Fröccs

50 ezer hektoliter hamis bort zároltak

Július 20. 13:17
A földművelésügyi miniszter bejelentette, hogy 50 ezer hektoliter olasz, a gyanú szerint cukrozott, hamisított bort zároltatott, amelyek le is kerültek az üzletek polcairól.
 
Az ügyet az olasz és a magyar hatóságok is vizsgálják. A további intézkedésig a három olasz exportőr bora nem kerülhet vissza a forgalomba - tette hozzá Fazekas Sándor.
 
A miniszteri döntést megelőzően a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) július 10-én hívta fel tagjai figyelmét arra, hogy zárolják olasz eredetű készleteiket, egyes esetekben pedig a már kiszállított olasz borokat vonják vissza a polcokról, az Olaszországban felderített jövedéki visszaélés miatt. Az akkori tájékoztatás szerint az olasz Cantine Brusa borászat - az egyik legnagyobb olasz borászat, amely több hazai importőr beszállítója - készleteit, az olasz hatóságok zárolták és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak a cég ellen.
(MTI)

Idén is a boglári borászok a legjobbak

Július 20. 10:47
A július 18-án megrendezett Borász Ütközeten a Balatonboglári borvidék bizonyult a legjobbnak, ezzel megőrizték a tavaly is megszerzett első helyezésüket. Az eseménynek a szekszárdi futballpálya adott otthont. A nyitómeccset, amely 2-2-es döntetlennel zárult, Etyek és Szekszárd vívta. A torna gólkirálya a dél-balatoni Takács György lett, aki a négy meccsen tizenkét találatot ért el, a legjobb kapus címmel pedig az etyeki Csalánosi Richárd büszkélkedhet. A legjobb védőital címért még folyik a verseny a szekszárdi cserszegi fűszeres és a kékfrankos rozék között.

Kóstoltad már a Cellux Szimfóniát?

Július 20. 09:17
Egy bor, amelynek olyan címkéje van, hogy a rajta található kóddal az Amorf Ördögök Cellux Szimfónia című lemeze is letölthető. Tehát nem csak a bort lehet tölteni, hanem zenét is. Tú in ván.
 
A bor pedig intenzív citromsárga, közepesen intenzív illatában, benne fehér húsú gyümölcsök (főképp barack), citrusok, virágok, mandula kesernyéje érződik. Száraz, középmagas sav, közepes gyümölcstartalom, amely főképp citrusok és nyári alma. Lágy karakter, ennek köszönhetően a mandula nagyon szépen érződik. Közepes test és alkohol, gyümölcsökben gazdag közepes hossz. Mindezt itt írja a Nobilis Borblog.

Tokaji bor-étel párok: tökéletes ízegyensúly

Július 20. 07:09
Tokaji bor-étel párok: tökéletes ízegyensúly
 
A Disznókő Szőlőbirtok tokaji aszúi vezető szerepet játszanak a tokaji borok reneszánszában, mely a termőhely és az évjárat által vezetett tiszta ízek, a gyümölcsösség, a frissesség, valamint a szőlők nemes rothadásának köszönhető gazdagság, mélység tökéletes egyensúlyának keresésében nyilvánul meg.
 
A Disznókő szőlőit 1732. óta első osztályú szőlőkataszterként, a Tokaji borvidék egyik legkiválóbb termőhelyeként tartják számon, különleges riolittufás kőzettel tarkított agyagos talaja miatt, rendkívüli boraik pedig kizárólag az itt termett szőlőből készülnek. A birtok első aszúévjárata 1992. volt, a nagy évjáratok soraiból azonban kettő különösen kiemelkedik: 1999 és 2005. Ezen évjáratok szülötte a mára már legendássá vált Kapi 6 puttonyos aszú, amihez a legkiválóbb minőségű furmint aszúszemeket használták fel. A 2005-ös évjárat páratlan sikere után már nagy várakozás előzi meg előzi meg a 2011-es évjárat őszi megjelenését.
 
