A dűlőszelektált furmintok vitték a prímet

Borászportál
2017. március 10., 19:01


Itt vannak a Tokaji Március tesztgyőztes borai, amit ezúttal egy hét tagból - nemzetközi borakadémikusokból (DipWSET), sommelier-kből, kereskedőkből és szakírókból - álló független csapat értékelt.
A dűlőszelektált furmintok vitték a prímet
Fotó: Benkő M. Fanni
 
A Winelovers következő nagy rendezvénye a Tokaj-Hegyalja borvidéket középpontba állító, 2017. március 25-án a Corinthia Hotel Budapest termeiben megrendezésre kerülő Tokaji Március. Az ehhez kapcsolódó kóstoló Sánta Zoltán nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium vezető oktatója vezényletével 2017. március 6-án zajlott le, két kategóriában: (1) 100% száraz furmint, és (2) késői szüret (édes tokaji bor).
 
A hét tagból álló független szakmai zsűri a 42 bort vakon kóstolva, egységes és objektív szempontok szerint, a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (Les Grands Concours Internationaux De Vins Et Spiritueux) által ajánlott és UIOE, valamint az OIV által kialakított 100 pontos, pozitív bírálati lap alapján bírálta. A zsűritagok komoly kóstolási és bírálati tapasztalattal rendelkező szakemberek voltak: négy nemzetközi borakadémikus, két sommelier és egy borkereskedő vett részt a panelben.
 
 
Top 10 száraz furmint
 
1. Grand Tokaj, Kővágó Furmint 2015
2. Hangavári Szőlőbirtok és Pincészet, Tokaji Furmint Lapis 2015
3. Montium, Barna dűlő furmint 2015
3. Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Tokaji Furmint Zomborka dűlő 2015
4. Béres Szőlőbirtok és Pincészet, Lőcse Furmint 2013
4. Pajzos Pincészet, Tokaji Furmint Selection 2015
5. Carpinus Borászat, Tokaji Furmint Grand Reserve 2015
6. Tokaj Hétszőlő, Furmint 2015
7. Szarka Pince, Mád Furmint 2015
8. Anna Birtok, Tokaji Furmint 2012
9. Gizella Pince, Furmint 2015
10. Sanzon Tokaj, Sanzon Rány 2015
 
Top 3 késői szüret
 
1.  Pajzos Pincészet, Hárslevelű Késői Szüret 2013
2.  HOLDVÖLGY - Moonvalley Wines, EXALTATION 2013
3.  Csubák Testvérek, Erika Tokaji Cuvée 2011
 
A Tokaji Március prémium rendezvény több mint 160 bora között a fenti tételek is kóstolhatóak lesznek.
 
A megújult Winelovers bortesztekről itt olvashat bővebben.
 
A bortesztet vezető Sánta Zoltán nemzetközi borakadémikussal készített interjú itt olvasható.
 
A zsűritagok egyéni véleményét pedig itt találja.