Fröccs

„Jó kortyolni belőle”

November 19. 09:32
A Balaton-felvidék évről évre népszerűbb, a borok, a környezet és a vidék hangulata vonzza a látogatókat. A Káli-medence egyik ismert borászata a Káli Kövek, akik immáron harmadik éve készítik el Rezeda olaszrizling válogatásukat. A Metropol.hu így ír a tétel 2014-es évjáratóról:

„Kifejezetten finomra hangolt fehérbor, remek zamatokkal és harmóniával. Utóíze közepesnél hosszabb, zöldalmás, citrusos, rezedás és sós-ásványos. Aki eddig még nem került közelebb az olaszrizlinghez, annak mindenképpen érdemes tenni egy próbát, hogy mire is képes a fajta. Amelyik fajtából ilyen elegáns és harmonikus, zamatgazdag bort lehet készíteni, azzal van mit kezdenünk, főleg, ha ilyen jól bántak vele.”

Napi három csésze kávé jót tesz a májbetegeknek

November 19. 06:36
Napi három csésze kávé jó hatással lehet a májbetegségben szenvedő páciensek állapotára - állapította meg egy ausztrál tanulmány.
 
A melbourne-i Monash Egyetem kutatói 1100 májbeteget vontak be tanulmányukba a Monash Kórház páciensei közül, és arra a megállapításra jutottak, hogy a kávéfogyasztással csökkenteni lehetett a betegség hatását.
 
Napi két csésze kávé akár 13 százalékkal csökkentette a hepatitis C vírus májkárosító hatását, napi négy kávé pedig a zsírmáj nevű betegség tüneteit mérsékelte 24 százalékkal. A májban történő túlzott zsírlerakódás okozta megbetegedés az ausztrálok 40 százalékát érinti. 
 
A jelenlegi statisztikák szerint mintegy hatmillió ausztrál érintett valamilyen májbetegségben. A leggyakoribb a zsírmáj, valamint a hepatitis B és a hepatitis C okozta megbetegedés.
 
Alex Hodge, a Monash Kórház májspecialistája a héten számolt be a kutatás eredményéről egy májbetegségekkel foglalkozó konferencián San Franciscóban. 
 
A tudós kedden a melbourne-i rádióban elmondta, hogy két vagy több csésze kávé elfogyasztása javította a kutatásban résztvevő páciensek állapotát. Hozzáfűzte, hogy a kávé tünetcsökkentő hatása persze attól is függ, milyen májbetegségben szenved a páciens. A tanulmány a leglátványosabb eredményt a hepatitis C-ben szenvedő betegeknél találta. Azt is megállapították, hogy a teázás viszont nincs hatással a májra.
 
Egy másik tanulmány is hasonló eredményre jutott, amelyet éppen egyidejűleg tett közzé a Harvard Egyetem közegészségügyi kara. A kutatás a naponta több, akár öt adag kávét fogyasztó betegek esetében talált javulást.
 
A tanulmány szerint a mérsékelt kávéfogyasztás a szív- és érrendszeri betegségek, a diabétesz, valamint a Parkinson-kór és más neurológiai betegségek miatt bekövetkező halálozás kockázatát mérsékli, ezen kívül az öngyilkosság kockázatát is.
 
"A kávé bioaktív összetevői csökkentik az inzulinrezisztenciát és a szervezet egészét érintő, vagyis szisztémás gyulladást" - közölte Ming Ding, a Harvard doktorandusza, aki szerint ez is magyarázhatja a kutatási eredményeket. Hozzáfűzte, hogy további kutatásokra van szükség a hatások biológiai mechanizmusának felderítésére. 
 
A harvardi tanulmányt a Circulation című szaklapban publikálták.
(MTI)

Nagyon rámegy a gasztróra a Turizmus Zrt.

November 18. 19:51
A jövő év a Gasztroélmények Éve lesz a Magyar Turizmus Zrt. 2016-os marketingstratégiája szerint - ismertette Faragó Péter, az MT Zrt. vezérigazgatója a hagyományos Országos Tourinform Találkozón kedden Budapesten.
 
A társaság keddi közleménye szerint a vezérigazgató elmondta: az ország valamennyi turisztikai régióját képviselő több mint 120 Tourinform iroda munkájának is az eredménye, hogy folytatódott a magyarországi turizmus kiegyensúlyozott bővülése, idén is minden turisztikai régióban nőtt a vendégforgalom Magyarországon. A társaság, mint helyi pontjaira kiemelten épít a Tourinform irodákra a jövő évi akciók megvalósításában - tette hozzá. Idén az első kilenc hónapban a legmagasabb növekedést Észak-Alföld és Dél-Alföld (egyaránt 10,8-10,8 százalékkal), Dél-Dunántúl (9,8 százalékkal) és Budapest (9,5 százalékkal) könyvelhette el az előző év azonos időszakához képest a vendégéjszakák számát tekintve.
 
A tájékoztatás szerint az MT Zrt. 2016. évi nemzeti marketingterv stratégiájában a vezérigazgató kiemelte a turisztikai- és agrármarketing egymást erősítő jellegét, mely legkézzelfoghatóbban a gasztronómia területén jelenik meg, ezért 2016 a Gasztroélmények Éve lesz az MT Zrt. koordinálásával. 
 
