Fröccs

Székelykeresztúri borokkal tartottak kóstolót Koch Csaba vezetésével

Március 17. 21:00
Erdélyben, Hargita megyében Székelykeresztúr kisváros Székelyudvarhelytől nem messze található, itt szervezték meg 2015. március 13-án azt a borkóstolót és borversenyt, melynek meghívott vendége Koch Csaba borász, előadóként és borbírálóként is felkérést kapott Szombatfalvi József unitárius lelkésztől és a borverseny szervezőitől. 
 
A Székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium dísztermében, a több éves hagyományokon alapuló rendezvényen rendhagyó interaktív borbírálatot kezdeményezett Koch Csaba. A több mint 40 nevezett bort a bírálóbizottsággal párhuzamosan bortermelő közönség is kóstolhatta, majd minden egyes tételnél a bizottság által adott átlagpontot és a bor jellemzőit elmondta a vendégborász. 
 
A közönség soraiban ülő borosgazdák így nem csak boruk pontszámát, hanem szakmai jellemzését is megkapták, hogy tanulhassanak a technológiai és egyéb hiányosságokból, vagy a jó borok esetében a pozitív bírálatot elsajátíthassák. 
 
Székelykeresztúron évszázadok óta folyt kiváló minőségű fehérborok készítése, mely hagyományok megőrzése és újraélesztése nagyon fontos a magyar kultúra fennmaradása érdekében.

Miről beszél már 3 napja a borvilág?

Március 17. 19:25
A düsserdorfi ProWein borászati szakkiállításról. A 4830 kiállító 47 országból érkezett a német városba, hogy bemutassák értékeiket a borvilág számára. Ez a szakmai rendezvény nagyban hozzájárul ahhoz, hogy mindenki megerősítse pincészetének exportját.
 
Milyen borokkal tud Magyarország sikeres lenni a nemzetközi piacon?
  • tipikus helyi fajtákból készült illatos, könnyed fehérborok
  • rozé
  • kiemelkedő adottságú termőhelyeken készített, nagyon magas minőségű száraz fehérborok
  • kiemelkedő adottságú termőhelyeken készített, nagyon magas minőségű száraz vörösborok
  • tokaji borkülönlegességek
Ezt állítják a szakemberek. A magyar bor külpiaci sikerének kulcsáról olvashatnak a WineFlow. hu oldalon, valamint képeket és videót is megtekinthetnek itt a ProWein szakkiállításról.

Franciázz te is csütörtökön!

Március 17. 15:40
Világszerte több mint 1300 étteremben népszerűsítik csütörtökön a francia gasztronómiát többfogásos francia vacsora felszolgálásával. Magyarországon tíz étterem csatlakozott a kezdeményezéshez.
 
Az Alain Ducasse francia séf és a francia külügy- és nemzetközi fejlesztési minisztérium által kezdeményezett Gout de/Good France projekthez csatlakozó tíz magyar étterem közül háromnak a séfje a Magyar Bocuse d'Or Akadémia tagja - olvasható a Francia Intézet MTI-hez elküldött tájékoztatójában.
 
Mint írják, 1912-ben Auguste Escoffier francia séfnek jutott eszébe az ötlet, hogy egy időben ugyanazt a francia vacsorát szolgálják fel az egész világon. Akkor több mint 4000 meghívottat láttak vendégül a világ 37 éttermében, Párizstól Bombayig (Mumbai), Londontól Jokohamáig. 
A kezdeményezés sikeres volt, ezért elhatározták, hogy minden évben hasonló vacsorát szerveznek. A terv az első világháború kitörése miatt hiúsult meg.
 
A Gout de/Good France projekt az Escoffier-féle elképzelést viszi tovább. Csütörtökön a séfek szerte a világon hagyományos francia aperitifből, hideg- és meleg előételből, halból, rákból vagy szárnyasból álló menüt kínálnak majd az érdeklődőknek, szabadon vegyítve az egyes nemzetek kulináris hagyományaival.
 
Desszertnek francia sajtot vagy sajtválogatást, csokoládés finomságot, valamint francia borokat és emésztést segítő italt is felszolgálnak.
A magyar fővárosban a Babel Budapest, a Baltazár, a Borssó Bistro és a Pierrot várja francia menüvel az érdeklődőket. Keszthelyen a Bistro Classico és a Molnár, Veszprémben a Chianti Étterem, Balatonszemesen a Kistücsök, Perbálon a Walter Vendéglő, valamint a viszi Chateau Visz is csatlakozott az eseményhez.
 
(MTI)

Szomorú hírünk is van már mára: emelkedhet a kávé ára

Március 17. 10:36
Több mint tizenöt százalékkal nőhet a kávéfogyasztás közel kétharmadát adó Arabica kávéfajta tőzsdei ára 2016. szeptember végéig amiatt, hogy kereslete immár második éve várhatóan meghaladja a kínálatát - közölte a nemesfém-forgalmazással és árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt.
 
Az idei, 2015. szeptember 30-áig tartó szezonban 84,6 millió zsák (1 zsák=60 kilogramm) Arabica típusú kávé teremhet, aminél közel 4 millió zsákkal többre lehet igény. Az alacsonyabb kínálat oka egyrészt az, hogy a világ legnagyobb kávétermelőjének számító Brazíliában tavaly kiterjedt szárazság pusztított, emiatt kevesebb kávé termett.  
 
