VIII. Tolcsvai Borfesztivál
Idén augusztus 5-7-én lesz a VIII. Tolcsvai Borfesztivál, amely méltán népszerű, és az egyik legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvény Zemplénben, Tokaj-hegyalján. Híre most már országosnak mondható, hiszen ez az egyetlen olyan boros rendezvény, ahol a vendégek a poharak megvásárlása után kb. 56-60-féle bort díjmentesen kóstolhatnak meg a különleges hangulatot sugárzó tolcsvai pincékben, kóstolóhelyeken.
Tehát a rendezvény idei három napján akár 96 hektoliter finomabbnál-finomabb tokaj-hegyaljai bor kerül ajándékként a vendégek elé. És mennyiféle borválasztékot lehet még végigkóstolni ezen kívül is! Hát tud ennek a páratlan lehetőségnek bárki borszerető és jó borokat tisztelő ember ellenállni az országban?
Ez a fesztivál azért is rendkívül népszerű, mert a borfogyasztás mellett számtalan szórakoztató programon is jó hangulatban töltheti az idejét az ideérkező vendég. Három színpadon sztárfellépők sokasága és színvonalas autentikus műsorok között válogathatnak az érdeklődők. S mivel ezen a környéken ez az egyetlen ekkora, nagyszabású rendezvény, így várják a környező 8-10 városból és a több száz településről a családokat, hogy jöjjenek bátran szórakozni, kikapcsolódni, jól érezni magukat, hiszen díjmentes minden színpadi program. S lesz vidámpark, kézműves vásár is!
A gasztronómiai kínálat, választék az idén is óriási lesz és mindenki talál majd kedvére való finomságot.
A Borfesztivál híre évről-évre, szájról-szájra terjed. Aki egyszer eljött, lakjon az ország bármely részén vagy külföldön, az egészen biztosan minden évben visszatér, piros betűvel írja fel a naptárába a rendezvény idejét, s jószívvel invitálja ismerőseit, munkatársait, barátait, hiszen itt mindenki „olyan ellátásban részesül, amire csakis kellemesen tud visszaemlékezni”(!). Mert a Tolcsvai Borfesztivált „mindig, minden körülmények között” érdemes felkeresni!
Részletes program:
AUGUSZTUS 5. (PÉNTEK):
14.45 „Töltsd teli pajtás poharad!” Vaskó Zsolt és Gebri Bernadett budapesti művészek műsora. „Hangszereinkkel és énekeinkkel azokat az időket idézzük, mikor az emberek még értették a madarak nyelvét, érezték a napsugár ízét a szőlőfürtön, ismerték az ünnepek rendjét, együtt tudtak keseregni és vigadni, s gyógyulni a zene ereje által.”
15.45 Garagulya Gólyalábas Kompánia vidám, zenés toborzója, hívogatója
16.00 Ünnepélyes megnyitó
A vendégeket üdvözli Csoma Ernő Tolcsva község polgármestere.
Beszédet mond, és a Borfesztivált megnyitja Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzati államtitkára
A Tolcsva-Erdőhorváti Hegyközség borversenyének eredményhirdetése – díjak átadása
16.35 Garagulya Gólyalábas Kompánia – Vásári komédiák Garagulya módra
17.10 Ciráda zenekar – az újmódi népzene
Mai világunkban lassan feledésbe merül milyen is volt az élet vidéken, mikor az emberek még beszélgettek, ücsörögtek egy padon, játszottak, várták a babájukat, szántottak, vetettek és sokat mulattak, keseregtek.
A hagyományok mára lassan feledésbe merülnek. A zenekar megénekelve hozza vissza ezeket az érzéseket modern zenei formával ötvözve, hogy mindenki által befogadható zenei képet fessen a lassan elfeledett világról.
