Magyar bort az asztalra!

Borászportál - MTI
2013. október 21., 15:39


Borágazat - A bor sokkal több, mint egy mezőgazdasági termék: az országimázs része, stratégiai terület - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter pénteken Mátraderecskén, a Magyar bort az asztalra! címmel tartott szakmai fórumon.
 
Fazekas Sándor elmondta: a magyar borágazatban nagy átalakulás zajlik, jelenleg az egyik legfontosabb feladat a hegyközségi rendszer megújítása.
Szavai szerint az ágazat szempontjából lényeges kérdés, hogy milyen mértékben avatkozzon be az állam az ágazat működésébe a pályázati lehetőségek megnyitásán túl. Rámutatott: nagy az állam felelőssége, hiszen közvetlenül mintegy százezer ember sorsáról van szó közvetlenül, és ehhez jön még a vendéglátásban, turizmusban, gasztronómiában tevékenykedők köre.
Fazekas Sándor szerint bár a borfogyasztás nem nőtt Magyarországon, kialakulóban van az igényes fogyasztói kör, akik már megválogatják, mit vesznek.
 
A miniszter beszámolt arról, hogy az idén a borértékesítés külkereskedelmi egyenlege pozitívra váltott: az első félévben a tavalyihoz képest 30 százalékos volt a növekedés. A borimport ugyanakkor 17 százalékkal csökkent. Az export 65 százalékát ugyanakkor még mindig a lédig - kezeletlen, kimérve értékesített – borok adják.
Közlése szerint mintegy 71 500 hektárnyi szőlőterület van az országban, az idei termés 2,5-3 millió hektoliter között várható.
Tájékoztatása szerint az elmúlt három évben sikerült visszatelepíteni mintegy 5000 hektár szőlőt. „Célunk a legjobb szőlőterületek visszatelepítése, és hogy minőségi bort termeljünk” – hangsúlyozta.
A jelenlegi uniós szabályozás szerint további 9 ezer hektár visszatelepítése lehetséges – mondta. Rámutatott: ez jelentheti a hátterét annak, hogy a nemzeti identitásban fontos szerepet beöltő bor helyzete erősödjön, az utóbbi időszakban tapasztalt minőségjavulással pedig visszaszerezhetjük az elveszett belföldi és külföldi piacokat.
Hozzátette: az idén 6,5 milliárd forintot fizettek ki ültetvénytelepítésre.
Fazekas Sándor szólt arról, hogy a Nemzeti Borkiválósági Program keretében fel kell mérni, hogy hol és milyen szőlővel kell foglalkozni, hol vannak a legjobb termőterületek. Emlékeztetett: a fehérborok esetében már kiválasztották a magyar zászlósbort, jövőre következnek a vörösborok.
Winelovers borok az olvasás mellé