Tokaji bor-étel párok: tökéletes ízegyensúly
 
A Disznókő borok tökéletesen párosíthatók az ételekhez, íme pár példa:
 
  • Libamáj – Disznókő Tokaji Késői Szüret, Tokaji Édes vagy Száraz Szamorodni, 5 vagy 6 Puttonyos Tokaji Aszú
  • Ázsiai (fúziós) és enyhén fűszeres ételek – Disznókő Késői Szüret, Tokaji Édes Szamorodni, 5 vagy 6 Puttonyos Tokaji Aszú
  • Halak és tengeri ételek – Disznókő Száraz Tokaji Furmint, Tokaji Késői Szüret, Tokaji Édes Szamorodni
  • Fehér húsok – Disznókő Száraz Tokaji Furmint, Tokaji Késői Szüret
  • Nehezebb húsételek, nyúl, fácán, galamb – Disznókő Tokaji Aszú 5 és 6 Puttonyos
  • Kacsa – Disznókő Tokaji Édes Szamorodni, 5 és 6 Puttonyos Tokaji Aszú
  • Nehezebb magyaros ételek – Disznókő Tokaji Száraz Szamorodni
  • Érett kemény vagy kék sajtok – Disznókő 5 és 6 Puttonyos Tokaji Aszú, Aszú Eszencia, Eszencia
  • Desszertek (különösen gyümölcsalapú desszertek) – Disznókő 5 és 6 puttonyos Tokaji Aszú, Aszú Eszencia

A Disznókő Pincészet borai megtalálhatók a Veritas Borkereskedés kínálatában. 

Ezért egészséges a vörösbor

Július 19. 20:27
Régen a bort az élvezeti értéke mellett elsősorban azért fogyasztották, mert fertőtlenítő hatása van. Manapság a mértékletes borfogyasztás, a kardiovaszkuláris betegségek elleni védelem miatt került előtérbe - írja a Webbeteg.hu. 
 
A lap ismerteti a francia paradoxont is, amelynek lényege, hogy hiába a franciák által fogyasztott nagy mennyiségű telített zsírsav és a mozgásszegény életmód, országukban a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása, és az azok által okozott halálesetek száma mégis jóval elmarad az azonos táplálkozás- és testkultúrájú országokétól. A magyarázatot a szakmai szervek a rendszeres, kultúrált és mértéket tartó vörösbor-fogyasztásban látják.
 
És, hogy mennyi az annyi? Az ideális napi mennyiség férfiaknál 200-300 ml, míg nők esetében 100-200 ml.
 
A részletekért ide kattints!

Stílus: a jobbak Aston Martinnal viszik a Dom Pérignont a buliba

Július 19. 16:50
Az Aston Martin Rapide S az a modell, aminek egy különleges promóció keretében úgy alakították ki a csomagterét, hogy egy kézzel készített, kiváló minőségű fából kialakított tárolórendszert terrek bele, három üveg 1998-as évjáratú Dom Pérignon pezsgővel, két darab kristálypohárral és két üvegnyitóval.
 
Ezt a módosított Aston Martint az elkövetkezendő hónapokban promóciós céllal fogják bemutatni Olaszország több pontján, azonban a milánói márkakereskedés igazgatója szerint az utazás végétől számítva bárki számára elérhető lesz egy választható extraként a pezsgőtároló rendszer Deuxième Plénitude Special Kit néven - írja az Auto-live.hu.

Egy best buy bor a Badacsonyról

Július 19. 12:24
Tessék, ilyen egy szép hárslevelű! - kezdi a Művelt Alkoholista a 2013-as Istvándy Badacsonyi Hárslevelűről szóló posztját.
 
És így tovább: Tiszta, jól definiált illat, igazán színes: egy kis kajszi, egy kis mandarin, és az a tipikus ananász meets hársvirág dolog. Kóstolva közepes test, moderált intenzitású, de tartalmas íz. Fajtajelleges, telt arányok, ugyanakkor korrekt sav és jó tartás. Van valami jellegzetesen badacsonyi az ízében, szerintem a borvidék bélyegét is magán viseli. Eltéveszthetetlenül karakteres, élvezetes bor.