Fröccs

Fazekas Sándor szerint a magyar borok a világ élvonalában vannak

április 02. 10:11
A magyar borok a világ élvonalában vannak, a magyar borok népszerűsége, ismertsége nő, amit az is mutat, hogy évente mintegy 700 ezer hektoliter bor kerül exportra, elsősorban Németországba, az Egyesült Királyságba, Csehországba, Szlovákiába és Kínába, miközben a világon mintegy száz országba jutnak el a magyar borok és pezsgők - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a másodszorra megrendezett Auchan nemzetközi borszalonon csütörtökön Budakalászon.
 
A szalon házigazdája az idén Magyarország, az eseményen 16 ország 80 borászata, köztük 9 magyar pincészet mutatkozik be.
 
Fazekas Sándor felidézte: 22 borvidéken, 80 ezer hektáron folyik szőlőművelés, s a szőlő-bor ágazat mintegy 80 ezer család számára nyújt közvetlenül megélhetést. Hozzátette: a szőlő-bor ágazat kibocsátása 73 milliárd forint volt tavaly, a szőlőtermés mennyisége 27 százalékkal nőtt.
 
Kifejtette, a bortermelés az előzetes becslések szerint 2,7 millió hektoliter körül alakul. Megjegyezte: 2015-ben 26 liter volt az egy főre jutó évi borfogyasztás, amit szeretnének növelni.
 
A miniszter kitért a három éve indult nemzeti borkiválóság programra is, amelynek célja, hogy felkutassa és megismertesse a legjobb borokat. Az elmúlt években már mintegy 1200 tétel szerepel a "nemzeti borválogatottban" - mondta.
 
Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi rendezvényen mintegy 500 féle bor kóstolására nyílik lehetőség. Kiemelte: a borszalon célja többek között a különböző országok széles borkínálatának bemutatása, a termelők és a beszerzők világának egymáshoz közelítése, "és szeretnénk elérni, hogy az Auchan minden országban támogassa a borok exportját" - mondta a vezérigazgató.
 
A borkóstolóra Magyarország mellett a többi között Franciaországból, Spanyolországból, Olaszországból, Chiléből, Argentínából, Új-Zélandról és az Egyesült Államokból érkeztek borászatok. Magyarországot a Bock, a Disznókő, a Feind, a Hilltop, a Mészáros, az Ostoros, a Pajzos-Megyer, a Tokaj Kereskedőház és a Varga pincészet képviseli.
(MTI)

Idén is lesz Monori Bortárs Filmfesztivál

április 02. 07:44
Idén is megrendezik a Monori Bortárs Filmfesztivált, amelyre a szervezők borkultúrával és szőlőtermesztéssel foglalkozó filmeket, videókat és fotókat várnak. A győztes alkotásokat a monori Márton-napi Újbor Ünnep napján, november 12-én mutatják be.
 
A filmes pályázatra az érdeklődők több kategóriában - dokumentumfilm, ismeretterjesztő- és referencia film, televíziós műsor, valamint egyéb reklám, klip vagy spot - nyújthatnak be elsősorban 30 percnél rövidebb alkotásokat. 
 
Idén egy új kategóriát is bevezetnek a filmes pályázaton belül: erre olyan 10-20 másodperces snittetek várnak a Nemzeti Bor Maraton rendezvényeiről, amelyekből egy nyilvános gyűjteményt állítanak majd össze. A gyűjteményből minden beküldő szabadon válogathat, elkészítve saját bemutatásra szánt, legfeljebb három perces videoklipjét.
 
A filmes pályázat első díjával kategóriánként 150 ezer forint, a második helyezésért 100 ezer forint jár, míg a harmadik helyezett 50 ezer forintot kap.
 
A hivatásos és amatőrfotósok számára is nyitott Vannak vidékek legbelül fotópályázatra az elmúlt öt évben készült, más pályázaton még nem szerepelt digitális fényképfelvételek várnak a borvidékek, a szőlősgazdák és borászok, valamint a szőlő/bor lelke elnevezésű kategóriákban.
 
A Nemzeti Bor Maraton mozgóképversenybe június 30-ig tölthetik fel rövid videoikat a jelentkezők, az elkészült klipek, valamint a filmek és fotók leadási határideje október 9. A pályázatra szeptember 18-ig lehet jelentkezni. Eredményhirdetés, a győztes filmek vetítése, a fotókiállítás megnyitója november 12-én lesz a monori Vigadó Kulturális és Civil Központban.
(MTI)

Magyar aszú 1 dollárért?!

