Vincze Béla, aki a Mész-hegyre hordja a francia aranyat

Knap Gábor
2016. március 08., 21:36


Vincze Béla szerencsés ember, hiszen vallja: övé a világ legszebb szakmája. Az egyik legismertebb egri borásszal és sommelier kollégájával, Erőss Jánossal a pince fűthető padjaira ültünk le beszélgetni, ami a február végi zimankóban nagyon jó ötletnek tűnt...
Vincze Béla, aki a Mész-hegyre hordja a francia aranyat
Vincze Béla
Vincze Béláék épp nagy munkában voltak, amikor meglátogattuk őket, hiszen a közelmúltban futott be egy nagy amerikai és egy kínai megrendelés, így egyszerre palackoztak, hordót mostak, de szerencsére ránk is maradt idejük: megmutatták három legjobb borukat.

A pincészet fő profilját a prémium bio vörösborok jelentik, amelyek az Arcanum termékcsalád tagjaiként kerülnek a fogyasztók asztalára. A borászat ezen kívül még két termékcsoportot készít, a birtokválogatásokat, és egy egyszerűbb, könnyedebb borokat felvonultató kategóriát.

Az Arcanum hordóválogatást jelent, kóstolás során dől el, hogy forgalmi, birtok, vagy Arcanum bor lesz egy-egy alapanyagból – mondja Béla. Az Arcanum jelentése rejtély, a misztérium titka – és a megnevezés találó, hiszen „még mindig van titok abban, hogy a szőlőléből, pontosan hogyan lesz az a csoda, amit bornak hívunk”.

Fából nincs vaskarika
 
Arra kértük Vincze Bélát, hogy három bort mutasson nekünk, amelyekre a leginkább büszke, és amelyeken keresztül jól bemutatható a pincészet filozófiája. „Szerintem a magyar föld döntő többségében az egész országban alkalmas lenne bio termesztésre” – mondja, és ennek megfelelően három bio tételt választottak ki a kóstolóra Jánossal, mindet az Arcanum családból a 2011-es kékfrankost és syrah-t, valamint a 2012-es bikavért.

A pincészet osztrák tanácsadók segítségével végzi a bio átállást, és a kiemelt területként kezelt Mész-hegy legnagyobb részére már évekkel ezelőtt megszerezték a bio minősítést.
 
„Meggyőződésem, hogy előbb utóbb alternatívát kell találnunk a vegyszeres művelésre” – hangsúlyozza Béla, de nem csak ezzel magyarázza, hogy ők miért járnak jóval előrébb a vegyszermentes borkészítésben másoknál. Szerinte a biobornál a vegyszerekkel készített borokkal szemben egyedi ízek hozhatóak elő, hiszen a vegyszereknek tipizáló hatása van. Ők évek óta dolgoznak azon, hogy bio műveléssel hozzák ki a Mész-hegy mineralitását, a föld ízeit és a dűlő illatait. „Szerintem az a borász, aki azt mondja, hogy technológiával mindent meg lehet oldani, az tévúton jár, fából nincs vaskarika” – magyarázza Béla.
 
A Mész-hegy

A Mész-hegy két legfontosabb ismérve, hogy nem mész, és nem hegy. Egy vulkánról van ugyanis szó, ami nem lehet mész alapú, és csak 325 méter magas, tehát hegynek sem nevezhető. Teljesen erodált, köves terület. Ott nem az a tufa található, ami Egerben szokásos, hanem töredezett kőzet jellemzi. Igen mérsékelt vízellátású rész, déli fekvésű, széljárta, száraz hely, ahol olyan növénytakaró, amilyen leginkább a horvát tengerparton jellemző. Szubmediterrán szárazulat, a borvidék egyik legmelegebb területe, Béla szerint „az Isten is bio művelésre teremtette”.
 
Egy bor, „másfél évjárat”

Közben pedig – a mondanivalót alátámasztva – János már mutatja is a kóstoló első borát a 2011-es Arcanum Kékfrankost, amely tavaly aranyérmet hozott a bordeaux-i Challenge du Vin-ről.