18.05 „PINK PANTHER” – a rózsaszín párduc. Swing, mambó, salsa, mamba!
A miskolci Crazy Dance Táncsoport műsora
Vidámság, fiatalság, jókedv és szórakozás. A zene, a ruhák és a koreográfia is ezt a napfényes, boldog hangulatot teremtik meg.
18.30 A Madách és az Operett Színház művészei szórakoztató, zenés műsora. Fellép Nagy Sándor és Vágó Bernadett.
19.30 Technikai szünet – hangbeállás a nagykoncertre
20.30 Apostol élő nagykoncert
Az Apostol együttes története 1970 nyarán kezdődött. Legismertebb slágereik: Búcsúzik a nyár, Eladó, kiadó most a szívem, Ma este felmegyek majd hozzád, Nincs szerencsém a szerelemben, Okosabban kéne élni, Sír a harang, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Nem tudok élni nélküled.
22.10 Tűzlovagok
Látványos tűzshow, tűzzsonglőrök előadásában – egyedülálló pirotechnikai elemekkel
22.30 Nosztalgia parkbál a budapesti Spárga zenekarral
02.00 In Silencio
(A cikk a hirdetés után folytatódik!)
AUGUSZTUS 6. (SZOMBAT):
09.00 Főzőverseny: Bográcsos ételek készítése a Pincesori színpadnál
14.00 Karacs Martina műsora
Martina a Sárospataki Református Gimnázium tanulójaként az I. Zemplén Hangja tehetségkutató versenyen 2. az Országos Angol Nyelvű Dalversenyen pedig 4. helyezést ér el. Jelenleg a tolcsvai Dopping zenekar énekese.
14.30 Niczky Band – „Igyál hát egy kis tolcsvai bort!”
15.20 Az Európa-bajnokságot újból megnyerő Gold Dance Club TáncSport Egyesület (Tarcal) tüzes latin-, discó- és társastánc műsora
16.00 Akiből csillag született: Szabó Ádám, a harmonikás műsora
Csodálatra méltó, ahogy Ádám megszólaltja a hangszert, ha csak a komoly fizikai erőkifejtést nézzük a ritmussal és a dallammal összhangban, máris rendkívüli teljesítményt láthatunk.
16.30 A délelőtti főzőverseny eredményhirdetése.
A díjakat átadja Csoma Ernő polgármester
16.40 „Itt a tele csutora” A Törköly zenekar lemezbemutató koncertje
Közben a főutcán veterán motorok felvonulása a bodrogkeresztúri Magyar Motorok Múzeuma Alapítvány szervezésében.
17.20 KORCZYNA, Tolcsva testvértelepülésének ajándékműsora
A 7 éves Kombornia Népi Együttes (Zespół Ludowy „Kombornia”, vezető: Agata Pucykowicz) táncos-énekes produkciója, élő népzenével
18.00 Tigáz-játék - sorsolás
18.05 Borkorcsolyák - üdítő dallamok egy pohár jó bor mellé. Musical- és retroműsor a Miskolci Musical- és Dalszínház előadásában
19.00 „Alf leila wa leila”: csoportos hastánc – az ezeregy éjszaka megelevenedik!
19.30 Technikai szünet – hangbeállás a nagykoncertre
20.15 Tombola sorsolás.
Mai fődíj egy nagyképernyős LCD televízió
„Bortúrázók éjszakája Tolcsván” – ajándékok kisorsolása
20.30 Zanzibar élő koncert
Csak említésként a legismertebb slágerek: Nem vagyok tökéletes, Szólj már, Szerelemről szó sem volt, Új napra ébredsz, Ádám keresi Évát
22.00 Tribal fusion/ Törzsi fúziós hastánc
22.15 B. Tóth László retro diszkó
02.00 In Silencio
AUGUSZTUS 7. (VASÁRNAP):
14.00 Pila Acoustic Trió
Blues és country zene élőben – virtuóz koncert bendzsóval, mandolinnal, gitárral
14.30 Bakator koncert