április 01. 20:45
A Buzzfeed az olvasóit kérdezte, hogy mi az, amit meg lehet venni 1 dollárból az egyes országokban. A repertoárba pedig valahogy bekerült Magyaroroszág és a magyar bor is, amit - ezek szeront - itthon akár 1 dollárért, vagyis 277 forintért meg lehet vásárolni.
 
Nos, hogyha van is ilyen bor (?), az ilusztrációt szolgáló képpel meglehetősen mellé lőttek, ugyanis a fotón az Oremus Pincészet 3 puttyonyos tokaji aszúja szerepel, ami mégcsak nem is említhető egy lapon az olcsóbb kategóriás borokkal, hiszen egy tizenhat éves tokaji borról beszélünk. „Köszönet” a magyar lánynak az információért! 
 
Magyar aszú 1 dollárért?!
 
A videó, hogy ki mit vásárol az országában egy dollálért, itt tekinthető meg:
 

A legtöbb élelmiszerhulladékot a háztartások termelik Európában

április 01. 18:10
Az Európai Unió összesen körülbelül 88 millió tonna élelmiszerhulladékot termel évente, ennek értéke megközelíti a 143 milliárd Eurót. A legtöbb élelmiszerhulladékot termelő szektor a háztartásoké (47 millió tonna). A fogyasztók, kereskedők és vendéglátók szektora az EU élelmiszerhulladékának 70%-áért felelősek - derült ki a az európai uniós finanszírozású FUSIONS projekt felméréséből. A tanulmány résztvevője a Magyar Élelmiszerbank Egyesület is.
 
A munka célja az volt, hogy segítsék az EU tagállamait abban, hogy megbízhatóbban tudják nyomon követni az élelmiszerpazarlás mértékét az élelmiszerlánc különböző szegmenseiben - írja az Élelmiszer.hu. A kutatás megmutatta, hogy még mindig sok hiányosság van az adatgyűjtésben – ezeket meg kell szüntetni ahhoz, hogy megbízhatóbb adatértékelést lehessen végezni. Az Élelmiszerhulladék Felmérési Segédlet fontos forrás lehet a kutatóknak és a tagállamok illetékeseinek abban, hogy összefüggő rendszerbe szervezzék az élelmiszerhulladék adatok gyűjtését, ezáltal pedig pótolni tudják a hiányzó adatokat.

A Takler Primarius 2012 a legjobb szekszárdi vörös

április 01. 16:08
A Takler Pince Primarius 2012 lett a legjobb vörösbor a 2016. évi Szekszárdi Borvidéki Borversenyen, melyet csütörtökön rendezett meg a Szekszárd Borvidék Hegyközségi Tanács a Babits Mihály Kulturális Központban.
 
A versenyre 45 termelő nevezett összesen 209 mintával. Nyolc, egyenként héttagú bizottság bírálta a borokat százpontos rendszerben. A zsűri tagjai között szép számban szerepeltek közismert borászok. A borbírák mintegy fele szekszárdi volt, a többiek pedig az ország számos borvidékéről érkeztek.
 
A legjobb vörösbornak járó díjat az idén egy merlot, a Takler Pince Primarius 2012 bora nyerte el. A legjobb vörösbornak járó díj mellett a szervezők minden évben további tíz díjat ítélnek oda. A díjakat a borverseny ünnepélyes eredményhirdetésén, a Szent György-napi Borünnepen hirdetik ki és nyújtják át április 30-án a PTE-KPVK aulájában.
(Kadarka.net)

A Bezerics Borház pátriája lett Hévíz Város Bora

április 01. 14:47
A Hévíz TDM Egyesület szervezésében, 2016. február 22-én, 9. alkalommal választották meg Hévíz Város Borát. 
 
A meghívásos versenyre 15 pincészet küldött összesen 23 féle száraz fehérbort. A szakmai zsűri elnöke az idei évben is dr. Kocsis
László egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Kertészeti Tanszék vezetője volt. A zsűrizésben részt vett még dr. Szakonyi József nemzetközi borbíráló, a Magyar Borakadémia tagja, a DHSR Hévíz és Aqua szállodák orvosa igazgatója, Zámbó Tibor mesterszakács, a NaturMed Hotel Carbona F&B igazgatója, Kreil Vilmos, a Festetics kastély Balatoni Borok Borházának vezetője és Karádi Szabolcs sommelier, a Hévíz TDM Egyesület elnökségi tagja.
 
