Fröccs

Őrültségek karácsonyra: kóla ízű csipsz

December 23. 06:48
Hol máshol, mint Japánban (esetleg a skandináv országokra lehetne még tippelni) jelent meg a kóla ízű csipsz.
 
Japánban a legnagyobb csipszgyártók korábban már próbálkoztak olyan extrém ízkombinációkkal, mint az erőleves ízű, vagy épp a kávé és a narancs aromájú rágcsálnivaló. A Calbee nevű gyár pedig lépett egy határozottat az idiotizmus irányába, behúzta a kóla ízű csipszet.
 
A nassolnivalót a boltokban nem lehet majd beszerezni, csupán markoló darus játékautomatákból lehet majd hozzájutni. A Namco és a Calbee közös promóciós kampánya keretében december 18-ától 200 játékteremben a szerencsések jutalomként marhatják el maguknak a snackeket -. írja az Élelmiszer.hu.

A sütemények a legnépszerűbbek Magyarországon

December 22. 19:10
Az ételek közül a sütemények a legnépszerűbbek 2015-ben. A dobogó első fokára a sajtkrémes pogácsa állhatna fel, amelynek receptjét 320 ezer ember olvasta el az idei évben. A három legkeresettebb étel között van még egy újfajta piskóta alap recept, ami sok háziasszony munkáját könnyítette meg, és amelyet 230 ezren olvastak el - írja az Élelmiszer.hu az idei legnépszerább hazai ételek listájáról.
 
Nem a hagyományos ételek, hanem az újdonságok és az ételkülönlegességek a legnépszerűbbek a magyar weben. Ezt támasztja alá a Receptneked.hu közel 40 millió webes adaton alapuló elemzése. A sütemények mellett az olcsó ételek is népszerűek a hazai weben. Kétszázezer ember olvasta át azt az öt receptet, ami 200 Ft-ból is elkészíthető. 
 
A harmadik nagy ételcsoport, ami 2015-ben különleges népszerűségnek örvendett, az nem volt más, mint az egészséges életmódhoz köthető ételek. Mindezek mellett a gyors ételek azok, amelyre rengeteg magyar kíváncsi.

Ezek a legjobb Egri Csillagok és Bikavérek

December 22. 17:35
Az egri önkormányzat képviselő-testületének tagjai a december 17-én vakteszten választották ki azokat az Egri Bikavéreket és Csillagokat, amelyeket 2016-ban a Magisztrátus Boraként, vagyis az Önkormányzat hivatalos boraként szolgálnak fel rendezvényeken és adnak ajándékba a Városházára látogató vendégeknek - írja az Egerhírek.hu.
 
Ezek azok: 
 
Egri Csillag:
  • Varsányi Pincészet – Egri Csillag 2014
  • Gál Tibor Pincészet – Egri Csillag 2014
  • Thummerer Pincészet – Egri Csillag 2014
 
Egri Bikavér:
  • Besenyei Borház – Egri Bikavér 2012
  • Juhász Testvérek Pincészete – Egri Bikavér Selection 2011
  • Thummerer Pincészet – Egri Bikavér Superior 2009

Egy legendás bor a Somlóról

December 22. 16:56
A Hollóvár 2005-ös Hárslevelű tétele már több borbloggert is megihletett. A legendás bort Takács Lajos készítette, amelyről most a Borrajongo.blog.hu szerzője írt bejegyzést:
 
Az illatban - a fent taglaltakon túl - viszonylag tompa botrytises, aszalt sárgabarackos, mézes, gyógyfüves, dohányos, zöldfűszeres, fakérges jegyek keverednek. Az aranyszínű bor vastag, mégis arányos, viszont kissé rusztikus, enyhén tapadós, cseres felületű.(...) Ízben máig összetett, rétegzett, sok különböző aromajegyet képes felmutatni: aszalt sárgabarack, sárgabaracklekvár, kandírozott citrusok, narancshéj, ánizs, köménymag, vanília, dohány, feketetea, kevés gomba, egy csipet só, és az egészet végigkísérő botrytises kesernye. Valahogy felismerhetően somlói, de még ezen belül is rendkívül egyedi bor, rusztikusságával és a kesernyésséggel együtt, de nem csak ezek miatt. Rétegműfaj (bár akik most velem együtt kóstolták, kedvelték), és csúcsán is túl van már, mégis jó érzés volt még - feltehetően - utoljára kóstolni és írni róla. 

Kevesebb idén a zöldség és a gyümölcs mennyisége

December 22. 14:10
A termelők 500 ezer tonnával kevesebb zöldséget, gyümölcsöt takarítottak be 2015-ben, mint a tavalyi rekord évben. A terméskiesés oka főként az idei szélsőséges időjárás, a fagy, a nagy meleg és a kevés csapadék volt. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) évértékelő sajtótájékoztatóján hozzátették, több tárolóra, képzett munkaerőre, ütősebb ágazati marketingre, több öntözött, modern kertészetre lenne szükség - írja az Élelmiszer.hu.
 
Az előzetes adatok alapján három gyümölcsből volt jelentős a terméskiesés: almából, meggyből és kajszibarackból. A gyümölcsök közül a meggy, dió és a fekete bodza hozott többletjövedelmet, ami lehetővé teszi az ültetvények megújítását, tárolók építését. Várhatóan uniós pályázatokkal mód nyílik a tárolók kapacitásának a bővítésére. 
 
