Az Oroszlán és a Rigó

Gonda György
2017. szeptember 19., 08:27


Tokaj-Hegyalja egy olyan nyaklánchoz hasonlít, amely egészben tökéletes, miközben a lánc minden gyémántja önmagában is egy-egy külön remekmű. Ilyen szem Tállya és a körülötte lévő dűlők, aminek részletei még felfedezésre várnak.
Az Oroszlán és a Rigó
Tállya eddig egy csendes kistelepülés volt Mád árnyékában, de elérkezett az idő, hogy kilépjenek a fényre. Szükségük lenne még több tőkeerős befektetőre, még több lelkes helybélire és gyüttmentre, hírnévre, fényre, csillogásra. De ne keseregjünk, mert kezd összeállni a kép, hiszen a település már rendelkezik szálláshelyekkel, jó borászatokkal, és egyre több az izgalmas program, nem csak nyáron.

A település életének egyik motorja az Oroszlános Borhotel & Étterem és a Márton Birtok.
Mögötte pedig elsőként Márton-Kovács Krisztina, és a férje, Márton Péter, illetve három jobbkezük: Demeter Adrienn, akinek mindenen ott van a szeme, legyen az rendezvény vagy szállóvendég, Koroknay Gábor borász és Tullner Csaba séf, illetve a sok-sok többi kolléga. A Márton család az a bizonyos új seprű, amelyik jól seper, akik gyüttmentként igyekeztek újra színt vinni a település életébe. Az általuk újraálmodott és újranyitott Oroszlános Borhotel és Étterem volt a Kerülőutak projekt Tokaj-Hegyaljai kirándulásának szállásadója – nagy örömünkre, tesszük hozzá. Az Oroszlános és a Márton Birtok központja egy helyszínen, a település főútján található, a volt Szirmay kúriában. Nevét a kétszárnyú tölgyfakapun található két oroszlánfej kopogtatóról kapta.
 
Az Oroszlán és a Rigó

A Márton Birtok 2014-ben mutatkozott be palackozott boraival. Jelenleg 8 hektár termőterületük van és további 16 hektáron fejeződött be telepítés. Tállya-Golop rész összesen mintegy 820 hektár területű, néhány dűlő mára kivívta magának a hírnevet. Ilyen például a Hasznos, a Bártfai vagy a Bohomály. Ez nem véletlen, hiszen már a 18. században a legjobbak közé soroltattak Tállya területei. Tállya valamikor a borvidék elsőszámú települése volt, ahogyan ezt Alkonyi László sokszor hangoztatja, és nem beszél a levegőbe, hiszen neki is itt van szőlője. Jelenleg egy kicsit hírnévben is elmaradnak, elsősorban Mádtól, de ezen próbál javítani az összes helyi pincészet és közösség, mint például a Zsadányi Pince vagy a Márton Birtok és a Tállya Wines is, amelynek a Márton Birtok is tagja. A tállyai területek nagyon változatosak, mind talajban, mind fekvésben. Viszont mindig szeles, köszönhetően annak, hogy egy Kassa irányából futó szélcsatornában fekszik. Ezért is alkalmas a szép száraz és édes borok készítésére egyaránt.
 

A három „madaras” bor

A Márton Birtok szőlői a Palánta, a Sipos, a Vároldal, a Pipiske és a Bártfai dűlőben nőnek. Egy részük a Birtok boraiba kerül, a többi a Tállya Wines palackjait erősíti. Mindennek ura Koroknay Gábor és kis csapata. Gábor helyi fiatalember, tele erővel, lelkesedéssel, szerelemmel a tállyai föld iránt. Sokat tesz is érte, traktoron ül, metsz, keresi a bioművelés útjait, szüretel, bort készít, kóstoltat, és nagy ritkán alszik is. Egy kétórás túrán mutatta meg a területek egy részét, megismerkedtünk a dűlőkkel, a nehézségekkel, mert azért nem árt tudni, hogy
Tokaj-Hegyalja a legnagyobb befektetési igényű szőlőterület,
amihez a legkisebb megtérülés tartozik. Kedves volt tőle, hogy ilyen sokáig velünk tartott, hosszan mesélt a szőlész-borász életéről, pedig másnap reggel hatkor már lelkesen palackozott Mádon, és mire mi végeztünk reggelinkkel, addigra már kb. 400 palack várakozott arra, hogy lekerüljön a pincébe, betárolásra. De hát ilyen a szerelem.
A Márton Birtoknak jelenleg négy saját bora van forgalomban a 2015-ös évjáratból, három „madaras”. A Rigófütty hárslevelű a Bártfai dűlőből. Ez egy teljesen reduktív tétel, hársas aromákkal, sok-sok déligyümölccsel. Édes karakter, komoly testtel, szép savakkal, már iható formában. A második a Sárgarigó sárgamuskotály, a harmadik pedig a Fióka késői szüretelésű furmint, ami sokban viszi tovább a többi borra is jellemző déligyümölcsös karaktert. Kellemes édes bor, jó savakkal. Közéjük ékelődik be a Palánta furmint, amely számomra a pince legjobb bora jelenleg, bár a hárslevelű magasabban pozicionált. Reduktív erjesztésű bor, kerek, nagy testű, jó savakkal, klasszikus furmint aromatikával. A borok elsősorban helyben érhetők el és jól illenek az étterem menüjéhez. Az útjának elején járó pincészet jó területeken, elhivatottan dolgozik. Sok örömünk lesz még benne, ők pedig büszkék lesznek munkájukra.
 

