Fröccs

Összefogás a bikavérért

Február 08. 16:37
A két borvidék borászai együtt dolgoznak azért, hogy újrapozícionálják ezt a tradicionális magyar bortípust. Idén március 3-án rendezik meg Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt, ahol a borászoktól személyesen is megtudhatjuk, hogy mit gondolnak a bikavér jelenéről és jövőjéről.

Az egységes összkép meghatározásának közös alapja volt, hogy kékfrankos szőlőfajtára épüljön a bor, és a minőségvédelem céljából mind szőlészeti, mind borászati technológia szempontjából szabályozzák a bikavér készítésének folyamatát. Szekszárdon tavaly már 50%-ra nőtt a kékfrankos és a kadarka összaránya a bikavérben, és Egerben is tervezik a Kárpát-medencei fajták arányának növelését a borban. Ez a folyamatos együttgondolkodás és összefogás a garancia arra, hogy a bikavérek végre a méltó helyükre kerülhessenek.
 

Nevet változtat az igazi Csíki sör

Február 08. 13:00
Átmenetileg Igazi Tiltott Sör néven forgalmazza gyártója az Igazi Csíki Sört - közölte a csíkszentsimoni sörgyártó a Facebookon.
Azt is közölték, hogy a névváltás nem érinti a sör minőségét. A Lixid Project Kft.-nek január végén jogerős ítéletben tiltotta meg az Igazi Csíki Sör használatát a marosvásárhelyei táblabíróság.

Nem várható további fagykár a szőlőkben

Február 08. 07:10
A 2016-17-es téli fagykár hatásait vizsgálta Tokaj-Hegyalján a Tokaj Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Nonprofit Kft-je. Helyzetjelentés következik Bihari Zoltántól, Balling Pétertől, Éles Sándornétől és Pableczki Bencétől.

Az idei tél bár még nem ért véget, de nagyon optimisták vagyunk, hogy szélsőséges hideget már nem fog hozni. Januárban nagyon hideg volt, országosan 4-5°C fokkal is hidegebb volt a hónap, mint a 100 éves átlag. Az utóbbi 100 év 11. leghidegebb januárján vagyunk túl. A Tokaji Borvidéken -18-20°C fokot is mértek a hőmérők. A többször is -15oC fok alá eső éjszakák után indokolt volt a rügyek vizsgálata. Az 1986-87-es fagykárt a -20-29°C okozta, amit azért szerencsére nem értünk el. Akkor 90-100%-os volt a károsodott rügyek mennyisége, az elpusztult főrügyek mellett is csak 20-30%-ban találtak ép mellékrügyeket.
 
A vizsgálataink során tíz dűlőből 5-5 tőkéről származó 5-5 rügyet vizsgáltuk meg. Minden vesszőnél az 5. rügyemeletig vizsgáltuk a rügyek állapotát. A dűlőket az alapján választottuk ki, hogy hol mértük az 5 leghidegebb és 5 legkevésbé hideg éjszakát. Összesen tehát 250 rügy állapotát néztük meg (1.táblázat). A rügyek állapotát azok átvágásával mértük fel. 
 

Nem várható további fagykár a szőlőkben

 
 
Nem várható további fagykár a szőlőkben

Vizsgáltuk összevontan, hogy a fagykár mennyire sújtotta a fő és mellékrügyeket, és a kár mértéke rügyemeletenként hogyan változik (2.ábra). 
 
Nem várható további fagykár a szőlőkben

 
A rügyvizsgálatok eredményeit összegezve elmondható, hogy Tokaj-Hegyalja vizsgált dűlőiben átlagosan a főrügyek 20-28%-a károsodott. A veszők többségénél azonban 1-2 mellékrügy ép maradt. Amennyiben az általánosan alkalmazott 1-2 rügyre metszést végezzük, akkor mindenképpen csökkent mennyiségű termésre kell számítani. A mellékrügyek kihajtása esetén is, azonban azok nem hoznak, vagy csökkent számban hoznak fürtöket. Jó hír viszont, hogy a több éves fás részekben nem volt fagyáskár, így az idei fagykár a jövő évi termésre nem lesz hatással. 
 