Látványos, mozgalmas népzenei produkció, amelybe a zenekar belemuzsikálja legkedvesebb nótáit, dallamait, barangolva a Kárpát-medence „népzenei ínyencségei” között.
15.15 Tolcsvai néptáncos fiatalok és óvodások műsora
15.30 Tolcsvai Dalkör – bordalcsokor
15.45 Hegyköz együttes folklór műsora
16.00 Király L. Norbert – X-Faktor
"Nem csak egy jópofa valaki vagyok a színpadon, hanem egy olyan ember, aki komolyan is vesz dolgokat, ennek ellenére nem negatívan áll mindenhez. Ezért is gondolhatják azt, hogy egy kicsit őrült vagyok, pedig ez csak részben igaz."
16.30 Black Dance Company táncszínházi előadása
16.45 „Ámorral a mámorba” – Csábító zenei koktél látványos show-val fűszerezve Versenytáncosokkal és meglepetés énekesekkel
17.30 3D műrepülős bemutató elektro- és robbanómotoros helikoptermodellekkel
18.00 Janicsák Veca – X-Faktor
Veca az első X-faktor legjobb női énekese. Sokan szívükbe zárták, amikor elénekelte a „Most múlik pontosan” című dalt, de érezték s tudták azt is, számára pontosan most kezdődik a nagybetűs élet.
18.30 Közkívánatra! GESAROL – P.MOBIL 40 év Rock and Roll!
A GESAROL a P.MOBIL elődje, őse! A kétórás koncertben a 60-as, 70-es, 80-as évek dallamos Rock and Roll slágerei mellett a hazai kortárs zenékből is kap emlékezetes válogatás a fesztivál közönsége!
20.30 Technikai szünet
21.00 Tombola sorsolás – Fődíj egy gönci hordó, tokaji furmittal megtöltve (136 liter) és egy nagyképernyős LCD televízió.
„A Fesztivál bora” – eredményhirdetés, díjátadás a közönségszavazatok alapján
21.30 DESPERADO élő koncert
4-szeres arany és 2-szeresplatinalemezes zenekar.
(Akarom őt, Rajtad múlik, Add nekem Az Álmod, Ég veled…)
23.00 Tűzijáték-varázs – hogy néhány percre megálljon az idő, kilépjünk a valóságból és rácsodálkozzunk valamire, ami igazán szép!
23.20 In Silencio
BORMÚZEUMI SZÍNPADI PROGRAMOK
AUGUSZTUS 5. (PÉNTEK):
16.30 Az „Aranyalma páros” műsora
Régi hangszereken, kecskedudán, tekerőn, ütőgardonon, kobzán, furulyákon, töröksípon, dorombon, flótán, szaxofonon előadott régi bordalok, népénekek – ameddig az emlékezet terjed. Változatos egyéni és közös produkciók az ínyenc borkóstoló közönség örömének gazdagítására.
17.30 Ficsor Ivett, szerencsi kiscsillag slágereket énekel
18.00 Garagulyások jönnek-mennek, bolondoznak….
18.30 Szegről-végről zenekar műsora
Koraesti mulatság a mai popritmussal is ötvözött népzenével.
19.15 Slágerkoktél jó borok mellé a Corvina együttes volt tagjával és feleségével (Romwalter-duó) Válogatás hatvan év legnépszerűbb hazai és külföldi slágereiből minden korosztály számára
AUGUSZTUS 6. (SZOMBAT):
13.00 A sárospataki Rokonok zenekar koncertje
15.00 Törköly zenekar – Borral vigadunk
16.00 Niczky Band – könnyed délutáni ritmusok
17.00 Sky együttes szórakoztató műsora élőhegedűvel, gitárral
18.15 Törköly táncház sötétedésig
AUGUSZTUS 7. (VASÁRNAP):
14.30 „Jó bornak nem kell cégér” Franczúz Erika és Hermann Ottó műsora
15.30 „Mindenik embernek a szívében dal van” Versek egy szál gitárral… Karády István műsora
16.30 Pila Acoustic Trió
Blues és country zene – virtuóz koncert bendzsóval, mandolinnal, gitárral
18.30 Bakator táncház
A zenekar szeretne kiszolgálni minden táncos kedvű, mulatni vágyó, a magyar népzenét kedvelő fesztivállátogatót.
