Fröccs

Soha nem volt még ennyire kevés és vékony a jég az Északi-sarknál

Március 30. 17:37
Negatív csúcsokat dönt meg a jég mennyisége az északi-sarkvidék tengerein, amelynek oka a meleg időjárás lehet - mondta el az amerikai Nemzeti Hó- és Jégadatközpont (NSIDC).
 
A Jeges-tengert beborító téli jégtakaró maximális kiterjedése 14,52 millió négyzetkilométer volt 2016-ban, amely 13 ezer négyzetkilométerrel kevesebb a 2015-ös korábbi rekordnál. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakembereként dolgozó Walt Meier szerint ez egyértelmű figyelmeztető jelként szolgál a hosszú távú folyamatok szempontjából - írja az Index.hu.
 
A szakemberek szerint a téli mutatók nem jelentik okvetlenül, hogy az északi-sarkvidéki tengeri jég minimális nyári kiterjedése is rekordalacsony lesz. Mint hozzátették, a Föld klímájára és időjárására sokkal nagyobb hatást gyakorol a minimális nyári kiterjedés. 

Valóban ehetnek kovászolt kenyeret a gluténérzékenyek?

Március 30. 15:16
A Cooked című tévéműsorban a szakértők azt állították, hogy a a kovász megoldhatná a gluténnel kapcsolatos problémákat. Az adást követően a Guardian utánajárt a dolognak, és úgy tűnik igaza volt a gasztronómival foglalkozó műsor vezetőjének.
 
A kovász a kenyérsütés legősibb eszköze, liszt és víz keveréke, amely természetes és sokáig tartó fermentáció során válik alkalmassá a tészta megkelesztésére. Állításuk szerint a hosszú fermentáció lehet a siker titka, mivel ez teszi lehetővé, hogy a baktériumok teljesen lebontsák a szénhidrátokat és a glutént - írja az Origo.hu.
 
Joseph Murray, a Mayo Klinika professzora azonban óvatosságra int, de elismeri, hogy az eljárás valódi opciót jelenthet a jövőben.
 

Sikert arattak a Törley pezsgők Franciaországban

Március 30. 13:31
Nagy sikert arattak a Törley cégcsoport tradicionális eljárással készített pezsgői a Chardonnay du Monde-on. A nemzetközi borversenyt 23. alkalommal rendezték meg Franciaországban március 8-11. között. A szakértő bírálók az idei évben is szigorú előírások alapján zsűrizték a 39 országból nevezett chardonnay szőlőből készült borokat és pezsgőket. Összesen 782 minta érkezett és 259 érmet osztottak ki (63 arany és 196 ezüst), ahol a Törley Pezsgőpincészet Kft. két tradicionális eljárással készített pezsgőjét is ezüstéremmel díjazták. 
 
A 2012-es Törley Chardonnay Brut Nature Nyerspezsgő, illetve szintén a 2012-es évjáratból a Törley Chardonnay Brut tételek nyerték el a zsűri tetszését, és ezzel együtt az ezüstérmet. A nevezett magyar termékek közül összesen négyet tüntettek ki ezzel a díjjal.

Törley Chardonnay Brut Nature Nyerspezsgő
 
Ehhez a chardonnay-hoz a pezsgő készítés szempontjából a legjobb területeket választották ki. Olyanokat, ahol a szőlő egészséges és optimálisan érett volt. Ahhoz, hogy hosszú érlelésű elegáns pezsgőt tudjanak készíteni fontos, hogy a szüret pillanatában még megőrizzék a szőlő friss savtartalmát, és ne legyen túlságosan érett a szőlő. Illatában jól érezhető a chardonnayra jellemző almás illat. Emellett megjelennek az érett pezsgőre jellemző komplexitás, élesztős és toastos jegyek. Ízben egyszerre friss az élénk savtartalom miatt és érett is a hosszú, több éves palackos érlelésnek köszönhetően. Apró buborékja könnyedén olvadnak szét a szájban. Tökéletes aperitif illetve kiváló kísérője grillezett és nem túl zsíros halaknak, valamint elmaradhatatlan a kaviár mellől.

