Fröccs

Sok dinnye lesz idén

Június 15. 07:51
Sok dinnye lesz idén
 
Ebben az évben 5600 hektáron termelnek görögdinnyét a gazdálkodók, ez 5-6 százalékkal nagyobb terület, mint 2015-ben – közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
 
A tájékoztatás szerint az áprilisi hideg éjszakák a növényeket valamelyest visszavetették a fejlődésben, de ha kedvező lesz az időjárás ezután, akkor országosan 230-240 ezer tonna görögdinnye termés várható, 25-30 ezer tonnával több a múlt évinél.
 
Az előrejelzések szerint július 4-től várható, hogy nagy mennyiségben kapható lesz majd a jó minőségű magyar dinnye. Először a Békés megyei termelők kezdik szüretelni a görögdinnyét, ahonnan a magyar görögdinnyetermés kétharmada származik.
 
Mivel az idén több dinnyét később – április végén, május elején – ültettek ki, hosszabb dinnyeszezonra van kilátás, ami így előreláthatólag augusztus végéig tart.
 
Nőtt a magnélküli, kisebb súlyú, 4-6 kilogrammos, sárgahúsú görögdinnyét ültetők aránya. A termelők bíznak a kiskereskedelmi láncok együttműködésében is, és remélik, hogy júliustól előnyben részesítik beszerzésüknél a magyar termelők dinnyéjét.
(MTI)

Pucér pincérek hozzák a 28.000 forintos vegán kóstolómenüt

Június 14. 20:41
Két hete nyitott London első meztelen étterme, ami olyannyira a "vissza a természethez" elv híve, hogy tulajdonképpen konyhatechnológia sincs, mint ahogy fények és mobilhálózat sem. A kóstolómenü viszont 69 fontba kerül, a várólistán pedig 46.000 ember van!
 
Mindössze három hónapig tervezik a nyitvatartást, ám már most is elképesztő a kereslet az étteremre, ahol komplett Flinstone-élményt kaphatunk, agyag edényekkel, ehető evőeszközökkel (kenyérből vagy zöldségből), organikus borokkal és pucér pincérekkel. Az ötfogásos kóstolómenü nyers vagy fermentált ételeit 1 óra 45 perc alatt kell végigegyük - utána ugyanis már jön is a következő vendég.
 
The Bunyadi étterembe lépve, először a bárba érkezünk, ahol a vendégek fürdőköpenybe öltözve várják sorukat, a látvány kicsit spa-szerű. Amint helyet foglalunk majd asztalunknál, már szabadulhatunk is meg mindentől, amire nincs szükségünk, és kezdődhet a legtermészetesebb étkezési élmény!
 
Elgondolkoztunk, hogy végeredményben miben lenne ez más, mint otthon vacsorázni áramszünetkor, bár az is igaz, hogy ritkán készítünk sötétben pácolt lazacot hínár salátával vagy szárított paradicsommal töltött cukkinivirágokat - pláne meztelenül. 

A bor hízlal?

Június 14. 16:47
A bor hízlal?
 
Igaz, hogy a pezsgőkben van a legkevesebb kalória? És az, hogy a fehérbor kevésébé hízlal mint a vörösbor? Egyáltalán tudjuk mérni a borok kalóriatartalmát? Szerencsénkre igen! 
 
A borokban két olyan alkotóelem van, ami súlygyarapodáshoz vezethet. Az egyik az alkohol, a másik pedig a borban lévő maradékcukor (amennyiben van). Az alkohol nagyobb hangsúllyal bír, hiszen egy gramm alkoholban 7 kalória van, míg 1 gramm maradékcukorban 4 kalória - olvashattuk a Decanter oldalán. Így viszont megdől a feltételezés, hogy a száraz borok mindig kevesebb kalóriát tartalmaznak, hiszen egy édesebb, de alacsony alkoholtartalmú fehérbor (pl. Kabinett Riesling) kevesebb kalóriát tartalmaz, mint egy magasabb alkoholtartalmú száraz bor. 
 
Azt is érdemes számításba vennünk, hogy egy nap pontosan hány kalóriára van szükségünk, hiszen sokkal több kell annak, aki rendszeresen sportol, mint annak aki mondjuk ülőmunkát végez, és egyáltalán nem sportol. Ha tehát mozgunk, több bort ihatunk!
 
A pontos képlethez, mellyel kiszámíthatjuk hogy az adott üveg borban hány kalória van, kattints ide!
 

Buborékhoz betevőt

Június 14. 13:22
A pezsgő egyre népszerűbb, hiszen elegáns, tartalmas és frissítő egyszerre. Ennek értelmében a Budai Gesztenyés Étterem pezsgőkhöz komponált fogásokat kreált! Mostantól egészen június 23-ig öt olyan príma fogással jelentkezik, melyek a szezonalitás mellett, a buborékok és ételek közti harmóniát is hirdetik. 
 
Lesz pármai sonkás színes saláta málnával és rosé vinaigrette-el, aminek a François Pinot Noir Rosé Brut Nature a párja, és kacsamell epres máglyarakással, pezsgő sabayonnal, melyhez az isteni Antech Blanquette de Limoux lett társítva.
 
A hónap végén pedig egy exluzív, 7 fogásos vacsorával készülnek, komoly nemzetközi pezsgőkkel. Érdeklődve várjuk!
 
 

Támogatják a szarvasgomba telepítést

Június 14. 11:08
A 2016. május 20-án megjelent VP5-8.1.1-16 Erdősítés támogatása című pályázati kiírás alaptámogatása mellé 2016-tól 3225 EUR/ha kiegészítő támogatás igényelhető akkor, ha a leendő erdő tulajdonosa szarvasgombával mikorrhizált csemetéket is ültet a területre.
 
