Fröccs

Bécs a világ legélhetőbb nagyvárosa, talán ezért

Március 06. 14:51
A korábbi évekhez hasonlóan idén is Bécset ítélte a világ legélhetőbb nagyvárosának a Mercer nevű tanácsadócég. Budapestet - Ljubljanával holtversenyben - a 75. helyre sorolták, ami a közép- és kelet-európai régió egyik legjobb eredménye.
 
Köztudott, hogy Bécsnek - mint egykor Budapestnek is - van egy szőlőskertekkel egybeépült része, ami ilyen:
 
Bécs a világ legélhetőbb nagyvárosa, talán ezért
Fotó: Allabouttravelling.com

Az idei felmérésben egyébként a világ 230 nagyvárosát értékelték 39 kritérium alapján. Vizsgálták többek között a város közlekedését, oktatási, kulturális és egészségügyi szolgáltatásait, közbiztonságát és környezetvédelmi helyzetét. Alapvetően a városokban dolgozó külföldiek szempontjait igyekeztek figyelembe venni: az eredmények a Mercer szándékai szerint a multinacionális cégeket segíthetik abban, hogy méltányosan kompenzálják kiküldetésben dolgozó alkalmazottaikat.
 
Az első öt helyezés nem változott tavaly óta, ezeket idén is Bécs, Zürich, az új-zélandi Auckland, München és a kanadai Vancouver érdemelték ki.
 
A lista élbolyát a nyugat-európai városok uralják ausztráliai és új-zélandi metropoliszokkal. A a top 30-ba 7 német város is bejutott, ezen belül a legjobb 10-ben három - München (4.), Düsseldorf (6.) és Frankfurt (7.) - is szerepel. 
 
Nyugat-Európa összességében tarolt: a tízes élbolyba hét városa - Bécs, Zürich, München, Düsseldorf és Frankfurt mellett Genf (8.) és Koppenhága (9.) - is bekerült. Az Egyesült Királyságban London (40.) vezet, utána Birmingham (52.), Glasgow (55.), Aberdeen (57.) és  Belfast (63.) következnek. A leggyengébben szereplő nyugat-európai városok Belfast (63.) és - a szintén nyugathoz sorolt - Athén (85.) lettek.
Körülbelül itt találhatók a listán Közép-Európa legjobbjai: a régió éllovasai Prága (68.), Budapest és Ljubljana (holtversenyben a 75.).
(MTI)

Az ezerjó hazája - fotópályázat

Március 06. 13:48
A Móri Borvidék Hegyközsége fotópályázatot hirdet a Móri Borvidék - Az ezerjó hazája címmel. Lehet fotózni a tájat, a szőlőt, a présházakat, a pincéket, a borokat, a hordókat, sőt a móri szőlő- és bortermelőket is. A részleteket a Pafi oldalán megtaláljátok!

A magyar bor soha nem lesz világhírű

Március 06. 10:18
Még egy kis Borjog és Bormarketing Konferencia. A tegnapi rendezvényen Gazda Albert, a Cink.hu újságírója is ott volt, és az esemény végén tartott kerekasztal beszélgetésben is részt vett. Arról a beszélgetésről javában készül az anyag, hamarosan olvashatjátok!
 
„A magyar bor nem lesz világhírű. Lehet, hogy a második világháború előtt a legjobbak közt tartották számon – állítólag a franciák és a németek mellett –, de az a világ elmúlt, most 2015 van, és a nagy európaiak mögé-mellé réges-rég felzárkózott az újvilág, ami sokkal nagyobb mennyiségekkel, kiszámíthatóbb termékekkel, hatásosabb üzenetekkel, értelmezhetőbb árakkal trafálja telibe a fogyasztók elvárásait” - írja Gazda.
 
Íme még egy idézet:
 
„Nem hiszem, hogy vége az illatolós-kisujjeltartós buziskodásoknak, amik szemléletesen ábrázoltak egy hősi korszakot, inkább arról van szó, hogy a téma nem egy szűk szubkultúráé többé. A bort (a jót is, nemcsak a pillepalackosat) ma már isszák is, nemcsak kóstolják. (Én is azt teszem vele, ennyi év után, so it goes.) Ez maga a fejlődés. Amit egyebek közt a budapesti boros helyek számának örvendetes gyarapodása is bizonyít.”
 
Olvasd el az egész cikket itt!

Egy jó ár-értékű bor Egerből

Március 06. 10:03
Szépen ragyog a Böjt Borászat 2013-as Egri Csillaga, írja a Borrajongó.hu. Mostanában többet foglalkoztunk a bikavérrel, pedig érdemes odafigyelni fehér párjára. A bejegyzésben így fogalmazott a szerző: "Nyilván a vörös térfélről is vannak üdítő kivételek, de úgy alakult, hogy egy fehér csillag döntött ki állandósult állapotomból, és győzött meg arról, hogy van még remény."
 
Ami a bort illeti "szerepkörileg nem dimenzionálja túl magát, nem kíván többet hozni, mint amennyit önerőből tud: zamatos, friss, egyenes és pont annyira illatos, amennyire még vonzó tud maradni pacsulimentesen. Olaszrizling a kontúr, chardonnay a test és királyleányka a fűszer". A teljes bejegyzés itt olvasható.

Aranyérmet kapott Koch Csaba Jégbora a párizsi borversenyen

Március 06. 08:29
Kiemelkedő eredménnyel zárult a Koch Borászat számára a nagy múltú Vinalies Internationales, párizsi nemzetközi megmérettetés a világ borainak, hiszen Koch Csaba borász 2007-es évjáratú Kunsági Rajnai Rizling Jégbora Aranyérmes helyezést ért el. A Vinalies Internationales a világ talán legnagyobb elismertségű és presztizsű versenye, amelyet a ranglistákon szinte mindenhol az első helyre helyeznek. A rangos hely a szakmai színvonalnak és a nevezett boroknak egyaránt köszönhető, a zsűritagok ismert szakemberek a világ minden tájáról.
 
Aranyérmet kapott Koch Csaba Jégbora a párizsi borversenyen

Válassz bort a pizzádhoz!

Március 05. 20:35
Ha pizza, akkor olasz! A Gamberro Rosso facebook oldalán az alábbi képet osztotta meg. Válassz a pizzádhoz a megfelelő olasz borok közül! Ez hasznos lehet Itáliában.
 
 
 
 

Nem maradunk tovább a bormarketing konferencián

Március 05. 20:01
Mert vége van. Volt egy pazar kerekasztal beszélgetés a végén, amiről később részletesen is beszámolunk!
 
Vannak jó dolgok a magyar borral kapcsolatban a világban, és van számos rendezetlen kérdés is. Miklós Csabi, móri borász a végszavában azt mondta: Magyaroroszág vonzó, a magyarok vonzók, a magyar bor vonzó - ezt kell a zászlajára tűzni a marketingnek. Hajrá!