Törley Chardonnay Brut
 
Ez a pezsgő 100% chardonnay szőlőfajtából készült, melyet az Etyek-Budai borvidék legjobb területeiről válogattak. Fineszes illatában szépen jelennek meg a hosszú érlelésből eredő finom toastos jegyek, de jól érezhető a chardonnay szőlőfajta tiszta és érett gyümölcsössége is. Az apró buborékok szűnni nem akaró áramlása teszi igazán elegánssá a pezsgőt. Szájban vibráló, ahol az üde savtartalom kiváló egyensúlyban van a likőrözés során hozzáadott csekély cukortartalommal. Zamatos, delikátos pezsgő ízek sokaságával és egy közepesen hosszú világos, élesztős utóízzel.

Ilyen lett a Siófok katamarán felújítás után

Március 30. 12:14
Az idei évben is a hagyományoknak megfelelően, nagyszombaton vette kezdetét hivatalosa a balatoni hajózási szezon. 
 
Március 26-án a megújított Siófok Katamarán ünnepélyes vízre bocsátásával ünnepelte a 170. hajózási szezont a Balatoni Hajózási Zrt. Ez egyben a tó első akadálymentes hajója - írja a Travelo.hu.
 
Az 500 fő szállítására is alkalmas hajó a legforgalmasabb Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalon teljesít menetrendi szolgálatot a nyári szezonban - írja a társaság a közlemnyében.
 
Ilyen lett a Siófok katamarán felújítás után
Ilyen lett a Balaton első akadálymentes hajója (Forrás: Travelo.hu)
 

Íme egy best buy olaszrizling a tavaszi napokra

Március 30. 10:08
A hipermarketek is tudnak meglepetést okozni. A Művelt Alkoholista egy igazi best buy tételt fedezett fel, amelyet a tavaszi és nyári estéken mindneki örömmel fogyasztana.
 
Ez lehet a legszebb és legfinomabb alap olasz, amihez jó ideje szerencsém volt. Szép, zöldessárga szín, áradó, tiszta, primőrösen szőlős és fajtajellegesen kesernyés illat és íz” - írja a szerző bejegyzésében a 2015-ös Feind Olaszrizling tételéről. 

Világsztárok, sokszínű fellépők és balatoni borok várnak rád az idei VeszprémFesten

Március 30. 08:57
Immár 13. alkalommal rendezik meg a VeszprémFestet, amely kétség kívül az egyik legnépszerűbb nyári, szabadtéri zenei program-sorozat hazánkban. Július 13. és 17. között a Veszprémi Várban fellépnek a világzene, a jazz és a pop világsztárjai, Grammy és Golden Globe-díjas művészek. Élőben hallhatjuk Omara Portuondot és Diego el Cigalat, Gregory Portert, Lisa Stansfielded, Jamie Cullumt valamint a Thievery Corporationt is.
 
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is kivételesen színes zenei kínálattal várja vendégeit a fesztivál, melynek szervezői március 25-én, pénteken Veszprémben sajtótájékoztatón jelentették be a 2016-os fellépőket.
 
Porga Gyula, Veszprém város polgármester elmondta: „Veszprém város a kezdetektől támogatta a VeszprémFest szervezőit abban a törekvésükben, hogy a fesztivál az ország egyik legnépszerűbb és legszínvonalasabb zenei rendezvényévé váljon. A veszprémiek mindig is fogékonyak voltak a minőségi kultúrára, ezért is van nagy jelentősége a városban a VeszprémFestnek. A fesztivál 13 éves története során tevékenyen hozzájárult Veszprém kulturális életének színesítéséhez.”
 
