Főoldal - Hírszüret - Iszom, tehát vagyok - Egy filozófus borkalauza

Iszom, tehát vagyok - Egy filozófus borkalauza

Borászportál
2012. január 27., Péntek 09:35

Roger Scruton (Fotó: Heti Válasz) Roger Scruton (Fotó: Heti Válasz)

Könyvajánló - Az Akadémiai Kiadó jelentette meg az angol konzervatív gondolkodó, Roger Scruton „Iszom, tehát vagyok - Egy filozófus borkalauza” című kötetét. „Könyvemben a borról, mint a filozófia egyik kísérőjéről beszélek, a filozófiáról pedig mint a bor egyik melléktermékéről” – írja a kötet Prelúdiumában a 68 éves angol filozófus, esztéta, esszéista, a kortárs brit konzervatív gondolkodás meghatározó alakja, akit a „lázadó konzervatív” jelzővel is illetnek.


Véleménye szerint a bor kitűnő kísérője az ételnek, de még jobb társa a gondolkodásnak. A szerző meggyőződése szerint, „ha a bor társaságában elmélkedünk, idővel nemcsak isszuk a gondolatokat, de kortyonként gondolkodunk”. „A bor tápanyag, ahogyan egy-egy gondolat is az. Ami pedig az életet illeti, a bor a gondolat próbája, a hosszú távú szellemi hatást előrevetítő kóstolgatás. A megfelelő időben, a megfelelő helyen és a megfelelő társaságban elfogyasztott bor az elmélkedéshez vezető út és a béke előhírnöke” – fejtegeti a szerző, aki ír arról, hogy miként oldották meg az alkoholproblémákat az ókori társadalmak, amelyek a vallási szertartások kellékévé tették az italt.

A cikk a hirdetés után folytatódik!


„Ily módon egy isten megtestesülésének tekintették, és a rendbontó viselkedést az isten – nem a hívő – tetteként marginalizálták. Ez sikeres lépésnek bizonyult, mivel sokkal könnyebb jó útra téríteni egy istent, mint egy embert. Idővel a szertartás, az ima és a teológia fegyelme folytán a kezdetben orgasztikus célokat szolgáló bor fokozatosan megszelídült; előbb az olümposzi istenek előtti ünnepélyes boráldozattá, majd a keresztény eucharisztiává, a szentséggel való ama rövid találkozássá vált, amelynek célja a megbékélés” – mutat rá Roger Scruton.

Mint kifejti, az ókori világ nem csupán a vallási szertartást kínálta megoldásként. Léteztek világi lakomák, szümposzionok is. „A görögök nem zárták ki az italt a társadalom életéből, inkább újfajta társadalmat építettek köré. Az persze nem a vodkához vagy a whiskyhez hasonló erős ital volt. Épp csak annyira volt erős, hogy fokozatosan ellazítsa a végtagokat, és feloldja a gátlásokat, aminek hatására az ember mosolyogva néz a világra, a világ pedig visszamosolyog rá” – fejtegeti a filozófus.

Roger Vernon Scruton (1944. február 27.) angol konzervatív filozófus, esztéta.

A Buckingham Egyetem Filozófia intézetének vendégtanára. Korábban a Cambridge-i Christ's College tanulmányi igazgatója (1971-1991). 1974-ben megalapítja a Conservative Philosophy Group-ot, 1982-ben a Claridge Press-t. A CEC Government Relations alapítója és elnöke, Anthony Barnettel társalapítója a Town and Country Forum-nak. A Salisbury Review főszerkesztője 1983-tól (a lap indulásától) 2000-ig. Folyamatosan közreműködik a Right Reason nevű konzervatív filozófiai weblogban. A rókavadászat ismert szószólója. Az 1990-es évek elején a tanítást és a várost hátrahagyva Wiltshire-be költözik, és megalapítja posztmodern mezőgazdasági tanácsadó cégét, a Horsell's Farm Enterprises-t.