Krúdy is otthon érezné magát

Ahogyan az Oroszlánosra már most is azok lehetnek, hiszen egyértelműen egy biztos pont, mind étteremként, mind szállodaként a borvidékre látogatók életében. A négycsillagos szállodában superior szobák, lakosztályok találhatók, 32 fő részére nyújtva kényelmes pihenést, pótágyazási lehetőséggel. Wellness részleg is tartozik a borhotelhez. Az étterem, a pincében található kóstolóterem és az udvar különböző rendezvények lebonyolítására nyújt lehetőséget, legyen ez kóstoló, esküvő, oktatás, csapatépítés, akár komolyabb létszámmal is. Csütörtöktől vasárnapig áll a vendégek rendelkezésre, igény szerint természetesen a többi napon is, hiszen a jó vendéglátás alapja a rugalmasság.
 
Az Oroszlán és a Rigó
 
Az étterem, amely számomra Krúdyt idéző hangulatot áraszt, jó ideje ismert. Az új séf, Tullner Csaba igyekszik még egy lapáttal rátenni a minőségre, az ízekre. Kutatja a helyi recepteket, amiket mai kornak megfelelően átdolgoz. Ilyen volt a vacsorára kapott tállyai babéros cinkével: egy puha, szaftos tarja, bársonyos vadas mártással, tejföllel és hagymás-túrós tört krumplival. Csaba elsősorban a helyi alapanyagokat keresi, legyen az szörp, sajt vagy hús. Így a reggeli asztalra került a megyaszói felvágottból is.
 

Tállya Borbás Marcsival

Az Oroszlános a programszervezésből is kiveszi a részét, egy nagyszámú csapat szerves részeként. Idén szeptemberben sem lesz hiány a programokban, amelyek a sport és a gasztronómia kőré csoportosulnak, valamifajta egyensúlyt teremtve a világban. Kezdjük a gasztronómiával, ami szívemhez közelebb is áll. Hamarosan kezdődik Borbás Marcsival „A világ minden Tállya” eseménysorozat. Ez a gasztronómiai, művészeti és Tállyát bemutató borcentrikus rendezvény havi rendszerességgel fog 1-1 hosszú hétvégét kitölteni. Azt nem kell mondanom, hogy Borbás Marcsi és vendégei olyan nevek, akik miatt máris érdemes ellátogatni, de ez csak annak sikerülhet, aki időben foglal helyet.
Októberben hatalmas BBQ fesztivál lesz Tállyán,
ami egyben verseny is, több neves külföldi csapat részvételével. A grillezés szerelmeseinek kötelező rendezvény, hiszen lehetőség van a csapatok munkájának egy részét megtekinteni, a fortélyokat ellesni. Persze az igazi boszorkánykonyha most is titokban marad. Az Oroszlános Hotel csapata is erősíti a mezőnyt.
 
A sportra vágyóknak október elején jön az extrém kihívás a Tállya Challenge-en, egy 12 kilométer hosszú pályával a helyi andezitbányában és környékén. Az izgalom fokozása végett akadályokkal nehezítik a pályát és a mountain bike-osokat is várják, külön versennyel. Az andezítbánya egy meghatározó pontja Tállya környékének, érdemes ide versenyt szervezni, további lehetőséget adva a Tállya-Mád futás mellett. Ezekben a rendezvényekben az Oroszlános csapata fontos szerepet kap, mint szervező, mint szálláshely, vendéglő és résztvevő, kihangsúlyozva fontosságukat a környék életében - ahogy ezt igyekeznek egész évben tenni azzal, hogy ajánlataikban, programjaikban kiemelkedő helyet kap a szőlő és a bor, és így ősszel a szüret is.
 
Azt hiszem, Tállyára mindenkinek érdemes egyszer ellátogatnia, hiszen egyszerre nyújt tökéletes lehetőséget az aktív és pihentető kikapcsolódásra. Nyugalom, csend, minden igényt kielégítő szálláshely, finom ételek és italok, programok, kirándulási lehetőségek és központi elhelyezkedése miatt Tokaj-Hegyalja és az egész régió minden fontos pontja könnyen elérhető innen.