Kr. után 316-ban született Szombathelyen (Savaria) Tours későbbi püspöke, az első európai szerzeteskolostor alapítója, hittérítő, Franciaország védőszentje Szent Márton. A legenda szerint a tours-i püspöké választásakor visszautasította a címet, és vezeklésül egy libaólban bújt el. Ám a libák gágogásukkal elárulták hollétét, és így már nem bújhatott ki megválasztása elől. Így kapcsolódik össze a Márton név és a liba, na de hogy lesz ebből hagyomány? Az ok nagyon gyakorlatias.

A Márton-napi libalakoma hagyománya a XII. század környékéről származik. A paraszti év, vagyis a mezőgazdasághoz kapcsolódó feladatokat felölelő év, ami György nappal kezdődik, mindig Márton napon ért véget, amikor a cselédek megkapták éves bérüket, és mellé egy libát. A libát azon nyomban meg is ették, mivel azt tartották, hogy aki Márton napon nem eszik libát, az a következő évben éhezni fog. Sok fontos naphoz tartozik ilyen étkezési hagyomány, nincs ezen mit csodálkozni. Az újbor pedig már csak hab volt a tortán, hiszen erre az időpontra már biztosan kierjedt. Az újbor pedig azért volt fontos, mert a régi már valószínűleg elfogyott és ennek a hagyománynak a kialakulásakor a bor volt a legfontosabb innivaló pl. a víz még közel sem volt, annyira népszerű mint napjainkban. A bor biztonságos, hosszú távú tárolásának módszerei sem voltak, annyira kiforrottak mint ma. Bár ezt a tudást mostanság sem tudja mindig megtanulni.

 

Innen fakad a máig is fennmaradt újbor ünnep, amelynek fontossága mára sokkal inkább gazdasági kérdés lett. Ezt a véleményemet igazolja a világlegfontosabb újbora a Beaujolais Nouveau. Ez a bor persze mindig volt, de a helyieken kívül senki sem itta. Aztán az 1960-as években felépítettek rá egy marketingkoncepcíót és így az egész világ megismerte, ezt a gamay szőlőből készült dél-burgundi vörösbort. Túl sok értéke ennek sincs, gyümölcsös, könnyed, jól fogyasztható, de csak egy évig. Vannak ebből is csodásak, de azok ritkák, és roppant drágák. A propaganda lényege, hogy az egész világon ugyanazon a napon, november harmadik csütörtökén lehet forgalomba hozni, amely időponthoz nagy lakomát, mulatozást tartanak a világ borszerető helyein.

Így aztán az újbor lényege, hogy fenn kell tartani a folyamatos piaci megjelenést, mindig kell valami újdonság, mindig jelezni kell létezésüket a fogyasztóknak. S ezt még akkor is megtesszük, ha nem feltétlenül kész bort teszünk a borkedvelők elé, vagy kénytelenek vagyunk az összes technikát bevetni, hogy kész legyen a „termék”. A bor viszont nem az a kapkodós dolog. A piskótának sem tesz jót, ha magas lángon sütik, mert a külseje már barna, belül pedig nyers. Főleg egy olyan nehéz évben mint a 2012-es talán még fontosabb lenne a figyelem, a nyugalom és az átgondolt, ráérős erjedés. Utána pedig, hogy hadjuk megnyugodni, lepihenni a bort. Sajnos ez nem történt meg idén. Véleményem szerint ezek a tételek kevéssé alkalmasak arra, hogy jósoljunk akár az egész évjáratra.

Természetesen a korai fajták, mint a cserszegi, irsai, ottonel muskotály és a rozék jelentek meg a Gellért szálloda II. Márton napi rendezvényén. Sajnos túl sok izgalom nélkül. Tele voltak ezek a borok határozatlansággal, ide-oda érzésekkel és nem is gondolom, hogy sokkal jobbak lesznek. A rozék pedig elhalmoztak minket túlérett, lekváros, émelygős gyümölcsökkel. Hiányzott belőlük az üdeség, a lendület. Sajnos nem voltam túl boldog. Szerencsére volt köztük egy-kettő, amiről majd később ejtek egy-két szót.

