Fröccs

Sok magyar bor hoz haza aranyat a Berliner Wein Trophy-ról

Február 24. 10:05
Csaknem két tucat magyar bor szerzett érmet a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) védnöksége alatt rendezett legnagyobb versenyen, a Berliner Wein Trophy (BWT) nevű mustrán, amelynek eredményeit kedden hirdették ki a német fővárosban.    
 
A benevezett 48 magyar bor közül 15 kapott aranyérmet, és 7 bor szerzett ezüstérmet. 
 
A verseny szabályai alapján a teljes mezőny legfeljebb 30 százaléka kaphat elismerést. A magyar siker nagyságát mutatja, hogy a hazai borok között a díjazottak aránya megközelíti az 50 százalékot. Az érmek borvidék szerinti megoszlása azt jelzi, hogy tarolt Tokaj és Szekszárd, és ismét jól szerepelt Villány.
 
A BWT-t 2004 óta rendezik meg, évente két bírálati körben, februárban és júliusban. A német bormarketing társaság (DWM) szervezésében ezúttal 185 szakértő 5785 bort értékelt.
 
A verseny nemcsak a legnagyobb az OIV által védnökölt mustrák sorában - amelyben az idén 20 nemzetközi borverseny van, köztük a budapesti VinAgora -, hanem belépőt jelent a gyorsan fejlődő ázsiai térség vezető versenyére, az Asia Wine Trophy-ra (AWT)is. A nevezési szabályok szerint ugyanis a berlini megmérettetésen indított borok automatikusan, külön költség nélkül részt vehetnek az AWT-n, amelyet októberben rendeznek a dél-koreai Daejeonban. 
 
Magyar borok az utóbbi években is szerepeltek a BWT-n, amelyet egy nemzetközi borvásár egészít ki több száz kiállítóval és több tízezer látogatóval. Az idén azonban a magyar jelenlét a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. és a Külügyminisztérium közreműködése révén minden korábbinál nagyobb szabású volt. 
 
A szervezett részvételről Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésért felelős miniszteri biztos állapodott meg a DWM vezetőivel még tavaly novemberben. A miniszteri biztos akkor az MTI-nek elmondta: Németországban egyre kedveltebbek a magyar borok, ezért fontos, hogy Magyarország ott legyen a legnagyobb németországi borversenyen és -vásáron.
 
Budai Gyula az eredmények kihirdetése után közölte: Magyarország az idén először vesz részt önálló standdal a Berlini Borvásáron, február 26-28. között, ahol várhatóan 40 000 vendég ismerheti meg a versenyen indult magyar borokat. A miniszteri biztos szerint ezzel a német piacon "még több lehetőség nyílhat a magyar borászatok és a kiváló magyar borok számára, és tovább bővülhet a kivitel".
 
A Németországba irányuló magyar borexport értéke 2015-ben elérte a 15 millió eurót, ami jelentős növekedés az elmúlt évekhez képest. Ugyancsak kedvező fejlemény, hogy egyre nagyobb a palackozott borok aránya - tette hozzá a miniszteri biztos.
(MTI)
 
Update: az aranyérmes magyar borok:
 
  • Fritz Weinhaus Primus Cuvee
  • Sebestyén - Szekszardi Gradus Cuvée
  • Pannon Tokaj - Dominium Aszú 6 Puttonyos
  • Bodri - Szekszárdi Faluhely Cuvée
  • Bock - Syrah
  • Füleky Estate - Tokaji Late Harvest "Pallas"
  • Zsadányi - Tokaji Aszú 6 Puttonyos
  • Dúzsi Tamás - O Birtokbor (Estate Wine)
  • Tornai - Aranyhegy Juhfark
  • Pannon Tokaj - DOMINIUM Hanna Cuvée Late Harvest
  • Zsadányi - Borkút Furmint
  • Bogáar - Bikavér
  • Bognár- DanubeCuvée
  • Lovassy - Rozé
  • Lovassy - Semi sweet Muscat

Műanyagot találtak a csokiban

Február 24. 06:55
A Mars Inc. nagyot bukott, hiszen héthavi termelésnek megfelelő mennyiséget kell visszahívnia a Mars, Snickers és Milky Way termékekből Németországba. Ennek az az oka, hogy egy fogyasztó múanyag darabkát talált az egyik csokoládéban.

A visszahívás a 2016. június 19-től 2017. január 8-ig terjedő szavatossági idővel rendelkező termékeket érinti - írja a WitschaftsWoche hírportál az Origo.hu forrásai szerint.

