Fröccs

A borok és pezsgők között is vizsgálódik a Nébih

December 02. 16:01
Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el december elsejétől a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. Fokozottan vizsgálják az év végi ünnepekhez kapcsolódó gasztronómiai termékeket, így a friss húst, a halat és haltermékeket, a pácolt, füstölt nyers- vagy főtthús-készítményeket, a virslit, az édesipari termékeket, a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket, valamint a borászati termékek közül a borokat és a pezsgőket.  A fokozott ellenőrzés a teljes élelmiszerláncra kiterjed, egyaránt érinti az élelmiszer-előállító és forgalmazó létesítményeket, beleértve a karácsonyi ünnepi vásárokat, rendezvényeket is.
(MTI)

Ennyibe kerül majd a karácsonyi hal

December 02. 14:39
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatbázisa szerint a fogyasztók a legtöbbször piacokon és áruházláncokban szerzik be a (karácsonyi) ételek elkészítéséhez szükséges halat. A fővárosi piacokon átlagosan jelenleg 1700 forint körül kapható a pontyszelet kilogrammonkénti ára, amely lényegében megegyezik a 2014-es év végi árakkal. Az áruházak közül, három nagy lánc árait összevetve minimális emelkedést láthatunk: a pontyszelet átlagos ára idén 1860 forint körül van, ami a tavalyi év végéhez képest 10 százalékos emelkedést jelent - áll a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárságának közleményében.
 
A busa olcsóbb a pontynál – a budapesti piacokon és a szupermarketekben 1000 forint alatt, míg vidéken 1100 forint körül kapható.
A közlemény szerint a másik közkedvelt hal, amit gyakran vásárol a hazai lakosság, az afrikai harcsafilé. Ez a hazánkban a 90-es évektől tenyésztett halfajta 2015 novemberében, a budapesti piacokon 2700-2800 forint körül volt megvásárolható. Az előző év végi árakkal összehasonlítva nem volt változás. A szuper- és hipermarketekben – a tavalyi év végéhez hasonlóan – nagyjából 2100 forint volt az afrikai harcsafilé. A vidéki nagyvárosokban tavaly és az idén is mintegy 2580 forintért kapható.
 
Egyre szélesebb körben terjed a lazacfilé is, ugyanakkor – a hazai halfajokkal összevetve – ezt a halfajtát már kevesebben engedhetik meg maguknak. A bruttó fogyasztói ár a fővárosi piacokon átlagosan 4800 forint körül változik, míg az áruházakban valamivel kevesebb, mint 4000 forint szerepel az árcédulán. A lazacfilé a vidéki nagyvárosokban 4300 forintos átlagáron érhető el, hasonlóan a tavaly év végi árakhoz.

Klónozott marhát esznek majd Kínában

December 02. 12:13
Klónozott marhát esznek majd Kínában
 
31 millió dolláros befektetéssel kereskedelmi célú marhaklónozó üzemet létesít az észak-kínai Tiencsinben (Tianjin) a BoyaLife, a klónozóipar egyik vezető cége - írja a 444.hu.
 
A húsgyárra az egyre jómódúbb kínaiak növekvő marhahúsfogyasztása miatt van szükség, és a jövő év első felében meg is kezdődik majd benne a termelés. Kezdetben évi százezer marhaembriót gyártanak majd, később viszont az üzem elérheti a az évi egymilliót a termelés.
 

Felejthetetlen borhoz a legritkábban van szerencsénk

December 02. 10:43
„Jó borhoz sokszor van szerencsém, igazán emlékezeteshez jóval kevesebbszer, felejthetetlenhez a legritkábban” - írja rszabi, a Borrajongó.blog.hu oldalon a Somlói Apátsági Pincészet tramini vertikális kóstolóját követően. A bejegyzés szerzője kiemelte a 2010-es tételt, amely köztudottan hazánkban nem tartozik az 5 csillagos évjáratokhoz, azonban úgy tűnik nagyon jól szerepelt a kóstoló alkalmával:
 
Borostyánba hajló színe és érett, mély illata egyaránt egy korosabb késői szüretet vagy szamorodnit idéz. Az első illatjegy, ami bevillan: édes sóskafőzelék, de ennél azért jóval többet mutat: van itt aszalt barack, dohány, méz, és fajtajellegként némi fűszer és halványan egy kis konzerv licsi, majd idővel egy kevéske birsalma. A korty vastag, jól kitöltött, de végig arányos, nem billen se erre, se arra. Ízében sárgabarack, trópusi gyümölcsök, méz, pici fa, a végén picike kesernye. Egyedi, szép bor.
 
A teljes sor kóstolójegyzetét a Borrajongó.blog.hu oldalon tudod elolvasni!
 

Nagyot „robbantak” a Törley pezsgők Franciaországban

December 02. 09:26
A 2015. november 18. és 20. között megrendezett Effervescents du Monde nevű nemzetközi pezsgőversenyen a Törley-cégcsoport három éremmel gazdagodott. A franciaországi versenyt a korábbiakhoz hasonlóan a Lycée Le Castelnél, Dijonban tartották. Több mint 100 szakértő bíráló zsűrizte a 26 országból nevezett pezsgőket. 622 minta érkezett és összesen 207 érmet osztottak ki, 31 aranyat és 176 ezüstöt.
 
A nevezett magyar termékek közül összesen hármat tüntettek ki éremmel, mindhárom palackban erjesztett pezsgő: az első a Törley Orfeum Rosé Sec, a második a Louis François & Co Pinot Noir Rosé Brut Nature 2011, a harmadik pedig a Hungaria Extra Dry - írja a Mandiner.hu.

Ezek a legjobb magyar újborok

December 01. 17:28
A 12. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztiválhoz kapcsolódó borversenyk eretében megválaszották hazánk legjobb újborait. Íme a top 13:
 
Ezek a legjobb magyar újborok
 
A további eredményekért kattints ide!