PROGRAMOK A TELEPÜLÉS EGYÉB HELYEIN:
Pincesori színpad:
Augusztus 6. szombat
11.00 Jónás Trió – délelőtti muzsika a főzőversenyhez hegedűvel, gitárral, szintetizátorral
12.30 Törköly – népzene a főzőverseny bírálatához, kóstoláshoz
14.15 Jónás Trió – délutáni muzsika hegedűvel, gitárral, szintetizátorral
15.15 A korczynai „Kombornia Népi Együttes” táncos produkciója, élő népzenével
16.00 A sárospataki Rokonok zenekar – késő délutáni koncertje
18.30 Mulató party a Sky együttessel a pincék zárásáig
Augusztus 7. vasárnap
12.00 Bakator – jó ebédhez szól a nóta
Hegedű, brácsák, klarinét, cimbalom, ütőgardony, nagybőgő azok a hangszerek, melyeken törekszik a zenekar különböző vidékek népzenéjének a leghitelesebb megszólaltatására, természetesen jókedvű, parázs hangulatú énekszóval aláfestve
14.00 Karády István – megzenésített versek – ha egy pillanatra megállnánk…
15.00 Pila Acoustic Trió
Blues és country zene élőben
16.00 Bakator zenekar – „örömzenélés”
17.15 Hegyköz táncegyüttes: Néptánc az aszfalton
A Borfesztivál ideje alatt a község templomaiban különleges látnivalók:
A Római Katolikus templomban I. Rákóczi György Fejedelem szarvasbőrből készült miseruhája, melyet Felsővadászon készítettek számára és amit a Sárospataki Múzeumban őriznek.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is látogatható a templomtorony, kijelölt vezetők irányításával.
A Görög Katolikus Templom különleges ikonkiállításnak ad helyet.
A Református Templomban a Vizsolyi Biblia hiteles másolata kerül közszemlére.
A templomok nyitvatartási rendje a fesztivál ideje alatt: 12.00 - 18.00 között, illetve ettől eltérően előre egyeztetett időpontban.
Az Ős Kaján étterem saját szervezésében augusztus 6-án este:
KOTTA ÉS GYANTYA ÉS MI JÓ FALAT...
18.00 Tokaji Oremus borok kóstolása: Tilia és szamorodni miraculum.
19.00 TÓTH VIKTOR TERCETT
Tóth Viktor – altszaxofon, Szanday Mátyás –nagybőgő, Jesszenky György - dob
(http://www.tothviktor.hu/HU/)
FESZTIVÁL ÉTLAP - GASZTRONÓMIAI KÍNÁLAT:
A Kastélyparkban:
Gyarmati Sütőüzem, Tolcsva, a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének alapító tagja
A helyszínen készített, fatüzelésű kemencében sült finomságokkal várja kedves látogatóit.
• Hamuban sült tepertős, káposztás, kapros, vajas pogácsák
• Fejedelmi kenyérlángos
• Orosházi banánlevél, Pacsni, Tejföllel kent Kalakukkula
• az ínyenceknek Aszúborral cseppentett Gyümölcsös lepény
• és a kihagyhatatlan Csülkös cipó
A Kincsem Étterem kínálatában többek között csülkös pacalpörkölt parasztos házi cipóban és a Tolcsvai aprópecsenye is megtalálható.
Bandi bácsi boszorkánykonyhájában készülő különlegességek:
• Lacipecsenye, rablóhús, csirkemell csemege uborkával kenyérlángoson
• Mézes-mustáros, csípős-ketchupos, tejszínes-gombás csirkemell csíkok valamint boros gombás tejszínes csülök, füstölt tarja kenyérlángoson
• Kemencében sült lángos hagymával, fokhagymás tejföllel bacon szalonnával vagy házi kolbásszal
• Tejszínes gombás füstölt tarja tolcsvai boros mártással - kenyérlángoson
• Sült csülök snidlinghagymás furmint mártásban vele sült burgonyával
