Fröccs

Júliusban jelenik meg az első szingapúri Michelin-kalauz

Június 03. 16:25
Július 21-én jelenik meg az első szingapúri Michelin-kalauz - jelentette be a délkelet-ázsiai országban tartott sajtótájékoztatóján az ismert francia gumiabroncsgyár.
 
A közlés szerint Szingapúr az első és egyetlen délkelet-ázsiai ország, amely saját Michelin-kalauzt kap.
 
A kiadvány megjelenését ünneplő július 21-i ceremónián ismertetik a 2016-ban Michelin-csillaggal kitüntetett szingapúri éttermeket.
 
Az ünnepséggel egybekötött gálavacsora most először a nagyközönség előtt is nyitva lesz, hogy az ínyencek személyesen is megismerkedhessenek a frissen kitüntetett séfekkel és együtt ünnepelhessenek velük.
 
A Michelin cég idén egy sor helyi rendezvénnyel ünnepli meg a szingapúri kiadvány megjelenését.
 
Az éttermi kalauz az ismert francia gumiabroncsgyár gondozásában jelenik meg. Az első Michelin-kalauzt 1900-ban, az autózás hajnalán készítették sofőrök számára.
 
A csillagos besorolással az 1920-as években egészítették ki a felsorolást. A híres csillagokat névtelen ellenőrök ajánlása alapján osztják ki, akik az ételek megkóstolásán kívül alaposan szemügyre veszik az étterem konyháját, edényeit, evőeszközeit, poharait és a mellékhelyiségeket is.
(MTI)

Édességet és bort viszünk Kínába

Június 03. 14:28
Újabb négy magyar élelmiszeripari cég jelenhet meg a kínai piacon, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közreműködésével a közelmúltban mintegy 100 millió forint értékben exportáltak édességeket és bort, és a szállítások a jövőben folyamatosak lesznek - közölte az MNKH.
 
A közlemény szerint a kínai partnerrel a megrendeléseket megelőzően az MNKH hosszas tárgyalásokat folytatott, és magyarországi gyárlátogatást is szervezett. A megállapodások értelmében a Bonbonetti csokoládét és drazsét, a Detki Keksz Édesipari Kft. kekszet, a Roll'M Food Kft. egyéb édesipari terméket szállított ki, összesen több mint 65 tonnányit, a Csányi Pincészet pedig két konténer borra kapott megrendelést.
 
A borok és édesipari termékek mellett a magyar marhahús iránt is egyre nagyobb a kereslet, az idén már több szállítmány is érkezett Kínába. Emlékeztettek arra, hogy az európai országok közül elsőként Magyarország exportálhatott marhahúst a kínai piacra, amit az ottani szigorú szabályozás miatt rendkívül hosszú egyeztetések előztek meg.
 
Az MNKH jelenleg két kínai irodával segíti a magyar vállalkozások üzleti kapcsolatainak kialakítását. A közlemény idézi Ducsai-Oláh Zsanettet, az MNKH vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a kínai piacon elsősorban az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és az agráripar, a vízipari technológiák, a szoftverfejlesztés, a tervező- és mérnöki tevékenység és a turisztikai együttműködés területén érhetnek el sikereket a magyar cégek.
(MTI)

Több millió liter bort locsolnak szét évről évre Haro-ban

Június 03. 12:41
Ugye milyen borzalmas tud lenni ha kiöntünk egy pohár bort az asztalra, vagy leisszuk a kedvenc ingünket, majd a foltok a harmadik mosás után sem távoznak? Valójában nem is az elvesztett ing és asztalterítő miatt siránkozunk, hanem azért, mert a bor, amit olyan nagy odafigyeléssel, és szenvedéllyel készítettek, kárba veszett. Így van ezzel mindenki aki rajong a borok iránt, kivéve egy kis spanyol települést, Haro-t... 
 
Haro, Spanyolország leghíresebb borvidékének, Rioja-nak a szívében található település, ahol a lakosság nemcsak fogyasztani szereti a bort, de készíteni is. Talán pont ezért is lehet meglepő számunkra a „Borok Csatájának” nevezett összejövetel, amikor Haro lakosai, millió hektónyi bort pazarolnak a fesztivál ideje alatt. 
 
A Borok Csatája minden évben, már tradícionálisan július 29-én kerül megrendezésre. A táncos, zenés mulatság már előző este megkezdődik, a lakók elfoglalják a közterületeket, az utcákat, táncolnak egész este, majd másnap kezdetét veszi a harc. A bort teherautókból, konténerekből locsolják a résztvevőkre - írja a Thebacklabel.com. 
 
Azt hiszem ez az esemény felkerülhet a bakancslistánkra! 

