Fröccs

Megkezdődött a jelöltállítási folyamat a 2017-es Borászok Borásza díjra

November 21. 13:40
Dr. Prónay Bence kuratóriumi elnök felkérte az eddigi Borászok Borásza díj nyerteseit, hogy állítsák össze saját 50 fős listájukat, nevezzék meg azokat a borászokat, akik szerintük érdemesek a díjra 2017-ben.

Az elmúlt évek Borászok Borásza díj nyertesei alig pihenhetnek a szüret után, máris meg kell nevezniük azt az 50 borászt, akik közül kikerül majd az az egy szakember, aki csatlakozhat az „elit klubhoz”.

Az eddigi díjazottak valamennyien összeállítják a saját 50 fős listájukat, a végső listát pedig egy jelöltállító kuratóriumi ülésen határozzák meg. Ezt követően az 50 jelölt mindegyike leadja a voksát, így tulajdonképpen a jelöltek maguk közül választják meg a végső győztest.

A korábbi évek győztesei ezen túl javaslatot tesznek a Borászok Barátja díjra, és a Borászok Borásza Ösztöndíjprogram nyertesére is.

A Borászok Barátja olyan civil lehet, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben segíti a magyar borászok munkáját. Az idén első alkalommal meghirdetett ösztöndíjprogram keretében a „Jövő Borásza” cím viselője 1.000.000 forint juttatásban részesül, amelyet féléves külföldi gyakorlatra fordíthat.

Csaknem 4 milliárdos fejlesztési csomagot kapott Etyek

November 18. 11:58
Csaknem 4 milliárdos fejlesztési csomagot kapott Etyek
Fotó: kirandulasok.com
Etyeken és környékén több mint 3,7 milliárd forintos fejlesztések kezdődtek, a pénzből jut majd az út- és közműfejlesztésre és kerékpárút-építésre is. A beruházások az etyeki Gasztrosétányhoz nagyban kapcsolódnak.

Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos jelentette be a fejlesztések kezdetét, a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős országgyűlési képviselő elmondta, hogy Etyek a borturizmusban betöltött szerepe miatt lett a projekt vezetője.

A projekt részeként tervezik az Etyek, Gyúró, Vál és Veréb településeket összekötő közút megépítését is.

 A Pannónia Szíve fejlesztési program keretében az elsők között a legjelentősebb beruházásokat Etyeken, az Újhegyen lesznek. A Gasztrosétány pincéit és présházait összekötő út kockakő burkolatot kap, parkolóhelyeket létesítenek és a közművesítés korszerűsítése mellett a közvilágításra és a térrendezésre is jut figyelem.

Kiépül a közvilágítás az Öreghegyi úton, a Kecskegödörnél és a Körpincénél, továbbá az útburkolatot is felújítják. A népszerű Körpincénél színpad is épül, és közösségi térré alakítják át a Magyar-kút, valamint a Nádas-tó környékét.

A Pannónia Szíve projekt lehetővé teszi több mint 20 kilométeres kerékpárút építését is, amely az Etyek-Bicske-Csabdi-Tarján útvonalon teszi lehetővé a biciklizést. Etyek központjában felújítanak egy sváb parasztházat, itt kap helyet a Kitelepítettek Magyarországi Emlékháza.

A közútfejlesztési csomag keretében megújul a Biatorbágy-Etyek-Alcsútdoboz, valamint a Háromrózsa-Botpuszta-Etyek út. A program valamennyi fejlesztésének meg kell valósulnia 2017. június 30-ig.
(MTI)

A minisztérium a Badacsony oldalán van

November 17. 17:00
A kedden megjelent NÉBIH kontra Badacsony közleményváltás kapcsán a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ hangsúlyozza, hogy a Borászati Kutató Intézet elkötelezett a borvidék fejlődés és jó hírneve iránt.
 
Az intézet kiemelten fontosnak tartja a növényegészségügyet, meggyőződésük, hogy a magas szintű szakmai munka megalapozott döntésekhez vezet, ami a badacsonyi borvidék és a borászok érdekeit szolgálja.
 