Magyarországon népszerűsítik a belga sört

Február 07. 14:25
Egész éves, tematikus sörvacsora- és sörkóstoló-sorozatot hirdet a belga sörkultúra népszerűsítésére februártól a Belga Sörmester szakmai honlap. A Belga Sörmester küldetésének tekinti az osztrák-német alapokon nyugvó magyarországi sörfogyasztási szokások megváltoztatását, de a minőségi borfogyasztók figyelmét is szeretné felhívni a hasonlóan magas minőségű és akár közel azonos alkoholtartalmú belga sörökre - közölték az MTI-vel az eseménysorozat szervezői.
 
A sorozat különlegessége, hogy minden hónapban más-más belga sörfőzde szakértője érkezik Magyarországra bemutatni az általa képviselt főzde sörkülönlegességeit. A Dunaparti Matróz Kocsmában havi egy alkalommal megrendezendő sörvacsorák mellett Budapest több pontján sajtkóstolókkal egybekötve ismerkedhetnek meg a vendégek a belga sörök világával.
 
Februártól egészen decemberig minden hónapban más és más program várja az érdeklődőket.
 
További információ: ITT
 
MTI 

Olaszországi tudósok: a tészta nem hizlal

Február 07. 13:30
Olaszországi kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a tészta mértékletes fogyasztása nem, hogy nem hizlal, de még a testtömegindex egészséges értékét is könnyebb elérni általa.
 
Hányszor hallottuk már ismerősöktől, hogy pillanatnyilag „szénhidrát-csökkentett” diétát folytatnak a fogyáshoz? Általánosan elfogadott hittétel, hogy a súlyvesztéshez bizony a kenyér, a tészták, ill. más fájdalmasan finom ételek mellőzése (lásd: paleo étrend, Atkins-diéta, stb.,) szükséges.
 
Most jön a jó hír.
 
Egy tanulmány kiderítette, hogy márpedig az egyik legnépszerűbb étel, a tészta nem feltétlenül hizlal. A pozzilli (Olaszország) Neuromed egészségügyi intézet járványtani részlegében 23 ezer embert vizsgáltak meg közelebbről az étkezési szokásaik alapján. A kutatók azt tapasztalták, hogy a tésztafogyasztás egyenesen az elhízás valószínűségének a csökkenéséhez és a testtömegindex mérséklődéséhez volt társítható.
 
A kutatók mindamellett hangsúlyozzák, hogy mindez csak a „mértékletes fogyasztás” esetében érvényes. A feltét termeszétesen már teljesen más tészta.
ELLE

Jó eredményekről számolt be a Zwack

Február 07. 10:30
A Zwack Unicum Nyrt. 2,538 milliárd forint adózott eredményt ért el a 2016-2017-es üzleti év első három negyedévében, 26,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közölt gyorsjelentéséből.
 
A management üzleti év egészére vonatkozó profit előrejelzése szerint - figyelembe véve, hogy a cég az üzleti év utolsó negyedévében rendszerint veszteséges - az adózott eredmény el fogja érni a 2 milliárd forintot.A nemzetközi pénzügyi szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a társaság bruttó árbevétele 21,878 milliárd forint volt, 19,8 százalékkal magasabb az előző évi első három negyedévinél. A nettó értékesítés - a jövedéki és népegészségügyi termékadó (neta) nélküli árbevétel - 12,455 milliárd forintot tett ki, 16,4 százalékkal haladja meg a bázis időszakét.
 
A belföldi értékesítés nettó árbevétele 18,3 százalékkal, 11,323 milliárd forintra nőtt. A harmadik negyedévben 19 (az előző kettőben 23,9, illetve 12,3) százalékkal nőtt az árbevétel, amiben nagy szerepet játszott, hogy 2017-től a szeszesitalok eddiginél szélesebb körét érinti a neta, így jelentős elővásárlás volt Kalinka vodkából.
 
A jelentésben kiemelik, hogy az április-novemberi piackutatási adatok szerint az adózott égetett szeszesitalok piaca mennyiségben 1,4 százalékkal nőtt. A prémium és minőségi termékek szegmensében 8,2, illetve 11,5 százalékos növekedés volt, a kommersz termékek volumene ugyanakkor 8,6 százalékkal visszaesett.
 
Az export árbevétel 1,133 milliárd forint volt, lényegében azonos az egy évvel azelőttivel (0,3 százalékkal csökkent). Az Unicum export árbevétele 5,5 százalékkal nőtt, ugyanakkor a pálinkaexport jelentősen, 45 százalékkal visszaesett, elsősorban az Egyesült Államokban és Németországban.
 
