A hidegfront mellett a vörösbor is okozhat migrént

Borászportál
2013. június 03., 13:59


Tanulmány - Az Amerikai Fejfájás Társaság szerint a vörösbor és hidegfront könnyen migrénes fejfájást idézhet elő az arra hajlamos embereknél. Az eredményeket egy Los Angelesben, a fejfájás témájában tartott konferencián prezentálták a tudósok.
A hidegfront mellett a vörösbor is okozhat migrént
 
A hidegfront mellett a vörösbor is okozhat migrént
 
Az egyik kisebb brazil tanulmány során 33 olyan embert vizsgáltak, akik magukat rendszeres vörösbor fogyasztónak tartották, és úgy vélték, hogy az ital migrénes fejgörcsöt idézett elő náluk. A résztvevők fél üveg Malbec, Tannat, Cabernet Sauvignon és Merlot típusú vörösbort kellett inniuk, miközben a tudósok figyelték az ital hatását.
A vizsgált személyek többsége már 12 órával a bor elfogyasztása után migrénre panaszkodott, és a kutatók megfigyelték, hogy bizonyos fajta borok, főleg a Tannat és a Malbec nagyobb arányban okoznak fejfájást. Ebben a két borfajtában különösen magas a bor vörös színéért felelős flavonoidok szintje – számolt be az eredményekről Dr. Abouch Krymchantowski, a tanulmány szerzője.
 
„Ez ugyan nem egy átfogó tanulmány, de megerősíti azt a feltételezést, amit sok pácienstől hallottunk már. A vörösbor valóban előidézhet migrént, de természetesen nem mindenkinél és nem is minden esetben” – nyilatkozta Dr. Brian Grosberg, az Albert Einstein Egyetem neurológus docense.
A Los Angeles-i konferencián prezentált másik tanulmány pedig arra az eredményre jutott, hogy a hidegfrontra érzékeny emberek esetében a hideg időjárás is előidézhet migrénes fejfájást. A kutatás során összesen 66 migrénes páciens adatait vizsgálták meg a tajvani Yang-Ming Egyetem orvosi karának kutatói. A tanulmány eredményei szerint a külső hőmérsékletcsökkenés az esetek 21%-ában enyhe, míg 5%-ban kifejezetten erős migrénes fejfájást okozott, mondta Dr. Shuu-Jiun Wang, az Egyetem neurológia professzora.
Winelovers borok az olvasás mellé