Világsztárok, sokszínű fellépők és balatoni borok várnak rád az idei VeszprémFesten
 
A fesztivál nagyszínpada 5 napon át várja vendégeit a Veszprémi Várba, emellett természetesen nem marad el a nagy népszerűségnek örvendő, ennek köszönhetően kibővített területen jelentkező Rozé, Rizling és Jazz Napok sem az Óváros téren, ahol mindennapi ingyenes jazz, illetve jazz-ihlette koncertek mellett a balatoni régió borászatai valamint a kézműves gasztronómia képviselői gondoskodnak a kulináris élményről – július 8. és 17. között.
 
A nagyszínpad 2016-os fellépői: Omara Portuondo és Diego el Cigala, Gregory Porter, Lisa Stansfield, Jamie Cullum valamint – a Nagyon Balaton rendezvénysorozat részeként - a Thievery Corporation.
 
A fesztivál nyitónapján, július 13-án a Buena Vista Social Club dívája, Omara Portuondo, Diego el Cigala spanyol flamenco énekessel közösen lép színpadra. Omara Portuondo különleges turnéval ünnepli 85. születésnapját és 70 éves előadói pályafutását. A 85 Tour koncertsorozat bemutatja az énekesnő pályájának minden egyes állomását a „Besame Mucho”-tól a „Veinte Años”-ig. 
 
Július 14-én, a VeszprémFest színpadán láthatja és hallhatja először élőben a magyar közönség Gregory Portert. A Grammy-díjas művész bár jazzénekesnek tartja magát, de zenéjében élvezettel ötvözi a jazzel a bluest, a southern soult és a gospelt is. Gregory Portert ma az egyik leginkább magával ragadó bariton hangnak tartják. Gregory Porter, korunk egyik legkeresettebb jazzénekese, aki amerikai és európai önálló koncertjei mellett rendszeresen vendégszerepel más előadók albumain is.
 
Lisa Stansfieldet a világ egyik legnépszerűbb popsztárjaként tartották számon a 80-as évek végén és a 90-es években. Az elmúlt évtizedekben magával ragadó hangjának és kortalan popdalainak köszönhetően Lisa Stansfield a slágerlisták élére jutott az Atlanti-óceán mindkét partján, énekelt George Michaellel és a Queennel, többször nyert Brit és Ivor Novello díjat. Lisa albumai – több mint 15 millió eladott példánnyal és legalább 20 vezető slágerrel – igazi nemzetközi sikert arattak. Az énekesnő július 15-én legnépszerűbb slágereit hozza el a VeszprémFestre.
 
Július 16-án az Egyesült Királyság valaha élt legeredményesebb jazzművésze, a 36 éves Jamie Cullum lép fel Veszprémben. A fiatal zenész pályafutása igazi sikertörténet: többek közt magáénak tudhat egy Grammy-, két Golden Globe-, három Brit- és három Sony Rádió-díjat, a GQ magazin kétszer jutalmazta „Az Év Embere” elismeréssel.
 
A VeszprémFest zárónapján, július 17-én igazi bulihangulatra számíthat a közönség, amelyet a Thievery Corporation garantál. A washingtoni duó klasszikusan érzéki és belassult hangzásukat kedvenceikől, a brazil bossa novától, a jamaikai dub reggae-től, retró filmekből és a pszichedelikus rocktól kölcsönzik, egy új zenei világba
illesztve. 

Amikor a főtt tojás felveszi rózsaszín ruháját

Március 30. 06:20
Ha húsvét után még mindig tele a hűtő, de már nagyon unjuk a hagyományos ízeket és formákat, akkor ideje újrahasznosítani, vagy egy kicsit más köntösbe bújtatni az ünnepi menü maradványait. 

Tökéletes példa erre a céklalével festett főtt tojás, aminek eredménye annyira szép lesz, hogy meg sem akarjuk majd kóstolni. Érdemes a finomságot megbolondítani egy kis tormakrémmel.
 
