Pezsgőcsodák Tokajtól Champagne-ig, 20-án Budapesten

Borászportál
2015. június 10., 11:24


Közeledik a Winelovers csapatának soron következő tematikus rendezvénye, mely ezúttal a buborékos italokat, azaz a pezsgőket, a habzó- és a gyöngyöző borokat állítja a középpontba.
Pezsgőcsodák Tokajtól Champagne-ig, 20-án Budapesten
A Pezsgő Szalon 2015 júniusi programjai már zajlanak, országszerte több tucatnyi kedvezmény, akció és kóstoló várja az érdeklődőket, a Nagy Pezsgő Kóstolóra pedig június 20-án, a Corinthia Hotel Budapest termeiben kerül sor 14.00 és 22.00 óra között.
Igazán izgalmasnak ígérkezik a Nagy Pezsgő Kóstoló programja, ugyanis amellett, hogy kiváló hazai és külföldi pincészetek jobbnál jobb buborékos italaiból kóstolhatunk a könnyed, frissítő habzóbortól egészen az elegáns champagne-ig, három olyan téma is terítékre kerül, melyet az érdeklődők alaposabban is megismerhetnek. Ezek a mesterkurzusok limitált létszámú csoportokban zajlanak majd, melyek elmélyült kóstolást tesznek lehetővé egy-egy kiváló szakember vezetésével.
 
A 12.30-kor kezdődő mesterkurzus különböző prémium kategóriájú európai pezsgőket kínál a résztvevőknek, természetesen középpontban a pezsgőetalon, a champagne áll majd. Ezt egészítik ki más, hasonló készítési eljárású, kiváló európai pezsgők, melyeket a Bortársaság kínálatából válogattak ki. A kóstolón Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus vezeti majd végig az érdeklődőket.
 
Az ezt követő mesterkurzus 15.00 órától a tokaji pezsgőket állítja a középpontba. Tokajt az egyik legfontosabb hazai borvidékünkként tartjuk számon, de még csak kevesen tudják, hogy 2010 óta egyre több tradicionális készítésű, kiváló minőségű pezsgő tűnik fel ezen a borvidéken. Mészáros Gabriella, a Borkollégium vezetője egy tokaji pezsgősor segítségével enged betekintést egy új tokaji borstílus indulásának időszakába.
A harmadik, 17.30-kor kezdődő mesterkurzus egy úgynevezett vertikális kóstolót kínál, ezúttal a Garamvári Szőlőbirtok pezsgőiből, 2013-tól kezdve egészen egy 2000-es évjáratú tételig. A hazai pezsgőkészítés területén a családi pincészetek közül a Garamvári Szőlőbirtok tekint vissza az egyik legmesszebbre nyúló és legszélesebb portfóliót felölelő múltra. A mesterkurzuson Garamvári Vencel személyesen kíséri végig a jelenlevőket ezen az úton.
 
A Nagy Pezsgő Kóstolóról további információk, valamint a Pezsgő Szalon 2015 további, júniusi programjairól bővebben a www.pezsgoszalon.hu, valamint a facebook.com/winelovers.hu oldalon találhatók.
Winelovers borok az olvasás mellé