Fröccs

A vidéki gasztronómiáé a jövő!

November 13. 17:17
Márciusban kapott Michelin-csillagot, áprilisban már el is ment a Tantiból Pesti István séf, akinek elege lett Budapestből. Átvette a tatai Platán éttermet, mert szerinte a vidéki gasztronómiáé a jövő, és a Michelin-csillag már egyáltalán nem motiválja.
 
A tavasszal Michelin csillagot kapott Tanti tulajdonosai úgy gondolták, hogy most hogy megvan a csillag, eljött a kánaán, és itt hónapok alatt dőlni fog a pénz - mondta Pesti István az Indexnek.
 
Szóval ő inkább Tatára ment, ahol saját kertészetük lesz, állatot fognak tartatni és lesznek saját halaik is, tehát teljesen saját alapanyagokkal fognak dolgozni. Budapestben az zavarja, hogy roppant belterjes lett a gasztronómia világa.
 
„Kevés itthon jó szakember, nincs itthon jó szakács képzés, mégis folyamatosan nyílnak a helyek. Ez nem fenntartható, kicsit megálltak a dolgok szerintem, miközben sokan még mindig csak pénztermelő egységnek tekintik a vendéglátást. A vendég meg csak azt fogja érezni, hogy valami nem működik, és szép lassan a dolog meghal.” - festett borús képet Pesti.

Így kell a 250. születésnapot megünnepelni!

November 13. 15:16
1765-től működik a legendás Hennessy ház, amely cég idén ünnepli a 250. születésnapját. A különleges alkalomra egy egyedi borpárlattal készültek a 250 Collector Blenddel - írja az Origo.hu.
 
A jubileumi cognac-ba közel száz párlatuk került, a legidősebb 35 éves és a legfiatalabb kora is 15 év. Érlelésükhöz La Sarrazine kádárműhelyében 250 speciális, egyenként 250 literes hordót készítettek a megszokott méret a 270-es helyett. A Limousin tölgy vaníliás aromát tesz hozzá a végeredményhez. 
 
A mintegy 170 ezer forintos palackáron forgalomba kerülő Hennessy 250 Collector Blend jellemzője a világos, meleg borostyán árnyalat, amely a lassú érlelésnek és a házasítás módszerének köszönhető. Yann Fillioux munkája nyomán illatagazdag, gyógynövényes és fűszeres jegyek jellemzőek – benne a keserű narancs, a frissen reszelt szerecsendió, az édesgyökér és a szárított borsmenta illata ugyanúgy, mint a sáfrány.

Örülhettek idén a villányiak

November 13. 11:48
A Villányi borviéken az átlagosnál nagyobb mennyiségű szőlőt szüretlhettek, amelynek minősége is kitűnő volt. Becslése szerint 2014-hez képest 10-15 százalékkal több szőlő termett. „Abszolút jó évjáratot tudhatunk magunk mögött" - fogalmazott Nagy Gergely, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára azzal kapcsolatban, hogy szinte teljesen véget értek a szüreti munkálatok a villányi borvidéken.
 
A bortermelők október második felében szüretelték a borvidék kiemelt fajtájának tekintett cabernet franc-t, amelyet idéntől „Villányi Franc" néven hoz forgalomba több helybéli pincészet. A borvidék jó minőségű területein a szőlő már a szokásosnál egy-két héttel korábban elérte az ideális érettséget - mondta Nagy Gergely.
 
A hegybíró tájékoztatása szerint egyedül a legkésőbbi időpontban, október végén szüretelt cabernet sauvignon fajta esetében nehezítette a munkát, hogy rövid időn belül körülbelül száz milliméter csapadék hullott a térségben.
 
Nagy Gergely megjegyezte, a szőlő szerencsére nem sínylette meg a csapadékos hideg időjárást, amiben a gazdák megelőző növényvédelmi munkáinak is szerepe volt. A hegybíró szerint a jelenlegi, az évszakhoz képest meleg időjárás nem okoz gondot növényvédelmi szempontból. A gazdák a szüret utáni időszakban úgynevezett lemosó permetezéssel próbálják elejét venni, hogy a kórokozók, kártevők megtelepedjenek a szőlőnövényen.
 
