"Hajrá Junibor, hajrá Mátra!"

Borászportál
2016. december 06., 16:45


Egy újabb fiatal borászt és vele együtt egy új borvidéket köszönthetünk a Junibor / Fiatal Borászok Egyesülete soraiban. A nyári Zöldszüreten bemutatkozott, most pedig beválasztották az egyesületbe Babiczki Lászlót.
\
Fotó: vinisfera.pl
A Junibor Egyesületben a tapasztalatcsere és az együttgondolkodás az egyik legfontosabb összetartó erő, ez „egy közösség, ezért olyan taggal, vagy tagokkal bővülünk minden évben, akik részt vesznek a közös programokban, aktívak, építik a közösséget” – mondta Hernyák Tamás, az egyesület elnöke.

Babiczki Laci óriási megtiszteltetésnek érzi, hogy mátrai borászként ő az első, aki bekerülhetett a fiatal borászok közé. Nagyszüleitől örökölte a szőlőültetvényt és már középiskolás évei alatt is borászkodással foglalkozott, de professzionálisan szülei és keresztszülei támogatásával kezdett el bort készíteni. „Hajrá Junibor, hajrá Mátra!” – mondta örömittasan az új tag, amikor meghallotta a jó hírt.
Winelovers borok az olvasás mellé