A nyilatkozatok miatti félreértések megmutatják, hogy még szorosabb együttműködésre és szakmai párbeszédre van szükség az érintettek között.
 
A Badacsony zárlatáról szóló közleményről itt, a badacsonyiak válaszáról pedig itt olvashat bővebben.
 
(FM Sajtóiroda)

Magyarország az idei krakkói borászati szakkiállítás díszvendége

November 17. 15:15
A Krakkói Vásárközpont borászati szakkiállítását november 16. és 18. között tartják, amelyre több mint 13 ezer látogatót várnak. Az idei díszvendég Magyarország, ami egyben újabb lehetőség a minőségi magyar borok bemutatására Lengyelországban, ahol hagyományosan szeretik a magyar borokat.
 
Az Enoexpo díszvendége idén Magyarország, a Lengyelország második legnépesebb városában tartott szakkiállításra több mint 10 ezer embert várnak a szervezők. A háromnapos kiállításon 60 m2-es standon mutatkoznak be a magyar borok, az összesen nyolc kiállító mellett a magyar standon a Magyar Nemzeti Kereskedőház is helyet kap.
 
A kóstolózónában Tomasz Prange-Barczyński, a Lengyel Borszakírók Szövetségének elnöke tart tematikus kóstolókat a közönségnek. A kóstolókon összesen 26 magyar termelő boraival ismerkedhetnek meg a lengyel borkedvelők, de a szakkiállítás kísérőrendezvényeként több étteremben is bemutatják a magyar borokat.
 
Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára a megnyitón elmondta, hogy Lengyelország fontos gazdasági partnere Magyarországnak, ezért a lengyel fogyasztók és szakemberek számára egyaránt meg kell mutatnunk, hogy minőségi korszakváltás történt a magyar borágazatban.
 

Rászoruló családokon segített a Bock Borászat

November 16. 17:45
Rászoruló családokon segített a Bock Borászat
Fotó: Bock Bor Facebook
Hatalmas érdeklődés mellett tartották meg az idei Márton-napi újborünnepet a villányi Bock Borászatnál. A kétnapos rendezvény idén nem csak az újborokról és a libaételekről szólt, jótékonysági árverés is színesítette a programot.
 
Szent Márton születésének 1700. évfordulóján összesen 1300-an ünnepeltek a Bock Borászatnál, a pincészet termeiben és az udvaron felállított rendezvénysátorban azonban idén nem csak a libáé és az újboré volt a főszerep.
 
A tours-i püspök tiszteletére idén képzőművészeti pályázatot hirdetett a pincészet, a beérkezett művek közül a zsűri által kiválasztott tizenhárom alkotást jótékony célú árverésen értékesítették. A rendezvénysátorban nem is volt gond a licitáló kedvvel, a vendégek között Bock József is sokat tett azért, hogy minél nagyobb összeg gyűljön össze a jótékonysági árverésen.
 
Németh Gábor Szent Márton és az árulkodó lúd című szobra, valamint Szöllősi Dóra Szent Márton legendája című festménye kelt el a legdrágábban, az első alkotásért 100 ezer forintot fizettek a szerencsés nyertesnek. Összesen 880 ezer forint gyűlt össze, amelyet teljes egészében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportjának ajánlott fel a Bock Borászat. Csonka Pál, a Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régiójának vezetője elmondta, hogy az adományból élelmiszercsomagokat állítanak össze, amelyeket a rászoruló családok kapnak.
 
A jótékonyság mellett a hagyományos ünnepen azért az asztali örömöknek is jutott szerep, a szervezők kéttonnányi libahússal és a pincészet 2016-os Szent Márton Borából kétezer palackkal készültek.

Az új-zélandi borászok már takarítanak a földrengés után

November 16. 09:00
Az új-zélandi borászok már takarítanak a földrengés után
Fotó: winespectator.com
 
Az új-zélandi fő szigetek közül a nagyobbikat, a Déli Szigetet 7,5-es erősségű földrengés rázta meg nem sokkal éjfél után, november 14-én. A szerencsétlenségben sajnos ketten életüket vesztették, de az előzetes felmérések szerint a borászok minimális károkkal úszták meg a földmozgást.
 