Nagy Gergely a 2016-os évjárat szempontjából legfontosabbnak nevezte, hogy a tél folyamán faggyal járó tartós hideg legyen. „A hideg bármilyen növényvédelemnél többet ér a szőlőbetegségekkel szemben" - összegzett.

(forrás: MTI)

Hatalmas összegű támogatást kapott a Balaton régió

November 13. 09:10
A Balaton üdülőrégió stratégiai céljainak megvalósításához nagy összegű forrást rendelt. Erre nem volt példa a rendszerváltás óta  - mondta Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke Balatonfüreden. A 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban több mint 300 milliárd forint jut a balatoni térség fejlesztésére.
 
A kormánydöntésről a kabinet, valamint a kiemelt üdülőkörzet országgyűlési képviselői együtt tartottak sajtótájékoztatót. Vitályos Eszter, az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár úgy fogalmazott, soha ekkora nagyságú forrással nem gazdálkodhatott még az üdülőövezet, mint most.
 
A régió olyan régi álmai valósulhatnak meg, mint a balatoni körvasút, a bringaút fejlesztése, a Sió-zsilip és a Sió-csatorna rekonstrukciója, vagy az aktív turizmus széleskörű fejlesztése, és olyan fontos beruházások valósulhatnak meg, amelyek helyzetbe hozzák a vállalkozásokat - tette hozzá.
 
(Forrás: MTI)

Miben rejlett a Dobos torta újszerűsége?

November 13. 06:42
A Dobor-torta 1884-ben született meg, amely lázba hozta Budapest módos ínyenceit - írja Csíki Sándor Food&Wine gasztroblogján.
 
A Dobos-torta újszerűsége leginkább abban állt, hogy a kész piskótamasszához még olvasztott vajat kevertek, amitől az krémszerűbb, a tortalapok pedig porhanyósabbak lettek. Öt lapot kell betölteni kakaós, vaníliás vajkrémmel. Legfelülre baracklekvár kerül, amit karamellizált cukormázzal vonnak be. A receptet Dobos C. József a Budapest Székesfővárosi Sütők, Cukrászok és Mézeskalácsosok Ipartestületének 1906-ban adta át.
 
A torta eredeti receptjét a Food&Wine oldalán olvashatod el.

Itt egy kisfilm a frissen nyílt bormúzeumról

November 12. 19:11
A Világörökségi Bormúzeum fiataloknak és idősebbeknek egyaránt vonzó állomás lehet egy tokaji látogatás alkalmával. A tárlatot úgy állították össze, hogy abban minden korosztály megtalálja azt, ami neki érdekes. 

A Világörökségi Bormúzeum azzal a szándékkal nyílt, hogy ne csak egy legyen a számos kiállítóhely közül, hanem ez legyen az a központ, amit mindenki látni akar, aki Tokaj-Hegyaljára érkezik.
 

Magyar származású cukrász a király Angliában

November 12. 17:14
A magyar származású Jennifer Melanie Ziemons négy tortával indult két kategóriában, a Cake International bírái pedig négy arany minősítéssel jutalmazták alkotásait.
 
Jennifer eredménye azért is különleges, mert csupán idén januárban kezdett el cukormasszából süteményeket készíteni. Februárban és májusban indult először cukrászversenyen, azonnal aranyat nyert. Ez a mostani a harmadik megmérettetése, ahol szintén az ő süteményeit ítélték a legjobbnak. Az első két cukrászversenyt Magyarországon szervezték - írja a Turizmus Online.

Tudj meg többet a földimogyoróról!

November 12. 15:48
Gyakran fogyasztunk földimogyorót, mégis keveset tutunk róla. Íme pár dolog, amit érdemes tudni a csemegéről:
  • A magok fele arányban zsiradékot és hozzávetőleg harminc százalékban tartalmaznak fehérjét.
  • Zsírsavai nagy hasonlóságot mutatna az olívaolajéval. 
  • Dél-Amerikából származik.
  • Az inkák a halottak mellé is helyeztek néhány darabot, hogy segítség őket a túlvilágon.
  • A világ földimogyoró-termésének kétharmadából olaj készül.
  • A legnagyobb feldolgozó országok India és Kína.
  • A földimogyoró valójában a hüvelyesek rendjébe tartozik.
(Forrás: Origo.hu)