés a természeti környezeten és a helyiek, valamint a látogatók hangulatán egyaránt. A hagyományoknak megfelelően 10.00 órától borkóstolók, gasztronómiai különlegességek, kézműves kiállítás és vásár, főzőverseny, gyermekprogramok, „pohárral a kézben” pincetúra és megannyi élmény várja az érdeklődőket. A fergeteges hangulatról olyan zenekarok gondoskodnak, mint a Canarro Manouche Swing, az Ádám István Emlékzenekar vagy a Básits Branka Trió.
 
Lássuk, hogy mivel készülnek a helyiek vendégeik fogadására:
 
Piknik Liget
Népi játszótér és „pónilovi” gyermeklovagoltatás
                                                            
Aubergine Terasz        
Padlizsán- és zakuszkakrém csészében
Barbecue sültek: oldalas, pulled pork és csirkeszárny
Csángó gulyás és grill húsok
100%-os gyümölcslevek
 
Desszert Pince
Tavaszi répatorta pirított dióval
Házi somlói galuska és epres csokitorta
 
Gradowski Birtok
Gradowski Birtok borai Szekszárd-Görögszóból
WineTailors: Személyre szabott borok - világpremier! Válassza ki a kedvenc fajtáját, stílusát partner pincészeteink borai közül és készítse el saját borát!
 
Garaguly Birtok és Borpince
Áts Családi Pincészet (Mád), Balla Géza Pincészet (Arad-hegyalja)
 
Milán Pince – Zalán Faház: Gábor konyhája
Csülök és sült kacsacomb párolt káposztával és törtburgonyával
Babgulyás és házi rétes
 
Sobol Pincészet és Erdélyi Ízek Udvara
Húsgombócos erdélyi csorba
Sült tarja muzsdéjjal, erdélyi miccs faszénen sütve
Tarpa pálinka
 
Gombai Pezsgőpince
Tradicionális eljárással készült pezsgők kóstolása
Szablyás pezsgőnyitás
 
Árpás Laci Sonkamester Pincéje
Gervai Pince (Etyek), Günzer Tamás Pincészete (Villány), Nádas Borműhely (Etyek), Tiffán Bor (Villány)
Délvidéki ízek, látvány-malacsütés
Ásós Attila a zongoránál
Kézművesek: Borostyán Bőrdíszmű, Chilion, Emese Műhelye, Greta Handmade Design, Gyurma Trend, Jáger Juli keramikus, Noll tanya levendula manufaktúra, Régmúlt Idők Tárgyai, Sápi Gyümölcsborok, Schubert Méhészet, Sziráczki Glass, Váli-völgyi Kecskefarm
 
Halmi Pince
Folyóborok, borpárlatok, kézműves szörpök és lekvárok
Levendulás, mentás fröccs és fűszeres forralt rozé
Madzag & Csomó karkötők, nyakláncok
 
Takáts Pince
Lepények több ízben, bográcsos ételek
Mustáros flekken steakburgonyával
 
Szent Orbán Pince
Kóstoló a Rókusfalvy Birtok és a Zarándok Pince boraiból.
Etyeki Gezemice-lángos
Gingalló Etyeki Kézműves Csokoládé
 
Zarándok Pince

Kácsor „Kíra” Pince
Etyeki borok, libatepertő-krémes kenyér, juhtúros pogácsa és házi rétes
Kézművesek: Chabo Chili, Etyeki Sörmanufaktúra, Fekete Réka és Hollóssy Béla faművesek, Dr. Meggyes Pro Vobis Alapítvány, Gyöngyi anyu relax cukiságai, Írisztündér Dekor, Marmaladys, Mimmóza, MJ Design, Valaha Tanya
 
Tátrai Pince
A pincészet borainak kóstolója és vására
 
Rezeda Terasz: Anonym Pince (Etyek)
Csirkeláb pörkölt taréjjal megbolondítva
Tavaszi mentás zöldborsókrémleves, juhtúrós és káposztás sztrapacska
Grillsajt salátaágyon, kacsa- és bárány-Burger csipsszel
Répatorta
szombat, 14.00: Egger Géza: Cseh Tamás dalok
 
EtyekVin Pince, ahol vendég a Sonkamester
Helyi borok és grillvarázs
 
Lajvér Borház: Haraszthy Pincészet (Etyek)
 
Berényi Pince: Orosz Gyula Családi Pincészete (Etyek), Vabrik Pince (Etyek)
STELÁZSI – válogatott finomságok a kamrából
Caffé Go
 