• Szilvalekváros krumplilángos,
Trasziknál a sonkával, füstölt sonkával, baconnal, kolbásszal, virslivel töltött lángost sajttal-tejföllel gazdagítva vagy csípősen fűszerezve érdemes megkóstolni
Penyigéről a Kiss Család szatmári ízeket kínál:
Rongyos lapótya, málékásás töltött káposzta, szilvalekváros csavart fánk, kötött tészta leves, szilvás étel, grízfánk
A Tirpák konyha választékában frissensültek fatálon, bográcsos ételek (csülkös pacal, toros káposzta, boros marha-, vaddisznó-, őz pörkölt, bárány-, pulyka csülök hagymásan. Választéka a pincesoron is megtalálható!
Kóstolható még a parkban a juhtúrós, mazsolás túrós és erdélyi lepények, különböző módon és hagyományos masinán készített krumplilángosok (ahogyan nagyi csinálta), cipóban tálalt babgulyás, pusztaragu, kínai konyhakülönlegességek, gyrosok, kenyérlángosok, a híres erdőhorváti perec, mézes kalácsok, minifánkok. És ne feledkezzünk meg Tuza Mariann fincsi kürtőskalácsairól sem, aki a helyszínen készíti és süti is azokat.
Különféle tehén-, kecske- és juhsajtféleségek, mangalicatermékek is vásárolhatók az árusoknál.
A település egyéb helyein:
A Sajgó Családi Pincészet és Vendégház (Dózsa Gy. út 6.) a borkóstolás mellé az alábbi ajánlattal várja vendégeit:
• Kaporral ízesített oldalassal dúsított töltött káposzta
• Sajgó bőségtál: Pácolt tarjaszelet, sült pisztráng, lepcsánka
• Újdonság: Marhalábszár pörkölt sztrapacskával
• Borkorcsolya: tolcsvai lepcsánka
• Vitaminsaláta, paradicsomsaláta, ecetes uborka
A Várhegy Étterem házias ételekkel, frissen sültekkel várja kedves vendégeit. Fesztiválajánlatunk Öreglaki vaddisznósült barnamártással, gyöngyhagymával és gombával, Csülök Pékné módra és vaddisznópörkölt
A Kincsem Étterem kerthelyiségét a furmintlevélbe töltött töltike vagy a tárkonyos vadraguleves – vargánya gombával, cipóban tálalva, a Király Panzió éttermét pedig az ördöglángos miatt érdemes felkeresni.
Bodnár-Petri Pincészetnél és a Református Egyház kertjében mangalicazsíros kenyér lila hagymával a kínálat.
FŐZŐVERSENY
A Pincesoron augusztus 6-án szombaton 9 órától baráti társaságoknak bográcsos ételek főzőversenyét hirdetjük meg. A csapatok létszámát nem korlátozzuk, nevezési díj nincs! Jelentkezés augusztus 2-ig telefonon (30/445-1127).
Feltételek: legalább 5 literes bogrács, hús alapanyag, tolcsvai bor az ízesítéshez. Felszerelést, alapanyagot, hozzávalókat, vizes ballont és jókedvet mindenki hozzon magával! Kötény, védősapka használata valamint a munkavédelmi előírások betartása kötelező! Tűzifát biztosítunk.
A csapatok törekedjenek az egységes megjelenésre. Bírálat 13 órától a kiosztott nevezési sorszám szerinti sorrendben. Csak a helyben elkészített ételek kerülhetnek elbírálásra, értékesítésük nem engedélyezett, Eredményhirdetés 16.30-kor a fesztiválszínpadon. Díjazás: 15.000,- Ft, 10.000,- Ft, 5.000,- Ft valamint oklevél.
Korábbi beszámolóink a programról
Itt a helyed

02. 14. - 12. 31.

HOLDVÖLGY Birtok, Mád

Borkóstoló

02. 14. - 12. 31.

HOLDVÖLGY Birtok, Mád

Borkóstoló

05. 14.

Ménesi Borbár, Budapest

Borkóstoló

02. 14. - 12. 31.

HOLDVÖLGY Birtok, Mád

Borkóstoló