Fröccs

Így palackozzák az olaszok a híres pezsgőjüket! Videó

Október 27. 16:52
Két év seprőn érlelést követően dobja piacra a Ca' del Bosco új pezsgőjét.
 

Tegnap Geréék leszedték az utolsó fürtöket is

Október 27. 16:49
Hétfő délután fejezte be a szüretet Villányban Gere Attila Pincészete. Úgy tűnik, hogy szép évjárat lesz az idei. Minden nap figyeltük, hogy megjelenik-e a botritisz, de szerencsére nem volt ezzel gondunk - mondta Gere Andrea, amikor múlt kedden Villányban jártunk.
 
Akkor, ilyen ködös időben épp a cabernet franc szedésén dolgoztak a szőlőben.
 
Tegnap Geréék leszedték az utolsó fürtöket is
 
Apropó, tudtad, hogy a pincészet 2014 óta hivatalosan is biobirtok? Ami pedig a franc-t illeti, november 21-én a Franc&Franc Villány invites Loire rendezvény helyszínein a házigazdáké mellett más villányi pincészetek Villányi Franc-jait is megkóstolhatod, és lesznek loire-i franc-ok is!

A Balaton környékén a legjobb a 2015-ös átlagtermés

Október 27. 14:13
Idén a vártnál 10- 15 százalékkal több szőlő termett hektáronként, valamint minőségben is jó évjáratúak lesznek a 2015-ös magyar borok - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) szakmai igazgatója október 26-án az M1 aktuális csatornán.

A Balaton környékén a legjobb átlagtermés - ami a modern és hatékony technológia alkalmazásának köszönhető - hektáronként eléri 15 tonnát - fejtette ki Sümegi Zsombor.
 
A korai fajtáknak - mint például a cserszegi fűszeres - a nyári hőség ugyan nem tett jót, de ennek ellenére az idei évjárat minősége jó lesz, mivel a cukorfokok magasak.
 
Jelezte, hogy a magyar borok mintegy 90 százalékát belföldön értékesítik. Ezért olyan borokat kell készíteni belföldre is, amelyeket keres a piac, emellett jelentős marketing aktivitásra is szükség van, hogy a belföldi fogyasztók - a külföldiek is - magyar bort vegyenek.
 
A külföldi piacok közül Sümegi Zsombor kiemelte: a német, a cseh, a szlovák és az angol és a fejlődő kínai piacot. Fontos, hogy a nagy nemzetközi borkiállításokon például Düsseldorfban, Londonban, vagy Sanghajban is legyenek jelen a magyar borok - mondta.

(forrás: MTI)

Ó-ó, ami jó ebben az életben, az vagy hízlal, vagy rákot okozhat, vagy erkölcstelen...

Október 27. 12:42
 
...énekelte egykor valamelyik magyar rockzenekar. Nos, nem gondoljuk, hogy minden esetben előremutató, hogyha punkrock dalokból merítjük a bölcsességet, azonban a WHO legutóbbi jelentését olvasgatva kiderül, igaza volt a zenészeknek. A World Health Organisation szerint ugyanis a szalonna, a sonka és a kolbász is ugyanannyira rákkeltő, mint a cigaretta.
 
A WHO rákkal foglalkozó részlege, az  International Agency for Research on Cancer ezeket a húsokat mostantól a rákkeltő anyagok első csoportjába sorolják, mivel bélrákot okoznak.
 
A jelentés a vörös húsokról azt mondja, hogy „az embereknél valószínűleg rákkeltők”. A vörös húsok fogyasztását eddig a hasnyálmirigy- és prosztatarákhoz kapcsolták.
 
A világ rákkutatóit tömörítő World Cancer Research Fund szerint szalonnából, kolbászból és szalámiból is olyan keveset kell enni, amennyire csak lehet... :(

Égetett mézzel hígították a magyart

Október 27. 10:26
Vizsgálatot indított a Földművelésügyi Minisztérium az európai mézekbe kevert kínai hamisítvány miatt.
 
A nyerészkedő termelők komoly bírságra számíthatnak – mondta az InfoRádiónak a tárca parlamenti államtitkára. Nagy István azt is elmondta, hogy a hamisítvány nem káros az egészségre.
 
A hamis méz csak íz alapján felismerhető, ezért keverték a csalók európai mézzel a hamisat. Ez okozza Európában a nagy gondot: az üvegekben 70 százalékban európai méz van, amihez 30 százalékban hozzákeverik a kínai mézet.
 
Nagy ezzel viszonylag ellentmondóan viszont azt nyilatkozta, hogy úgy tudja, a brémai laboratóriumban már megtalálták azt az összetevőt, amelyet ha kimutatnak a mézből, akkor az garantáltan jelzi, hogy a méz kínai eredetű.
 
A Nébih már megkezdte a a vizsgálatot, aminek a keretén belül szúrópróbaszerűen fogják tesztelni a mézeket.
(Index)

Nagy lehetőséget kaptak a hazai falvak

Október 27. 09:23
Az országban több mint 200 ezer hektár zártkerti terület van, több mint 1 millió 150 ezer földrészlettel, amelyek osztatlan közös tulajdonban vagy éppen egyéni tulajdonban vannak, ám ezek egy jelentős részét a tulajdonosok nem tudják, vagy nem akarják megművelni. Ezért a falusi szőlőhegyek sem töltik be azt a szerepet, mutatják azt a képet, mint régen - mondta el V. Németh Zsolt a Földművelésügyi Minisztérium szaktárca államtitkára. 
 
Húsz település önkormányzata nyert idén összesen 173,5 millió forint támogatást a Földművelésügyi Minisztérium által indított programban, amelynek célja a falusi szőlőhegyek, gyümölcsösök, a települések határában lévő zártkertek, sokszor gondozatlan földrészleteinek megújítása - közölte V. Németh Zsolt október 22-én a Vas megyei Oszkón.