Hatásos lehet camembert a rák ellen

Február 23. 19:37
A Michigani Egyetem friss kutatásaiból kiderült, hogy érdemes camembert, cheddar és a brie sajtot fogyasztani, ugyanis ezekben a tejtermékekben található egy olyan összetevő, amely segíthet a rákos sejtek elpusztításában. Ezt a különleges hatású enzimet nizinnek nevezik, és a sajtok esetében tartósításra használják.

Egy sajt átlagosan  0,27 -37,5 milligramm per kilogramm nizint tartalmaz, és ennek a mennyiségnek csupán a húszorosa fejt ki pozitív hatást az emberi szerevezetben.
 
Az egyetem kutatói a kísérletet patkányokon végezték, akik valamilyen agyi, nyaki tumorral rendelkeztek és az eredmények fantasztikusak voltak. Kilenc hét alatt, sikerült eltüntetni a rákos sejtek 70-80 százalékát. Mivel egy állati szervezetről beszélünk, egyáltalán nem biztos, hogy hasonlóképp reagálna egy iylen jellegű beavatkozásra az emberi szervezet. A tudósok mindenesetre bíznak egy új, rákellenes gyógyszer kifejlesztésében - írja az Origo.hu.

Veszélybe kerülhet a gönci barack

Február 23. 16:51
Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának kertészeti albizottsága tájékoztatót hallgatott meg a Mentsük meg a magyar kajszit! elnevezésű országos kajszibarack-termesztési innovációs programról.
 
Veszélyben a magyar kajszitermelés, miután tavaly több ültetvény jelentősen károsodott, a gönci termőtájon például a fák pusztulása elérte a 30-40 százalékot, és ez a gazdaságos termelést megnehezíti – mondta Kiss Gábor, a Gyümölcsért Kft. ügyvezető igazgatója, február 22-én Budapesten egy szakmai fórumon. 
 
Továbbá azt is elmondta: a legfőbb ültetvénykárosító a fitoplazma, ami a megfelelő művelés ellenére is jelentős károkat okoz. Tájékoztatása szerint a gönci termőtájon működő Termelői Értékesítő Szervezet (TÉSZ) tagjai körében mintegy 50 hektár ültetvény pusztult ki tavaly. Ez a TÉSZ a magyar kajszitermelés 10 százalékát képviseli, mintegy 500 hektárnyi termelőt fog össze.
 
Magyarországon jelenleg több mint 5 ezer hektáron 20-30 ezer tonna kajszibarack terem évente. A gazdaságok átlagos mérete 1-5 hektár; a kajszit termelő gazdaságok száma mintegy 3 ezer. A kajszitermelés évente mintegy 10-15 milliárd forint árbevételt hoz.
 
A kajszibarack a kiemelt nemzeti értéktárban szereplő gyümölcs, emellett uniós földrajzi védelemmel is rendelkezik.
 
A gyümölcs nehézségek nélkül értékesíthető Európában, a friss termékek piacának egyik legdrágább gyümölcse. A múlt évben egy kiló kajszibarackot az ügyvezető igazgató által képviselt gönci termőtájon működő TÉSZ mintegy 390 forintért adott el átlagosan. A feldolgozott termékek esetében is keresleti a piac, így mindenki érdekelt abban, hogy a kajszibarack-termelés prosperáljon Magyarországon – jelezte Kiss Gábor.
 
Rámutatott: a növekedés érdekében hosszú távú stratégiára van szükség, amelynek fő eleme, a megmentési program 8-15 év között valósulhatna meg uniós források bevonásával. Először a fák pusztulását kell megállítani, majd versenyképessé és hosszú távon fenntarthatóvá kell tenni a termelést.
 
A program megvalósítására mintegy 500 millió forintra lenne szükség az első négy évben – vélekedett az ügyvezető igazgató. Hozzátette: csak a pusztulás megfékezésével már 50-70 százalékos termésmennyiség-növekedés várható.
 
Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar szőlőültetvényeket is veszély fenyegeti az aranyszínű sárgaságnak nevezett fitoplazmás betegség miatt.
 
A Nébih mindent megtett a károsító ellen, amit lehetett – mondta el, hozzátéve: a termelőknek a védekezés támogatására 240 millió forint áll rendelkezésére.
 
A szakértők egyetértettek abban, hogy amennyiben a védekezés nem lesz hatékony, a növénypusztulás a filoxéra korábbi tömeges kártételéhez lehet hasonló.
 