A szellemi kulturális örökség része lehet a tapas

Június 03. 08:37
A spanyol tapas is kerüljön fel a szellemi kulturális örökség UNESCO-listájára - ezt javasolta Ínigo Méndez de Vigo spanyol oktatási, kulturális és sportminiszter egy nyilvános madridi fórumon, amelyen részt vett Irina Bokova, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének főigazgatója is.
 
A spanyol gasztronómia jellegzetességének számító tapas mára univerzálissá vált, elterjedt az egész világon, ismerik és készítik - indokolta a kezdeményezést a politikus.
 
Az UNESCO eddig többek között a flamencót, a mediterrán étrendet és a katalán embertornyokat vette fel a szellemi kulturális örökség listájára Spanyolországból. 
 
A tapas néhány falat ételt, egy kis szendvicset, kis adag salátát, sonkát, sajtot jelent, amelyet sör vagy bor mellé fogyasztanak azért, hogy csillapítsák az alkohol hatását és egyenek egy keveset két főétkezés között.
 
A tapas jelentése a spanyol tapar azaz lefedni szóból származik. Az eredetét pontosan senki nem ismeri, ellenben rengeteg történet kering róla. 
 
Egyes verziók szerint például egy vendéglős a legyek ellen, mások szerint a por ellen fedte be egy darab kenyérrel vagy sonkával a bort, amelyet a királynak kínált, és ez annyira megtetszett az uralkodónak, hogy hagyománnyá tette. De hogy pontosan melyik uralkodó is, az rejtély. Mesélik a katolikus királyokkal, X. Bölcs Alfonzzal és III. Károly királlyal egyaránt.
 
Egy másik változat szerint azért kezdték felszolgálni a tapast - szintén a korsó tetejére téve - a bor mellé, hogy a katonák ne részegedjenek le.
 
A Spanyolországba látogató turisták számára alapvető program a "tapasozás", mint ami elengedhetetlen része a spanyol életformának. Világszerte egyre több országban tűnnek fel a tapasbárok, -éttermek és sok helyen a helyi ízekhez alakítják, olaszos vagy épp indiai stílusban elkészítve.
(MTI)

Kritikus időszak jön: most dől el, mennyi bora lesz a borászoknak

Június 02. 15:12
Az nem jó, ha esik az eső miközben virágzik a szőlő – pláne ha meleg van. A fülledt, párás levegő ugyanis kifejezetten kedvez a szürke- és feketerothadásnak illetve a szőlőkabócák lárvái is ilyenkor jelennek meg. Hétvégén Tokajban több helyen is beindult a szőlő virágzása, és most a védekezés a legfontosabb.

Az elmúlt időszakban hullott csapadék elindíthatta a fertőzéseket a borvidék több pontján, sőt a héten várható eső kifejezetten kedvez a gombáknak is. Ezt támasztják alá a borvidéki mérőműszerek kalkulációi – állítja a Pableczki Bence, Tokaj Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének növényorvosa. A jelentés szerint, a peronoszpóra olajfoltjai egyes ültetvényekben már megtalálhatóak.

Az amerikai szőlőkabóca lárvái viszont több ültetvényben is megjelentek. A fiatal lárvák az alsóbb levelek fonáki részén találhatóak meg. A mérőműszerek alacsony-közepes fertőzési nyomást jeleznek az elmúlt napokból – de nem árt az elővigyázatosság. 

Balaton: nem lesz kinek borravalót adni?l

Június 02. 12:11
A több mint háromezer dél-balatoni vendéglátóhely és kiskereskedelmi üzlet számára nagy gond a szakképzett munkaerő nyugatra vándorlása - hangzott el a KISOSZ Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete szerdai turisztikai szezonnyitó fórumán, Balatonszárszón.
 
Kertész Rezső, a szervezet ügyvezető társelnöke elmondta, hogy a balatoni kiskereskedők és vendéglátósok többsége június első hétvégéjén nyit a tavalyihoz hasonló jó szezonban reménykedve. Számítanak arra, hogy forgalomcsökkenést hozhat a vasárnapi nyitva tartás újbóli bevezetése, illetve strandi szolgáltatók esetében például egyes strandok fizetőssé válása. 
 
A társelnök nagy jelentőségűnek  nevezte, hogy az Országgyűlés elé került áfatörvény-módosítási javaslat szerint az éttermi szolgáltatások jelenlegi 27 százalékos áfáját jövőre 18, 2018-ban pedig 5 százalékra csökkentik, mivel így több pénz juthat fejlesztésekre és versenyképes bérek fizetésére.
 