Dvorák Vendégudvar
Parasztudvar-látogatás: birka, kecske, liba, kacsa és kicsinyeik
Füstölt vásár és falusi ízek: tavaszi tárkonyos raguleves, csülkös-körmös pacalpörkölt, lecsós oldalas, újhegyi sertéstokány, disznótoros és grilltál
 
Drop Stop: Lucza Családi Borászat (Etyek)
 
Debreczeni Pince: Debreczeni – Ferenczi Családi Borászat (Etyek és Szekszárd)
11:00 - 15:00 óra: Szabadtéri gyermek- és kézműves programok
Szombat
13:00-16:00 óra: Merry Go Round Duo – akusztikus gitár-ének duó
17:00-21:00 óra: Schwab'N'Roll zenekar
Vasárnap
12:00-15:30 óra: Janota Zoltán harmonika
16:00-20:00 óra: Retro Moss Band
Grillhúsok, pecsenyezsíros kenyér, házi szilvásgombóc, palacsinta
Etyeki és szekszárdi borok kóstolója és vására
Kézművesek: Csinta, az Édenkert kézművesei és Judyposter
 
Etyeki Sajtútállomás
Sajtkülönlegességek és túródesszert
Etyeki Czimeres Pálinka
 
Fonó Présház
12.00–15.00 óra: Ádám István Emlékzenekar
15.00-17.00 óra: Básits Branka Trió
 11.00-15.00 óra: Canarro Manouche Swing
 
Rókusfalvy Birtok: Dúzsi Tamás (Szekszárd)
Ínyenc élményeket tálal a Rókusfalvy Fogadó
10:00 óra: Forraltbor-főző verseny (zsűrizés 12.00 órakor)
11:00 óra: „Pohárral a kézben” – két óránként induló rendhagyó pincetúra vezetett borkóstolóval
11.00-16.00 óra: Kézműves foglalkozás gyermekeknek
Szombat, 15.00: Brass On The Road utcazene
 
Buzál–Mórocza Pince
Oldtimer motorkerékpárok kiállítása

Minden eddiginél színesebb kínálat az idei VeszprémFest-en

Március 29. 14:44
Július 11-14 között rendezik az idén 15. évét ünneplő nyári, szabadtéri zenei rendezvény-sorozatot, a VeszprémFestet. A legnagyobb nyári veszprémi kulturális esemény ezúttal talán még az eddigieknél is színesebb zenei kínálattal várja vendéit.

Fellép többek között Ziggy Marley, Amy Macdonald, Aloe Blacc, José Cura, Miklósa Erika, Ramón Vargas, Rost Andrea, Joss Stone és Lajkó Félix. Miklósa Erika és Rost Andrea ez alkalommal énekel először együtt Magyarországon.

A VeszprémFest-tel egy időben (július 6-15 között) zajlik a 7. évébe lépő Rozé, Rizling és Jazz Napok. Az Óváros téren, a tavalyi évhez hasonlóan kibővített területen a balatoni régió borászai mellett megjelennek a kézműves gasztronómia képviselői, és számos koncert is helyet kap.
 

Hajós-Baja történelmet írt

Március 27. 13:52
Hajós-Baja történelmet írt
 
A március végén megrendezett XXIII. Kadarka Nemzetközi Borversenyen a legmagasabb elismeréssel, Champion-díjjal tüntették ki Koch Csaba 2015-ös kadarkáját.

„Hiszek abban, hogy gondos, a környezetet nem terhelő szőlőtermeléssel, tiszta, figyelmes pincemunkával megjeleníthető a kadarka igazi arca, amit mifelénk a bácskai talaj és a bőséges, éltető napsütés is segít” – árulta el Koch Csaba tulajdonos-borász, mi az oka annak, hogy kadarka borai sorra kapják az elismeréseket. A 2011-es évjáratú kadarka 94,5 ponttal, a legmagasabb pontszámmal hozta el a csúcsdíjat a 2013-as nemzetközi kadarkaversenyről. A 2012-es és 2013-as évjáratai pedig a Vajdahunyad Várában megrendezett meghívásos nemzetközi kadarkaversenyen nyerték el egy- egy évben a Champion díjat, és választották meg őket az Év Kadarkájának.
 

Magyarországnak is van már két Michelin-csillagos étterme

Március 27. 08:51
Több mint 25 nemzetközi három Michelin-csillagos séf jelenlétében március 26-án bemutatták a 2018-as európai Michelin kalauzt. Itt derült ki, hogy a 2018-as évben melyik közép-európai, köztük magyar éttermek kapnak Michelin csillagot.

Az eseményt megelőzően a Világevő megszondáztatta a hazai szakmát azzal kapcsolatban, szerintük hogyan változik a Michelin-csillagok száma hazánkban. A szakemberek optimistán tekintettek a bemutató elé, a többség úgy vélte, akár két új Michelin-csillagos éttermünk is lehet.