Farkas Sándor (Fidesz), a kertészeti albizottság elnöke az ülésen munkabizottság felállítását javasolta az érintetteknek a hatékonyabb munka összehangolására, a szaktárca bevonásával.
(MTI)

Új taggal bővült a Terra Hungarica

Február 23. 13:29
A közelmúltban tartotta éves találkozóját az autentikus borok kategóriáját itthon megteremtő Terra Hungarica. A jelenleg 30 bortermelőt képviselő márkavédjegy és közösség célja továbbra is a természethű gazdálkodásból származó, minimális beavatkozás mellett és adalékanyagok nélkül készülő borok készítése és népszerűsítése.
 
Új tag a Mátrai borvidékről
 
Az éves találkozón a jelentkezők közül ez alkalommal csupán egy borászat, a Mátrai borvidéken gazdálkodó Kékhegy Pince nyert felvételt a közösségbe. Az eredetileg közgazdász, később borász képesítést szerző házaspár, Piroska Tibor és Szilvia tulajdonában lévő pincészet 2009 óta foglalkozik borkészítéssel Gyöngyöspatán. Az első generációs vállalkozás jelenleg 3 hektáron gazdálkodik, többek között az Úrráteszi, a Csákberek és a Diós dülőben. Elérhető boraik között szerepel cserszegi és tramini házasítás, zöld veltelini, héjon erjesztett szürkebarát, cabernet sauvignon siller, valamint cabernet sauvigon és cabernet franc házasítás is. Tibor és Szilvia így foglalja össze a Kékhegy hitvallását: 

“Először is fontos megjegyezni hogy nincs technológiánk... Mindössze egy kosaraspréssel és egy bogyózógéppel rendelkezünk, vagyis valóban kézműves borászat vagyunk, a metszéstől a palackozásig minden műveletet saját kezünkkel végzünk el, és a borászatban a kénen kívül semmilyen adalékanyagot (tápsót, fajélesztőt, tartósítószert) nem használunk. De erre nincs is szükségünk, hiszen kezünkben van a legfontosabb: a jó minőségű szőlő, mint alapanyag. Amit mi ehhez hozzá tudunk tenni, az a maximális odafigyelés és a tisztaság, amellyel igyekszünk megőrizni azt a minőséget, amelyet a szőlőben már létrehozunk.”
 
A pincészetről bővebben itt olvashatsz.
 
Új taggal bővült a Terra Hungarica
Csákberek dűlő (Forrás: Terrahungarica.hu)
 
Szigorodnak a szabályok 
 
Az idén 5 éves Terra Hungarica legaktuálisabb szakmai célkitűzése, hogy a védjegyét használó minden tagja rendelkezzen organikus certifikációval, azaz ellenőrzött gazdálkodásban termelje a borainak alapanyagul szolgáló szőlőt. “Szinte minden tagunknál alapelv és bevett gyakorlat az organikus gazdálkodás, de nem mindenki rendelkezik még hivatalos certifikációval. Tavaly tovább szigorítottuk az alapelveinket, amelynek a spontán erjesztés mellett már része az ellenőrzött gazdálkodás elérése is. Jelenleg is többen vannak átállás alatt, és bízom benne, hogy 2018-ig minden tagunk megfelel majd a hazai ellenőrző szervek feltételeinek - mondta Nemes Richárd, a Terra Hungarica márkaigazgatója. Nemes hozzátette, hogy ha itthon egyelőre még nem is, de külföldön már valódi hozzáadott érték az organikus certifikáció és egyre több importőr és vendéglátóhely igényli annak meglétét. 
 
Itt találkozhatsz a borászokkal
 
A Terra Hungarica boraival és borászaival idén nagy koncentrációban a Gourmet Fesztiválon (Millenáris Park, május 12-15.), valamint a Mitiszol Fesztiválon (Millenáris D Csarnok, november 12.) találkozhatnak azok, akiknek nem mindegy, hogy mi kerül a poharukba. Autentikus borokat addig is a Terra Hungarica borpontokon, valamint a mitiszol.hu webshopban vásárolhatnak a jóra szomjazók.

Elárverezik Szeremley Huba szőlőit?

Február 23. 11:19
Nem tudja kifizetni 25 millió forintos adósságát Szeremley Huba, ezért a bíróság árverezni kezdte a Badacsonytördemici birtokát és a mellette lévő szőlőbirtokait - írja a Blikkre hivatkozva az Index. A ház kikiáltási ára 31 millió forint. 
 
„Svájci frank alapú hitelem volt, megugrottak a törlesztők, egyéb ügyeim sem sikerültek, így most árverezik a házam” - mondta el a Blikknek Szeremley.

