A közhiedelemmel ellentétben nem érdemes jeget bele tenni, avagy más itallal összekeverni a single malt whiskyt - inkább egy kevés vízzel igyuk. De várjunk még ezzel is egy pillanat erejéig, érdemes pár dolgot megfontolni, mielőtt nekilátunk a „vizezésnek”. Whiskyt lényegében ugyanúgy kóstolunk mint bort.
Nézzük először a tisztaságát (itt még vizet nem adunk hozzá, mivel zavarossá válhat tőle a whisky), a szín intenzitását és magát a színt is. Mivel törvény írja el, hogy a Single Malt Whisky Skócia területén minimum három évet kell, hogy fahordóban töltsön, ezért az egyébként színtelen párlat színt kap, mire skót whisky vállik belőle. Attól függően, hogy hány évet és, milyen hordótípusban töltötte el az idejét (vagy éppen mennyi karamelt kapott) változik a színe. Egy amerikai bourbon hordó mély aranysárga színt adhat a whiskynek, míg egy sherry hordó (oloroso például) mahagóni árnyalatot adhat a párlatnak. Azt se felejtsük el, hogy minél idősebb egy whisky annál mélyebb a színe.

A legtöbb whisky hidegfilterezésen esik át palackozást megelőzően, ekkor a párlatot lehűtik 2°C és -10°C közé és szénszűrőkön viszik keresztül. Ezzel a művelettel úgymond "polírozzák" a whisky-t. Azok a whisky-k amik ezen a folyamaton nem estek át, zavarossá vállnak, ha és egy kis vizet adunk hozzá. Ez jó jel... Mert így több aroma, íz maradt meg benne, vagyis nem kerül kiszűrésre.

 

Miután megvizsgáltuk a whisky színét, használjuk az orrunkat, és szagoljuk meg a single malt-ot. Van itt minden: egyfajta melegség, szúrás, bizsergés -  ez akár kellemetlen is lehet, ha túl mélyen szagolunk a pohárba. Ezért óvatósan kell csinálni, nem úgy, mint a bornál, mikor megpörgettem a folyadékot és mélyeket szippantok. Itt gyengéden forgassuk meg a whiskyt és könnyedén, finoman szívjuk be orrunkba az illatokat. Mennyire intenzív a whisky a tisztaság és a komplexitás mellett. Érezni fogjuk - legalábbis a Single malt esetén -, hogy mennyire intenzív ez az illat.

Na, most adjunk hozzá egy kevés vizet, újra forgassuk meg, és lassan eltűnik az agresszív bizsergés: most már bárabban is lehet szippantani, hiszen csökkent az alkoholkoncentráció, sőt a vízzel felbontottuk az észtereket és az illó anyagok is felszabadultak. A legtöbb whisky egy kevés víz hozzáadásával kellemesebbé vállik, de itt is igaz, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Mert beszámoltak már olyan whisky-ről is, amely hosszú időt töltött el sherry hordóban és egyáltalán nem kedvelte a hozzá adott vizet. Csak érdekességképpen: a legjobb fogyasztási hőmérséklet valahol a boros pince és a szobahőmérséklet között van, tehát 15° C. Még egy gondolat a vízről: amit adnak hozzá csendes legyen (szénsavmentes) és lehetőleg kevés ásványi elemet tartalmazzon. A legjobb persze az lenne, ha egyenesen azt a a folyóvizet használnák, amellyel a single malt is készült.

Csak összehasonlítás képpen: szerintem érdemes megkóstolni a whiskyt tisztán (neat) is – tehát víz hozzá adása nélkül. És persze döntse el mindenki hogyan a jobb neki: aztán mindenki igya saját ízlése szerint: vízzel vagy víz nélkül. Whisky-kóstolásnál nem szükséges levegőt bevinni (habár én szoktam egy keveset), de itt is meg kell forgatni a szánkban az italt, akár a bornál. A legfontosabb dolog amit el kell döntenünk: tetszik-e nekünk a párlat, vagy nem felel meg az ízlésünknek.