Hozzávalók:
  • 2 fej cékla
  • 1 liter víz
  • 2 evőkanál ecet
  • egy kiskanál só
  • 6 főtt tojás
  • 2 evőkanál majonéz
  • 1 evőkanál tejföl
  • 2 evőkanál reszelt torma
Amikor a főtt tojás felveszi rózsaszín ruháját
 
1. Első lépésként a céklát megpucoljuk és apró darabokra vágjuk. Vizet forralunk, majd beletesszük a céklát és a többi szükséges alapanyagot. Fél órán át főzzük.
 
2. Kicsit hűljön, majd úgy kell elhelyeznünk a megpucolt főtt tojásokat, hogy teljesen ellepje őket a céklalé. Két órán keresztül állni hagyjuk őket, majd kivesszük és megfelezzük a tojásokat. A sárgájukat eltávolítjuk és félretesszük a krémhez. 
 
3. A krémhez szükségünk lesz sárgára, majonézre, tejfölre, illetve tormára. Ha megvannak az adagok, akkor simára dolgozzuk, sóval ízesítjük. Kiskanállal megtöltjük a tojás belsejét, díszítésként aprított petrezselymet szórunk rá.
 
Még több ötletes recept itt olvasható. 

Egy kubai lakásétteremben vacsorázott Obama és családja

Március 29. 20:03
Március 20-án az amerikai elnök és családja a havannai San Cristobal Paladar lakásétteremben fogyasztották el vacsorájukat, így nem túlzás állítani, hogy azóta a vendéglátóhely felkerült a világ gasztronómiai térképére.
 
A látogatás helye nem volt véletlen, Obamáéknak az Egyesült Államok havannai külképviselete ajánlotta, illetve választotta ki az éttermet. A lapforrásokból kitűnik, hogy a külképviselet tisztviselői közül többen is rendszeresen látogatják a kubai gazdasági reformkiigazításoknak köszönhetően 2010-ben megnyílt paladart, s nagyon elégedettek vele - írja a Hvg.hu.
 
A híradások szerint Barack Obama vacsorára bélszínt és roston sült zöldségeket kért. A first lady, Michelle Obama a ház egyik specialitását a Temptation Habanera-t  -szó szerint Havannai kísértés - választotta, ami steak vörös boros mártással. Az elnöki pár fiatalabb lánya, Sasha apjához hasonlóan a bélszínt részesítette előnyben, míg az idősebb, Malia és nagyanyja (a first lady édesanyja), Marian Robinson Shields nyárson sült sertéshúst evett.
 
Obama a kínált kubai rumról lemondott, udvariasan a következő napi munkájára/tárgyalásaira hivatkozva. A feleség és édeasanyja a steakhez a pincér javaslatára a ház vörösborát, a Conde de San Cristobalt – a neves spanyol Ribera del Duero pincészettől. 
 
A teljes cikket a Hvg.hu oldalán tudod elolvasni!

Támogatást biztosít az MVH a szőlőültetvények szerkezetátalakításához

Március 29. 18:01
A szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához a 2012/2013 borpiaci évtől támogatás igényelhető, áll a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közleményében.
 
VM-rendelet értelmében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által jóváhagyott egyéni tervben foglaltak szerint megvalósított szerkezetátalakítás alapján támogatás kifizetése igényelhető. Támogatási kérelmet kizárólag az nyújthat be, aki rendelkezik az MVH által jóváhagyott egyéni tervvel. Kérelmet csak már megvalósított tevékenységre lehet benyújtani.
 
A támogatási kérelmet az előírt mellékletek csatolásával együtt 2016. április 1-je és 2016. július 15-e között kell benyújtani postai úton az MVH Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatósága részére az alábbi címre: 
 
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatósága
1476 Budapest Pf. 407. 
 
Az MVH 21/2016. (III.22.) számú közleménye itt olvasható el.
A csatolt dokumentumok az MVH honlapjáról tölthetőek le.