Zöldségből mintegy 100 ezer tonnával kevesebbet takarítottak be a gazdálkodók, mint az előző évben – fogalmazott Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke. Görögdinnyéből 200-205-ezer tonna termett a múlt évi 220 ezer tonnával szemben. A terméskiesést főleg a nagy hőség okozta, illetve, hogy a termőterületek kétharmadát művelő Békés megyei kertészetekben túlzottan előnyben részesítették a korai érésű dinnyét. 

Magyar pezsgőket teszteltek

December 22. 11:19
Decemberben magyar pezsgők sorát tesztelték le a Wineporn szervezésében. 39 tétel került a zsűri elé. A Borrajongo.blog.hu beszámolt a kóstolóról, íme az eredmény:
 
A teszten szereplő legjobb pezsgők:
  • Kreinbacher Prestige Brut 2011 MAGNUM - 16 pont
  • Szent Tamás Kishegy 2011 - 15 pont
  • Barta Öreg Király 2010 - 14,5 pont
  • Királyudvar Henye 2010 - 14,5 pont
  • Vissy 2013 - 14,5 pont
 
A teszten szereplő három legjobb rosé:
  • Tachner Pinot Noir Rosé 2012 - 14 pont
  • Sauska Extra Brut Rosé - 14 pont
  • Francois Rosé Brut Nature - 13 pont
  • Bencze Birtok Gemini Rosé 2013 - 12,5 pont
  • Gál Titi Pinot Noir 2013 - 12,5 pont
  • Szentesi Pinot Noir Rosé 2013 - 12,5 pont
 
A teljes beszámolót itt tudod elolvasni!

A falusi turizmus jelenlegi helyzetéről beszéltek

December 22. 09:50
2015. december 14-én a FATOSZ, A Falusi turizmus szakmai konferenciája agrár- és vidékfejlesztési szereplők számára című konferenciájának a Budapesti Gazdasági Főiskola Markó utcai épülete adott otthont. Az eseményt a Földművelésügyi Minisztérium támogatta. A falusi turizmus aktuális kérdéseiről, problémáiról tartottak előadásokat, ahol szó volt többek között a minősítési rendszerről, az étkeztetésről, a pályázati lehetőségekről és a népi építészetről is - írja a Turizmusonline.hu.
 
A FATOSZ elnöke, Szalók Csilla a falusi turizmus multiplikátor és munkahelyteremtő hatása mellett az adott térség tradicionális értékeinek megőrzésére hívta fel a figyelmet, amely nemcsak az építészetben, hanem a hagyományőrzésén túl a népi gasztronómiára, a kulturális értékek megőrzésére is kiterjed és jelentős szerepet vállal.
 
A FATOSZ képviselői, Fekete Mátyás és Benkovics László a falusi szállásadók engedélyeztetési, pénztárgép, minősítési, étkeztetési és egyéb problémáiról szólt, kérve az egyes hatóságokat, hogy könnyítsenek az adminisztrációs terheken, és egyszerűsítsék a szükséges szabályozásokat.
 
Gyenizse Dorottya (NGM főosztályvezető) a falusi turizmus jelenleg hatályos jogi környezetét, annak esetleges gátjait sorolta fel, amelyben folyamatos egyeztetések vannak a FATOSZ-szal. Kiemelte, hogy a FATOSZ a védjegyrendszerének működtetésében élen jár a többi szakmai szervezettel szemben és a falusi turizmus területén van a legtöbb védjegyes szolgáltató, a falusi turizmus is elismert, de törekedni kell a minőségi szolgáltatások nyújtására és a minőség szinten tartására.
 
A NÉBIH, a FATOSZ, a KISLÉPTÉK és a Falusi Vendégasztal Szolgáltatók Egyesülete egy higiéniai útmutató elkészítésén fáradoznak, ez a falusi szálláshelyeken és falusi vendégasztal keretében történő ékeztetés feltételeit szabályozná.

Az olívaolaj véd a légszennyezés káros hatásaitól

December 22. 06:50
Az olívaolaj csökkenti többek között a rák kialakulásának kockázatát, a magas vérnyomást és a ráncok létrejöttét is, és a legújabb kutatás szerint véd a légszennyezés káros hatásaitól is - írja a Femcafe.hu.
 
Az Environmental Protection Agency kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy az olívaolaj javítja az ereknek azon képességét, hogy reagáljanak a légszennyezés okozta stresszre, továbbá növeli a fehérjék szintjét a vérben, ami a vérrögök kialakulását gátolja. A kutatók valószínűsítik, hogy az olívaolaj azon összetevője a felelős ezért a pozitív tulajdonságért, amely gyulladásgátló hatással is bír.

Különleges levesek a karácsonyi asztalra

December 21. 19:17
Különleges levesek a karácsonyi asztalra
 
Szeretnéd egy különleges fogással megspékelni a karácsonyi menüt? Nem szeretnél idén is halászlét kanalazni? A Szilveszter.hu 4 szuper rendhagyó levesreceptet mutat, amelyek feldobják a karácsonyi menüt.
 
Az első kapásból aktuális is számunkra, hiszen egy borlevesről van szó. A sütőtök krémleves rengeteg féleképpen készíthető, az oldal egy kakukkfüves-baconos változatot mutat. Ritkább vendég az asztalon a csicseriborsó leves, de a medvehagymás pesto leves sem mindennapos.
 
Próbáljátok ki őket, nem csak karácsonykor!