Körkép: terítéken a hazai ízesített sörök - I. rész

Borászportál
2012. június 12., 15:39


Sörfogyasztás - Itt a nyár, ezért borok, fröccsök ide vagy oda, nem lehet szó nélkül elmenni a magyar ízesített sörök népszerűsége mellett. Négy részes cikkünkben a nagy hazai sörgyártók termékeit mutatjuk be olvasóinknak.
Körkép: terítéken a hazai ízesített sörök - I. rész
 
A nagyon sokféle ízesített sör közül melyik lesz a fogyasztók kedvence? A kérdésre majd a szezon végén adhatunk választ – bocsátotta előre Kovács Sándor Lóránt, Dreher Sörgyárak Zrt. vállalatfejlesztési igazgatója. Megjegyezte, reményeik szerint nem feltétlenül divatossága, hanem a harmonikus, kellemes íze miatt lesz népszerű a Dreher Sörgyárak HB Zitrone márkája, amely egy frissítően citromos sör.
 
Az ízesített sörök kategóriája tavaly és idén is lényegesen megnövekedett, és bár a kategória csak kisebbik részben sör – ne felejtsük el, hogy ezek a sörkeverékek háromötöd részben nem sörből készülnek –, mára akkora lett, hogy megkerülhetetlen a Dreher Sörgyárak részvétele benne. A kutatások azt mutatják, hogy Magyarországon a következő években még növekedhet ez a kategória. Kovács Sándor Lóránt úgy látja, bár az ízesített sörök robbanásszerű fejlődést értek el tavaly, a sörpiacon a mennyiség kisebb részét, mintegy öt százalékot ér el az arányuk.
A Dreher Sörgyárak aktív élete
A vállalatfejlesztési igazgató elmondta: a vállalat innovációit, promócióit nem befolyásolják a nagyobb nyári nemzetközi sportesemények, így az olimpia vagy a labdarúgó Európa-bajnokság sem, ezek mentén nem lesz helyi aktivitásuk. A sporthoz kötődően azonban a cég nagyon is aktív, hiszen az ország egyik legnépszerűbb focicsapatával, a DVTK-val egy együttműködés mentén közös termékkel léptek piacra, a Kőbányai-DVTK sörrel.
Körkép: terítéken a hazai ízesített sörök - I. rész
A DVTK hivatalos söre (fotó: MTI - Vajda János)
A Kőbányai-DVTK idén március 11-én a diósgyőri stadionban debütált csapolt formában, áprilistól pedig palackos és dobozos kiszerelésben forgalmazzák Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, élelmiszerboltokban és sörözőkben. A másik sporthoz, sportos életmódhoz köthető aktivitásukat most májusban indították el közösen a Playersroom sportruházati eszközöket forgalmazó üzletlánccal. A promóciós időszakban (egészen augusztus végéig) minden palackos Dreher kupakja ezerforintos kedvezményt kínál a Playersroom és a Sport factory üzleteiben. Egy vásárlásnál természetesen csak egy kupak váltható be, de egy vásároló akárhányszor visszatérhet az üzletbe, és újra vásárolhat.
A Playersroom Magyarország vezető sportruházati kiskereskedelmi üzlethálózata mintegy száz boltjával széles körű, országos lefedettséget biztosít. Sok bolt hipermarketek üzletsorán található, ahol a kiskereskedelmi sörvásárlások döntő többsége is zajlik, így aztán nem kell messzire mennie a Dreher-fogyasztónak, hogy érvényesítse a kedvezményt. Az akciót közös szervezésű óriásplakát-kampány és eladáshelyi kommunikáció támogatja, mind az üzletláncokban, mind a Drehert árusító kisboltokban, mind a Playersroom üzletekben.
Körkép: terítéken a hazai ízesített sörök - I. rész
Egy meccsen legalább a sör legyen jó! (fotó: MTI - Vajda János)
Kovács Sándor Lóránt optimista az idei szezont illetően a vendéglátó-ágazat törekvései alapján is. „A Horeca-partnereink számunkra különösen fontosak, ezért programjainkkal az ő üzleteiket továbbra is igyekszünk sikeresebbé tenni, az ő forgalmukat növelni. Alapvetően mi csak akkor lehetünk sikeresek, ha a termékeinket forgalmazó több ezer kisvállalkozás is sikeres. Ez a megfontolás volt az Aranypéntek programunk mögött, amely hozzájárult ahhoz, hogy a vendéglátószektor az évek óta tartó visszaesés után tavaly csaknem hat százalékkal növekedett. Ezért döntöttünk idén is a folytatás mellett, így április óta ismét minden péntek Aranypéntek.”
A cikk folytatásához kattintson ide!
Winelovers borok az olvasás mellé