Fröccs

Támadnak a macaronok!

Március 19. 16:36
Idén már ötödik alkalommal rendezik meg a Macaron napot, március 20-án. A rendezvénynek az előző évekhez hasonlóan az Aqvárium Club ad otthont. Kezdetben New York és Párizs hódolt be ennek a pici francia édességnek, ők voltak a szervezői és egyben kezdeményezői az első Macaron napnak. Ma már egy világszerte kedvelt édességről beszélünk, amit szokás az innovatív cukrászat legnagyszerűbb termékeként emlegetni. Amint láthatjuk, a hazai fogyasztók szívébe is belopta magát. 
 
Mire számíthatunk a rendezvényen?

Rengeteg kiállító, profi cukrászok tömkelege, akik szebbnél szebb és finomabb macaronjaikat fogják megmérettetni profi és amatőr macaron készítőkkel szemben. A verseny végkimeneteléről szakmai zsűri dönt. Mivel idén vasárnapra esik március 20. azaz a Nemzetközi Macaron Nap, az eddigieknél még több gyerek és családi programmal készülnek a szervezők. 
 
Egy kis ízelítőként, akik biztos ott lesznek: 
  • Desszert.Neked 
  • SUGAR! shop & confectionary 
  • Bolka Bonbon
  • Mészáros Cukrászda 
  • Vanilin Cukrászda 
  • Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda 
  • Audrey & Henry - Maître Artisan Confiseur 
  • Viator Apátsági Étterem, Pausa 
  • Le Sucrè-sweet manufacture, Szlovakia 
  • Cake Shop Budapest 
  • Le Parfum - Zólyomi Zsolt Parfümériái 
  • Boutiq'Bar 
  • Lycée français Gustave-Eiffel de Budapest (gyerek programok)
  • Arcfestés, Csillámtetoválás, Henna (gyerek programok)
  • Lív Ékszer (macaron ékszerek)
  • Macaron Dress (női alkalmi ruha)
  • Yummber (közösségi vendéglátó alkalmazás)

Kezdődik a Tokaji Március!

Március 19. 14:01
A Corinthia Hotel Budapestben épp ezekben a percekben kezdődik a Tokaji Március Nagykóstoló, amelyen összesen 68 Tokaj-hegyaljai borászat tételeivel ismerkedhetnek a vendégek.
 
A mesterkurzusokon a látogatók többek között a Tokaj Oremus, a Tokaj Kereskedőház, Demeter Zoltán, és a Tokaj Hétszőlő legjobbjai kóstolhatják meg, de hazánk nemzetközi szinten legismertebb borvidéke összeméri erejét a nagy vetélytárssal, Sauternes-nel is.
 
A kóstoló este 22 órig tart, még érdemes útnak indulni!

Borbár nyílik a sörforradalom főhadiszállásán

Március 19. 07:30
Borbár nyílik a hazai sörforradalom főhadiszállásán - írja a Beerporn.hu.
 
Az Élesztő söröző pincéjében tavasszal nyílik a VinoPiano nevű borbár, ahol – bárnak helyet adó komplexum szellemiségéhez igazodva „kézműves” borokat kóstolhatnak majd a vendégek.
 
Az idén három éves Élesztő az április nyolcadikai hétvégén tartja meg először District IX. sörfesztivált. A fesztiválon a Kálvin tértől az Élesztőig 15 vendéglátóhelyen, 99 csapon 99-féle kisüzemi sör lesz kóstolható. Azon leszünk, hogy ezen a hétvégén, minél több ember bejárja ezt az utat, és aki eljön, az egy életre megjegyezze, hogy „Budapesten a IX. kerület a craft beer negyed” – mondta Bart Dániel egy sajtótájékoztatón.

Szőlőjáró idő lesz a hétvégén!

Március 19. 06:29
Kellemes kirándulóidő várja a kimozdulni vágyókat a hétvégén. 
 
Ugyan szombaton egy gyenge hidegfront érkezik az országba, de csak átmenetileg növekszik meg a felhőzet és kisebb eső, zápor inkább csak elszórtan északon, a Duna-Tisza-közén és helyenként a nyugati határszélen alakulhat ki. Hajnalban -1, +4, délután 6-14 fokra készülhetünk. 
Gyenge hidegfronti hatás.
 
Vasárnap változóan felhős-napos időre van kilátás, csupán néhol alakulhat ki futó zápor. Északon, északkeleten élénk lesz a nyugati-délnyugati szél. A helyenként kissé fagyos hajnalt követően délután 9-15 fokra számíthatunk - írja az Időkép.. 

A csípős fűszer segít a fogyásban

Március 18. 21:52
A csípős fűszerek számos jótékony hatása bizonyított. Mindamellett, hogy megbolondítják főztünket, még egészségünkre is pozitív hatással vannak, ráadásul a várható élettartamot is meghosszabbíthatják!
 
Egy 2015-ös tanulmányból kiderült, hogy azoknál a kínai embereknél, akik hetente hat alkalommal fogyasztottak csípős ételeket 14 %-kal csökkent a halál kockázata, szemben azokkal, akik hetente csak kétszer. A kutatásba több mint fél millió kínai embert vontak be - írja a Házipatika.hu. 
 
