Ez volt a hét: a brit csajok hamarabb benyomnak, nő a pezsgőfogyasztás

Borászportál
2012. január 01., 21:32


Január eleje még teljen a pezsgő jegyében, mert újra nő a hazai fogyasztás, ráadásul a kutatók szerint pezsgő mértékletes fogyasztás az Alzheimer-kór gyógyításában is segít. Lezárult az Év Fiatal Magyar Borásza szavazás. Szombaton a díjátadó buliban kiderül, hogy ki nyert. A Borászportál is ott lesz, gyertek ti is! A brit lányok többet isznak és hamarabb lesznek részegek, mint a fiúk. Összeszedtük a hét boros híreit.
Ez volt a hét: a brit csajok hamarabb benyomnak, nő a pezsgőfogyasztás
 
A tavalyi visszaesés után az idén újra nő a magyarországi pezsgőfogyasztás. A piac forgalma 13–15 milliárd forintra rúg a kivitellel együtt. A november–december hónapok forgalma az egész éves forgalom több mint negyven százalékát adják.
Különösen sokat lehet hallani/olvasni mostanában a mértékletes alkoholfogyasztás, kivált a vörösborivásnak egészségünkre gyakorolt pozitív hatásáról. Egy franciákból és britekből álló kutatócsoport azonban most arról számolt be tanulmányában, hogy a pezsgő is tud jótékony lenni, például az Alzheimer-kór gyógyítása terén.
Idén Tóth Ferenc kapta a Gál Tibor Emlékérmet. A korábbi esztendőktől eltérően ezúttal nem az 1920-as évek swing-korszaka, hanem a fehér szín uralta csütörtökön az Egri Borszalont.
És ha már díjaknál tartunk, akkor elmondjuk, hogy december 31-én lezárták az Év Fiatal Magyar Borásza szavazást. Az eredményt szombaton a díjátadó buliban hirdetik ki, ahol fellép a Maszkura és a Tücsökraj. Kedvezményes áron vásárolhattok jegyeket, ha ide klikkeltek. A győztes borait is megkóstolhatjátok!
 
Jóval több tinédzser korú lány kerül rohamszerű ivászat miatt kórházba Nagy-Britanniában, mint hasonló korú fiú - idézte a brit közegészségügyi miniszter, Anne Milton közlését a The Daily Telegraph című napilap online kiadása (www.telegraph.co.uk.
 
Winelovers borok az olvasás mellé