Fröccs

A csípős ételek tényleg fiatalon tartanak?

Szeptember 22. 06:48
Egy britt szaklapban az áll, hogy nagy valószínűséggel a csipős, fűszeres ételek hozzájárulnak a fiatalság megőrzéséhez. A British Medical Journal tanulmányában  félmillió felnőtt vett részt, akiknek táplálkozási és életmódbeli szokásait hét éven át figyelték meg.
 
Az eredmények azt mutatták, hogy akik hetente egy vagy két alkalommal fogyasztottak valamilyen fűszeres ételt, azoknál tíz százalékkal alacsonyabb volt a korai elhalálozás kockázata – beleértve az átlagos egészségi állapotú és a daganatos betegségben szenvedő alanyokat is – azokhoz képest, akik heti egy alkalomnál ritkábban fogyasztottak ilyen fogásokat - írja a Dívány.hu.
 
Azonban csak a kínai lakosságot vizsgálták, önbevallásos módszerrel, így nem vonható le általános következtetés. 

Magyarország kapta a legjobb európai turisztikai videó címet

Szeptember 21. 20:05
Hazánk imázsfilmje nyerte el az ENSZ turisztikia világszervezetének európai díját, amely versenyt 21. alakalommal hirdettek meg. 51 videó indult a megmérettetésen, melyre a UNWTO Európai Regionális Tanácsának felhívására nevezte be az MT Zrt. 2013-banűforgatott Hungary - More than expected című imázsfilmjét. A nyerteseket régiónként választotta ki a szakmai zsűri, így a győzelemmel hazánk bemutatkozó filmje lett Európa legjobbja - írja a Turizmusonline.hu.
 
A régiós nyertesek:
Európa: Magyarország
Afrika: Tunézia
Amerika: Ecuador
Kelet-Ázsia és a Csendes-óceáni térség: Makaó (Kína)
Dél-Ázsia: Maldív-szigetek
Közel-Kelet: Palesztína
 
A közönségszavazás nyertese: Kolumbia
 

Hét borászat lesz ott a Puttonyos Fesztiválon

Szeptember 21. 17:15
Lesz gyerekjátszó, pihenősziget és ART-placc is, utóbbin Vincze Bálint és Franyuk József fotóit lehet majd megnézni. A közönséget három koncerttel várják, a Másképp zenekar, Sir Vive és a Wellhello muzsikál majd Pakson, a Sárgödör téren.
 
A fesztivál másik főszereplője - a borok mellett - a füstölt sajtos tócsi lesz - írja a Teol.hu.

Top 10 étel, amit a legjobban utálnak a magyarok

Szeptember 21. 15:08
A Hvg.hu a legszeretettebb ételek helyett a legutálatisabbakat keresték. Állításuk szerint ráuntak a pozitív leglegekre. A lista összeállításához széles körben kérdeztek szakmabelieket, amatőröket, háziasszonyokat és háziembereket a legjobban utált ételekről.
 
Top 10-es lista:
 
1. Finomfőzelék
2. Kelkáposzta-főzelék
3. Tökfőzelék
4. Paradicsomos káposzta
5. Sárgaborsó-főzelék
6. Káposztás tészta
7. Krumplis tészta
8. Tojásleves
9. Pacal
10. Zúzapörkölt

Így néz ki az új furmint pohár

Szeptember 21. 11:23
A Tokaji Ősz keretein belül, szeptember 18-án mutatták be az új furmint poharat a nagyközönségnek. A fejlesztést a Riedel cég készítette el. Íme a pohár: 
 

Szeretnél többet tudni a magyar pezsgőkről?

Szeptember 21. 09:16
Akkor az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon tartott kerekasztalbeszélgetést neked találták ki!
 
A pezsgőfogyasztás és -készítés az utóbbi 10 évben robbanásszerűen emelkedett. 5 ország készíti a világon az összes mennyiség 2/3 –át, a magyar pezsgőkészítés is komolyan emelkedett az utóbbi 10 évben. A Nemzetközi Szőlő- és Borszervezet (OIV) szerint a top 6-ban van a magyar pezsgő, ami szignifikáns termelésemelkedést jelent az utóbbi 10 évre vonatkozóan. A pezsgőfogyasztásban viszont még olyan országok mögött vagyunk bőven, mint Svájc, Belgium vagy Portugália. Egyre több igazán izgalmas pezsgő készül Magyarországon, új borvidékek és fajták emelkednek ki, amelyek különlegessé és sokszínűvé teszik ezt a kategóriát. 
 
Szeptember 25-én, pénteken 9:00 órától meghívott szakértők járják körbe a magyar pezsgő helyzetét termelés és értékesítés szemszögéből az értékláncon keresztül az OMÉK-on, a Hungexpo, B pavilonjában (1101 Budapest, Albertirsai út 10.).
 
Az előadáson való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Tuti tippje van az angoloknak a magas vérnyomás ellen

Szeptember 21. 06:45
A Kelet-Angliai Egyetem nemrég publikálta a kutatásainak eredményét, amelyben leírják, hogy az aminosavakban gazdag étrend úgy hat a szívre, mint mikor felhagyunk a dohányzással, kevesebb sót fogyasztunk, vagy életmódváltással rendszeres sportolásba kezdünk. Az sok húsból származó aminosav és növényi fehérje csökkentik a magas vérnyomást és annak kellemetlen velejáróit, egyebek mellett az érfali merevséget - írja az Origo.hu.
 
A kutatás vezetője, Dr. Amy Jennings a Science Dailynek elmondta: „Növelni a proteinben gazdag ételek mennyiségét, például a húsét, halét, tejtermékekét, hüvelyesekét, zöldségekét, mint a brokkoli és a spenót, annyit jelent, mint nagy valószínűséggel elébe menni a szív- és érrendszeri betegségeknek”.
 

Fogyókúrája miatt hallucinációi vannak Bud Spencernek

Szeptember 20. 19:15
Legalábbis az „Eszem, tehát vagyok” című könyvében, amelyben diétára fogják Budot és éjszaka korgó gyomorral kénytelen álomba szenderülni. Ezt követően alvajáróként a konyhában köt ki, ahol minden éjjel vendégül lát valakit. De nem Terence Hillt, hanem Descartest, Platónt, Rousseau-t.
 
"Minden fejezetben megjelenik egy-egy nagy gondolkodó, és az igazán szórakoztató szellemi párbajok alatt mindig elkészül egy nagyszerű fogás Bud saját receptje alapján és saját keze nyomán. Természetesen filozófusék sem tudnak ellenállni a mennyei ízeknek, így Bud még arra is képes, hogy az élet örömeit ez idáig megvető gondolkodókat a gyomrukon keresztül a földi élvezetek pártjára állítsa." - írja le a könyv történetét a Hvg.hu.
 
Mit főz Bud a látogatóinak? Machiavellininek fokhagymás, csilis tintahalat, Platonnak kolbászos, sajtos tésztát, Casatiellot, Rousseu-nak hallevest, Epikurosznak padlizsánfelfújt, Kantnak Pizza Margheritat készít.