A Zwack részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtökön 17 190 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 18 100 forint, a legalacsonyabb 16 975 forint volt.
 
MTI

Tanulj borásznak a legjobbaktól!

Február 02. 11:30
2017 szeptemberétől szőlész-borász BSC képzés és felsőfokú szakképzés indul Sárospatakon neves előadók, még nevesebb borászatok részvételével. A hallgatók jelentős ösztöndíjban is részesülhetnek. 
 
Neves előadók, remek Tokaj-hegylajai pincészetek részvételével 7 féléves szakképzés indul Sárospatakon. A képzés minőségét az Eszterházy Károly Egyetem és a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék elméleti és gyakorlati szakembereinek példaértékű összefogása garantálja: tudás és tradíció!
 
 
Ugyanitt 4 féléves felsőfokú szakképzés is kezdődik, szintén a neves borászatok és a Főiskola összefogásának köszönhetően.
 
 

ÖSZTÖNDÍJ a Sárospatakon 2017 évben induló SZŐLÉSZ-BORÁSZ FELSŐFOKÚ KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK RÉSZÉRE  (levelező tagozatos hallgatók)

Az ösztöndíj célja: a Tokaji borvidék szőlészeti és borászati szakmai kultúra fejlődésének valamint a tehetséges és alkotni akaró fiatalok támogatása.
Az ösztöndíj kiírói: Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa és a Tokaji Szőlő- és Bortermelési Közösségi Infrastruktúra Központ Nonprofit Kft
Az ösztöndíjra pályázók köre: Az ösztöndíjra az Eszterházy Károly Egyetem Agrártudományi és Vidékfejlesztési Karán, sárospataki tagintézményében a 2017. szeptemberben induló tanulmányi időszakban – finanszírozási típustól függetlenül- szőlész borász mérnöki, levelező tagozatú képzésre felvételt nyerők pályázhatnak. A képzést a Sárospataki tagintézménynél akreditálták, de a képzési helyszín ettől eltérő lehet, részletekért keressék az egyetemet.
 
Az ösztöndíj összege: havi 50.000,- Ft ,a képzés időszakára  (7 félév)
 
Az ösztöndíj egyéb feltételei: munkaviszony létesítése az ösztöndíj finanszírozójával. Középfokú, államilag elismert nyelvvizsga megszerzése az első két tanulmányi félév alatt. Minimum 4,1-es tanulmányi átlag
 
Jelentkezés: előzetes regisztrációval: Regisztráció kezdete: 2017. január 20.
 
A regisztráció módja: rövid szakmai önéletrajz megküldése:  szolyak@tokajhkt.t-online.hu  email címre
 
A regisztráltak számára a pályázat további feltételeit az ösztöndíj kiírói a későbbiek folyamán megküldik.
 
Egyéb információ kérhető: a Tokaji Borvidék HKT Titkárságán: 47/352623 telefonszámon, szolyak@tokajhkt.t-online email címen.

Jól vizsgáztak a gyorséttermi krumplik

Január 31. 14:31
A közkedvelt sült burgonya készítési körülményeit ellenőrizte négy gyorsétteremlánc egy-egy üzletében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A hatósági szakemberek egyaránt vizsgálták a felhasznált alapanyagokat, az előállítás élelmiszerbiztonsági szabályainak betartását, a higiéniai előírások teljesülését, a burgonyasütés technológiáját és a késztermék kezelését. Megnyugtató, hogy a helyszíni vizsgálatok egyik helyen sem tártak fel kirívó élelmiszerbiztonsági hibát, és a szakemberek mindenütt a gyorséttermeknél jellemző, egységes szabályozottságot és fegyelmet tapasztaltak.

A sült burgonyák esetében érdekes kérdés a sótartalom. Az anyaghányad nyilvántartások alapján elmondható, hogy a három országosan is jelenlevő étteremláncnál sütést követően megsózzák a burgonyát, míg egy esetben ez a vásárló külön kérésére történik. A kedveltségi kóstoláskor laikus vásárlók tesztelték a termékeket. Ennek alapján a legkedveltebb a Burger King terméke lett, második a BelFrit, míg harmadik helyen a McDonald’s sült krumplija végzett. A sort a KFC terméke zárta.

További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők: ITT

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal