Zajos siker lett az első Kézműves Sörfesztivál!

Borászportál
2011. május 30., 17:34


Akik ezen a szép májusi hétvégén a Mikszáth téren jártak, észrevehették, hogy a magyar kézműves sörök iránti érdeklődés minden előzetes várakozást felülmúlt – senki nem számított ennyi látogatóra, és a szervezők ezúttal is szeretnék megköszönni a vendégek türelmét, akik képesek voltak akár egy óráig is sorban állni egy-egy sörkülönlegességért – egyúttal mindenkit szeretnének biztosítani afelől, hogy a legközelebbi fesztiválon nem lesznek efféle nehézségek!
Zajos siker lett az első Kézműves Sörfesztivál!
 
A rendezvény sikere óriási hatással lehet a magyar kézműves sörfőzésre anyagi, és szellemi értelemben egyaránt. A főzdék már azon törik a fejüket, hogy milyen különlegességeket főzzenek legközelebb, mivel a hétvégén egyértelműen kiderült: azon már nem kell aggódniuk, hogy kinek tudják majd eladni. A Főzdefeszten tapasztalt megerősítés a legjobbkor jön a szakmának, hiszen, amint azt dr. Kardeván Endre, élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár megnyitó beszédében elmondta, jó esély mutatkozik arra, hogy a jövő év elejétől a kisüzemi sörök jövedéki adója, és a hozzájuk tartozó „hajmeresztő” adminisztrációs terhek is csökkenni fognak.
 
A fővárosi vendéglátósok számára is jelentős megerősítést jelentett a Mikszáth Kálmán teret ellepő – alkalmasint egészen a Mária utcáig sorban álló – ínyencek tömege. A tény, hogy nem csak a szokásos egyensörök találnak közönségre, hanem komoly érdeklődés mutatkozik a független főzdék különlegességeire is, páratlan lehetőségeket rejt magában a kreatívabb és nyitottabb üzleti szemléletű vendéglátók felé is.
A fesztivál egyik érdekes tapasztalata, hogy a hagyományos világos lágerek iránt sokkal alacsonyabb volt a kereslet, mint a különleges sörök iránt. A fesztivál két napján mintegy 250 hordó – vagyis több, mint 12 000 liter - sör fogyott el, a környékbeli sörfőzdék tartályai teljesen kiürültek, ezért a fesztivál második napjára egy új sörfőzdét is be kellett vonni, a csepeli Rizmayer személyében.
Becslések szerint legalább 10 ezer ember volt kíváncsi a Főzdefesztre, akik olykor a több, mint 30-40 perces sorbanállás ellenére is kitartottak. A legnagyobb mennyiség a Dupla Köles nevű köleses sörből fogyott, az év sörfőzdéje pedig a békésszentandrási Agro-Flott lett, akik a híres Black Rose-zal és erős, fekete áfonyás sörükkel, a Szent András Könnyével érkeztek a fesztiválra.
A résztvevők szavazhattak a fesztivál sörére - a népszerűségi versenyt toronymagasan a Grabanc IPA nyerte. A revelatív ízvilágú, amerikai komlótól vibráló, virágos keserűségű India Pale Ale-t a legifjabb magyar főzde, a saját főzővonallal nem rendelkező vándorfőzde, az armando_otchoa főzte a fóti sörfőzdében.
A sörforradalom elkezdődött!
Winelovers borok az olvasás mellé