Fröccs

Aláírták az első magyar-izraeli borászati együttműködést

Június 27. 10:59
Az első magyar-izraeli borászati együttműködés eredményeként 5 éven belül 10 százalékkal emelkedhet a magyar borok fogyasztása Izraelben - jelentette ki Magyarország izraeli nagykövete csütörtökön, Csopakon a keretmegállapodás aláírása alkalmából tartott ünnepségen.
 
Nagy Andor elmondta, hogy a megállapodás keretében megélénkülhet az országok közti gazdasági kapcsolat, közös megjelenéseket terveznek a borászati kiállításokon valamint szakmai tapasztalatcserék lesznek.
 
Nagy Andor úgy fogalmazott, hogy a megállapodás eredményeként, mely a Németország és Izrael között már létező együttműködés mintájára jött létre, Magyarország felkerülhet Európa bortérképére.
 
Hozzáfűzte: a tervek szerint jövőre magyar delegáció utazik Izraelbe, hogy a klímaváltozás következtében szükségessé váló intézkedéseket tanulmányozzák. 
 
A tervek között szerepel az is, hogy Magyarország 50 ösztöndíjas helyet ajánl fel Izraelnek, ebből 5 borászati képzést jelent majd, melynek keretében angol nyelven lehet borászatot tanulni és szakmai gyakorlaton részt venni Magyarországon.    
 
A nagykövet elmondta azt is, hogy Izraelben évente 65 millió üveg bort állítanak elő, mintegy 6 ezer hektárnyi területen. Az egy főre jutó borfogyasztás pedig 5 liter évente.
 
A borászatok mérete többségében kicsi vagy közepes, a piac 75 százalékát három nagy vállalkozás uralja. Az export borok többsége az Egyesült Államokba megy - fűzte hozzá.
 
Magyarországon 2,5 -3 millió hektoliter bort állítanak elő, 72 ezer hektárnyi szőlészetben. Az egy főre jutó borfogyasztás évi 26 liter - fejtette ki Nagy Andor.     A csopaki Petrányi Pincészet és az izraeli Bravdo Borászat közti keretmegállapodást annak a pénteken záruló bortúrának csopaki állmásán írták alá, melynek során egy 20 fős izraeli borászati delegáció Tokajon, Villányban valamint a tolnai és a balatoni borvidéken is járt.
(MTI)

Ebben a francia városban évi 69 palack bort iszik mindenki

Június 27. 07:43
Gondoltad volna hogy a legtöbb bor egy francia városban fogy? Évi 697 millió palack ürül ki ugyanis Franciaország fővárosában, Párizsban. Ez azt jelenti, hogy minden 15 év feletti párizsi évi 69 palackot fogyaszt, tehát 5-6 naponta lecsúszik egy üveg, vagy a hét öt napján egy-egy pohár. Lehet, hogy Londonra, vagy New Yorkra gondolnánk másodikként, hiszen elképesztően pezsgő éjszakai élettel találkozhatunk ezekben a városokban. Ennek ellenére Buenos Aires és a németországi Ruhr állt fel a dobogó második és harmadik helyére, évi 457 és 385 millió palack elfogyasztásával.  
 
A kimutatás a francia INSEEC üzleti fősikolán, az OIV (International Organisation of Vine and Wine) segítségével készült. 
 
Ebben a francia városban évi 69 palack bort iszik mindenki

Kevésbé költekeznek az USA-ban

Június 26. 19:38
Júniusban a kilátások romló megítélése miatt csökkent valamelyest a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban az aktuális gazdasági környezet javuló megítélése ellenére is - derül ki a Michigan Egyetem és a Reuters hírügynökség pénteken publikált közös jelentéséből. 
 
A felmérésében a fogyasztói hangulatot számszerűsítő mutató szerint: 
  • júniusban (1,3 százalékkal) 93,5 pontra csökkent
  • májusban 94,7 pont volt
  • áprilisban pedig 96,1 pont
 
A fogyasztók jövőbeni várakozásait számszerűsítő mutató nagyon romlott:
  • ​júniusban (2,9 százalékkal) 82,4 pontra csökkent 
  • májusban 84,9 pont volt
  • előtte egy évvel pedig 87,8 pont
 
A fogyasztók recesszióra nem számítanak ugyan, de a növekedés ütemének a lassulására igen - kommentálta az elemzés megállapításait Richard Curtin, a jelentést összeállító közgazdász. A stabil jövedelmi helyzet előreláthatólag a lakossági fogyasztást is viszonylag magas szinten tartja majd, ami nagyban hozzájárulhat a gazdasági növekedés folyamatosságához - mutatott rá. 
 
Megjegyezte: az elmúlt 18 hónapban a hangulatindex csak minimális ingadozást mutatott a határozottan emelkedő hosszú távú trendjéhez képest. A júniusi 93,5 pontos hangulati mutató is meghaladja a 92,6 pontos hosszú távú átlagot. 
 