Ilyen a Vylyan cabernet franc-ja Tom Cannavan szerint

Február 23. 09:12
Tom Cannavan, a brit online borújságírás egyik úttörője kóstolta a Vylyan 2011-es cabernet franc-ját. 
 
Nézd meg, mit mondott róla:
 

A brit online borújságírás egyik úttörője kóstolta borunkat. Örülünk a méltatásának, s annak, hogy a Villányi borvidék,...

Közzétette: Vylyan Pincészet – 2016. február 22.

Idén is megrendezik az Egyházi és Világi Borok Versenyét

Február 23. 07:04

2016. április 5-én Isaszeg Város Önkormányzata ad helyet az Egyházi és Világi Borok Versenyének. Immáron tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület a borversenyt.

 

A szervezők várják mindazon borászatok, borokat készítő bortermelők jelentkezését, akik hagyományaikban követik az egyházi liturgiához használt borok készítését. Várják továbbá az egyházi borászatokat, mindazon bortermelőket, akik pincészetük és boraik elnevezésében egyházi személyiségek, szentek nevét vették fel. Természetesen minden egyéb, a szőlő-bor vertikumban gazdálkodó borászat jelentkezését szívesen fogadják.

 

Nevezni lehet fehér-, rozé- és vörösborokkal. A versenyen résztvevő borokat szakmai zsűri bírálja el.

 

A legjobbnak értékelt (fehér-, rozé-, vörös-, tokaji borok) 4 db minta elnyeri a BASF - CHAMPION címet.

Nevezési határidő: 2016. március 25.

 

A borversenyre jelentkezni, nevezni lehet a GKRTE honlapjának "Szakmai oldalán" a "Bor, gasztronómia ....." című fejezetben, a letölthető anyagok  között elérhető nevezési lap kitöltésével, melyet az erdeszf@gmail.com e-mail címre vagy a Mogyoródi Hegyközség 2146 Mogyoród Pf:85. posta címre kell eljuttatni.

 

Nevezési díj: 2.000 Ft mintánként
Nevezési díj befizetése: átutalással Isaszeg Város Önkormányzata, bankszámlaszám: 11742049-15391528 (a megjegyzés rovatba be kell írni: borverseny nevezési díj), illetve rózsaszín postai csekken vagy készpénzben Isaszeg Város Önkormányzatánál (a számlát későbbi időpontban postázzák).

 

Befizetési határidő: 2016. március 25.

Minta leadási ideje: 2016. március 24-30, 9-15 óra között a következő helyszíneken:
- Isaszeg Város Önkormányzata 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. (T.: 06-28-583-100)

- Villányi Hegyközség Villány, Baross G. u.13. (T: 06-70-409-5979)
- Mogyoród Babicz Pince előzetes egyeztetés szerint (T: 06-30-582-5004)

- Aranyhegyi Pinceszövetkezet Ceglédbercel, Cserő major (T: 06-53-378-840)

- Mátrai HT Gyöngyössolymos, Szabadság u. 118. (T: 06-37-500-663)
- Lessko & Lesko Bt. Mád, Batthyány u. 29. (T: 06-20-376-6944)
- Izsáki Hegyközség Izsák, Dózsa tér 3. (T: 06-76-374-036, 06-20-569-3783)

- Pannonhalmi Borvidék Hegyközsége Győrújbarát, Liszt F. u. 9. (T: 06-30-756-8789)

- Szekszárdi HT Szekszárd, Táncsics u. 3. (T: 06-74-410-339)
- Badacsony NAIK SZBKI Badacsonytomaj, Római u.181. ( T: 06-87-532-200)

 

Minta mennyisége: 3 db 0,75 literes palack/fajta (muzeális borok esetén 2db/fajta)

 

A palackon a szervezők kérik feltüntetni a termelő nevét, címét, telefonszámát, a bor fajtáját, évjáratát, termőhelyét, cukortartalom szerinti besorolását.


A borversennyel kapcsolatos további információ kérhető: 
Erdész Ferenc kertészmérnök (telefonszám: 06-20-347-2223, e-mail cím: erdeszf@gmail.com )

Ilyen boros pincét még nem láttál!

Február 22. 20:26
Valószínűleg minden háziasszony pontosan ugyanilyen boros pincéről álmodozik konyhájában.
 
Csigalépcső, 55.000 dollár értékű bor és mindez a konyha mélyén...
 

This $55,000 wine cellar has a spiral staircase and goes in your kitchen floor.

Közzétette: INSIDER design – 2016. február 18.