Bontsuk részekre a dolgokat, szegmentáljunk - a tudományos megközelítés jegyében. A legtöbb

Single Malt csontszáraz, egy kevés édességet azonban kaphatnak az olyan tételek amelyek több időt töltöttek el fában vagy éppen egy különleges finisht kaptak. Tehát ez az édességérzet nem a cukortartalomra vonatkozik.
A test és az alkohol közötti egyensúly, az ízek és azok intenzitása, illetve a lecsengés hossza és annak komplexitása jellemzi a Single malt ízvilágát. Természetesen a single malt whisky-k számára is készült aroma kerék, mely segít az illatok és ízek behatárolásában. Legegyszerűbben a következő kategóriákra lehetne lebontani az aroma-, és ízkaraktereket: észteres (ez alatt a gyümölcsöket értik), virágos, tőzeges, animális (habár ez kicsit más mint a bornál, de hasonló), szulfuros, fás, gabonás és boros.

Az észterek alatt találhatók a citrusok (narancs, ananász, citrom, stb.), de ott vannak a szárított gyümölcsök vagy a főzött gyümölcsök is (mazsola, lekvár például).

Virágos alatt a rózsa féléktől egészen a vágott fűig is el lehet kalandozni. De itt vannak a friss, üde jellzők is.

A tőzeg alatt természetesen a medicinális, sós, jód, füstös jegyeket értik, ezek elsősorban a szárításnál keletkeznek, ha a tüzet tőzeggel táplálják.

Az animális kategóriába itt a bőrt, méhviaszt, mézet, izzadt aromákat sorolják.

A szulforos jellző alatt, égetett gumi, bakelit, homokos, gyufa, tűzkövet érthetnek.

A fás aroma sok mindentől függ: milyen fa, mennyi ideig, hányszor használták és sok minden mást is. Ennek függvényében érezhetünk olyanokat mint: fűszerek, narancshéj, faforgács, szivardoboz vagy öreg könyvek illata, földes, fémes szagok. Vanília (melasz, karamel, pudding), tosztolt/pörkölt (ánizs, kávé).

Boros kategóriában a sherry jelleg döntő lehet, de emellett csokoládé és mogyorós karakterek is fel-fel tűnhetnek.

A gabonás jelző alá maga az alapanyag (árpa) is tartozhat, de akár főzött krumpli, malátázott tej, maláta kivonat, élesztő aromáját is érezhetjük. Ám a felsorolt jelzőket csak példaként említem, valójában ennél sokkal több létezik.

Mivel korábban már beszámoltam a whisky-készítés rejtelmeiről, most inkább azt veszem számba: melyek Skócia fő bor-, akarom mondani "whisky-vidékei". Alapjában véve négy területre oszthatjuk Skóciát - ami a Single Malt Whisky készítését illeti. Az Alföld (Lowlands),  a Felföld (Highlands), Speyside (ez effektíven a felföldhöz tartozik, de mivel annyi lepárló van itt: különálló régió is a whisky-készítés szempontjából) végül a Szigetek (Islay/Islands).

A Lowlands Glasgow és Edinburgh környékére összpontosul - itt található a legkevesebb lepárló, és itt általában nagyobb rézüsttel párolnak, ezáltal könnyebb lesz az alappárlat.

A Szigetekhez tartozik például Skye (Talisker), Islay (Bowmore), Mull (Tobermory) és erről a régióról elmondható, hogy  egyes helyeken az átlagnál erősebb, míg néhány lepárlóban épp ellenkezőleg: az átlagnál kevesebb tőzeget használnak a szárításnál. Így a Caol Ila-ból és Bowmore-ból származó whisky füstösebb az átlagnál, Tobermory és Talisker Single malt-jában viszont elenyésző a füstös jegy.

A Highlands nagy területet foglal magába, ennélfogva további részekre lehetne osztani. Itt található például Glenmorangie (gyümölcsös, citrusok és érett aromák), Edradour (enyhén tőzeges) és Ben Nevis (nehéz testű).

Speyside a Single Malt Whisky készítés központja. Úgy tartja a mondás: ha Rómát hét dombra építették, Dufftownt hét lepárlóra. A single maltok kétharmada innen származik, a speyside-i whisy-k általában gazdagok észterekben, édes érzetet keltenek, ritkán kezelik őket tőzeggel - némi füstíz azonban jöhet magától az árpából is -, testben pedig könnyebbek mint highlands-i kollegái.

Habár azzal kezdtem a whisky megismerését, hogy gyümölcskedvelő vagyok és a borhoz hű maradok örökre, lassan de biztosan változott a véleményem és megkedveltem a Single Malt Whisky-ket. Egy komplex világot jelentenek. Valóban sok érdekesség vár arra, aki felfedezőútra indul a Whisky-k birodalmába!