Fröccs

Itthon is megkezdődött a szüret

Augusztus 08. 12:38
Itthon is megkezdődött a szüret
 
Ahogy az lenni szokott, Magyarországon elsőként a Varga Pincészet kezdte meg a szüretet, a csabagyöngye szedésével, pénteken. 
 
„Megkezdődött a visszaszámlálás! Közeledik az első 2016-os újbor, mely szokás szerint Csabagyöngye szőlőből fog készülni. Szeptember elején már ott lesz a boltok polcain!” - írják a Facebookon.

Szeptember végén is lesz fesztivál Tokajban

Augusztus 08. 09:36
Színházi előadások, koncertek és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket szeptember 23. és 25. között a tállyai Kerekdomb Fesztiválon és Bormustrán a tokaj-hegyaljai Tállyán.
 
A szervezők tájékoztatása szerint a Momentán Társulat a RögvEst, a Nézőművészeti Kft. A fajok eredete című előadást mutatja be. Varró Dániel interaktív programmal készül, Molnár Krisztina Rita novellákból és versekből olvas fel.
 
A fesztiválon fellép a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Duó, a Virtuózok, Fassang László orgonaművész, a Budapest Bár, DJ Bordee és a Kiscsillag. Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek hangversenyén Leclair, Spohr, Bartók, Mozart és Wieniawsky művei hangoznak el. Weöres Sándor A teljesség felé című műve a Kaláka, Szalóki Ági és Szirtes Edina Mókus előadásában szólal meg.
 
A látogatók kreatív kirándulásokon, pincetúrákon, borkóstolókon, gasztrokalandokon és kulturális programokon vehetnek részt. A három napos rendezvényre leköltözik a Hosszúlépés csapata, hogy a főváros után Tállya történetét és titkait tárja fel.
 
A gyerekeket Ringató-foglalkozás, futóverseny, kézműves foglalkozás és vásár is várja a Művészetek Völgye szervezői és a Tállyáért Egyesület közös fesztiválján.
(MTI)

Itt a szőlőkabóca!

Augusztus 06. 11:56
Itt a szőlőkabóca!
 
Megjelentek több megyében is az amerikai szőlőkabóca kifejlett egyedei, amelyek a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó betegség terjesztéséért felelősek. A rendkívül veszélyes betegség miatt az imágók ellen is védekezni kell - írja az Agrárszektor.
 
A megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi osztályai által végzett felderítés alapján az országban (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén megye) megjelent a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó Candidatus Phytoplasma vitis (más néven Grapevine flavescence dorée, FD) fitoplazma vektorának, az amerikai szőlőkabócának (Scaphoideus titanus) a kifejlett egyede (imágója). Hazánkban az amerikai szőlőkabócát 2006-ban, míg a FD betegséget 2013-ban észlelték először - olvasható a szaklapban.
 
Nem elegendő egyébként csak a lárvák ellen védekezni, kiemelten fontos az ültetvényben a kártevő sárga ragacslapos csapdázása. A szaporítóanyag előállító területeken legalább 3 színcsapdát kell kihelyezni hektáronként. 

Lakást és munkát is adott öt rászorulónak a Hilltop

Augusztus 06. 08:52
Öt, kárpát-medencei gyermekotthonokban felnőtt fiatalember kapott lakást a kesztölci Remény Házában, és munkát a Hilltop neszmélyi birtokán. A Remény Kis Emberei Alapítvány és a borászat közös projektje keretében a Hilltop felajánotta egykori irodaépületét, amelynek átalakítása és teljes berendezése önkéntesek munkájával, adományokból valósult meg. A Remény Háza lakói a megnyitó napján még pingpongasztalt, a munkába járáshoz pedig kerékpárokat is kaptak. A fiatalembereket a borászatnál Szabó János, a kesztölci szőlészeti telep vezetője vette a szárnyai alá, ő irányítja majd a belőlük álló csapatot.
 
Valójában egy egész közösség mozdult meg a fiatalokért, akik az összefogásnak köszönhetően arra is lehetőséget kapnak, hogy szakképesítést vagy jogosítványt szerezzenek, megtanuljanak háztartást vezetni, és olyan programokon vegyenek részt, amelyek a közösség részévé avatják őket. Azzal, hogy a Hilltop tervezhető munkalehetőséget és szakmát biztosít nekik, esélyt kapnak a társadalomba való beilleszkedésre, a boldogulásra – miközben a pincészet stabil munkaerőként számíthat rájuk.
(Turizmus Online)

Szőlészeti-borászati ügyekben is együttműködünk Thaifölddel

Augusztus 05. 18:47
Hét közös kutatás-fejlesztési projekt elindításáról döntött a Magyar-Thai Mezőgazdasági Munkacsoport hatodik ülése Thaiföldön. A Bognár Lajos helyettes államtitkár, országos főállatorvos vezette delegáció többek között bioüzemanyag-előállítás, szőlészet-borászat, gyümölcstermesztés és talajszikesedés területén egyeztetett a thai partnerekkel közös kutatási projektekről a következő három évre.
A találkozón a felek áttekintették a thai-magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködés aktuális helyzetét is, valamint megvizsgálták a további együttműködés lehetőségeit. Megállapodás született arról is, hogy a mezőgazdasági öntözés, valamint az állattenyésztés területén folytatódik az elmúlt években is aktív együttműködés a magyar és thai intézetek között. Mind a szarvasmarha-tenyésztésben elért magyar eredmények, mind az akvakultúrás együttműködésre vonatkozó elképzelések meghatározóak lehetnek a körvonalazódó közös munkában.
 
