Fröccs

Ha úgy vesszük, „sajtburesz” lett az Év Strandétele

Augusztus 10. 15:31
Ha úgy vesszük, „sajtburesz” lett az Év Strandétele
Big MEKK
 
A Balatoni Kör által alapított Év strandétele díjat idén a kecskesajtos-bazsalikomos Big MEKK - tehát egy speciális „sajtburesz” nyerte. A badacsonyi Kishableány és a boglári Paletta specialitása viszonylag könnyen elkészíthető és univerzális strandétel. Még azok is kedvelik, akik nem rajonganak a rántott sajtért és hasonlókért.
 
Az előválogatást idén is a We Love Balaton portál végezte, a végső szót pedig egy szakmai zsűri mondta ki: Stahl Judit, Kalas Györgyi az Index és Zirig Árpád az Origo gasztro újságírója.
 
Év felfedezettje különdíjat adtak a vonyarci The Spot Grill & Bar strandbüfének. Az idén megnyílt hely lángosburgere, a hozzá készített coleslaw és az egyedi mártogatós szószok egyaránt kiválóak.
 
Egyre jobb a verseny mezőnye, mivel sorra nyílnak az új strandbisztró helyek a Balatonnál, de a korábbiak is tovább újítanak, fejlődnek. A badacsonyi Kishableány, illetve a boglári Paletta MangaLaci (füstönsült hasalja és dagadó) pulled pork óriásszendvicse szintén dobogós helyet érdemelne. Nemcsak náluk, máshol is egyértelmű gasztrotrendként jelent meg a minőségi rántott sajt, ebből a kategóriából a zánkai Neked főztem öt különböző tehénsajtból készült kombója került a döntőbe, a gyenesdiási Darnay Pincétől pedig a Ficánka nevű füstölt pisztrángos saláta pohárban.
 
A másik partról idén még a szántódi Déli Part BBQ fért be a finisbe, Barbecue oldalasával, de a verseny elsősorban olyan ételekre fókuszál, melyek könnyen elkészíthetők a legtöbb strandbüfében, így az egyre több helyen megjelenő barbecue legfeljebb külön kategóriaként érvényesülhet.

A díjat alapító Balatoni Kör szóvivője, Kardos Gábor kiemelte: „A színvonal javítása úgy lehetséges, ha látványosan megújítjuk a kínálatot és magasabb minőségi sztenderdeket tudunk megfogalmazni. Pontosan ezért hirdettük meg már tavaly a Beach Food programot: a balatoni büfékultúrában alternatívát és igazi megújulást a frissen, helyi alapanyagokból készített kreatív ételek jelenthetnek a mirelit tömegáruval szemben. A jó vendéglátós szakembereket nemcsak anyagilag kell jobban megbecsülni. Az Év strandétele díj ebben a kategóriában a szakmai elismerés és karrier egyedülálló lehetőségét teremtette meg. A különleges minőséget nyújtó strandbisztrók egy része akár őszi-tavaszi hétvégéken is nyitva tarthatna, ha üzleti modelljüket nem kell a július-augusztusi tömegturizmusra építeni.”

Augusztus végéig kell leadni a termésbecslést

Augusztus 10. 14:50
Több borvidéken még nem fejeződött be a júliusi jégverések kárfelmérése, ezért a szőlősgazdáknak augusztus 25-ig kell leadniuk a termésbecslést, amely előzetes képet ad majd az idén várható bor mennyiségéről - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmaközi igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
 
Reiter Szilvia azonban megjegyezte, hogy a termés mennyisége nemcsak az időjárástól függ.
 
Úgy vélte, ebben a borászati évben nem lesz olyan jó a szőlőtermés, mint tavaly, amikor csaknem 3 millió hektoliternyi bort termelt az ország.
(MTI) 

1 másodperc alatt mém lett Kenderesi sajtbureszéből

Augusztus 10. 13:46
Kenderesi Tamás 19 évesen első olimpiáján első olimpiai érmét szerezte, amikor harmadik lett 200 méter pillangón. A verseny után az M4-nek így nyilatokozott: „Fantasztikus volt, nagyon meglepett, hogy összejött egy érem. Az utolsó öt méter már nagyon csípett, azt hiszem, a szívem vitt be. Elfáradtam, rám férne pár sajtburesz.
 
 
Az internet népe pedig AZONNAL lecsapott a lehetőségre:
 
1 másodperc alatt mém lett Kenderesi sajtbureszéből
(Via)

Sziget: 400 a bor, 560 a csapolt sör

Augusztus 10. 11:49
Itt vannak a 2016-os Sziget Fesztivál italárai. 1 dl folyóbor 400, a minőségi 550 Ft. Pezsgőzni pedig nem a Szigeten kell... :)
 
Sziget: 400 a bor, 560 a csapolt sör
Sziget: 400 a bor, 560 a csapolt sör
(Via)

Jövő héten beindulhat a szüret a Balaton déli partján is

Augusztus 10. 08:14
A Bujdosó Pincészet a napokban végezte el az Irsai Olivér próbaszüretét, hogy meghatározhassa a szüret időpontját. 
 
A próbaszüret során – amelyet augusztus elejétől minden héten elvégeznek – a szőlő több szempontból analizálható, így megállapítható többek között a cukor- és savtartalma illetve pH-értéke is. A kapott adatok és a várható időjárás határozzák meg elsősorban a szüret időpontját, amely idén várhatóan augusztus 18-án kezdetét veszi - írja a borászat a hozzánk eljuttatott híranyagában.
 