A Michigan Egyetem fogyasztói hangulatfelmérése alapján arra lehet következtetni, hogy a GDP-növekedés 2016-ban 2,0 százalék alatt lesz az Egyesült Államokban, a lakossági reálfogyasztás pedig az idén 2,5 százalékkal, 2017-ben pedig 2,7 százalékkal növekszik.
 
(MTI)

Ismered ezeket a magyar söröket?

Június 26. 12:37
Az esti sörözésekhez továbbra is bátran válassz az Arany Ászok, Borsodi, Dreher, Kőbányai vagy Soproni márkák közül, de mi lenne ha most - csak a változásság kedvéért - kipróbálnál egy kézműves sört? Íme 10 tipp egy kicsit másmilyen, vagány magyar sörre!
 
Ismered ezeket a magyar söröket?
A tippek:
  • Grabanc IPA
  • Fekete bárány
  • Keserű méz
  • Csobánkai Öregsör
  • Black Rose
  • Szt. András könnye
  • Dupla Köleses sör
  • Tuck Barát
  • Korty
  • Hedon
  • Serforrás IPA
 
Egészségünkre és hajrá Magyarország!

Ők a VinAgora Nemzetközi Borverseny díjazottjai!

Június 26. 07:58
Két aranyat, 95 aranyérmet és 57 ezüstérmet ítélt oda a küldíjak mellett a 2016-os VinAgora Nemzetközi Borverseny zsűrije idén, a díjakat a szombati VinAgora Borgálán adták át a budapesti Boscolo Konferencia Központban.
 
A borversenyre 505 nevezés érkezett 14 országból, például Ausztrália, Brazília, Libanon, Horvátország, Izrael, Románia, Spanyolország és Uruguay szerepelt a nevező országok listáján. Az 54 hazai és külföldi szakemberből álló zsűri június 10. és 13. között Balatonfüreden bírálta el a borokat. A bírálók nagyon érmet oszthattak volna ki, de a szabályzat szerint 30 százalékos éremkorlát miatt idén is meg kellett emelni a ponthatárokat. Sok bor magas pontszámot ért el, ezúttal mégsem kaphatott érmet - hangsúlyozta a közlemény.

Nagyaranyérem: a szekszárdi Mészáros Borház 2012-es Grand Antiqua Cuvée-je és a tokaji Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet 2013-as Nyúlászó Szamorodnija.
 
Hét legjobb fajtabor: a Kővilla Válogatás Cabernet Sauvignon 2012, Csányi Pincészet (Villány); a Primarius 2012 Merlot, Takler Bbirtok (Szekszárd); a MáMÓR Móri Chardonnay 2015, Geszler Családi Pincészet; a Mesés 2013 Furmint, Bodrog Borműhely (Tokaj-Hegyalja); a Bács-hegy Badacsonyi Olaszrizling Selection 2013, Borrbély Családi Pincészet; az Egri Kékfrankos Grand Selection 2011, Juhász Testvérek Pincészete, valamint a Ranolder Vörös 2009 Cabernet franc, Jásdi Pince (Csopak).

A legeredményesebb családi pincészet: a szekszárdi Fritz Pincészet

A borverseny felfedezettje: az egri Petrény Pincészet

Legeredményesebb fiatal borász: Laczkó Gábor (Törley Pezsgőpincészet)

Legegységesebb pontozással odaítélt aranyéremért járó különdíj: a Törley Pezsgőpincészet Hungaria Irsai Olivér Doux-ja.

Champion-díj: az Sc Cotnari SA 2015-ös Blanc Cotnarija és Grasa De Cotnarija, a Kősziklás Borászat 2015-ös Neszmélyi Pinot noir rozéja, az ausztráliai Wakefield/Taylors Wines 2014-es Jaraman Shiraza, a Bohemia Sekt 2015-ös Prestige Chardonnay Brut pezsgője, a keszthelyi Bezerics Borház 2015-ös Kései Szüretelésű Cserszegi Fűszerese, valamint a Tolcsva-Bor Kft. - Sajgó Pincészet 2013-as Tokaji 6 puttonyos Aszúja.

Ha egy külföldi országból legalább 15 minta érkezik, a nevezett minták közül a legmagasabb pontszámot elérő aranyérmes bor különdíjban részesül. Idén ezt az elismerést Csehországból a Bohemia Sekt 2012-es Chateau Radyne extra brut pezsgője, Romániából az Sc Cotnari SA 2015-ös Grasa de Cotnarija, Uruguayból pedig a Vinos Finos H. Stagnari 2012-es Tannat Viejója érdemelte ki.
 
(MTI)

A sördöfés művészete

Június 25. 19:09
Valószínűleg semmi sem okod sincs arra, hogy kipróbáld a sördöfést, de szerintem mégis ki fogod. Hiszen miért is lyukasztanád ki a sörösdobozt, majd szívnád ki belőle a sört, mint egy vámpír? Hát azért, mert poén!
 
A folyamat a következőképpen néz ki: a sörösdobozt vízszintesen tartva, az alsó részén egy lyukat szúrsz rá, amihez egyből oda is helyezed ajkaid, annak érdekében, hogy amikor a normál módon kinyitod (még mindig vízszintesen van a doboz), megtörténhessen a fizika csodája. A hűs sör a lyukon keresztül, erős nyomással szinte kitör a dobozból, egyenes bele a szádba. Ez pedig gyors, vicces és amúgy kicsit sem praktikus.
 
