Fröccs

Nemzetközi böllérverseny lesz hétvégén

Január 12. 13:05
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb téli gasztronómiai rendezvényét, a 15. Nemzetközi böllérversenyt szombaton tartják Napkoron, ahová a korábbi évekhez hasonlóan több mint tízezer érdeklődőt várnak.
 
Támba Miklós főszervező elmondta: mintegy huszonöt alkalmi hentescsapat idézi vissza a hagyományos falusi disznóölést, köztük az erdélyi Kaplony, Szatmárhegy és Erdőd településekről érkezők is, akik az anyaországitól értérő módon készítik és tálalják fel a finomságokat.
 
A napkorona udvarház területén a mangalica disznófajta feldolgozásában mérik össze tudásukat a böllérek, az általuk hozott állatoknak rendelkezniük kell a Mangalica Szövetség tanúsítványával is.
 
A versenyen a legjobb böllér címért küzdenek az indulók, de díjat kap a legnépszerűbb gárda is. A rendezvény szombat reggel 6 órakor veszi kezdetét a Nyíregyházával szomszédos településen.
 
Ahogy az egykor, sőt még ma is szokás a falvakban, a fogópálinka elfogyasztásával indul a nap, amelyek szintén versenyeznek, csakúgy, mint a nap közben felszolgált forralt borok.
 
Támba Miklós szerint különlegességnek számító gyümölcspárlatok is kerülnek az asztalra, így som, vadkörte vagy birsalma pálinka, a boroknál pedig a megannyi változatú ízesítés jelenti a ritkaságot, például a szegfűszegestől a narancsosig.
 
Az állatok kötelező elkábítása és kivéreztetése után a zsűri értékeli a húsfeldolgozást, a füstölésre és a hűtésre előkészítés mesterfogásait, illetve az elkészített toroskáposztát, hurkát és kolbászt is.
 
Az érdeklődők is megkóstolhatják a disznóölés hagyományos ételeit, italait, annak a böllérgárdának, amelyik sátránál a legtöbben fogyasztanak majd, a közönségdíj jár.
(MTI)

Így (nem) isznak a fiatalok

Január 12. 10:41
Az egyik nagy sörgyártó koncszern a közelmúltban végezte el globális kutatását arról, hogy a 21 és 35 év közötti prémium sört fogyasztók miként viszonyulnak az alkoholfogyasztáshoz. A vizsgálatban résztvevő ötezer fő válaszai alapján elmondható, hogy az Y generáció életében hangsúlyos szerepet tölt be az önmagukról kialakított kép fenntartása. A válaszadók több mint fele leginkább a kontroll elvesztése miatt kerüli a bulikban a túlzott alkoholfogyasztást, ugyanakkor a megkérdezettek több mint egyharmada vallotta be, hogy posztolt vagy töltött már fel olyan képet a közösségi médiában ittasan, amit később megbánt.
 
A kutatás eredménye szerint a vizsgált korosztály a párválasztás során is figyel arra, hogy a másiknál mennyire ürül a pohár. A résztvevők 97 százaléka úgy véli, hogy a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás taszító, és nem szeretne olyan személlyel kapcsolatot kezdeményezi, aki a mértéket nem tartja.
 
A kutatást megrendelő cég felelős alkoholfogyasztásra ösztönző kampánya január közepén indul. A márka a kezdeményezésével elsősorban a nőket szólítja meg, és velük szeretné a mértéktartásra felhívni a figyelmet. A márka integrált kampánya január 13-án indul.

Egy hamonikus, koncentrált olaszrizling Csopakról

Január 12. 09:37
A Csopaki Kódexhez tartozó Petrányi Pince 2014-es olaszrizlingjét csodaszerű jelzővel illették A Művelt Alkoholistán. A bejegyzés szerzője így vélekedik a 2014-es Szita-hegy dűlőről szüretelt olaszrizlingről:
 
Harmonikus, koncentrált, minden ízében olaszrizling. Nincs hibája. Csak egy kis fogyatkozása: az illat analóg. Egy fajélesztővel felpiszkált sauvignon blanc-hoz képest csak elhaló hangfoszlányokat produkál. De ha közelebb hajolunk, és fejben bekapcsoljuk a fonófokozatot, akkor. És akinek ez nem elég, azt alfába masszírozzák az ultrarövidhullámú savak.
Miért? Egyrészt jó eséllyel életem legjobb olaszrizlingje. Ilyen tisztán a zöldfűszeres, mandulás, őszibarackos trió talán még soha nem játszott (...).

Téli tévhitek

Január 12. 06:31
Mostantól nem mentegetőzhetsz - írja a Dívány.hu, ahol összegyűjtöttek tíz téli tévhitet.
 
1. A hideg levegőtől nem lesz beteg
2. Hidegben is lehet edzeni
3. Nem lélegezhetnek fel az allergiások télen sem
4. Télen is le lehet égni
5. Nem a fején keresztül veszíti a teste a legtöbb hőt
6. Nem a napsütés hiányától lesz depressziós
7. Nem természetes, ha 4-5 kilót hízik karácsonykor
8. A C-vitamin nem elég a betegségek ellen
9. Nem a hidegtől hullik a haja
10. Az alkohol nem segít

Ezek a világ legerősebb sörei

Január 11. 20:52
A világon a legtöbb alkoholt tartalmató söröket gyűjtötte össze a Pivo blog. Soha nem gondoltuk volna, hogy egy sörben akár 60% alkohol is lehet. Kérdés persze, hogy ezek a klasszikus értelemben sörök-e egyáltalán. No, és, hogy finomak-e...
 
