Magyarország első olyan borvacsorája "Borászok estje" elnevezéssel, ahol egyszerre 6 vezető borász vesz részt, 2012. február 25-én este 19 órakor kerül megrendezésre a Taverna Flórián Étterem és az Írottkő Szálloda közreműködésében. A borászok név szerint Magyarországról: Gere Attila, Szeremley László, Szepsy István, Dúzsi Tamás és Györgykovács Imre, illetve Ausztriából Franz Weninger. A vacsorán egy hatfogásos vacsora kerül felszolgálásra, melyen minden fogás mellé az egyik borász bora társul, amit a borász maga fog bemutatni.
A rendezvény házigazdája és egyben a műsorvezetője Pfiffer Katalin a 2010-es év magyarországi borkirálynője lesz. A rendezők másik célja a karitatív program, melynek keretein belül a belépőjegyek árának 10%-át felajánlották a kőszegi SOS Gyermefalu részére, melyet a támogatók is kiegészítettek kisebb-nagyobb összegekkel. Az összeget a rendezvényen ünnepélyes kereteken belül a Kossuth díjas, Nemzet színésze Törőcsik Mari fog átadni.
Helyszín: a kőszegi Hotel Írottkő márványterme. Az est zenei aláfestéséről bárzongorista gondoskodik. A szervezők célja a rendezvénnyel a jótékony program, illetve a borkultúra népszerűsítése, a gasztronómia és borok közelebb hozása, valamint az, hogy a vendégek beszélgethetnek egyszerre a hat borásszal, az ország körbeutazása nélkül.
A vacsorán felszolgált menü:
Helyszín: a kőszegi Hotel Írottkő márványterme. Az est zenei aláfestéséről bárzongorista gondoskodik. A szervezők célja a rendezvénnyel a jótékony program, illetve a borkultúra népszerűsítése, a gasztronómia és borok közelebb hozása, valamint az, hogy a vendégek beszélgethetnek egyszerre a hat borásszal, az ország körbeutazása nélkül.
A vacsorán felszolgált menü:
- Tonhalcarpaccio, marinált királyrák és rucolapesto / Szeremley Szürkebarát
- Mangalicarilette, szárított sonka zöldspárgával és házi kenyérrel / Györgykovács Furmint
- Lazacfilé petrezselyemvelouté céklás gnocchival / Dúzsi Kékfrankos Rozé
- Szürkemarha két felvonásban: Konfitált stefánia tőkegombával, rizottóbonbonnal / Weninger Hochäcker
- Bélszínfilé libamájszósszal, burgonyaterrine és párolt zöldségek / Gere Kopár
- Túró-grízpuding körteraguval, vaníliafagylalttal / Szepsy Cuvée 2007
További információk itt találhatóak.
A belépőjegy ára: február 12-ig 16.000.- forint / fő; február 13-február 24-ig 18.000.- forint / fő a készlet erejéig, mely tartalmazza a vacsorát és a műsoron való részvételt. A kőszegi Hotel Írottkő külön csomaggal is a Vendégek rendelkezésére áll, mely tartalmaz 1 illetve 2 éjszakás ott tartózkodást a vacsorán való részvétellel együtt, melyről ezen az oldalon talál további információkat.