Szerencsére a rengés idejében senki nem dolgozott az ültetvényeken, a korábbi földrengések miatt pedig kellőképpen meg voltak erősítve a pincészetek épületei, valamint a hordók és a tartályok is.
 
A Christchurch közelében lévő epicentrum azért kisebb károkat okozott a pincészetek palackállományában, és egyes esetekben acéltartályokat is megrongált a földrengés. Az érintett környéken a telefonos kommunikáció és a közművek ugyan még akadoznak, de aligha okoz nagy gondot a térségen gazdálkodók életében a természeti csapás.
 
A földrengés Új-Zéland Canterbury borvidékét sújtotta a leginkább, és habár az ültetvényekben és a borász infrastruktúrában nem történt nagy kár, az úthálózat jelentősen sérült, ami a takarítási és szállítási feladatokat nagymértékben megnehezíti.
 
A Canterbury borvidék Új-Zéland legfiatalabb boros régiója, az első szőlőtőkéket 1977-ben telepítették itt a helyi gazdák. Főleg rizlinggel és pinot noirral foglalkoznak errefelé, de természetesen a sauvignon blanc-t is jelentős területen találunk itt, 2014-ben összesen 1448 hektáron foglalkoztak szőlővel.

Tiltakoznak a badacsonyiak a NÉBIH közleménye miatt

November 15. 17:00
Tiltakoznak a badacsonyiak a NÉBIH közleménye miatt
Fotó: tourinform.hu
 
Badacsonytomaj önkormányzata, valamint a Badacsony-hegy környékén tevékenykedő szőlészeti-borászati szakmai szervezetek, továbbá az ágazat vállalkozói tiltakoznak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) kedd reggeli közleménye miatt. A Badacsony-hegy zárlatáról szóló hírek a badacsonyiak szerint túlzóak és félreérthetőek.
 
Kedd reggel a NÉBIH közleményben jelentette be, hogy a szőlő aranyszínű sárgaság betegség miatt a Badacsony-hegy teljes területére zárlatot rendelnek el, és megteszik a szükséges lépéseket, kivágják a megbetegedett tőkéket.
 
A badacsonyiak ugyanakkor felháborodtak és visszautasítják a NÉBIH által kiadott nyilatkozatot, amely szerintük „a térség szőlészetének-borászatának, turizmusának fejlődésére káros hatású”. Saját közleményükben hangsúlyozzák, hogy a sárgaság nem helyi sajátosság, vélhetően az egész országban jelen van.
 
Badacsonyban a védekezési nehézségeket egyrészt az elhanyagolt - sokszor nem is kizárólag szőlővel beültetett – területek jelentik, de a szőlőkabóca elleni védekezés állami szerepvállalásával sincsenek megelégedve.
 
Fontosnak tartják megemlíteni, hogy a betegség kizárólag a szőlő sajátja, a belőle készülő borra semmilyen hatással nincsen. A választ jegyzők szerint a NÉBIH túlzó közleménye nagyon rossz hatással lehet a badacsonyi borok megítélésre, ráadásul alaptalanul.
 
A badacsonyiak védelmében a következő szervezetek nevében jelent meg a közlemény: Badacsonytomaj Város Önkormányzata, a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa, a Badacsony Borvidéki Borút Egyesület, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet és a Badacsony CÉH Turisztikai Egyesület.
(MTI)

Üzleti fogás csupán, vagy valós fogyasztói igény szülte a diétás pezsgőt?

November 15. 15:00
Üzleti fogás csupán, vagy valós fogyasztói igény szülte a diétás pezsgőt?
Fotó: 31Dover.com
 
A borok és pezsgők világát is elérte napjaink egészséges életmód őrülete, és ez diétás pezsgőben, illetve proseccóban öltött testet. Az angliai Thomson & Scott „Skinny Prosecco” és „Skinny Champagne” nevű terméke egyértelműen a cukor nélküliség, mint életmód mellékterméke, ígéretükhöz híven velük az ünnepek alatt sem kell számolni a kalóriákat az öntudatos fogyasztóknak.
 
