Fröccs

Különleges tokaji bort mutattak be

Augusztus 28. 15:23
Mind a 27 tokaji település szőlőjéből került abba a borba, amelyet Polgármesterek Bora néven most mutattak be Tokaj-Hegyalján. Az immár 16. alkalommal elkészült borkülenlegesség egy a Grand Tokaj Zrt. által készített 2016-os száraz furmint-hárslevelű-sárgamuskotály házasítás.
 
Az eddigi évekhez hasonlóan a Polgármesterek bora ezúttal is limitált kiadású, mindössze 3800 palack készült belőle, kereskedelmi forgalomban nem lesz kapható, csak reprezentatív célokat szolgál.
 
Az idei bemutató időpontja jelképes és rendhagyó volt, hiszen Tokaj-Hegyalja történelmi borvidék éppen 15 éve lett a Világörökség része. Ebből az alkalomból a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal borkóstolóval egybekötött konferenciát is szervezett. A meghívottak megkóstolhatták többek között a Grand Tokaj 5 puttonyos aszúját, ami a londoni International Wine Challenge-en aranyérmes lett.
 

A verseny-barbecue megérkezett Magyarországra

Augusztus 25. 16:24
Október 13-15 között rendezik meg a Tállya BBQ Verseny & Fesztivált. Az első hivatalos, pontszerző, pénzdíjas barbecue verseny (Master Series Sanctioned Contest) Magyarországon, a KCBS – Kansas City Barbeque Society védnöksége alatt, a tokaji borvidék szívében, Tállyán.

A 6400 EUR összdíjazású verseny során közel 40 hazai és külföldi BBQ csapat fog egymással megmérkőzni. Az Európa minden szegletéből érkező csapatok 5 kategóriában küzdenek meg a dobogós helyezésekért. A KCBS felajánlása szerint ezen kívül a legjobb helyezést elérő magyar csapat szabadkártyát kap a 2018-as Jack Daniel's világbajnokságra. A verseny Magyarország egyetlen világörökségi borvidékén, Európa mértani középpontjában, Tállyán kerül megrendezésre, a különleges hangulatú szüreti időszakban, kísérőprogramja pedig egy nagyszabású, hamisítatlan blues- és borfesztivál lesz, izgalmas zenei és családi programokkal, utcazene versennyel, egyedi gasztronómiai- és borélményekkel. A verseny és a fesztivál a Tállyáért Egyesület szervezésében, a BBQ Expedition szakmai felügyeletével, valamint az Oroszlános Borhotel, a Colas Északkő, a Big Green Egg és a Márton Birtok támogatásával valósul meg.

Tállya

Tokaj-Hegyalja 1737 óta a világ első zárt borvidéke, 2002 óta pedig az UNESCO Világörökség része mint történelmi borvidék és kultúrtáj. A vidék egyedülálló borfajtája, az aszú világszerte az egyik legismertebb hungaricum. Tállya, Tokaj-Hegyalja nagymúltú települése a mérések szerint Európa mértani középpontjában fekszik, a települést a több évszázados borászati hagyomány, a gazdag épített és szellemi örökség, a különleges természeti adottságok, a borvidék legkiterjedtebb borospince labirintusa, a helyi hagyományok, a kiváló szálláshelyek és a minőségi kulináris élvezetek teszik kiemelt jelentőségűvé. A Tállyáért Egyesület 2014 óta meghatározó közösségi szereplője a helyi és térségi társadalomnak. A civil szerveződés a község gazdasági, szellemi és kulturális fejlődésének elősegítését tűzte ki célul, az elmúlt években rengeteg színvonalas rendezvénnyel és kezdeményezéssel járulva hozzá a borvidék programkínálatához. Velük szoros együttműködésben dolgozik a településért az Oroszlános Borhotel, amely nemcsak minőségi szálláshely és kiemelkedő gasztronómiai helyszín, de a környék egyik legfontosabb közösségi központja is.

A verseny

A Promenád sétányon megrendezett verseny szombati napja részlegesen lesz nyilvános a nagyközönség előtt, a vasárnap azonban teljes mértékben nyitott lesz minden érdeklődő számára, lehetőség lesz a műhelytitkokba való betekintésre. A szombati napon is több alkalommal biztosítunk bejárási lehetőséget a versenyterületen, szakértő vezetésével, vasárnap pedig már a versenycsapatok által elkészített, de nem beadott húsokból is lehet kóstolni. Újságírók számára regisztrációt követően a verseny teljes egészében nyitott. A verseny szakmai programja és a fesztivál program egyaránt megtalálható a weboldalunkon.