A rendezvény profin szervezett volt, ahogyan az egy jó nevű szálloda csapatától elvárható. A borász szakma nagy nevei voltak jelen, széles választékkal, és ehettünk pompás, libás melegételeket. A termekben kellemes élő bárzene vagy jazz szólt, mindenki jól érezte magát. A tömeg szerencsére eloszlott a két nap alatt, így a zsúfoltságra sem lehetet panasz.

Talán a fürdő előterében kóstolókat lephete meg a tömegben elvonuló fürdőköpenyes szállóvendégek látványa, de ez igazából senkit sem zavart. A zenei fellépők kívül esnek az én érdeklődési körömön, ezért erről most nem tudok mesélni. Talán, annyit, hogy az egy szám ideig tartó koncertlátogatásom alapján úgy éreztem, hogy a kiválasztott helyiség (a fürdő előcsarnoka) akusztikája valami másra való, nem zenélésre, de ez azt hiszem senkit nem érdekelt.

Az igazán kitartóaknak a záráskor jutott egy komoly mennyiségű nyolcvanas évek retró diszkó izgalom, amitől teljesen józanul valószínűleg kiborulok, de mivel kellően felszabadult voltam és még egy roppant csinos táncpartner is perdült mellém egész nagyot buliztunk úgy éjfél magasságában. Remélem, hogy a harmadik is olyan jó lesz, mint az első kettő.

Visszatérve a borokra. Azt gondolom, hogy a 2012-es évjárat már forgalomba került fehérborainak fogyasztását kerüljük úgy februárig, addigra remélhetőleg összesimulnak, megnyugszanak. Volt egy bor, ami azért kilógott a sorból ez pedig a Figula Misi Nagyszőlősi Chardonnay-ja volt. Ez a pincészet alapkategóriájából való bor. Gazdag, gyümölcsös – illatban és ízben is. Van egy kis sava, egy nem túl nagy teste, barátságos alkohollal – jó iszogatni. Nincs benne semmi extra, izgalom, viszont nagyon tiszta és magabiztosan hozza, amit egy reduktív bornak hoznia kell. A rozék közül talán a Gedeon Pince 2012 kékfrankosa jelentet kivételt. Sajnos nem volt egy különlegesen szép, de bőven felülmúlta a legtöbb tételt leginkább azzal, hogy volt benne élet, lendület, gyümölcs.

Az igazán izgalmas borok kicsit régebbiek voltak. Ilyen volt a Szeremley Pince két bora a 2011-es Budai Zöld és a Merlot. Mindkettő tele ízekkel, napsütéssel, gazdagsággal, kerekséggel és a badacsonyi föld minden erejével. Érezhető volt benne a szakmai tudás és elhivatottság.

A másik igen kivételes volt Borbély Tamás munkája, a 2009-es szürkebarát válogatás. Ebben a borban benne van, hogy mitől ér többet a mi szürkebarátunk, mint az olasz pinot gris. Igazi, klasszikus, tanítani való szürkebarát illat. Tele van virágokkal, kővel, füsttel. Harmonikus, gazdag, hosszú bor. Ízében sok só, szőlő, és rózsavirág. Borbély Tamás nevét a következő hetekben minden borszerető meg fogja ismerni, hiszen bekerült az Év borásza jelöltek közé, mint az ifjúság képviselője. Nem véletlenül, bár ez a jelölés talán kicsit korai.

Összefoglalva, ez a Gellért szállós rendezvény nem az igazi, elmélyült borkóstolás helyszíne volt. Sokkal inkább arra volt kiváló, hogy az emberek megszeressék a bort, a magyar borokat. Szembesüljenek a minőséggel mind az italban, mind az ételben, minden zenében. Izgalmas rendezvény volt. Csak így tovább.