Ufós fröccshimnusz Egerből


2011. november 02., 20:41


Flórát elsősorban a Társulat című műsorból ismerhetitek, ahol megkapta Réka szerepét az István, a királyban. Ám (énekesi) pályafutását népzenével kezdte, így láthattátok és hallhattátok már a Veszelka Kommandóban, a Narkó Poloban, de több egri zenekarral is rendszeresen együttműködik. Legutóbbi lemezén Gonda László zongoristával Presser-dalokat dolgozott fel, majd ezt adta ki Ringass még címmel.
Ufós fröccshimnusz Egerből
 
Ám most a legújabb “agymenését” (ő mondta, nem mi :) ) mutatjuk meg nektek, ami a fröccshimnusz alcímet viseli. A napokban megjelent Ufó lettem, édesanyám című dal szövegét Ipacs Géza írta, az operatőri munkákat Benke Péter végezte, a vágást pedig Szabó Ádámra bízta Flóra.
És hogy mit szól maga az énekesnő, valamint barátai és ismerősei az új dalhoz? Hát ezeket:
“Komolyan, annyira örülök, hogy szeretitek az ufós fröccshimnuszt! :) Bár tudom, most a forraltbor ideje jön… de legalább jövő nyáron dallal köszöntjük majd a szezont. :) Ígérem, a dal nem fog zene és barátok nélkül maradni (értsd: készülnek az újabb számok…).” – Herczeg Flóra.
 “A Nagymamám fel volt háborodva: mi az, hogy Ufó lettem, édesanyám?!!! :) ” Herczeg Flóra.
“Nálam a legnagyobb őszi kedvenc az a dal!;)”
“Nekem nagyon tetszik az ufós fröccshimnuszt. Imádom a hangodat, de azért az tök jó, ha az ekkora Isten áldotta tehetség tud ennyire “nemkomoly” is lenni. Na, szóval “köll az ilyen is”. :) ”
“Apukám a dalodat dúdolgatja főzés közben, pedig csak egyszer hallotta:)))”
 
Winelovers borok az olvasás mellé