10. Struise Black Damnation VI – Messy - 39%
9. Baladin Espirit De Noel - 40%
7. Schorschbrau Schorschbock - 43%
6. Koelcchip Obilix - 45%
5. The End Of History - 55%
4. Schorschbrau Schorschbock - 57%
3. Koelcchip Start The Future - 60%
2. Brewmeister Armageddon - 65%
1. Brewmeister Snake Venom - 67.5% 

Hűtőszekrénybe integrálták a vásárlási applikációt

Január 11. 18:28
A Groceries az első olyan vásárlási applikáció, amelyet magába a hűtőszekrénybe integráltak. A CES-en bemutatott alkalmazás a legkényelmesebb módon, a konyhán keresztül köti össze a vásárlót a legnagyobb élelmiszer áruházakkal. A MasterCard Labs és a Samsung közös fejlesztése májustól először az Egyesült Államokban lesz elérhető - írja a Híradó.hu.
 
Az alkalmazás kényelmessé teszi a családi élelmiszervásárlást: a családtagok megrendelés előtt megoszthatják egymással a bevásárlólistájukat, módosíthatják a listán szereplő tételeket és a bevásárlókosár tartalmát. A vásárlás befejeztével a rendelést egy négyjegyű pin kóddal kell jóváhagyni, a fizetés pedig bankkártyával történik. A megrendelt élelmiszereket közvetlenül az áruházból szállítják ki a futárok.
 
Természetesen mobilváltozat is készült az alkalmazáshoz, így a család valamennyi tagja létrehozhat saját bevásárlókosarat, a termékeket pedig akár vonalkód szkennerrel is hozzá tudja adni a bevásárlólistához.

Bővítené a profilját a Coca-cola

Január 11. 15:32
Profilváltásra készül a Coca-Cola, vagy legalábbis szeretné bővíteni kínálatát. Az új termék nem a klasszikus cukros üdítők kategóriájába tartozik, hanem egy egészségesnek mondott gyümölcsital. Az indiai Central Food Technological Research Institute (CFTRI) kikísérletezett egy új italtípust, amely bár szénsavas, de húsz százalékban tartalmaz gyümölcsöt – leginkább szőlőt, almát és gránátalmát. 
 
A kutatóintézet máris elárulta a sajtónak, hogy a Coca-Cola érdeklődött a termék iránt - írja az Origo.hu.

Campaniai, ősi szőlőfajta palackba zárva

Január 11. 13:06
Illata gyógyvizes, barackos és narancshéjas - legalábbis a 2014-es évjáratú Janare Falanghina del Sannio DOP-nak. A Borravaló.hu egy ősi szőlőfajtát kóstolt, amelynek hazája Nápolytól északra, Campania partjainál található.
 
Szájban nehéz és viszkózus, számomra egészen szokatlan a korty. Enyhe extraktédesség mutatkozik, de tartják a viszonylag élénk savak. Egyébként a viaszos, monstrum nehézség jellemzi, valamint a kortyvégi törkölyös fűtés. 

Ezeket rejti két kedvenc boroscímke a Dél-Balatonról

Január 11. 11:10
A Konyári Pincészet nagy fehér házasítása a Szárhegy (olaszrizling-sauvignon blanc-chardonnay-hárslevelű), amelynek alapanyaga ugyanezen elnevezésű területről származik. A dűlő újratelepítésének köszönhetően 2013-ban egy kicsit módosult a palack tartalma: a sauvignon blanc mellé egy kevés hárslevelű került. A 2011-es Szárhegyet és 2013-as Sauvignon blanc - Hárslevelűt kóstolták össze a Borrajongó.blog.hu oldalán.
 
Nem vagyok feltétlenül címke-fetisiszta, de ami szép az szép. A letisztult, klasszikus, egyszerűbb boroscímkéket is nagyon tudom szeretni, de ezé a két boré az örök kedvencek között van - írja a Borrajongó.blog.hu
 
Konyári Szárhegy 2011 

Színre meglepően fiatalos (halvány citromszínű), és illatban sem mutatja jelét semmiféle öregedésnek. Talán egészen minimális palackbuké felfedezhető ugyan, és a gyümölcsöket már kicsit nyomozni kell, de ilyen idős korban rengeteg magyar fehér már illatban elvérzik.(...) A hordó nem kevés, ez aromatikában és struktúrában egyaránt feltűnik, de úgy éreztem, hogy a bor mindkét téren elbírja. A vaníliás, szegfűszeges fűszeresség meghatározó szájban is, édes citrusok és érett fehér húsú gyümölcsök, pici só és enyhe kortyzáró fanyarság mellett. Ismét tetszett, és az az érzésem, hogy még évekig simán állni fog.
 
Konyári Sauvignon Blanc-Hárslevelű 2013

Első pillanatban a sauvignon blanc zöldessége csap ki a pohárból, azután fűszeres, vaníliás, gyömbéres, cukrozott mogyorós jegyek következnek, közben folyamatosan erősödő őszibarack és virág kér helyet magának, végül egy kis hűvös citromfüves, gyógynövényes aroma is feltűnik.(...) Szikárabb, egyenesebb, mint a 2011-es Szárhegy, de amaz komolyabb anyag. Attól azért ennél a bornál sem tartanék, hogy év végére összeesik.