Megvan, melyik a világ legjobb borászata

Dohány Attila
2019. július 18., 08:00


A világ egyik legtekintélyesebb borversenye, az International Wine Challenge (IWC) támogatásával az idei évben először vállalkoztak a világ legjobb borászatának kiválasztására. Több mint ötszáz szakember segítségével választották ki 2019 legnívósabb pincészeteit.
Megvan, melyik a világ legjobb borászata
 
A végleges sorrend egy szavazás alapján került meghatározásra, amelyben tizenhat különböző földrajzi régióból több mint ötszáz borász, sommelier és turisztikai szakértő vesz részt. Minden régióban egy kinevezett vezető szakértő gyűjtötte be a voksokat a saját körzetében tevékenykedő harminchat általa kijelölt szakembertől.

Az igazságos szavazás érdekében minden voksolásra jogosult szakértő összesen három pincészetet nevezhet meg saját régiójából és négyet a többi területről. Az ily módon összegyűlt négyezer szavazat összesítése után hirdették ki a világ legjobbnak ítélt ötven borászatát. A szavazás során nem voltak előre meghatározott követelmények, így a borok minőségén túl a pincészet által nyújtott turisztikai élményt, a szolgáltatás árát és színvonalát, valamint minden egyéb körülményt figyelembe vettek, amit egy vendég megtapasztalhat a pincészetek látogatása során. Ebből adódóan a végső sorrend gyakorlatilag nem csak a világ legjobb szőlőültetvényeinek listája, hanem annak az ötven helynek a névsora egyben, ahol lenyűgöző környezetben, elsőrangú kiszolgálás mellett kiváló borokat kóstolhatunk.

A lista böngészése során természetesen találkozhatunk híres borvidékek közkedvelt borászataival, de több, kevésbé ismert pincészet is helyet kapott a rangsorban. 
 

A szavazás végeredménye

A legtöbb szavazatot begyűjtő győztes az argentin Uco-völgyben található Zuccardi Valle de Uco borászat lett. A tengerszint feletti 1100 méteres magasságban, a hatalmas Andok-hegység lábánál elhelyezkedő épületegyüttes talán az egyik leglenyűgözőbb pincészet a bolygón. A környezetébe tökéletesen illeszkedő monumentális komplexumból lenyűgöző panorámára tárul az Uco-völgyre. Az ide látogató vendégek számára két kóstolóterem is rendelkezésre áll, amelyből az egyik a komplexumból kimagasló gigantikus acélkupola alatt található.
 
Megvan, melyik a világ legjobb borászata
Fotó: zuccardiwines.com

A birtok szőlőskertjei az Andokból eredő Tunuyán folyó szomszédságában, mészkőben és gránitban gazdag területeken fekszenek. A borászat létrehozása során annyira törekedtek a természettel való harmóniára, hogy a Zuccardi család tulajdonában álló szőlőültetvényeken található kőzetet és homokot használták fel az építkezéshez. A háromszintes épületben a gravitációs szőlőfeldolgozást alkalmazva az első emeleten az irodák és a leszüretelt szőlő befogadására készült tartálynyílások találhatók, a feldolgozó és a kutató labor a földszinten kapott helyet, míg az alagsorban a cementtartályok és a hordók helyezkednek el.
 
A harmadik generációs borász, Sebastián Zuccardi szerint az itt készült borokkal nem a tökéletességet keresik, hanem a régió természetes egyediségét, terroirját akarják kifejezni a borász legkisebb mértékű beavatkozása mellett. 
 
A legjobb borászatok teljes listájában magyar borászat sajnos nem kapott helyet, de az első tízben még francia pincészetet sem találunk. A versenyben a dél-amerikai borászatok domináltak, hiszen öt helyet is elfoglaltak a top 10-ben.
 
A teljes lista IDE KATTINTVA érhető el.