Nagyon szeretjük a kékfrankost, fantasztikus fajtának tartom – mondja Béla. Szerinte a fajta sokkal többre hivatott és Egerben is kiemelten kell kezelni. Úgy gondolja, nagyon jó, hogy 2010-től a bikavér szabályozás is kimondja: kékfrankos alapra kell helyezni a bort. Szerinte ettől a fajta felfutása várható.
 
A Mész-hegy aljában lévő 1 hektáron található 40 éves ültetvényről szüretelték a 2011-es Arcanum Kékfrankos alapanyagát. Ezek a szőlők rendkívül köves, szegény talajon vannak és a minőség szempontjából jól reagálnak a terméskorlátozásra. Béla úgy fogalmazott, hogy a bor voltaképpen két évjárat munkája, hiszen a 2011-ben hatalmas volt a hőösszeg és nagyon magas a napsütéses órák száma, ám a jó alapanyaghoz szükséges csapadék hiányzott, azt még a nagyon esős 2010 biztosította.
 

#vinczebéla #arcanum #kékfrankos #egribikaver #mészhegy #syrah

Boraszportal.hu (@boraszportal_bormagazin) által közzétett fénykép,

 
A bor rendkívül gazdag, különleges tétel. Illatában, első sorban a meggy, a csokoládé és a vanília uralkodik, de igen összetett tétel, időt hagyva neki kinyílik és hosszan sorolhatóak a feketecseresznyés, a fűszeres jegyek is. Nagyjából fele-fele arányban iskolázták magyar és amerikai hordókban. A roppant aromagazdagsághoz combos tannin, karakán sav társul.
 
Nyertek a Bikavér Fesztiválon is
 
Egerben vagyunk, így a Bikavér bizony kiemelt termék a Vincze Béla Pincészetnél is. Kivétel csak nagyon ritkán van. Ilyen rendkívüli év volt 2011, amikor nem készült Arcanum Bikavér, egészen egyszerűen azért, mert akkor abba kellett volna elházasítani a fenti kékfrankost. Így a patinás egri cuvée hiányzik ugyan abból az évjáratból, de kárpótol valamelyest a bordeaux-i arany…
 
Persze a 2012-es Bikavért kóstolva sem volt okunk panaszra: intenzív fekete bogyós gyümölcsök, füge, csokoládé, ribizli és kék virágok illatára emlékeztető jegyek uralják a kékfrankos mellett syrah és merlot fajtákból összeálló bort. Gazdag, komplex, simuló, édes tanninú bikavér, amellyel el is nyerték nyáron a Bikavér Fesztivál bora címet. 
 
Vincze Béla, aki a Mész-hegyre hordja a francia aranyat
 
„Nekem nagyon bejön a syrah”
 
Béla nehezen tud rangsort alkotni, hogyha a kedvenc fajtáiról kérdezik, de a cabernet franc mindenképp előre kívánkozik, azt követi együtt a syrah, a kékfrankos, és a merlot. a Mészhegy Syrah a pincészet kultuszbora. „Én imádom, nekem nagyon bejön” – Béla nem rejti véka alá lelkesedését, hogyha erről a borról van szó.
 
Nem vörös, fekete. Dúsgazdag illatában a színéhez méltó gyümölcsök jönnek a finom fás vonulat és a fűszeres, medvecukros elengancia mellett. A bor nem csak a 15-ös alkohol miatt melegít – kóstolva egy csapásra értjük, hogy a Mész-hegy esetében használt mediterrán szárazulat kifejezés mit jelet, ha a borászat nyelvére fordítjuk. Ez egy déli bor.
 
2011-ben csupán 30-40 dekagramm szőlő termett egy tőkén úgy összeszikkadt a termés a nagy melegben. Innen a hihetetlen koncentráltság. Zamatos, ízes, színes, fekete bor – mondja róla Béla, majd János felidézi, amikor egy éve azt jósolták róla, Bordeaux-ban aranyat nyerne. Bejött.
Winelovers borok az olvasás mellé