Fröccs

Vajon miben jobb Steven Seagal, mint Chuck Norris?

Szeptember 14. 20:23
Hát, az alkoholizmus elleni harcban! Ezt azért feltételezzük, mert a színészt bevetnék Oroszországban az alkoholizmus elleni kampányban - írta Izvesztyija című orosz napilap. 
 
Jana Lantratova, az Oroszországi Önkéntesek Szövetségének a vezetője Seagal mellett az orosz sport- és kulturális élet sztárjait sem hagyná ki az akcióból. Az önkéntesek közötti felmérés alapján úgy gondolják, hogy az oroszok elé példának lehetne állítani Alekszandr Karelin olimpiai bajnok birkózót, a parlament alsóházának képviselőjét, és orosz politikustársát, Nyikolaj Valujevet, aki profi ökölvívóként korábban ugyancsak sikeres nemzetközi karriert futott be. 

Az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején akciófilmekben játszott szerepeivel világhírűvé vált Steven Seagal és az ökölvívó-rapper-filmszínész, Roy Jones képviselői állítólag már vissza is jeleztek Lantratovának, és megerősítették, hogy mindketten az egészséges életmódot hirdetik, az orosz ajánlaton pedig gondolkoznak. 
 
Seagal aktív környezetvédő és állatjogi aktivista, aki az utóbbi években rendszeresen felbukkant Oroszországban és helyi sajtójelentések szerint jó kapcsolata van Vlagyimir Putyinnal.
(MTI)

Az idei szüret sem múlik el mustgázmérgezés nélkül

Szeptember 14. 16:32
Mustgázmérgezésben meghalt egy férfi szombaton kora este Szekszárdon - közölte a megyei katasztrófavédelem. Az idős embert a szekszárdi hivatásos tűzoltók eszméletlen állapotban hozták ki egy Kisbödő utcai pincéből. A férfit a mentők a tűzoltókkal közösen 50 percen át próbálták újraéleszteni - írja az Index.

Miért alkalmas öko művelésre a bianca?

Szeptember 14. 14:00
Egyesek szerint ez a jelen és a jövő egyik legjobb reduktív biobor alapanyaga a bianca itthon, mások erősen kételkednek” - számol be a Vinoport.hu a 23. Kiskőrösi Szüreti Fesztivál fő fajtájáról. 

Egyre népszerűbb az Alföldön ez az egri nemesítésű szőlőfajta. 2000-ben még gyakorlatilag nullához közelített az aránya, ma a borvidék 25-30 százalékán ezt a biancat találjuk. Ennek oka valószínűleg az, hogy a bianca biztonságos terméshozamot és stabil minőséget jelent. Ezen kívül a bora jól beleillik az utóbbi évek borfogyasztási trendjeibe, vagyis jól iható, friss reduktív bor készíthető belőle jó ár/érték-arányban” - írja a Vinoport.hu.
 
Az öko művelés szempontjából összességében rendkívül előnyös, mivel nem fogékony sem a peronoszpórára, sem a lisztharmatra, sem a rothadásra. Az előadók többsége ugyanakkor a fajélesztők használatának fontosságát hangsúlyozta” - tolmácsolja a Vinoport az előadásokon elhangzottakat.
 
A teljes beszámolót a Vinoport.hu oldalon olvshatod el.

Kiemelkedő minőségű idén a hazai dió

Szeptember 14. 11:45
Jó évet zárnak idén a magyar diótermesztők - írja az Élelmiszer.hu. Már szüretelik a korai érésű magyar fajtákat, és a külföldi konkurenciát megelőzve szeptemberben a nemzetközi piacon is megjelenhetnek. Az idei termés minősége kiemelkedő, felülmúlja a korábbi éveket. A prémium terméknek számító magyar dióból, héjasan és tisztítva, évente 1500-2000 tonnát exportálunk.
 
Hazánkban több mint hatezer hektáron termesztik a diót, és várhatóan kilenc és fél ezer tonna terem belőle. Magyarországon három vidéken találhatók nagy dióültetvények: a Balaton és a Tisza vidékén, valamint Debrecen környékén. A magyarországi diófa-állomány nem nagy tömbökből, hanem szórvány diófákból áll. Ezek adják a diótermés túlnyomó részét, és a házi diófogyasztást is ezek szolgálják. Az exportra szánt dió ezért mennyiségben nem is jelentős, de a minősége miatt népszerű. Az Európai Unión belül Franciaország és Románia a vezető termelők és exportőrök. Minőségét tekintve azonban a magyar dió legendás. Ennek oka, hogy beltartalmi értékei kiemelkedőek, mérete pedig 32-34 milliméteres átmérőjével a prémium kategóriába tartozik.

Egyszerűsödik a szőlő szállításának szabálya

Szeptember 14. 09:45
A szőlő ezentúl nem számít kockázatos élelmiszernek, vagyis az eddiginél sokkal egyszerűbb szabályok betartása mellett is szállítható.
 
Újra módosultak az ekáer szabályai – írja a Magyar Nemzet az Agroinform.com forrásai szerint. A változtatásnak nem csaptak hírverést, mindössze a közlönyben jelent meg egyéb NGM-rendeletek módosításai között.
 
