Több mint húszezren ünnepelték a barack évét a pálinkafesztiválon

Borászportál
2012. május 14., 13:59


Négy nap alatt több mint húszezerezer látogatót fogadott a VII. Budapesti Pálinkafesztivál, amely a Budai Vár Hunyadi és Oroszlános udvarában 25 kiállítóval és közel 400 pálinkával várta a vendégeket. A gasztronómiai rendezvény főszereplői, a barackpárlatok, a barackos ételek, barackpálinkával töltött macaronok, na és persze az Év Barackpálinkája voltak. A 11 főzde prémiumpárlatainak blendjéből közel félezer sorszámozott palack fogyott.
Több mint húszezren ünnepelték a barack évét a pálinkafesztiválon
 
Bezárta kapuit a tavaszi Budapesti Pálinkafesztivál, amely idén második alkalommal fogadta a város tetején, a Budai Várban a vendégeket. A visszajelzések szerint a szombati lehűlés ellenére is összességében ez volt a közönség kedvenc hétvégi programja.

„A pénteki teltház után szombaton a meteorológia sajnos jobban megijesztette az embereket, mint maga az időjárás. Nagyon jó visszajelzések érkeztek viszont a látogatóinktól a facebook-on, illetve partnereinken keresztül” – mondta Maros Róbert a fesztivál főszervezője.
 
A legnagyobb sikere kétség kívül az Év Barackpálinkájának volt: 480 palacknyit kóstoltak és vásároltak az összesen 1200 darab sorszámozott palackba került párlatból. A Harmatrázó, Gusto, Békési, Rézangyal, Villányi, Schiszler, Szalontai, Csalló, Rex, Hegyközi és Zwack közös blendjét a fesztivál után a Pálinka Shop-ban lehet megtalálni.

A gyümölcsök királynőjének tartott barackból készült ételspecialitások is kitűnően szerepeltek a rendezvényen. A népszerű francia desszertből, a macaronból például közel 2000 darab fogyott.

A zenei csemegék hasonlóan a pálinkákhoz, feldobták a hangulatot. Az Oroszlános udvarban igazi buli hangulat uralkodott minden este. A pálinka és a pörgős zene megtáncoltatta a vendégeket, ahogy a nagyszínpad akusztikus koncertjei, a Pál Utcai Fiúk, az Ocho Macho és a Punnany Massif Akusztik is erősítették a jókedvet. Aki pedig romantikára és lágy muzsikára vágyott, annak a Barackos udvar bárzongoristája mellett volt a helye.

A hagyományteremtő célzattal létrejött, gyümölcsre épülő tematikus Pálinkafesztivál a szilva és a barack után jövő tavasszal a meggyből készült párlatokra és ételekre helyezi a hangsúlyt. De addig is a közönség ősszel újra találkozhat a legfinomabb pálinkákkal és ételkülönlegességekkel, méghozzá a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon, ahol ezúttal a mexikóiak mutatkoznak be vendégként nemzeti italukkal, leghíresebb párlatukkal, a tequilával.