A jelenlegi alacsony kávéárak fő előidézője, hogy Brazília és a szintén jelentős kávétermesztő Kolumbia devizái az idén eddig közel 20 százalékkal leértékelődtek az amerikai dollárral szemben. Bár az időjárás a közelmúltban a kávétermesztés szempontjából kedvezőbbre fordult, nőtt az esős napok száma, de az idei januári szárazság miatt a brazíliai kávék nem tudtak eléggé fejlődni. Az Arabicából az idén október 1-jétől induló új szezonban is 1,4 millió zsákkal kisebb lesz várhatóan a kínálat, mint a kereslet, ennek hatására a kávé fogyasztói ára emelkedésnek indulhat.
 
(MTI)

Ha jó a pálinkád, figyelj!

Március 17. 08:58
Március 30-tól újabb nevezési időszakot hirdet a Pálinkavédjegy-rendszer. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés garanciát ad arra, hogy a matricával ellátott palackokban valóban kitűnő minőségű pálinka van. A 2012 őszén bevezetett kezdeményezés eddigi pályázati idő-szakaiban már összesen 14 gyártó 62 pálinkája szerezte meg a jogosultságot a védjegy hasz-nálatára. A jelenlegi pályázati időszakban 2015. március 30-tól április 17-ig lehet nevezni a véd-jegyre!
 
Minden, amit tudni akartál a védjegyről, itt megtalálható!

Az okos óra után itt az okos evőpálcika!

Március 17. 06:27
Felismeri az ételeket, minőségüket, kalóriatartalmukat is jelzi a Kínában fejlesztett okos evőpálcika, melynek okostelefonos alkalmazása használóinak étrendjét is követi, így a fogyókúrában is segíthet.
 
A South China Morning Post hongkongi napilap írása szerint Baidu cég az okos evőpálcika ötletét még 2014-ben ismertette, akkor azt a képességét emelték ki, hogy felismeri az ételek savasságát, kalóriatartalmát, az elkészítésnél felhasznált olaj minőségét.
 
Az azóta napvilágot látott információk szerint az okos készülék négy ételkategória - főtt ételek, italok, hús és gyümölcsök - adatait képes elemezni és okostelefonra továbbküldeni.
 
Az elemzés vagy magával a pálcika ételhez érintésével, vagy a szintén rendszerbe kötött okos mérőpohárba való öntésével válik lehetővé. Mindkét berendezés a felhasználók telefonjára letöltött alkalmazásnak továbbítják az adatokat, melyeket az részletesen elemez.
 
Meg tudja állapítani, hogy a vizsgált, "gyümölcs" kategóriába sorolt étel alma-e, honnan importálhatták és hány kalóriát tartalmaz. Az adatokat az alkalmazás ezután az elfogyasztott ételek lajstromában tárolja. A telefonos alkalmazás a telefon tulajdonosának étkezési szokásait is képes elemezni a hosszabb időn át követett statisztikák alapján, rámutatva az esetleges hibákra, így a túlzott hús- vagy cukorfogyasztásra, a túl kevés tápanyag bevitelére, ezzel a fogyókúrában vagy az egészségtudatosabb táplálkozásban is segíti a felhasználókat.
 
A Baidu evőpálcikákkal kapcsolatos pontos tervei továbbra sem ismertek, így nem lehet tudni, azt tömeggyártásban kívánja-e a piacra dobni, bár az eddigi visszajelzések alapján a fogyasztók ezt pozitívan fogadnák.
 
(MTI)

A szarvasgomba az új csiperke!

Március 16. 22:11
Jó hatással volt a tavalyi csapadékos év a nyári szarvasgomba-termésre. A hazai szarvasgomba-ültetvénytulajdonosok megfelelő mennyiségű és kiváló minőségű szarvasgombát szüretelhettek. A földalatti-gomba gyűjtés céljából kezelt egyik jászsági erdőben az átlagos termésmennyiség mintegy 6-60 kg/ha volt, sőt, itt találtak rá a rekord méretű 1,28 kg-os nyári szarvasgombára is.
 
Kiemelkedően jól teljesített egy heves megyei gazda speciálisan ezzel a céllal telepített 8 éves szarvasgomba ültetvénye is, ahol az egy hektárra vetített termés elérte a 200 kg-ot. Ez az európai átlagokhoz képest is figyelemreméltó teljesítmény. Itt nem csak a gomba mennyisége, de a minősége is kimagasló volt: a tulajdonos átlagosan 100 grammos gombákat szedett ki a földből a szarvasgombász kutyájának jelzésére.

(MTI)

Dokumentumfilm készült egy elvarázsolt borvidékről Szlovéniában

Március 16. 19:55
Egy különleges borvidék a szlovén-olasz határon, ami mindig más országhoz tartozott területileg, de ennek ellenére egy közösség maradtak. Melyik ez a borvidék? Szlovén oldalon Goriska Brda, olasz oldalon Collio néven ismerik. Most egy dokumentumfilmet forgattak a régióban, amelyben borászok és külföldi szakemberek is megszólaltak.
 
20 év kemény munka után bekerültek a borvilág vérkeringésébe, ahol számon tartják Goriska Brda termelőtt. New York-on át Tokyo-ig a legjobb éttermekben kínálják a boraikat.
 
A film május elsején fog megjelenni, itt megnézhetik az előzetesét.