Keresik a magyar borászok új generációját - bor & gasztró az A38-on

Borászportál
2012. április 05., 12:30


Az A38 hajó profilja az utóbbi években jelentősen kibővült. Már nem csupán könnyűzenei események, koncertek zajlanak ott, hanem színházi előadások, könyvbemutatók, kortárs képző- és fotóművészeti tárlatok, filmvetítések, ezen túl pedig igen hangsúlyos szerepet kap majd a borászat és a gasztronómia is.
Keresik a magyar borászok új generációját - bor & gasztró az A38-on
 
A Talentométer, az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. eredetileg könnyűzenei tehetségkutató sorozata idén jelentősen kibővül. A zenei rész mellett ezúttal borászversenyt is hirdetnek, kifejezetten azért, hogy megtalálják a hazai borászat „új generációját”. A Talentométer – Fiatal borászok versenye azoknak a pályájuk elején álló, 35 év alatti fiatal borászoknak ad bemutatkozási lehetőséget, akik már önálló útra léptek, vannak saját boraik, de még nem kapták meg azt az elismertséget, amit megérdemelnek. A borversenyre, előzetes zsűrizés után május-június folyamán, öt vasárnapon keresztül kerül sor a budapesti A38 Hajó éttermében és teraszain.
 
A nevezés a borok beszállításakor történik, a nevezési lap kitöltésével. A nevezési lap letölthető a Talentométer honlapjáról vagy kitölthető a minták beszállításakor a CEWI budapesti központjában.

A versenyre 35 év alatti borászok jelentkezhetnek, saját készítésű palackozott boraikkal, melyek a magyarországi forgalomba hozatali előírásoknak megfelelnek. A nevezők jogosultak önállóan kereskedelmi forgalomba hozni a boraikat, és a nevezett borból legalább 300 literes mennyiséggel rendelkeznek. Nevezési díj nincs! A nevezett borok a CEWI szervezésében május 9.-én és 10.-én előzetes bírálaton esnek át. Minden kategóriában ötfős szakmai bizottság vakkóstoláson bírálja a borokat, és kategóriánként a 10 legmagasabb pontszámot kapott bor jut tovább a négy vasárnapon át tartó nyilvános borfesztiválra.  A továbbjutó borok öt vasárnapon keresztül zajló borfesztivál-sorozaton mutatkoznak be a nagyközönségnek. Az A38 Hajó éttermében és teraszain zajló nyilvános napokon a nagyközönség 2000 Ft-os belépődíj ellenében végigkóstolhatja a kategória borait, és a jegy mellé adott szavazólappal szavazhat a legjobbra. A borverseny végleges eredményét a fesztivál közönsége által leadott szavazatok alapján állapítjuk meg. A kóstoláshoz elismert vendégséfek készítenek borkorcsolyát, kóstolófalatokat.
Keresik a magyar borászok új generációját - bor & gasztró az A38-on


A fesztiválsorozat időpontjai

  • könnyű fehér borok (+rozéborok): 2012. május 20.
  • testes fehér borok (+desszertborok): 2012. május 27.
  • könnyű vörös borok: 2012. június 3.
  • testes vörös borok: 2012. június 10.
  • gála: 2012. június 17.

Az A38 Hajó az elmúlt évben jelentős profilbővülésen esett folytatódik a Bortársasággal közösen indított borvacsora-sorozat: április 12.-én Figula Mihály boraira komponált menüt az étterem séfje, Halász István, májusban pedig Ikon borvacsora lesz. A Figula-est különlegessége, hogy előadóként fellép a vendégborász testvére, János is, aki – amellett, hogy szintén borász – elismert vibrafon- és marimbaművész.
Winelovers borok az olvasás mellé