A Termelő Falu elnevezésű programban, - amely a Tanyafejlesztés Program része - olyan önkormányzatokat is támogatásban részesülhettek, amelyek külterületeken segítik a baromfitartást, igazoltan őshonos tenyészállatok kihelyezésére fordítják a támogatási összeget.
 
A meghirdetett országos programhoz olyan önkormányzatok kapcsolódhattak, nyújthattak be egyedi támogatási kérelmeket, ahol már elindult valamiféle előkészítő munka, közös gondolkodás a baromfitartás segítésére, vagy éppen az egykori falusi szőlőhegyek, gyümölcsösök őshonos fajtáinak a visszatelepítésére.
 
V. Németh Zsolt hangsúlyozta: a mintaprogramok támogatásával a szaktárca célja, hogy az önkormányzatokon keresztül arra rászoruló családok számára nyújtson segítséget.
 
Szólt arról is, hogy régen a falusi szőlőhegyeken zajló munka és közösségi élet, a helyi termékek készítése ugyanúgy hozzátartozott a mindennapokhoz és az állattartással együtt jelentősen hozzájárult a megélhetéshez.
 
V. Németh Zsolt jó példaként említette a sajtótájékoztatón Oszkót, ahol egy civil szervezet, az Oszkói Hegypásztor Kör tagjai már évtizedekkel ezelőtt felismerték a helyi szőlőhegyen omladozó pincesorban rejlő értékeket és lehetőségeket.
 
Hosszú Zoltán, Oszkó polgármestere elmondta: a támogatásként elnyert 10 millió forintból 2 hektárnyi területen 250 gyümölcsfát szeretnének elültetni, a munkába közmunkásokat is be akarnak vonni, a terület  gondozását pedig az egyesületre bízzák.
 
Kovács István, az oszkói Hegypásztor Kör elnöke emlékeztetett: egyesületüket 30 évvel ezelőtt helyi fiatalok alapították, azzal a céllal, hogy a népi kultúra, a népi építészet, a helyi hagyományok értékeit őrizzék.

(forrás: MTI)

A tök, ami mindenre jó!

Október 27. 07:02
A sütőtök lehet hosszúkás, ovális, kerek, kicsi vagy nagy. Van benne rengeteg béta-karotin, ami nélkülözhetetlen az egészséges látáshoz, az A-vitamin előanyaga, és egyben értékes antioxidáns, melynek a szabadgyökök megkötésével fontos szerepe van a daganatos betegségek elleni küzdelemben. A tök tartalmaz még szelént, E-vitamint, és koenzim Q 10-et, melyek regenerálják szervezetünket, és lassítják az öregedést. Ezen kívül fontos C-vitamin forrás is. Vastartalma jelentős, ezért fogyasztása nőknek különösen ajánlott. Magas rosttartalma segíti az emésztést, kalóriatartalma alacsony, bátran fogyaszthatjuk fogyókúra, diéta idején is. 
 
A Stlyle magazin két tuti sütőtökös receptet mutat be.

Somlói bor nyert a legnagyobb holland borversenyen

Október 26. 21:23
A Tornai Pincészet Nagy-Somlói Zenit 2013 bora nyerte a 10 euro alatti borok kategóriáját Amszterdamban.
 
Az amszterdami Wine&Food Association idén 27. alkalommal szervezte meg a legnagyobb holland borversenyt, a Proefschrift Wijnconcours-t, melynek különlegessége, hogy kizárólag az importőrök nevezhetik be rá Hollandiában forgalmazott boraikat. A verseny a kereskedők közt is egyfajta erőfelmérés, ezért mindegyik igyekszik a választékában található legjobb borokat indítani.
 
Somlói bor nyert a legnagyobb holland borversenyen
 
A zsűri vezetője az ismert holland borszakíró, Jan G. T. van Lissum. Elmondása szerint minden bort ötször kóstolnak a bírálók, az utolsó körben pedig a csúcsbizottsághoz (Grand Jury) kerülnek a kiválasztott tételek. Közülük választják ki a kategória-győzteseket.
 
Az október 11-én megrendezett döntőbe 257 bor jutott be, a nap végén 16 kategóriában hirdettek eredményt. A 7,5-10 euro közti fehér bor kategóriát egyetlen magyarként a Tornai Pincészet 2013-as Nagy-Somlói Zenit bora nyerte meg, így bekerült a borverseny válogatottjába. Ez már a második nagy elismerés idén a pincészet számára, hiszen tavasszal a londoni International Wine Challenge versenyről a 2013-as Prémium Juhfark hozott el arany érmet, egyben elnyerte a legjobb magyar száraz fehérbornak járó Trophy díjat is.

Tényleg lélegzetelállító az ország legszebb szőlőbirtoka - galéria

Október 26. 19:20
Több mint 100 résztvevő közül nyerte el a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2015-ben elismerést az erdőbényei Béres Szőlőbirtok és Pincészet, a Bor és Piac pályázatán.
 
Az elbírálás szempontjai között fontos volt a természet értékeinek megőrzése, a szőlő és a pincészet esztétikai megjelenése, a birtok és a környező táj harmóniájának kialakítása, a szakma és a borfogyasztók színvonalas tájékoztatása, a kulturált borfogyasztás népszerűsítése.
 
A Béres Szőlőbirtok és Pincészetet mi is meglátogattuk szeptember végi tokaji túránk alkalmával, és csak megerősíteni tudjuk, hogy kizárólag a legszebb helyek között lehet emlegetni...
 
A képre kattintva galéria nyílik!