A kockázatos termékeknél kockázati biztosítékot kell fizetni, illetve előre jelezni az ekáer igénylésénél az értékadatokat, amit egy szüretnél lehetetlen előre kiszámolni – emlékeztet a lap. Ebben most segítséget ad a kormány a szőlőtermelőknek – más kérdés, hogy ők értesülnek-e erről.

Milyen gyógyhatása van a mentának?

Szeptember 14. 06:28
A mentának, vagy más néven borsmentának levelei, hajtásvégei felhasználhatók gyümölcslevesekben, finom desszertekben, gyümölcssalátában, fagylaltban, italokban és koktélokban frissen és szárítva.
 
Érdekesség, külső megjelenés
20-40 cm magas; szára négyélű, zöld, felül szétágazik. Levele hosszúkás, recés szélű, enyhén szőrös. Virága piros-fehér. Illóolajokat tartalmaz, elsősorban mentolt.
 
Gyógyhatás
A menta leveléből főzött tea jó megfázás, influenza, emésztési zavarok, valamint fejfájás, izom- és izületi fájdalmak ellen.
Hűsítő kenőcsök, krémek alkotója, a bőrön ugyanis hidegérzetet vált ki.
(Forrás: Nosalty.hu)
 

Íme egy bio fehérbor Siklósról!

Szeptember 13. 18:07
A Wassmann Pince biológiai gazdálkodást folytat, Demeter certifikált rendszerben dolgozik a szőlőültetvényeiket. Ami még meglepheti a fogyasztókat, hogy Siklósón a Városhegy-dűlőn harmincéves olaszrizling tőkékről szüretelnek. A borvidék inkább vörösborairól híres, ám érdemes megismerkedni ezzel a borral. A Művelt Alkoholista így ír bejegyzésében a 2013-as Wassmann Olaszrizlingről:
 
„Illatos, élénk, rétegzett - csúcsra járatja az olaszrizling képességeit. Az illat virágos, zöldfűszeres, mézes. Kóstolva kedves és elegáns, florális, gyümölcsös jegyekkel. A korty lédúsan gyümölcsös, sűrű szövésű. Remek, vibráló savak élénkítik és húzzák ki a lecsengést. Kerek egész. Best buy és az egyik legjobb olaszrizling, amit valaha kóstoltam.”

Miért jó ősszel is a Balatonhoz menni?

Szeptember 13. 14:21
A Dívány.hu összeszedett négy okot, hogy miért menjünk ősszel is a Balatonhoz a családdal. Íme:
 
1. Az állatok ősszel is ugyanolyan cukik, mint nyáron: A Balaton nem szenved hiányt állatsimogatókban, vadrezervátumokban, látványgazdaságokban és lovasudvarokban.
 
2. A kalandparkokban ugyanolyan jó csúszni-mászni: A kalandparkozáshoz jobb is az idő ősszel, mint nyáron, és ilyen létesítményekből is remekül áll a Balaton környéke. Sőt, van olyan hely is, ahol az állatozást, és a csúszás-mászás-száguldást kombinálhatjuk.
 
3. Kirándulni sokkal jobb ilyenkor, mint nyár közepén: A kalandparkok akadályainak leküzdése mellett a kirándulás is egy olyan tevékenység, aminek inkább a lágy őszi napsütésben van szezonja, nem a negyven fokban, a tűző napon.
 
4. Igaz, hogy nem a tóban, de azért lehet strandolni is: Zalakaros, Kehidakustány, Galerius élmnyfürdő

Csúcsra ért a neszmélyi pincészet

Szeptember 13. 11:05
A Hilltop borászat neve nem hangzik imseretlenül a borfogyasztók körében. A neszmélyi pincészet nagy változáson ment keresztül az utóbbi évekbe:

„A Hilltop mindig jó volt a friss borok súlycsoportjában, ám immár nem egyszerűen jó, hanem nagy borok is készülnek a pincészetben. A Kamocsay-borcsalád, amely egyenlő a prémium borok részhalmazával, egyesíti a frissességet a mélységgel, némelyik tétele (a szédületes olaszrizling például) világszínvonalú, egyedi karakterű, nagy bor (amit a sűrű idei honi és nemzetközi éremeső is bizonyít).
 
Másfél évtizede csócsálgatok Hilltop borokat a klasszik cserszegitől a biankán át a muzeális traminiig vagy az irsaiig, mindig tiszta és profi és jóárasított innivalók voltak, melyeket a közértekben is le lehet emelni az egyre jobb borpolcokról. A borok az idők folyamán egyre teltebbek lettek, mintegy párhuzamosan azzal, ahogy az alapanyag felvásárlásáról áttértek a saját ültetvényekre. Az alaplapot ma a hétköznapi borok, a Hilltop kategória képezi, a fedlap vagy a piramis csúcsa a Kamocsay-borcsalád, az etikett mindkét kategóriában ízléses és egységes. Valahogy az egész Hilltop általában ilyen egységes, s bár az elmúlt válságos években volt némi hullámvölgy, mára borológiailag a csúcsra ért a pincészet.” - írja Aborceger.hu.