A termékek fogadtatása persze nem mondható egyértelműen pozitívnak. Van, aki szerint ez csupán egy „egészséges ital”, míg a kritikusabb vélemények szerint sokkal szórakoztatóbb a pohárban játszadozó buborékokat számolni, mint a kalóriákat. Amanda Thomson, a cég alapítója szerint pedig egy új szegmensét alkották meg az alkoholos italok piacának a csökkentett cukortartalmú pezsgővel és proseccóval.
 
A cégtulajdonos saját bevallása szerint nem a kalóriák folyamatos számolgatása, hanem az egészséges életmód ösztönözték, amikor megalkották a „Skinny” termékcsaládot. Thomson minden olyan termékből szeretné kiűzni a cukrot, ahol ténylegesen nincs is rá szükség, és az étkezés mellett az italok terén is törekszik a tisztább fogyasztói szokások kialakítására.
 
A „Skinny Prosecco” és „Skinny Champagne” ugyanakkor nem teljesen cukormentesek és joggal merülhet fel a kérdés, hogy például a száraz pezsgőnél, vagy proseccónál miért és hogyan lesz szárazabb ez az ital. Átlagosan egy liter proseccóban 80 kalória és körülbelül 12-15 gramm cukor található, szemben a Thomson-féle proseccóval, amelyben mindössze 7 gramm cukor fedezhető fel.
 
A különbség tehát jelentősnek mondható, bár a csökkentett szénhidráttartalmú prosecco és pezsgő nyújtotta ízélményről sajnos nincsenek információink, a „Skinny” termékek egyelőre csak az Egyesült Királyság területén érhetők el.

Zárlat alá került a Badacsony

November 15. 13:05
Zárlat alá került a Badacsony
Fotó: MTI
 
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) újabb fertőzési gócait azonosította a szőlőket támadó, aranyszínű sárgaság betegségnek a Badacsonyon. Ezen a területen már korábban is észlelték a fertőzést, de az idei minték megvizsgálása után a szakemberek indokoltnak látják a fertőzött terület kiterjesztését az egész hegyre. Ennek következtében a Badacsony-hegyen egységesen kell alkalmazni a jogszabály által előírt védelmi intézkedéseket. 
 
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fertőzött területről el kell távolítani azokat a szőlőtőkéket, amelyeket előzetesen a megyei kormányhivatal megjelölt és amelyek a sárgaság tüneteit mutatják. A drasztikus beavatkozásra azért van szükség, mert jelenleg a kórokozók elleni védekezésre nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédőszeres eljárás. Az aranyszínű sárgaság terjedése ugyanakkor jelentős mértékben lecsökkenthető, ha az amerikai szőlőkabóca elleni lépéseket időben megteszik a gazdák. Ez nemcsak a fertőzött területen, hanem az azt körülvevő, 3 kilométer széles, úgynevezett biztonsági zónában is kötelező.
 
A NÉBIH 2017-ben még nagyobb területen fogja ellenőrizni a szőlőtőkék egészségességét, hogy ezzel is megelőzzék a még nagyobb pusztulást. Emellett a hatóság fontosnak tartja a szőlőkabóca elleni védekezésre felhívni a figyelmet, amely ellen a növényvédőszeres védekezéshez állami támogatás is igényelhető a tavalyi évtől.
 
A NÉBIH először 2013 augusztusában figyelt fel a szőlőket sújtó aranyszínű sárgaságra és az azt terjesztő szőlőkabócára. A fertőzés igen veszélyes a szőlőtőkére nézve, a beteg tőkék terméshozama 20-50%-kal csökkenhet, ráadásul a kórokozó gyors terjedése következtében a beteg növények száma évente megtízszereződhet.
 
(NÉBIH)