Szőlővel tüzelnek Villányban

Borászportál
2011. június 16., 10:57


Nagyszabású, a megújuló energiaforrások hasznosítására építő fejlesztési terveket szőnek a vörösbor fővárosában. Brikettet készítenének venyigéből.
Szőlővel tüzelnek Villányban
 
"Egy Villányban és a környező, ugyancsak alapvetően szőlőtermesztéssel, bortermeléssel foglalkozó falvakban évről évre képződő melléktermékből, a venyigéből szeretnénk a közösség számára hasznos terméket, fűtőanyagot készíteni." – nyilatkozta a Dunántúli Naplónak  Földesi Tamás, Villány jegyzője. Ráadásul a venyige elsősorban pluszmunkát, költséget, és időnként visszafertőzési veszélyt jelent a termelőknek, így az ő érdekük is a tervezett program sikere.

Villányban egy mikrotérségi szintű, megújuló energiára épülő mintaprogram kidolgozása van folyamatban, ennek egyik legfőbb eleme lehet a brikettgyár. A magyar vörösbor fővárosában ugyanis – pályázati segítséggel – szeretnének egy, a szőlővessző feldolgozására, értékteremtő hasznosítására épülő brikett-gyártó üzemet építeni.
 
Földesi Tamás hangsúlyozta, a program első lépése a helyi zöldenergia-források feltérképezése, majd – figyelemmel a területi adottságokra, tájképi szempontokra, pénzügyi lehetőségekre – az optimális hasznosítási technológia és a felhasználási forma meghatározása következik.
A kiváló fűtőértékű venyigéből készített brikett mellett nem csak amiatt döntöttek, mert az kölcsönösen jó az önkormányzatnak, a termelőknek és a munkalehetőségre váró embereknek, de azért is, mert viszonylagosan alacsony az induló beruházási igénye más megújuló energiaforrásokhoz képest. A tervezett felmérés során azt is megvizsgálják, érdemes-e a föld mélyében megbúvó meleg vízre építve geotermikus energiahasznosítással számolniuk, vagy felmerülhet-e napenergia-hasznosítás, energiaerdő-telepítés.

A venyigebrikett felhasználható önkormányzati intézmények fűtésére, alkalmas lehet a segélyek egy részének kiváltására (brikettel segítenék a rászorulókat télen), és nem utolsósorban piacképes termék.
Winelovers borok az olvasás mellé