Közölték: a Torkos Csütörtökkel induló tematikus év 4-5 nagyszabású, országos vagy azon is túlnyúló gasztronómiai eseményt ölel fel, amelyeket regionális és külképviseleti szervezésű vagy támogatású, illetve agrármarketing termékpályákhoz kapcsolódó események sora kísér egész évben. Minden hónapban más és más ételek, ételcsoportok kerülnek majd terítékre a gasztroélmények bemutatása során, figyelemmel a legújabb globális trendekre, illetve a kárpát-medencei, regionális és kistérségi ízekre és hagyományokra egyaránt. A Gasztroélmények Éve koncepció megalkotásakor a társaság szorosan együtt kíván működni a szakmai szervezetekkel és szolgáltatókkal, illetve a felhasznált kommunikációs és infokommunikációs eszközök terén korszerű, innovatív, versenyképes hátteret kíván biztosítani a tematikus év ernyője alá vont eseményeknek. 
 
A Gasztroélmények Éve a Magyar Turizmus Zrt. azt a stratégiai célját is szolgálja, hogy az eddigieknél nagyobb erőkkel népszerűsítsék a magyar vidék vonzerőit belföldön, és külföldön - írták.
 
A Tourinform szolgálat Magyarországon már több mint 30 éve nyújt hiteles információkat a bel-, illetve külföldi turistáknak. Az első iroda 1981-ben kezdte meg működését, az országos hálózat kiépítése 1992-ben kezdődött, 2014-ben közel 2 millió turista kereste meg az irodákat. A Tourinform irodák az MT Zrt. szakmai felügyelete mellett névhasználati rendszerben, önkormányzatok, illetve TDM-szervezetek finanszírozásában működnek, meghatározó szerepet játszanak az országos turisztikai bevételek és az átlagos tartózkodási idő növelésében.
(MTI)

Durvul a román-magyar kürtőskalács-háború

November 18. 17:10
A leendő romániai mezőgazdasági miniszter által felvetett, a kürtőskalács hagyományos román termékként tervezett regisztrációjával kapcsolatban a Földművelésügyi Minisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió által jegyzett oltalom nem földrajzi árujelző, ezáltal nem köthető sem országhoz, sem egy adott néphez; ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy a kürtőskalács egyszerre székely, erdélyi és magyar sütemény.
 
Achim Irimescu, a romániai mezőgazdasági miniszteri tárca várományosa hétfői  parlamenti bizottsági meghallgatásán beszélt arról, hogy hagyományos román termékként regisztráltatná az Európai Unióban a kürtőskalácsot.
 
Az FM kifejtette, az oltalom a bejegyzett elnevezésre vonatkozik és az ilyen elnevezéssel forgalmazott terméket a termékleírásban foglalt receptúra szerint kell előállítani. A termékleírás elfogadásához szükséges egyeztetések már megkezdődtek, ebben minden érdekelt fél, így mind a magyarországi, mind a romániai érintettek részt vehetnek - írták.
 
Az FM arról is tájékoztatott, hogy a kürtőskalács kiemelkedő nemzeti érték lett, miután a Hungarikum Bizottság döntött a Magyar Értéktárba történő felvételéről idén januárban. Ezen kívül  a sütemény Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjeggyel is rendelkező termék, amely egyedülálló hagyományos előállítási módjában és  kiemelkedő jelentőségű történetét és a mai fogyasztó ízlést tekintve.
(MTI)

Stílus: lopták a gázt az illegális szeszfőzéshez

November 18. 14:59
Illegális szeszüzemet számoltak fel a navosok Kecskeméten egy telephelyen, ahol a járőrök érkezésekor egy négyezer literes főzőüstben éppen folyt a szeszlepárlás, amelyhez lopták a földgázt.
 
A telephelyen 99 ezer liter alkoholterméket, 11 ezer liter izocukrot és az azok gyártásához használt berendezéseket találtak.
 
A szeszeket és berendezéseket lefoglalta a NAV.
(MTI)

Ezeket érdemes fogyasztani a magas vérnyomás ellen

November 18. 13:25
A magas vérnyomás megelőzése érdekében érdemes odafigyelni a táplálkozásra. A Házipatika.com összegyűjtött néhány ételt, amelyekkel fel lehet lépni a hipertónia ellen. Fontos, hogy az étrenddel csökkenteni kell a bevitt nátrium mennyiségét, ellenben a kalcium, magnézium és kálium bevitelt célszerű növelni. Íme néhány javasolt élelmiszer:
  • Fehér bab
  • Zsírszegény natur joghurt
  • Gyümölcsök: kivi, őszibarack, nektarin, banán
  • Avokádó

Különleges bonbon a borkedvelőknek

November 18. 11:19
A Süß - Édes Élet különleges bonbonnal készül a november 21-én megrendezésre kerülő Nagy Bordói Kóstolóra. Malatinszky Csaba Cabernet franc-ját használták fel a legújabb édességükhöz. Villányi cabernet francból készült krémet a bonbon belsejébe töltötték, vaníliával ízesítették és liofilizált málnába forgatták bele az ínyencséget. Szombaton 14 óráról megkóstolhatod a Corinthia Hotelben!

Hévíz az élet forrása

November 18. 09:56
Elkészült Hévíz új imázsfilmje, amely angol, német és orosz nyelven is elérhető. A film rendezője Ruszthi Zsolt, operatőre Vízkelety Márton.

San Fracisco: Viszlát műanyag flakon

November 17. 19:31
San Franciscoban egy új törvényt hoztak, amelnyek értelmében tilos kereskedelmi forgalomban árulni műanyag flakonos italokat. Mindezt persze fokozatosan szeretnék beiktatni, hogy legyen elég idő az új rendszer kitalálására és megvalósítására - írja az Origo.hu.
 
A tervet teljesítse a város négy évet adott magának. A szabály alól csak azok a kerületek képezhetnek kivételt, ahol nem tudnak más vízforrást biztosítani. Aki megszegi az új szabályt, várhatóan ezer dollárnyi büntetést kaphat. Bár az összeg nem annyira riasztó, lényegesen olcsóbb, ha az emberek áttérnek a többször használatos üvegekre.