A 2016-ban Hévíz városát képviselő bor a Bezerics Pincészet 2014-es évjáratú pátriája, amely az olaszrizling és a tramini keresztezéséből született szőlőfajta.
(Hévíz.hu)

Teszteljük a kékfrankosokat

április 01. 13:56
Tegnap összeállítottuk a borsort, és úgy tűnik, sok dolga lesz tesztelőinknek ma délután, amikor a Kékfrakos Április alkalmából jónéhány kékfrankost nézünk meg, vakteszt keretében, az Andante Borpatikában.
 

Hahó! Holnap április, és az azt jelenti, hogy kékfrankos! Teszteljük a hazai kínálat jó részét. Már nagyon izgulunk! :)

Közzétette: Borászportál Bormagazin – 2016. március 31.
 
Az eredményekkel pedig jövünk hétfőn!

Keresik az ország levirágosabb éttermét

április 01. 11:39
A Virágos Magyarországért verseny minden évben egy adott téma köré épül. Idén olyan éttermeket keresnek, amelyeknek fontos a környezetük gondozása és szépítése. 
 
A verseny célja a szebb, kulturáltabb, a környezetre nagy figyelmet fordító országkép megteremtése, Magyarország jó hírének, turisztikai vonzerejének növelése, a vendégváró, virágokkal díszített, esztétikus környezet kialakítása. Az élményhez a vendéglátás esetében nem csupán a felszolgált ételek és italok minősége járul hozzá, hanem az a környezet, esztétikum is, amelyben a betérő vendég elfogyaszthatja azokat -írja a Travelo.hu. 
 
A versenyt már huszonharmadik alkalommal rendezik meg hazánkban.  A győztesnek lehetősége van megmérettetni magát az Európai  Virágos Városok és Falvak versenyén, ahonnan nagyon szép eredményekkel tértek haza a magyar verenyzők az elmúlt években. A tavalyi eredmények alapján, 2016-ban az európai versenyen város kategóriában Mosonmagyaróvár, falu kategóriában pedig Dunakiliti képviseli Magyarországot. A szakmai zsűri júliusban látogat el a telpülésekre.
 
Keresik az ország levirágosabb éttermét

Növekszik a magyar borok népszerűsége külföldön

április 01. 08:34
Március 31-én Budakalászon másodszorra rendezték meg az Auchan nemzetközi borszalont, amelynek idei házigazdája Magyarország. Az eseményen 16 ország 80 borászata, köztük 9 magyar pincészet mutatkozik be. A borkóstolóra Magyarország mellett a többi között Franciaországból, Spanyolországból, Olaszországból, Chiléből, Argentínából, Új-Zélandról és az Egyesült Államokból érkeztek borászatok. Magyarországot a Bock, a Disznókő, a Feind, a Hilltop, a Mészáros, az Ostoros, a Pajzos-Megyer, a Tokaj Kereskedőház és a Varga pincészet képviseli.
 
A magyar borok a világ élvonalában vannak, a magyar borok népszerűsége, ismertsége nő, amit az is mutat, hogy évente mintegy 700 ezer hektoliter bor kerül exportra, elsősorban Németországba, az Egyesült Királyságba, Csehországba, Szlovákiába és Kínába, miközben a világon mintegy száz országba jutnak el a magyar borok és pezsgők - mondta el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az eseményen.
 
Fazekas Sándor felidézte: 22 borvidéken, 80 ezer hektáron folyik szőlőművelés, s a szőlő-bor ágazat mintegy 80 ezer család számára nyújt közvetlenül megélhetést. Hozzátette: a szőlő-bor ágazat kibocsátása 73 milliárd forint volt tavaly, a szőlőtermés mennyisége 27 százalékkal nőtt.
 
Kifejtette, a bortermelés az előzetes becslések szerint 2,7 millió hektoliter körül alakul. Megjegyezte: 2015-ben 26 liter volt az egy főre jutó évi borfogyasztás, amit szeretnének növelni.
 
A miniszter kitért a három éve indult nemzeti borkiválóság programra is, amelynek célja, hogy felkutassa és megismertesse a legjobb borokat. Az elmúlt években már mintegy 1200 tétel szerepel a „nemzeti borválogatottban" - mondta.
 
Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi rendezvényen mintegy 500 féle bor kóstolására nyílik lehetőség. Kiemelte: a borszalon célja többek között a különböző országok széles borkínálatának bemutatása, a termelők és a beszerzők világának egymáshoz közelítése, „és szeretnénk elérni, hogy az Auchan minden országban támogassa a borok exportját" - mondta a vezérigazgató.

(Forrás: MTI)