A kötet első fele az Iszom címet viseli, amelyben a filozófus ír „bűnbeeséséről”, amikor első ízben adatott meg számára egy kitűnő évjáratú francia bor „elmondhatatlan” élménye. „Éreztem, hogy beleszeretek - nem a zamatába, a növénybe, vagy valami kábítószerbe, hanem Franciaország egy megszentelt darabkájába” - idézi fel élményeit Roger Scruton, aki a Le Tour de France címet viselő fejezetben Franciaország különböző borvidékeiről ír, de hírt ad más tájak, így a Közel-Kelet és az Egyesült Államok borairól is. A könyv második felében, amely a Tehát vagyok címet viseli, a Tudat és a lét kérdéseit boncolgatja a szerző. Ír a bor jelentéséről, hatásairól és „kognitív” státusáról, ahogy a mértékletességről is. A Kifogások és nyafogások című fejezetben például azt ecseteli, hogy a 19. században nem a politikusok, hanem a magánszemélyek tűzték zászlajukra az iszákosság elleni küzdelmet, és köztük sokakat olyan indulat mozgatott, amellyel „ritkán találkozunk manapság, amikor a társadalmi problémák megoldása állam bácsira” hárul.

„A viktoriánus Anglia jótét lelkeit nemcsak a lepusztult alkoholisták látványa zavarta a városok járdáin, hanem az is, hogy tudták, ennél sokkal több ember iszik otthon, akik boldogan emelgetik poharukat, és bűnük a nyilvánosság számára láthatatlan marad” – ecseteli a filozófus. A Mit mivel igyunk című fejezetből viszont az derül ki, hogy minden borhoz létezik Platón „megfelelő” dialógusa. Egy finom claret kényelmes tempóban visz át „Az államon”, (…)a Törvényeknek előnyére válik egy erőteljes burgundi, amely „bátorítja egyes részek kihagyására irányuló, óhatatlanul felmerülő vágyunkat, sőt engedélyt is ad rá”. Arisztotelész Metafizikájánál viszont a víz az egyetlen szóba jövő lehetőség.

Scruton csalódott, mikor megtudta, hogy Hamvas Béla hamarabb írt könyvet a bor filozófiájáról (Fotó: Heti Válasz)

„Lenyelni a valaha írt legszárazabb könyvet – sok folyadékot követel, és egy spártai osztag attitűdjét, miközben legyűröd a szavakat” – vélekedik Roger Scruton, aki Hamvas Béla magyar író és filozófus, „A bor filozófiája - Magyarország borvidékeinek térképével” című műve kapcsán kitér a hazai borokra is. Így az 1998-as villányi Pinot Noir-t a kisebb burgundik „hiteles versenytársának” nevezi, s mint a könyvből kiderül, a szerző a szekszárdi Cabernet Franc 2000-es évjáratának egy palackjával öblítette le szomorúságát, amelyet akkor érzett, amikor Roger Scruton megtudta, hogy nem ő az első filozófus, aki könyvet írt a bor filozófiájáról – írja az MTI.

Szerkesztette: Németh Richard



hirdetés

Regisztráció

Alapadatok

A * csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail:*
E-mail újra:*
Leggyakrabban előforduló e-mail címek helyes végződése: gmail.hu, gmail.com, freemail.hu, citromail.hu, freestart.hu, hotmail.com, mailbox.hu, t-online.hu, mail.datanet.hu

Kérjük ellenőrizze, helyesen adta-e meg e-mail címét!

Jelszó:*
Jelszó újra:*
Töltse ki a fenti űrlapmezőket és élvezze a regisztrációval járó előnyöket:
  • hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
  • akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
  • részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.

Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!


A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:

  • A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
  • A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
  • Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
A regisztráció menete:
  • Töltse ki a fenti űrlapot!
  • Kattintson a "Mehet" gombra.
  • Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!

Jelszó emlékeztető

E-mail cím:


Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó  jelszavát.

Szabályzat

A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.

Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.

Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.

Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:

  • postai úton utánvéttel
  • személyesen a Borászportál szerkesztőségében

Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.

Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.

A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót. 
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.

A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.

Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért. 
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.

Az aukció záró időpontja

Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.

Szómagyarázat

Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.

Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.

Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.

Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.

Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.

Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.

Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:

1 Ft-tól 100 Ft-ig 10 Ft
100 Ft-tól 1.000 Ft-ig 50 Ft
1.000 Ft-tól 2.000 Ft-ig 100Ft
2.000 Ft-tól 5.000 Ft-ig 200 Ft
5.000 Ft-tól 10.000 Ft-ig 500 Ft
10.000 Ft-tól 100.000 Ft-ig 1.000 Ft
100.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig 5.000 Ft
500.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig 50.000 Ft
1.000.000 Ft-tól   100.000 Ft

Ajánlja a cikket ismerőseinek!

Feladó neve:*
Feladó e-mail címe:*
Címzett neve:*
Címzett e-mail címe:*
Magamnak is elküldöm:

Megjegyzés:

* a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!