Bognár Lajos helyettes államtitkár a munkacsoport alkalmával üdvözölte az egy hónapja lezajlott thai auditot, amely során a thai fél a magyar állategészségügyi rendszert tekintette át a naposbaromfik, keltetőtojás, kacsa- és libamáj tekintetében. A munkacsoport jegyzőkönyvében a felek megállapodtak abban, hogy a magyar termékek exportjához szükséges engedélyezési folyamat következő lépéseként a thai fél két héten belül megküldi az országos főállatorvosnak az előzetes jelentést.
 
A tárgyalópartnerek összességében pozitívan értékelték a mezőgazdaság minden területét érintően a thai-magyar együttműködés fejlődését és bizakodva tekintenek a jövőbeni közös munkára.
(Kormany.hu)

Ismered a Michelin csillagos szingapúri büfét?

Augusztus 05. 13:22
Ismered a Michelin csillagos szingapúri büfét?
Fotó: Telegraph.co.uk
 
Hong Meng a ’80-as években hong kong-i mesterektől tanulta el a szójaszószos csirke elkészítését, a receptet tökélyre fejlesztette, 2009-ben pedig saját bódét nyitott. Kb. 1000 forint nála egy adag Michelin-csillagos fogás.
 
A büfés hajnali ötkor áll neki a munkának: előkészíti a csirkét, megsüti a disznóhúst és megfőzi a rizst, délelőtt tízkor nyit. Miután megérkezik az első vásárló, gyakorlatilag estig megállás nélkül adja el a csirkéket - írja a Szeretlekmagyarország.hu.
 
Az ételek alapanyagául szolgáló csirke Malajziából származik. Valamivel soványabbak a többi ország állományához képest. De ha máshonnan szerezném be őket, akkor nem lenne olyan jó az ízük - állítja a büfés, aki a pontos receptet nem árulja el.

Nem kenderféleség az Őrség Zöld Aranya

Augusztus 04. 20:45
Hanem a frissen megválasztott Ország tortája, tele tökmaggal. Ilyen:
 
Nem kenderféleség az Őrség Zöld Aranya
Fotó: Sutichef.hu
 
Amint azt Pataki Ádám, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnökségi tagja a Parlamentben rendezett tájékoztatón elmondta, rekordszámú pályamű érkezett a Magyarország tortája felhívásra.
 
A díjat Szó Gellért salgótarjáni cukrász alkotása, az Őrség Zöld Aranya fantázianevű torta nyerte el. A cukrász megvédte címét, mivel a tavalyi győztes tortát is ő készítette - írja a Chef & Pincér.
 
A tortáról ezeket lehet tudni: az Őrség aranyának nevezett tökmagolajjal és mandulaliszttel készült tészta csodálatos ízkombinációt alkot a málnazselével, a fehércsokoládés ganache-sal, valamint a hántolt ostya és tökmag praliné felhasználásával kialakított ropogós réteggel. A különböző textúrák a tökmagolajos tükörzselével fedve izgalmas gasztronómiai élményben részesítik a torta kóstolóját.
 
A tortát augusztus 20-tól lehet megkóstolni a Budapesten a Magyar Ízek Utcájában és országszerte több száz cukrászdában, amelyek címe megtalálható a www.cukraszat.net oldalon.

Gál Péter: minden borvidéknek meg kell határoznia, hogy mi a saját borstílusa

Augusztus 04. 16:53
A magyarországi borágazatnak tudatos gazdálkodásra és tudatos szabályozásra van szüksége, ez lehet a hosszú távú siker biztosítéka - közölte a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Keszthelyen.
 
Gál Péter a 24. Zalai Borcégér - Keszthelyi Borünnep megnyitóján beszélt arról, hogy kedden megkezdődött a magyar szőlő- és borágazat stratégiájának széles körű vitája. Megfogalmazása szerint nagy feladat előtt áll az ágazat, de reményét fejezte ki, hogy sikerül olyan programcsomagot összeállítani, amely mindenki érdekét szolgálja.
 
Kifejtette: a stratégiaalkotás részeként minden borvidéknek meg kell határoznia, hogy mi a saját borstílusa, mi az a tipikus termék, amelyet ők tudnak nyújtani, miben a legjobbak.
 
Országos szinten is dönteni kell arról, hogy a nagyon széles magyar borkínálatból „mit helyezünk a kirakatba", mivel jelenünk meg a világ borai között, mi az, amivel „újra fel tudjuk tenni Magyarországot a világ bortérképére" - tette hozzá a helyettes államtitkár.
 
Az ötnapos keszthelyi borfesztivál megnyitóján Gál Péter, valamint Légl Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke a 2016-os szüreti szezon kezdetének jelképeként közösen préselte ki néhány fürt Csabagyöngyéből az első mustcseppeket.    
 
Brazsil József, a házigazda keszthelyi Da Bibere Borlovagrend elnöke azt mondta: a „nem olyan lényeges fajtaként" számon tartott Csabagyöngye egyfajta magyar csoda, mert a világ egyik legrövidebb, alig 60 napos érési idejű szőlője, amely az Irsai Olivérnek és a Cserszegi Fűszeresnek is alapja.
(MTI)