Veszélyes fertőzés támadja meg a magyar szőlőt

Augusztus 24. 16:21
20-50 százalékkal is csökkenhet akár a szőlőtőkék terméshozama  a Magyarországon ismét megjelent amerikai szőlőkabóca által terjesztett fertőzés következtében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tájékoztatása szerint az ország legtöbb megyéjében már beazonosították a kártevő kifejlett egyedeit. A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma terjesztéséért felelős rovar azért nagyon veszélyes, mert egész élete során fertőzőképes.

A közlemény felhívja a figyelmet, hogy a szőlőkabóca elszaporodása a kártevő rovar elleni többszöri védekezéssel akadályozható meg, illetve kiemelt jelentőségű a gondozatlan területek felszámolása. Aki nem teljesíti a jogszabályban előírt kötelezettségét, utólag köteles megtéríteni a közérdekű védekezés költségeit, és bírságot is kell fizetnie.

Repülés közben csúcsborokat kóstolhatsz

Augusztus 22. 09:02
1963-as évjáratú Graham’s Colheita Port-ot és 2009-es Dom Pérignon-t is ihat mostantól, aki az Emirates repülőjárataival utazik – jelentette be a légitársaság.
 
A több mint félszáz éves, kizárólag a légitársaság fedélzetén kínált portugál borkülönlegesség 2017 októberéig érhető el az összes Emirates járat első osztályán. A borászok által a huszadik század legjobbjának tartott évben érlelt bor öt különböző ültetvény terméséből, hagyományosan lábbal taposva készült. Ízében a füge, a dió, a kávé és a karamellizált mogyoró dominál, de fellelhető benne a szárított datolya és a mazsola ízjegyei is.
 
A 2009-es Dom Pérignon Vintage októbertől lesz elérhető az Emirates minden közepes- és hosszútávú járatának First osztályán. A selymes, gyümölcsös bor egyetlen ötvözi a csonthéjas gyümölcsök, valamint a friss piritós és vanília ízjegyeit. A borhoz az Emirates csapata és a Dom Pérignon vezető séfje különleges hideg és meleg kísérőket alkotott. A kínálat része többek között grillezett szarvashús áfonyával és füstölt sóval, Bresaola feta sajtos-fahéjas buggyantott körtével.
 
Bővült a Dubaji Nemzetközi Repülőtér Emirates lounge kínálata is, mégpedig a hét évig érlelt 2008-as Moët & Chandon Grand Vintage pezsgővel, ami egy ideig szintén kizárólag az Emirates-nél lesz megkóstolható. 

Sör-zsákbamacska az új trend

Augusztus 21. 15:00
Elindult a "sör-zsákbamacska", vagyis a The Beercase szolgáltalás, amelynek keretében az előfizetők minden hónapban megkapják az adott időszak külföldi és magyar sör újdonságait. A kezdeményezés értelmében  a The Beercase munkatársai szakértők segítségével választják ki az aktuálisan legjobb kisüzemi söröket, vagyis a csomag tartalma a vevőknek egész a kinyitásig titok marad.
 
A honlapon feliratkozóknak havonta 6890 forintot kell fizetniük, ezért minden hónap 15-én Magyarországon belül kiszállításra kerül a 8 sör valamint egy magazin. Az első dobozba többek között pale ale, hoplager, IPA és belga saison sörök kerültek, ám ebből aligha lehet következtetni a további szállítmányokra, mert minden csomagnak saját tematikája lesz.
 
 

Résen kell lenni, ha meg akarjuk kóstolni a nyár sörét

Augusztus 20. 09:54
Az előzetesen becsültnél háromszor több fogy az idei nyár slágeréből, a Soproni IPA sörből. A Heineken érdekeltségébe tartozó sörgyárnál annyira nem voltak felkészülve az ilyen méretű keresletre, hogy sokszor a hipermarketekbe sem tudnak eleget szállítani, ezért üresen maradnak a polcok. A cég elmondása szerint még a reklámkampányt is vissza kellett emiatt fogni.
 
A nem várt siker magyarázata lehet, hogy a kézműves sörök, és általában a sörkülönlegességek nagyon trendik, ezek viszont a mainstream söröknél jóval magasabb áron kaphatók. Ehhez képest a Soproni az IPA-val ezeknek igyekszik konkurenciát állítani a klasszikus termékeknél alig drágábban.
 
Az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendő IPA söröket a brit sörfőzdék találták ki a 19. században: több komlóval és magasabb alkoholtartalommal készültek, hogy megőrizzék minőségüket a tengeri úton az indiai gyarmatokig.
 