A Dél-Balatoni Borvidéken idén egyébként átlagosan 25-30 százalékkal kisebb terméshozamra számíthatnak a boros gazdák, ahogy a balatoni régió valamennyi területén. A termésmennyiség csökkenését elsősorban a tavaszi fagy okozta, a virágzás alatti hűvös idő pedig a kötődést érintette hátrányosan, mert sok magvatlan bogyó keletkezett. Mindez csak a fürtzáródásnál, azaz a mostani időszakban mutatható ki. 
 

Online térképpel segítik a szőlőkabóca elleni harcot

Augusztus 09. 19:54
Akár az egész szőlőültetvényt is elpusztíthatja az amerikai szőlőkabóca által hordozott, szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma elnevezésű betegség, ezért fontos időben védekezni ellene, amit online térképpel segít a Nébih - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.
 
Jordán László hozzátette: elősorban a lárvakeléskor, majd a kirajzáskor kell védekezni, ami a múlt héten kezdődött.
 
A rovart nehéz elsőre megismerni, mert hasonlít a többi kabócához, ezért érdemes szakember segítségét kérni hozzá. Leginkább a szőlő alsó levelein lehet megtalálni - jegyezte meg.
 
A Nébih honlapján van egy térképes alkalmazás, ahol lehet látni a kabóca aktuális fejlettségi állapotát az ország különböző pontjain, és azt is, mivel lehet védekezni ellene. 
 
Jordán László elmondta, hogy a szaporítóanyag-előállítás során kötelező védekezni a kártevő ellen, és már készül a jogszabály annak érdekében, hogy termőültetvényeken is kötelező legyen.
(MTI)

Felfelé húzza a balatoni turizmust a bor

Augusztus 09. 15:54
Negyvenmilliárdos forrás áll rendelkezésre a borágazat fejlesztésére - hangsúlyozta beszédében Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Balatonfüredi Borhetek megnyitó ünnepségén.
 
A kormány megduplázta a jelenlegi EU-s költségvetési ciklus vidékfejlesztési programjának keretében eredetileg előirányozott 20 milliárd forintos összeget - tette hozzá az államtitkár.
 
A balatonfüredi térséget is érintő tavaszi fagykár, valamint a közelmúltban bekövetkezett jégverés kapcsán Nagy István elmondta a mezőgazdasági termelők számíthatnak az agrár-kárenyhítési rendszer által nyújtott kárenyhítő juttatásra. Az agrárkár-enyhítési rendszer tagjainak a mezőgazdasági káraikat, beleértve a jégesőkárt is, a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül kell bejelenteniük az MVH honlapján elérhető elektronikus alkalmazáson keresztül. A Kárenyhítési Alapban a 2017. márciusi kifizetésekre rendelkezésre álló - minden idők legnagyobb összegű - 24 milliárd forintos forrása fedezi a termelők kárenyhítési igényeit - jelentette ki az államtitkár. Arról is szólt, hogy 2018-ra uniós pénzből kiépül a kamara által működtetett országos jégeső-elhárító hálózat, ami remélhetőleg nagyságrendekkel csökkenti a jégverés okozta károkat.
 
Nagy István a Balatonfüredi Borhetek rendezvényt az ország turisztikailag is vonzó, kiemelkedő gasztronómiai rendezvényének nevezte és örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a Balaton környéki gasztronómia egyre jobban felzárkózik a borászati sikerekhez.
 
Hazánkban közel 70 ezer hektáron folyik szőlőtermesztés, 70 % a fehér és 30 % a kékszőlő aránya. A borok közel kétharmada oltalom alatt álló eredetmegjelölésű borként kerül forgalomba, azaz a forgalmazott hazai borok élelmiszerjogi szempontból igen magas minőségűek.
 
Magyarországon mintegy 8500 borászati vállalkozás működik, ebből a 300 legnagyobb adja a bortermés 75 %-át. A magyarok fejenként kb. 30-32 liter bort fogyasztanak évente, ami növekvő tendenciát mutat. Exportra évi 700 ezer hektoliter körüli mennyiség kerül, amelyből a döntő mennyiség az EU tagországaiba irányul. 
(OS)

Kis lecsóhatározó

Augusztus 09. 12:41
Az rendben van, hogy a magyar lecsóban hagyma, paprika, paradicsom és esetleg kolbász/szalonna van, de mi a helyzet az irzaeli, az olasz, a szerb, a francia és a török változattal?
 
Próbáld ki mindet! :)
 
Kis lecsóhatározó
(Via)

A pálinka megnevezés használatáért lobbizik Erdély

Augusztus 09. 08:24
Az Erdélyi Pálinka Lovagrend képviselői a Földművelésügyi Minisztérium illetékeseivel folytatott megbeszélés után bíznak benne, hogy hamarosan Erdélyben is használhatják a pálinka terméknevet- írta hétfőn a Krónika erdélyi magyar napilap.
 
Dezső Tibor, az Erdélyi Pálinka Lovagrend szakmai vezetője a lapnak elmondta, pénteken megbeszélést folytattak a magyarországi szaktárca illetékeseivel annak érdekében, hogy az Erdélyben főzött pálinkákra is kiterjedjen az európai uniós eredetvédettség. A következő - szeptember közepére tervezett - megbeszélésig a minisztérium munkatársai összeállítanak egy memorandumot, és elindítják az eredetvédelem erdélyi kiterjesztésének folyamatát - tette hozzá. Ma csak a Magyarország területén, és Ausztria négy tartományában készített gyümölcspárlatot lehet pálinka terméknévvel forgalomba hozni. 
 
Elmondta: az erdélyi pálinkakészítők azt kérték, hogy a pálinka megnevezést a történelmi Erdély, Bánság és Partium mind a tizenhat megyéjében használhassák a minőséget szavatoló pálinkafőzők.
(MTI)