Ezzel elérhető, hogy az erdő tulajdonosa jóval a fák vágásérettsége előtt jövedelemhez jusson, hiszen 8-10 év elteltével 50-100 kg/ha szarvasgomba termés várható, ez évi 0,5-1,5 millió Ft bevételt jelent.
 
Mivel a téma meglehetősen új, a Szarvasgomba-termesztők Országos Egyesülete készséggel tájékoztatja az érdeklődőket akár e-mailen, akár telefonon, vagy az általa szervezett szakmai napon az erdészeti szarvasgomba-termesztés lehetőségeiről.
(OS)

A világ legjobb bora 1750 forint

Június 13. 20:14
A Decanter World Wine Awardson a világ legjobbjának egy tök olcsó, chilei malbecet válaszottak - írja a NOL.hu.
 
A bor az amerikai tulajdonú, brit Asda áruházláncban kapható. A Chiléből származó La Moneda Reserva Malbec mindössze 4,37 font (kb. 1750 forint) a boltban.
 
A versenyen összesen 240 szakértő vakon kóstolta meg a borokat, majd választotta ki a legjobbat. Az Independent szerint a 2015-ös évjáratú chilei vöröst 16 000 bor közül választották ki, így lett a maximum 15 fontos kategóriában a legjobb. A versenyben 600 chilei bor mérettetett meg.

Recseg-ropog Oroszország

Június 13. 16:27
Recseg-ropog Oroszország
 
Vannak olyan dolgok Oroszországban, amivel nem lehet viccelni. Ilyen a vodka ára, ami most emelkedik: hétfőn üvegenként 185-ről 190 rubelre (815 forintra) emelkedik a félliteres vodka kiskereskedelmi minimálára - közölte az Interfax hírügynökség a moszkvai pénzügyminisztériumra hivatkozva.
 
A minimális termelői ár 162-ről 165 rubelre, a nagykereskedelmi ár pedig 170-ről 174 rubelre emelkedik.
 
A legalacsonyabb égetettszeszárakat 2009 óta szabályozzák Oroszországban, az illegális lepárlás elleni küzdelem jegyében. Azóta - a tavalyi év kivételével - egyedül a vodka ára emelkedett. 2014-ben két emelés is történt: március 11-én 199 rubelre, augusztus 1-jétől pedig 220 rubelre nőtt a minimálár, 2015 februárjától pedig a jelenlegi 185 rubeles szintre csökkent.
 
A Roszbalt hírügynökség szerint ez a piaci szereplők számára váratlan döntés volt, mert a tiszta szesz literjére átszámított jövedéki adó ugyanúgy 500 rubel maradt, mint 2014-ben. A kormány 2015. december 1-jén döntött arról, hogy 2018-ig 17,9 százalékkal, 357,1 milliárd rubelre emeli az Oroszországban előállított alkoholos italokból származó jövedéki bevételeket.
 
A konyakokra és brandykre vonatkozó szabályozás nem változik hétfőn, kiskereskedelmi áruk fél literenként 322, illetve 293 rubel marad.

Ferenc pápa: „A bor szükséges”

Június 13. 14:18
Ferenc pápa nem véletlenül a világ legnépszerűbb vezetője, a közelmúltban említett mondatával viszont sikerült még több ember szívébe beférkőznie. Amellett, hogy együttérző a megosztó témákkal kacsolatban (abortusz, melegházasság, fogamzásgátlás), az utóbbi két évben minden idejét a világ kegyetlenségeinek visszaszorításával is tölti. Most pedig olyat mondott, amit mi, borimádók különösen nagyra értékelünk:
 
„Water is needed to live, but wine expresses the abundance of the banquet and joy of the celebration,” aztán pedig, hogy: „Wine is necessary for the celebration.”. Azaz a víz szükséges az élethez, de a bor az ünnepi pillanatok és közös étkezések bőségét fejezi ki. Majd hozzátette: a bor szükséges az ünnepléshez.
 
Persze a bor régóta az egyház jóbarátja, és a misék állandó kelléke, de akkor is jó, ha Ferenc pápa ilyeneket mond! :)

Az emberi hülyeség tényleg határtalan

Június 13. 11:58
Nem mai a történet: 2014 januárjában Paul Wilson saját házában összeesett, miután a North yorkshire-i Indian Garden éttermben mogyoróallergiájára hivatkozva mogyorómentes curryt kért elvitelre. Az étterem vezetője Mohammed Zaman azonban olyan orbitális hibát követett el, amit nemrég még tovább is tudtak fokozni.
 
Az eset, mely a vendég sajnálatos halálával végződött, annak volt köszönhető, hogy az étteremtulajdonos a mandulát olcsó mogyoróporra cserélte. Mohammed Zamant végül hat évnyi letöltendőre ítélték emberölésért. 
 
Most azonban még mélyebbre ásta magát az étterem, ha egyáltalán lehet ilyet, hiszen nemrégiben kiküldték vendégeiknek az új nyári desszerteket reklámozó hírlevelet, mely nagyjából így hangzik:
 
„...Továbbra is törzsvendégeink elnézéséért esedezünk a korábbi sajnálatos események kapcsán. Hibát követtünk el, melyet természetesen vállalunk, de itt az idő hogy továbblépjünk - ahogy Mr. Zaman is kéri. Engedjék meg, hogy bejelentsük, cukrászatunk új vezetővel büszkélkedhet Londonból (! - szerk.), ahol továbbra is cél a magas minőségű indiai konyha bemutatása.”