A sördöfés művészete
Hogy az idő előrehaladtával minél gyorsabb és változatosabb technikáid lehessenek a sör elfogyasztására, nézz meg néhány videót tőle! Jó szórakozást!

BMB, azaz Bor, mámor... Bénye!

Június 25. 13:13
Tokaj-Hegyalján még a leglustább időszakban, augusztus közepén sem áll meg az élet. Nyaralás után, de még a szüret előtt újra jön a BMB, mi pedig átélhetjük az igazi tokaji fesztiválélményt, idén már 8. alkalommal.
 
Tizenhárom tokaji pince vonultatja majd fel borait, amiket négy napon át kóstolhatunk, miközben a különféle jazz, nép- vagy világzenei koncerteket hallgatjuk. Az aktív kikapcsolódásra vágyók számára majd a kerékpár- és evezőtúrák biztosítják a szórakozást, de ami igazán varázslatos ebben a négy napban, hogy a programoknak Erdőbénye kertjei adnak otthont. Az ódon házak, meredek utcák és kis patakok festői környezetében könnyen megy majd a kikapcsolódás.
 
Borászatok: Ábrahám, Bardon, Béres, Budaházy-Fekete Kúria, Csite, Gordius, Homonna, Illés, Jakab, Karádi-Berger, OLZE, Préselő, Vay
 
Gaztro: Anyukám mondta, IKON, ŐS Kaján, Sárga Borház Étterem, Oroszlános Borétterem, Fűszer és lélek, Magita, Céltorony, Halkakas, Sarki Fűszeres, Kissziget, Dynamobake, Gonda Sajt, Mádi Sajt 
 
Még több info a BMB-ről itt!

Koccintás 2016 - rekordra készülnek

Június 25. 08:17
Ma este 18:00-kor a Magyar Bor Napja alkalmából jön a Koccintás 2016!

A kezdeményezés célja, hogy minél többen keressék fel a pincészeteket, kóstoljanak, vásároljanak bort, élelmiszert közvetlenül a termelőktől. Az országos akcióval az egy időben koccintók számának nemzeti rekordját kívánják a szervezők felállítani - mondta Cserép László az MTI-nek.
 
Cserép László elmondta azt is, szeretnék, ha minél többen keressék fel a pincészeteket, és kóstolnának, vásárolnának bort, élelmiszert közvetlenül a termelőktől. Az országos akcióval az egy időben koccintók számának nemzeti rekordját szeretnék a szervezők felállítani: legalább 100.000 ember koccintson országszerte a Magyar Bor és Pezsgő Napján!
 
Még több info és jelentkezés itt!            
(MTI)
 
 

Kína esete a kutyahússal

Június 24. 18:26
Elkezdődött a dél-kínai Jülinben az évek óta emberek millióit megosztó kutyahús fesztivál, amikor is minden évben tízezer állatot vágnak le a hagyomány nevében. A legendák szerint a kutyahús ugyanis elűzi a rossz szellemeket, a betegségeket és a férfiak szexuális teljesítőképességét is növeli. A kutyahús mellett ilyenkor rengeteg licsi és megfelelő mennyiségű alkohol fogy még - olvashattuk a 24.hu-n.
 
A helyi és nemzetközi állatvédő szervezetek tiltakozásai ellenére is megtartják idén a rendezvényt, ahol sátrak tucatjai kínálják a különféle kutyahúsból készült ételeket. A kutyák jogait védők igyekeznek ilyenkor annyi állatot felvásárolni, amennyit csak bírnak, ám ez kifejezetten árfelhajtó hatású, a helyi önkormányzat pedig mossa kezeit. A tisztségviselőket mindenesetre eltiltották a fesztiválon való részvételtől, a helyszínt rendőrökkel biztosíttatják, és állítólag közegészségügyi ellenőrzéseket is végeznek majd.
 
A nyári napforduló ünneplése nagy múltra tekint vissza a tartományban, a hatmilliós nagyvárosban ez a fesztivál azonban csak a kilencevenes évek végén terjedt el - amikor is a fesztivál kereskedői és az étteremtulajdonosok az ősi gyógyászati könyvekre hivatkozva a kutyahús és licsi együttes fogyasztását előnyösnek nevezték a párás, forró klímán élőknek. Persze a cél csak a turisták idevonzása volt. 
 
A turistákkal együtt viszont megjöttek az állatvédők is, akik szerint az ünnep barbár, míg a helyiek szerint ez az állítás álszent, ugyanis a csirke, a disznó vagy a bárány ugyanúgy csak egy állat, mint a kutya. Viszont míg a csirke kifejezetten csirkefarmokról érkezik, a kutyák legtöbbje befogott kóbor eb - mivel a mezőgazdasági kutyatenyésztés különösen bonyolult és magas költésgekkel jár. Hála az állatvédők komoly munkájának, ma már egyre kevesebb étterem kínálhat kutyahúst Kínában.