Az előrejelzés végül nem jött be, egyetlen új magyar étterem sem került fel a nagy presztizsű listára, a magyar csillagok száma azonban így is gyarapodott. Miközben ugyanis az eddigiek (Borkonyha, Costes, Costes Downtown) mind megtarthatták csillagaikat, az Onyx – elsőként Magyarországon – az eddigi egy csillag után megkapta a második csillagot is. A Gerbeaud-házban található étterem az első csillagát még a 2017-es Bocuse d'Or világversenyen negyedik helyet elérő Széll Tamás séffel szerezte 2011-ben, az időközben Mészáros Ádám által átvett konyha most megkapta a második csillagot is.

Széll Tamás saját új étterme, a  Hold utcai piacon található Stand 25 is bekerült a kalauzba, az elérhető áru, kiváló minőségű helyeknek járó Bib Gourmand minősítést kapta. Szintén új magyar résztvevő a könyvben a budapesti Olimpia, ami ajánlott étterem lett.

Áprilisban újra különleges túrán vehetsz részt Budapest bornegyedében

Március 23. 14:09
Fotó: www.facebook.com/BudafokiPincejarat/
 
2018-ban folytatódik a tavaly elindított Budafoki Pincejárat programsorozat, amelynek keretében minden hónap első szombatján buszok indulnak Budapest belvárosából a budafoki pincékhez, ahol színes programokkal várják az érdeklődőket. Legközelebb április 7-én lesz Budafoki Pincejárat, a buszok délután 13:30-tól félóránként szállítják a Blaha Lujza téri parkolóból a Ferenciek tere és a Gellért tér érintésével az utasokat.

Jegyek elővételben a rendezvény honlapján 1000, a buszon 1200 forintért válthatók. Az ár korlátlan számú utazást és a helyszíneken kedvezményeket foglal magában. Az áprilisi hétvégén az érdeklődők megtekinthetik többek között a Törley Múzeumot és a pezsgőkészítés mikéntjét, szervezett pincetúrán vehetnek részt több borászatnál és kedvezményesen ehetnek a városrész több éttermében. A programokat a délután és az este folyamán koncertek szinesítik.

Vaddisznók miatt veszélyben a híres sajt

Március 19. 13:09
A vaddisznók túlzott elszaporodása miatt komoly veszélybe került az egyik leghíresebb francia sajt. Az Észak-Franciaországban készülő, rendkívül erős illatú Münster sajt alapanyagát olyan tehenek adják, amelyek a hegyi legelőkön gyógy- és fűszernövényeket legelnek. A legelők környékén, a Felső-Rajna vidékén egyre nagyobb számban felbukkanó vaddisznók azonban feltúrják a legelőket. Mivel a sok száz éve szigorú szabályok szerint készített sajtoknál előírás például, hogy a takarménynövénynek többsége helyben teremjen, nem csak a legelők letarolása jelent gondot, hanem az is, hogy a vaddisznóhad után a szénába sok ürülék és por kerül.

A gazdák és sajtkészítők már felvették a kapcsolatot a helyi vadásztársaságokkal, hogy az eddigieknél jóval nagyobb mértékben ritkítsák a vaddisznóállományt.
 

Március 15-én kezdődik az I. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivál

Március 14. 16:00
Március 15-én kezdődik az I. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivál
 
Március 15-én kezdődik az I. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivál, Tokaj-Hegyalja helyi termelőinek, kézműves mestereinek, manufaktúráinak és gasztronómiai szereplőinek seregszemléje. A fesztivál helyszíne a tállyai Maillot kastély és az Oroszlános Borhotel lesz. A termelőket felvonultató vásár mellett interaktív workshopokon, előadásokon, oktatásokon, tematikus kóstolókon lehet részt venni, bizonyos kézműves technikákat kiscsoportos foglalkozásokon lehet megtanulni. A rendezvény különlegessége a látogatók bevonása az eseményekbe, az, hogy megleshetjük a manufaktúrák titkait, hazavihetünk egy darabot Hegyaljából egy saját kezűleg készített tárgy vagy termék által. A fesztivál utolsó napján egy egész napos, alap oktatással egybekötött BBQ élménynapot is tartunk az Oroszlánosban. A résztvevők a bemutató során végigkísérik a húsok útját az előkészítéstől a fogyasztásig, és a nap folyamán el is fogyasztják a szmókerekben készült fogásokat.

A programról részletesebben ITT olvashat. 
Facebook esemény ITT
BBQ élménynapról bővebben ITT
Letölthető programfüzet (PDF) ITT