Jelezte, hogy a KISOSZ a tagsága által megfogalmazott igényeket közvetítve további javaslatokat kíván tenni a kormánynak. Szeretnék elérni egyebek között, hogy megemeljék a vállalkozások alanyi adómentességének több éve változatlan 6 millió forintos határát, valamint hogy a jelenleginek közel felére, 10 ezer forint alá csökkenjen az online pénztárgépek kötelező szervizdíja. Szükségesnek tartják azt is, hogy növekedjen a vállalkozók elszámolható reprezentációs költségeinek mértéke. 
 
A KISOSZ túlzottnak és elfogadhatatlannak tartja továbbá, hogy ha egy vállalkozó alkalmazottja kétszer nem ad nyugtát, 12 napra bezárják az üzletét, ez a rövid balatoni szezonban nehéz helyzetbe hoz egy vállalkozást. Ugyan eddig ilyenre csak két esetben került sor, kezdeményezni kívánják a szankció megváltoztatását - mondta Kertész Rezső.    
 
Hetesi Gábor, a NAV somogyi igazgatóságának illetékes osztályvezetője arról számolt be, hogy tavaly a nyugtaadás és a pénztárgépek ellenőrzése során feleannyi szabálytalanságot tapasztaltak, mint egy évvel korábban, ezért várhatóan ezen a nyáron csökken a revizorok próbavásárlása. Túl alacsony nyugtaszám esetén ugyanakkor többször lehet majd fogalomellenőrzésre számítani - figyelmeztetett.  
 
A somogyi vállalkozások adózás szerinti minősítése jelenleg 40 százalékban megbízható, 60 százalékban átlagos, és kockázatos kategóriába egyelőre senki nem került - mondta el.
 
Makkos Péter, a KISOSZ elnökségi tagja, fonyódi vendéglátós arról beszélt, hogy a balatoni turizmust egyre inkább a belföldi vendégek határozzák meg, ezért a SZÉP-kártya megszüntetése akár 20-30 százalékos visszaesést hozhat a forgalomban. 
 
Szikra László, a somogyi kormányhivatal főosztályvezetője arra biztatta a fórumon megjelenteket, hogy szakemberhiány esetén vegyék fel a kapcsolatot a járási és kormányhivatalok foglalkoztatási osztályaival. Szólt arról is, hogy nehéz a szakképzett munkaerő megtartása, mivel a magyar vállalkozások bérei nem versenyképesek a nyugatiakkal.  
(MTI)

A grúz vegáknál nincs keményebb!

Június 02. 10:55
Grillhússal és kolbásszal támadtak meg egy vegetárius éttermet Tbilisziben. A Kiwi Café üzemeltetői szerint a támadók egy szélsőjobboldali csoport tagjai.
 
„Grillhúst, kolbászt és halat hoztak, elkezdték enni, majd meg is dobáltak vele minket. Végül rá is gyújtottak” - írta az étterem vezetője Facebook oldalán.
 
Az alkalmazottakon sem a rendőrség, sem a szomszédok nem segítettek. Az interneten azonban rengeteg támogatást kaptak, a vegetáriusok Németországtól kezdve Írországon át Ausztráliáig és az Egyesült Államokig mindenhonnan szolidaritásukat fejezték ki a vasárnap este történt eset után. 
 
Grúzia egyre népszerűbbé válik a turisták körében, így egyre több az alternatív vendéglátóhely az ortodox keresztény és meglehetősen konzervatív országban.
 
A vegetárius étterem üzemeltetői szerint a szomszédok részéről nagy a bizalmatlanság a „Nyugatról érkező új divat” irányába.
(MTI)

Szereted a hasad? Húzz belőle hasznot!

Június 02. 09:09
Amerikában tényleg mindenféle versenyt rendeznek. Aki szeret enni és inni, könnyen szép kis summához juthat, ha elég gyors, és sokat is eszik. Van akinek az evés nem csupán a létfenntartáshoz szükséges, hanem foglalkozássá, pontosabban hobbivá vált és milliókat keres vele. A csúcstartó jelenleg kétségkívül Matt Stonie. A meglepően vékonyka külsejű, 23 éves Stonie számára a versenyevés hobbiként indult, majd a versenyekből nyert összeg folyamatosan csak gyarapodott - írja az Origo.hu. 
 
Egy kicsit hihetetlen arra gondolni, hogy hivatalosan a világ legjobbjának tartanak valamiben” - mondta Stonie a Forbes-nak egy tavalyi interjúban. A versenyszerű evés olyan jó jövedelmet biztosít, hogy a fiatalember egyelőre nem folytatja biológia és kémia szakos egyetemi tanulmányait és minden energiáját az evésbe fekteti.
 
Stonie egy saját Youtube csatornát is működtet, bár a videót elnézve, az étkezés inkább szenvedés, mint kulináris élvezet számára.