A csípős fűszereknek a fogyásban is nagy szerepük van. A csípős paprikában található kapszaicinnek köszönhetően a test kalóriaégetése felgyorsul, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy minden csípős ételtől egyből kimelegszünk. A csípős segíti az anyagcsere folyamatokat, valamint csökkenti az étvágyat is. A kapszaicin további áldásos hatása közé tartozik a fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés is.  Azonban ügyelnünk kell, a mértékletességre, mert a túlzott csípős fűszer, csípős élelmiszer fogyasztása káros lehet szervezetünkre. 

Magyarország újra nettó exportőr lett borból

Március 18. 17:21
Magyarország borból ismét nettó exportőr, az ország képes ellátni saját magát és exportálni is tud, ebben pedig fontos szerepe van a Nemzeti Borkiválósági Programnak is - mondta a földművelésügyi miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
 
Kérdésre válaszolva arról is beszámolt, hogy a magyar kormány 14 milliárd forint értékű belföldi támogatást állapított meg a magyar tejtermelők részére, az összeg kifizetése előkészület alatt van.
 
Fazekas Sándor hozzátette: a támogatási összeg mellett a Földművelésügyi Minisztérium, a Tej Terméktanács és a termelők összefogása révén marketingkampány is indul majd, 420 millió forint értékben.

Már majdnem kész Széll Tamásék koncepciója a Bocuse d'Or-ra

Március 18. 11:55
Széll Tamás séf és csapata május 10-11-én Magyarországot képviseli a világ egyik legnagyobb nemzetközi szakácsversenyén, a Bocuse d'Or európai döntőjén, amelyet Budapesten rendeznek. A következő két hónap a kőkemény gyakorlásról, a részletek finomhangolásáról szól a séf és csapata számára - írja a Nosalty.
 
A Michelin-csillagos Onyx étterem séfje és a májusi versenyen keze alá dolgozó commis-ja (segédje), Szabó Kevin bemutatót tartottak arról, hogyan dolgoznak majd a döntőn az egyik fő alapanyaggal, a kecsegével.
 
„Azt mondhatom, hogy a koncepciónk a versenyre most 80 százalékos állapotban van, a következő hetekben a finomhangolással foglalkozunk, az apró részletek egyensúlyozásával és a tréningezéssel” - fogalmazott Széll Tamás. A tréningezés heti háromszori timing, azaz időmérő edzésnapot jelent, amely során elpróbálják a versenynapot, amikor pontosan 5 óra 35 perc áll rendelkezésükre a versenyfeladatok, a hal- és hústálak elkészítéséhez.

Belföldön nyaralunk idén

Március 18. 09:56
A magyarok túlnyomó része, 97 százaléka belföldi nyaralást tervez idén, amire családonként átlagosan 192 ezer forintot szánnak a Danubius Hotels reprezentatív felmérés szerint.
A kutatás szerint tavaly a válaszadók 76 százaléka belföldi nyaralást választott, 72 százalékban félpanziós ellátással. Ellátás nélkül gyakorlatilag alig foglaltak szállást, az extra szolgáltatásokat tartalmazó all inclusive ellátás pedig a középkorúak körében a legnépszerűbb.
 
A szállodalánc online kutatásban, több mint 6500 ember megkérdezésével készített felmérésből kiderült: a legkisebb összeggel a fiatalok és a nők kalkulálnak, előbbiek 100-140 ezer forinttal, utóbbiak 120-175 ezer forinttal. A gyermekkel együtt üdülő családok 150-212 ezer forinttal tervezik a nyaralásukat, míg az 55 év feletti utazók 150-206 ezer forint közötti összeget szánnak pihenésre idén.
 
Az idős korosztály 61 százaléka évente többször is megy wellness hétvégére, ez az arány a fiatalok esetében 37 százalék.
 
Arra a kérdésre, hogy mit választana ingyen egy szállodában, a válaszadók 71 százaléka a reggelit választaná inkább a wifivel szemben.
(MTI)

Újra lesz borászképzés Balatonbogláron

Március 18. 06:16
Több mint fél évtizede nem képeznek szőlész-borászokat Balatonbogláron, szeptembertől azonban visszatér ez a nagy múltú képzés a Mathiász János középiskolába - írja a Sonline.hu.
 
A Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, Nagy István aláírásával a napokban megszületett az engedély tizenöt diák beiskolázásáról. A borvidék számos borásza (Légli, Konyári, Garamvári, Bujdosó, Trunkó, stb.) támogatta az elképzelést.
 
A régió harminchét borásza, pincészete, kertészeti vállalkozása mellékelt a kérelemhez támogatói nyilatkozatot, amiben hangsúlyozzák: Somogy legjelentősebb borvidéke a balatonboglári a maga 3400 hektárjával és a több mint fél évszázados boglári szakképzőt úgy is támogatni kívánják, hogy a szőlész-borász-kertész gyakorlati képzéshez és a jövőbeni elhelyezkedéshez is segítséget nyújtanak. A borvidéknek álláspontjuk szerint szüksége van a jól képzett szakemberekre.