Összefognak a kis borászatok a Balaton-felvidéken

Borászportál
2012. november 20., 11:13


Egységben az erő - „VSOP Balalaton-felvidék” név alatt fűzi szorosabbra a kapcsolatait a Villa Tolnay, a Sabar borház, az Orbán pincészet és a Pálffy Pince. Az összefogás alapja a közös szakmai megközelítés és filozófia, amelynek középpontjában a terroir fontosságának hangsúlyozása áll.
Összefognak a kis borászatok a Balaton-felvidéken
 
„Tiszteljük egymás munkáját és szeretjük egymás borait” – adja meg az alaphangot, Ádám Gábor a káptalantóti Sabar borház tulajdonosa, aki a Villa Tolnay birtokigazgatójával, Nagy Lászlóval közösen alapította pincészetét, így kezdettől fogva természetes volt, hogy keresték azokat a kapcsolódási pontokat, ahol egymást tudják erősíteni. Orbán Gergely és a köveskáli Pálffy Gyula csatlakozásával az együttműködés kiteljesedett és létrejött a „VSOP Balalaton-felvidék”.
 
A borászatok a vulkanikus tanúhegyek övezte Badacsonyi és Balaton-felvidéki borvidéken, azon belül a Tapolcai-medence, a Káli-medence és a Balaton által határolt területen működnek. Szőlőik a tanúhegyek lejtőin helyezkednek el, ahol a talaj meghatározó alkotóeleme a vulkanikus kőzettörmelék (bazalt, láva és tufakőzetek), valamint az azokat sokhelyütt borító pannonagyag, pannonhomok és lösz. Mindez jelentős szerepet játszik a boraikra jellemző minerális ízvilág kialakulásában.
Összefognak a kis borászatok a Balaton-felvidéken

Nagy László (Villa Tolnay és Sabar borház), Ádám Gábor (Sabar), Orbán Gergely (Orbán pincészet), Pálffy Gyula (Pálffy Pince) (Balról-jobbra)
„Nem tömegbort, hanem egyedi arccal rendelkező, a termőhelyet hűen kifejező borokat igyekszünk készíteni” – mondja Pálffy Gyula, akinek pincészete évszázados családi generációkon alapul. Borait organikusan művelt szőlőből, hagyományos eljárással, spontán erjesztéssel készíti.

„Az összefogás célja – a gazdasági racionalitáson túl – a fogyasztói élmények maximalizálása” – hangsúlyozta Nádasi András, a VSOP formáció munkáját segítő marketing szakember. „A négy pincészet közös rendezvényein olyan kínálattal tud megjelenni, amellyel átfogó képet tud adni az egyedi karakterrel rendelkező Balaton-felvidéki termőhelyekről.”

Minderről a fővárosi borkedvelők is meggyőződhetnek december 6-án, a Muzikum Club & Bistro-ban, ahol a VSOP első alkalommal tart nagyszabású borestet.

További információ: sabar.hu/vsop
Winelovers borok az olvasás mellé