Itt a balatoni halsütödék tesztjének eredménye

Augusztus 17. 15:01
A déli parton a balatonlellei Nádfedeles, az északi parton pedig az alsóörsi Új Fogas Büfé győzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) nyári halsütöde tesztjén.

A nyár elején lefolytatott, de csak most ismertetett vizsgálaton összesen 13 olyan balatoni büfét vizsgáltak a hivatal munkatársai, ahol lehet kapni sült hekket. A 13 ellenőrzött vendéglátóhelyből 2 esetben mindent megfelelőnek találtak, 5 helyen kisebb hiányosságok miatt az üzemeltetők figyelmeztetésben részesültek, 5 üzletben viszont súlyos hibák miatt bírság kiszabására került sor. Két esetben ráadásul olyan súlyos hiányosságokat találtak az ellenőrök, hogy azonnal fel kellett függeszteni a működést azok felszámolásáig. Két üzletben a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata összesen több mint 100 kg halat vont ki a forgalomból nem megfelelő nyomon követés és a származást igazoló dokumentumok hiánya miatt. 

Mivel az ellenőrzések még a szezon elején, június utolsó hetében zajlottak, így – a hivatal állítása szerint – a nyár további részében az ellenőrzött vendéglátóhelyek a hiányosságok kijavítása után biztonságosan működnek.

2 millió forintot fizettek egy pohár borért

Augusztus 16. 18:02
Egy privát gyűjtő aukción 51 750 ausztrál dollárt (mai árfolyamon 10,5 millió forintot) fizetett egy palack 1951-es Penfolds Grange Hermitage-ért, ezzel ez lett a valaha volt legdrágább ausztrál bor.
 
A Penfolds borásza, Max Schubert 1945-ben kezdett kísérletezni a shiraz-zal, az 1951-es tétel volt az első, amit a bemutatott. Forgalomba azonban ez sem került, miután mindet elajándékozta családtagoknak és barátoknak. Végül az 1952-es volt az első évjárat, ami forgalomba került, ám akkor gyakorlatilag megbukott, nem sikerült eltalálni vele a közízlést. Olyannyira nem, hogy a menedzsment 1957-ben megtiltotta Schubert-nek a bor készítését, ám Schubert 1959-ig titokban mégis folytatta a munkát. Utána pedig újra „legálisan”, miután a régebbi évjáratok közben annyira szépen beértek, hogy a tulajdonosok 1960-ban újra engedélyt adtak.
 
A ma az egyik legjobb ausztrál bornak számító Grange Hermitage (1989 óta csak Grange) általában 87 százalék shiraz-ból és 13 százalék cabernet sauvignon-ból áll, csak pár kivételes évben – mint az 1951-esben – készült tisztán shiraz-ból. Az erjesztése hagyományosan fémtartályban kezdődik, majd utána 18 hónapig tölgyfa hordóban érlelik tovább, végül három évig palackba lefejtve várja, hogy a boltok polcaira kerüljön.
 
A rekorder bor az árverezés előtt komoly teszten ment keresztül, még kóstolásra is sor került, hogy az eredetiségét igazolni lehessen. A vizsgálatot és a hitelesítést pedig egyenesen a Penfolds jelenlegi borásza végezte. Az eddigi árverési csúcsot egyébként ugyanez a bor tartotta, 2004-ben egy palack 50 200 ausztrál dollárért kelt el. Becslések szerint mára alig 20 palack maradt belőle a világon.

Nem titok többé a tokaji halászlé receptje

Augusztus 16. 12:54
Már a javában gyűjtik a recepteket a Tokaji Borvidék szakácskönyvhöz, amelyben a régió jellegzetes ételeit fogják kiadni.
 
A munka során levéltári és történeti kutatások mellett a lakosság segítségére is számítanak. Minden településen felhívást tettek közzé, arra kérték a polgármestereket, érdeklődjenek helyi idős embereknél, kutassanak régi receptfüzetek, feljegyzések után. Olyan, a hegyalján legendás ételeknek elkészítési módjait szeretnék körüljárni, mint a tarcali szőlőleves, a tokaji korhely halászlé vagy a mádi kifli.
 
Hogy végül mi kerül a szakácskönyvbe, azt egy séfek, gasztroszakemberek, cukrászok és borászok alkotta csoport dönti majd el. A jövőre megjelenő szakácskönyvet egy online "főzőműsor-sorozat" fogja felvezetni.
 
MTI